Kinek mit jelenthet a Természettudományi Múzeum

Vásárhelyi Tamás
Kinek mit jelenthet a Természettudományi Múzeum
Magyarországon?

Nevezetes jubileumunk alkalmából érdemes elgondolkodni azon, kinek is lehet fontos a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM). Elöljáróban azért meg kell említenünk, hogy időről időre változik a múzeumokkal kapcsolatos attitűd- és elvárásrendszer. Az alapításkor például a szándék a nemzeti műveltség felemelése, a nemzeti azonosságtudat erősítése volt. Nem véletlen, hogy abban a közhangulatban az arisztokratákon kívül az éppen létrejövő, és persze azonnal feltörekvő polgárság is ki akarta venni a részét a nemzeti gyűjtemény gyarapításából. Nagy értékű adományokkal támogatta ezért az intézményt, a múzeumon keresztül a reformokat, az önállósodó Magyarországot. Ma is vannak adományozók, szándékaikat persze sokkal differenciáltabban ismerjük. Meglehet, Erdélyből honfiúi buzgalom hozatja haza a szőtteseket, de a magyar nyelv több, mint másfél évszázada hivatalos nyelv, az ország független, kialakult iskolarendszerünk és közművelődési intézményrendszerünk van, az országos múzeumokban pedig bármely környező országéval összevethető kulturális értékeket őrzünk, láthatunk. A ma adakozóinak mindezek megteremtésére nem kell gondolniuk. Ugyanakkor valószínűleg a két évszázad alatt sem sokat változott az ásványok, vagy az élővilág pazar sokféleségére rácsodálkozó diákok attitűdje a múzeum iránt.
„Járjuk körül a házunk táját” tehát, gondolkozzunk el az ismeretek, érzelmek, attitűdök sokféleségén, a használat, az együttműködés lehetőségein.

Ismeretek?

Igen, első kérdésünk az kell legyen, ki tud egyáltalán arról, milyen természettudományi gyűjteménye van a nemzetnek. „Az országnak” sem csak ez az egy gyűjteménye van. Zircen és Gyöngyösön, Szegeden és Kőszegen, Miskolcon és Pécsett, és még több megyeszékhelyen, esetleg kisebb városokban is, többnyire önkormányzati tulajdonban, jelentős helyi, magyarországi, ritkábban határainkon is túlról származó anyagok vannak. Kutatók, tehát szakértelem is társul hozzájuk (vagy éppen a meglévő szakértelem, az erős muzeológusi szándék és szorgalom hozza létre ezeket a gyűjteményeket). A nemzeti kulturális örökség természettudományos részéhez valamennyi hozzátartozik. Ebben az írásban azonban csak a kormányzati fenntartású, országos múzeumról szólunk.
Nincsenek statisztikai adataink, de számos kolléga egybehangzó tapasztalata, hogy gyakran kell elmagyarázniuk, hol dolgoznak, miféle intézmény a Természettudományi Múzeum. (Arról már nem is szólva, ha szabad személyes hangot megütni, hogy mennyi kacagás alapja az, amikor az ember bemondja a telefonba: Poloskagyűjtemény, tessék!) Az új kiállítási épület megnyitása óta különösen szembetűnő az, hogy sokan nem tudtak, nem tudnak az MTM létéről. Csak hat éve van ugyanis kiírva egy középületre (illetve az előtte álló sziklára) a nevünk.
Aki nem tudja, hogy mi ez a múzeum, annak semmit sem jelent két évszázad erőfeszítése, kutatása, hangyaszorgalma, áldozata, leleményessége. Az nem tudja értékének megfelelően kezelni a tényt: ez a kis ország a nagyokéhoz méltó múzeumot „hozott össze” és tart fenn. Ezért is volna sürgető a nemzeti kulturális örökség létéről, lényegéről szóló ismereteket úgy oktatni az iskolában, hogy abból a megismerés, a megőrzés iránti vágy és törekvés alakuljon ki. Nem csak a múzeumoknak volna ez fontos! Profitálna ebből a természetvédelem is, vagy ha szélesítjük gondolataink körét, kevesebb műkincsünk végezné külföldön, és több érték őrződne meg a lakásokban is. Tehát bárki életminőségére pozitív hatással lehetne a folyamat.
Mit jelent tehát a múzeum annak, aki tud róla, aki használja, aki kapcsolatban van vele? Mindenkinek mást.

