A mátrai Serpenyõ-völgy és környéke
CSAPÓ TAMÁS
Gödöllõi Református Líceum*

Magyarország egyik legkedveltebb kiránduló- és üdülõterülete a Mátra. Könnyû megközelítésû, közutakkal jól feltárt, így a gyógyulásra, pihenésre vágyók is élvezhetik középhegységi környezetét. Itt minden természeti feltétel adott a változatos igények kielégítésére – gyógyvizek, jó levegõ, kellemes klíma, téli és nyári sportolási lehetõségek –, így bizton állíthatom, hogy tömegek látogatják évente. A Mátra nemcsak a természetet kedvelõ, és azt valóban élvezni tudóknak nyújt kellemes idõtöltést, hanem a tudományos feltárás mûvelõinek is sok izgalmas feladatot ad. A hegységet sûrûn behálózó turistautaktól érintetlenül hagyott területek még igen sok természeti érdekességet rejtenek. Írásomban egy ilyen kevéssé ismert, de nagyon különleges helyre szeretném elvinni az olvasót. Ehhez még csak nem is kell a hegység belsejének legrejtettebb zugaiba vándorolni, elegendõ annak déli peremén Gyöngyöstõl keletre tenni egy kis túrát. Ami szükséges az úthoz, az a jó megfigyelõképesség.

  Az Abasárt Markazzal összekötõ országúton haladva jobb kéz felõl mûvi táj ötlik szemünkbe