A kulturális kormányzatnak: örömet-gondot

Gondot azért, mert minden múzeum gyarapszik, minden múzeum elhelyezésével, fenntartásával előbb-utóbb gond lesz. Esetünkben gond a műemlék épületegyüttes rekonstrukciójához szükséges pénz előteremtése és az igényes újjáépítés lebonyolítása is. Öröm viszont, hogy egy része elkészült, és ami már elkészült, azt bárkinek jogos büszkeséggel lehet mutogatni, más országok múzeumi vezetőinek, építészeinek, minisztereinek is. A mai legkorszerűbb, tehát a tudomány ismeretei szerinti igényeket kielégítő raktárakat, dolgozószobákat, kiállításokat rendre nagyon sok szakmai dicséret illeti, s ez Magyarországnak is szól. Öröm lehet az is, hogy a múzeum működése – a dolgok természeténél fogva – nemzetközileg is megmérettetik, s nem ad okot a szégyenkezésre.

Az Orczy-kert és környéke
A tudományos életnek: kutatási eredményt és célt

Célt és eredményt egyszerre? Igen, mert a gyűjtemények gyarapítása a cél, gyarapodása pedig eredmény. A gyarapítás akkor jó, ha nem habzsoló, hanem tudományosan megalapozott (ez korábbi kutatások eredménye), viszont sok rendszertani jellegű kutatás csak azután kezdődik, hogy a gyűjtött anyag hozzáférhetővé válik (az eredmény válik a további kutatás tárgyává, céljává).
A természettudományos biológiai (ideértve az őslénytanit is) gyűjteményekre támaszkodik a morfológia-anatómia, a taxonómia (a fajok, a faj alatti és feletti rendszertani kategóriák tudománya), a rendszertan (a taxonok rokonsági viszonyainak kutatása), az evolúciókutatás (a taxonok leszármazásának kutatása), a florisztika és faunisztika (egy-egy terület növényvilágát, állatvilágát leíró tudomány), a természetföldrajz (a taxonok elterjedésének tudománya). Olykor-olykor szüksége van a gyűjteményekre az ökológiának, a természet- és környezetvédelmet, a növényvédelmet, állatorvoslást megalapozó kutatásoknak, de akár a géntechnológiának is. (Gondoljunk bele, nemcsak a korszerű eszközökkel operáló génbankok némelyike van múzeumban, hanem a 2-300 évvel ezelőtt élt lények példányai is, közülük sok olyan állapotban, hogy azokból DNS-mintákat lehet kinyerni!)
Mi haszna van Magyarország számára a HorváthGéza által világhírűvé, élvonalbelivé fejlesztett, 700 ezer példányt számláló poloskagyűjteménynek? Mi haszna van vajon azoknak a mexikói, vietnami, ghánai példányoknak, amelyek milliói töltik meg a múzeum több termét? Ezeknek csak kis része kerül hazai szakemberek kezébe, olyanokéba, akik bedolgozták magukat Latin-Amerika, Délkelet-Ázsia vagy Afrika élővilágának egy-egy csoportjába. Az anyag másik része azokhoz az angliai, amerikai, japán, ausztrál stb. kutatókhoz kerül, akik más élőlénycsoportok specialistái. És az anyag jó része bizony ott áll, és várja, hogy nálunk, vagy másutt, és végre a fejlődő országokban is (ahonnan származnak) felnőjenek azok a kutatók, akik a most elhanyagolt csoportokkal világszínvonalon foglalkoznak.
Miért jó ez Magyarországnak? Erre a kérdésre áttételes válaszokat lehet csak adni. Az nyilvánvaló öröm, hogy más nemzetek kutatói a magyar közgyűjteményben találnak kincseket. Az országunkról kialakuló képnek apró részlete csak ez, de fontos. Ha magasabb szintről nézzük, hogy Koy Tóbiás XVIII. századi pillangói sértetlen állapotban vannak, ha arra gondolunk, hogy ez az ország két évszázada az elsőként múzeumot alapított európai országokkal vállvetve gyűjti és őrzi saját kulturális örökségét, akkor ez a tény is segít minket abban, hogy méltó helyükre kerüljenek a mai globális tülekedésben.
A magyar szakemberek a gyűjtemények révén kapcsolatba kerülnek külföldiekkel, ami növeli tudásukat, szélesíti látókörüket, akár úgy, hogy a többiek jönnek ide tanulmányútra, akár úgy, hogy mi megyünk más múzeumokba. A többi földrészen végzett terepmunka, a gyűjtés olyan ismeret- és tapasztalatszerzéssel jár, ami a jó biológusnak, tanárnak elengedhetetlen.
Ásványtani, földtani gyűjteményekre ugyanígy szüksége van az alap- és az alkalmazott kutatásoknak. A múzeumoknak ez az aspektusa rejtve marad a legtöbb ember előtt, hiszen nem ezt, hanem a kiállításokat tesszük a kirakatba. Mielőtt azok hasznára térnénk, maradjunk még egy kicsit a tudományok körül.

A természetvédelemnek: háttérismereteket, „lerakatot”

A természetet (sok összetevőjét) akkor tudjuk csak védeni, ha ismerjük. A múzeum gyűjteményei nem csak a fajok azonosításához jók. A gyűjteményi adatok segítenek feltárni egy-egy faj elterjedését. A vizsgálatok során esetleg időben változó elterjedést találunk, egy faj eltűnik, vagy éppen megjelenik a magyar élővilágban. A saját és más múzeumok adatai segíthetnek az oknyomozásban. A sok kutató, a sokféle élőlénycsoport együttes feldolgozása hozzájárulhat például ahhoz, hogy feltárjuk, miért pusztulnak a nádasok. A specialisták, mondjuk a mohák, a kérészek vagy a kisemlősök szakértői ismerik csoportjukat, mindenki másnál jobb hatásfokkal gyűjtik őket vagy adataikat. Múzeumi programok, sok külső szakértő közreműködésével tárták fel a Hortobágy, a Kiskunság, a Bükk és Aggtelek, Bátorliget növény- és állatvilágát. A nemzeti parkjainkat bemutató angol nyelvű kötetekben parkonként 7-9 ezer ott élő állatfajt mutatunk be lelőhelyeikkel együtt! Olyan adatsor ez, amilyen sehol sem létezik másutt a világban. Nemrégiben indultak hasonló igényű – sokkal jobban dotált – kutatások egyes meleg égövi országok vagy biodiversity hotspotok feltérképezésére. Sajnos az adatok közlésével, létezésük propagálásával adósok vagyunk – az angol nyelvű publikálás nem volt elég.
A múzeum másfelől megőriz olyan példányokat, amelyek – eredeti környezetükből kiragadva is – méltók a védelemre. A letört cseppkő, a begyűjtött sólyomtojás jobb helyen maradt volna, ha nem érinti emberi kéz. Ma már nagyon is óvatosan – a természetvédelmi hatósággal együttműködve – gyűjtünk csak. De a lakásokból is kerül a múzeumba sok oktalanul elpusztított természeti érték, s ezek mégiscsak jobb helyen vannak egy közgyűjteményben. Elgázolt, áramütésben, mérgezésben, vagy idegen vadászok fegyverétől elpusztult példányokért is kár volna, ha nem nálunk végeznék. A múzeumok fontos lerakatok tehát. A gyűjtemények természetesen más, tudományos eredményeket igénylő tevékenységekhez is elengedhetetlenek: növényvédelem, ásványi nyersanyagok kutatása, kitermelése, környezetvédelmi hatástanulmányok készítése, hogy csak néhányat említsünk.

A felsőoktatásnak: oktatókat, gyakorlóhelyeket

Múzeumunk öt nagy magyar egyetemmel és több felsőoktatási intézménnyel áll aktív munkakapcsolatban. A felsőoktatás – a kutató- és pedagógusképzés – minden szintjén van szerepe, hiszen jelenleg is kilenc PhD és több szakdolgozat témavezetője dolgozik nálunk, és sokan vesznek részt az oktatásban (saját tantárgy oktatásától az óraadásig, vizsgáztatásig, bírálatokig, jegyzet-, vagy cikkírásig).
Ha egy leendő agrármérnök gyomokkal, drótférgekkel vagy kabócákkal foglalkozik, el kell jönnie a múzeumba, ahol összehasonlító anyagot talál, megtanulhatja a fajok felismerését. Ha egy leendő természetvédelmi szakember a védett lepkéket akarja megismerni, megtalálja mindet a gyűjteményben, sőt a gyűjteményi adatok alapján azok változékonyságáról, elterjedéséről, fenológiájáról, biológiájáról is képet kaphat. Ha egy pedagógusjelölt feladatlapokat akar készíteni és kipróbálni, konzultál szakembereinkkel, és elhozza a gyerekeket a múzeumba, ahol évről évre biztosan a helyükön találja a feladatlapon szereplő tárgyakat. Mindez az aprómunka is része a felsőoktatásnak, még akkor is, ha csak legfeljebb egy köszönetnyilvánítás jelzi azt a szakdolgozat végén.

Az utánpótlásnak: meghatározó élményeket

Sok kutatónak, tanárnak vannak meghatározó élményei fiatalkorában tett múzeumlátogatásairól, vagy múzeumban töltött tanulóidőiről. Békésy György Nobel-díjasunk a következőként ír erről a Természettudományi Közlöny 130. évf. 6. füzetében: „Órákig el tudok nézni egy művészeti alkotást, és meg vagyok győződve arról, hogy tudásom nagy részét sok ország sok múzeumában szereztem. Ezt azért említem meg, mert a múzeumigazgatók ritkán kapnak díjakat. A múzeumban fedeztem fel azt is, hogy létezik valamiféle időtlen szépség, amely túléli a háborúkat és a viszályokat.”
Más ez, mint amit az iskolai órán kaphat egy diák, és különbözik attól is, amit egy múzeumban tartott iskolai órán élhet át. A rácsodálkozás, az „aha” élmény sem egykönnyen váltható ki, de itt még többről, rögzülő élményről van szó. Van, akinek elég megállni (eltörpülni) a mamut mellett, van akinek két hétig kell parányi csontokat válogatnia egy nyári foglalkoztatás során, vagy látnia kell, amint egy kis énekesmadár cserzett bőrébe tuszkolják a száraz mohából cérnával kialakított testet – mindenkit más ragad meg. A múzeumok különleges légköre sokak számára vonzó. Jelenleg a Fiatalok Természetismereti Klubja kínál ilyesféle élményeket, korábban botanikai, őslénytani táboraink voltak (remélhetőleg lesznek is). És persze bejutnak az igazán érdeklődők a múzeumba egy-egy kutató mellé, szervezett keretek nélkül is. (Volt rá példa, hogy kutatónk cikket publikált egy másodikos középiskolással – aki ma már egyetemen oktat.)
Amikor a múzeum egy-egy diákpályázat nyertesének ajándéktárgyakat, tiszteletjegyeket ad, nemcsak elismeri teljesítményüket, hanem abban is reménykedik, hogy különleges, személyes élményekhez juttatja őket. Várjuk, az egész magyar tudomány várja a lelkes, fiatal tehetségeket, van bőven kutatnivaló.

Az iskoláknak: a leggazdagabb szertárat és még többet

A természet ismeretét nem lehet személyes tapasztalatok nélkül tanítani. Jó helyzetben van az az iskola, amelynek van szertára, bár egy sem lehet olyan gazdag, mint a nemzeti közgyűjtemény. Mert a múzeum, miközben tárgyainak csak kis töredékét teszi közszemlére a kiállításokban, ennél többet is kínál.
– Helyiségeit például iskolai tanulmányi versenyek lebonyolítására.
– Kiállításait, melyek kevesebbek is, sokkal többek is, mint amit egy szertár nyújt, mert itt a készítők vizuálisan, érzelmileg, didaktikailag hatásos egységeket állítanak elő. A kiállítás máshogy tanít, mint az iskola. Nem módszeresen, óráról órára építi fel a tudásanyagot, hanem egyszerre, esetleg több tantárgy anyagát ötvözve közöl sokféle ismeretet, vált ki érzelmeket, késztet cselekvésre (vagyis épít a kognitív, affektív és motoros tanulásra is).
– Múzeumpedagógiai lehetőségeket, melyekkel egy-egy múzeumi óra, múzeumlátogatás programja alakulhat a pedagógusok igénye szerint.
– Szakértelmet, tudományos és pedagógiai szakértelmet a kiállításokhoz kapcsolódó kiadványsorozatban (Lacertina füzetek, Lacertina CD), a pedagógusokkal együtt, pedagógusoknak szervezett képzéseken, konferenciákon, és a velük együtt készített kiadványokban.

Városi kirándulóknak: a Füvészkertet, az Orczy-kertet

Nagyon kevesen ismerik a két „kirándulóhelyet”, az ELTE botanikus kertjét és a VIII. kerület hatalmas közparkját, az Orczy-kertet. Múzeumlátogatás előtt, vagy után jóleshet a séta (Nemecsek Ernő nyomdokain) a gondosan válogatott virágok, egzotikus növények között, vagy a horgásztavacska partján, melynek jegén télen ezernyi léprigót figyeltünk meg. A múzeumot ez a két kert veszi közre, együtt sokoldalú természetélményt kínálunk.

Családoknak, óvodáknak: programot ma és a jövőben

Amerikai muzeológiai irodalmak bőségesen értekeznek a múzeumlátogatások családi szerepéről. A tárgyak fölött eszmét cserélő generációk, a semleges – és mellesleg érdekes – témákban feloldódó, amúgy feszült kamaszok, a magyarázási késztetésüket kiélhető apukák, a kis unokájukkal együtt lévő nagyszülők nagyra tartják a múzeumi élményeket.
Reméljük, a mi jelenlegi és épülő kiállításainknak is lesznek olyan „örök” tárgyai, mint a Nemzeti Múzeumban volt dinoszaurusz-szobrok, ásványkiállítás, gímszarvasok és társaik. Bízunk abban, hogy ezekre emlékezve a mai fiatalok hozzák majd el gyermeküket, akik ugyanolyan lelkesen elmerülhetnek majd a kézműves-foglalkozásokban is, mint a maiak.

Az adományozóknak: megnyugvást

Vannak támogatóink, akik igen hathatósan, pénzzel vagy „természetbeniekkel” segítik egyes tárgyak megvásárlását, restaurálását, kiállítások készítését. Nevüket köszönetünkkel együtt közzétesszük, vagy más módon próbáljuk számukra a segítséget (szponzorálást) viszonozni. Itt azonban nem rájuk, hanem azokra az adományozókra gondolunk, akik családi – esetleg már elfeledett eredetű – emléktárgyakat adnak nekünk: egy-egy kristályt, trófeát, a vitrinben lévő nagy kagylót, „amiben a tenger zúgását lehet hallani”. Vannak, akik egy-egy kutató vagy érdeklődő örökségét (gyűjteményt, könyvtárat, jegyzeteket, levelezést) ajándékozzák a múzeumnak. Ami a családnak nyűg lehet, nekünk talán érték. De azokra is gondolunk, akik külföldi útjuk során felszedik az érdekesnek talált termést, rovart, kristályt, arra a hajóskapitányra, aki hatalmas cápát fogott, és a bőrét eltette sóba, úgy szállította ide, vagy a vadászra, aki értékes trófeagyűjteménnyel gazdagította kiállításainkat. És gondolunk arra az ismeretlen úrra is, aki májusban beállított, és Herman Ottótól származó levelet adott át nekünk.

Hermann Ottó levelének részlete

Azt a megnyugvást kínáljuk nekik, hogy ajándékuk arra érdemes részét a legjobb tudásunk és akaratunk szerint örökre megőrizzük a nemzeti gyűjteményben. A jól adatolt példányok, a hiányzó szakkönyvek, a tudománytörténeti értékek a gyűjteményekbe kerülnek. A többi a kiállításokban, a Természetbúvár teremben látogatóink elé kerül. Ami nem helyezhető el így, azt tovább szoktuk adni oktatási intézményeknek, tehát közhasznúak maradnak. Aki féltve őrzött értékét adományozza nekünk, megnyugodhat, hogy tovább vigyázunk rá.

És nekünk?

A múzeumnak közel kétszáz dolgozója van. Számos kolléga, hivatásos és amatőr dolgozik a hazai és külföldi gyűjteményekben, mint mi is. Sok pedagógus látogatja, használja kiállításainkat, mint mi is. A kört tovább bővíthetnénk. Egyénileg nyilván mindnyájunknak mást és mást jelent e múzeum. A múzeum, amely nemcsak épület, gyűjtemény, munkahely, hanem sokak közös szellemi építménye is. Fogadatlan képviselőként talán valamennyiünk nevében folytathatom.
Amikor a kétszáz éves intézmény a magyar polgárosodást és nemzeti önállósodást szolgáló születéséről emlékezik meg, amikor saját, a magyar és egyetemes tudomány, közgondolkodás érdekében álló céljait, tevékenységét tekinti át, nemigen tudja azt egyetlen bekezdésben megtenni. Legfeljebb szimbolikusan. Segítségünkre siet egy levél, Herman Ottó, néhai kollégánk előbb említett levele, annak szép zárósorai: „Hajlott koromnak gyönyörűsége az, hogy egy nemes és nemesítő eszmét életre kelteni segítettem és egyedüli kívánságom az, vajha hasznára válnék a jövő nemzedékeknek, ebben szeretett hazánknak, a melynek jövője oly bizonytalan.”

Természet Világa,
2002. különszám A természet múzeuma
http://www.chemonet.hu/TermVil/
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/

Vissza a tartalomjegyzékhez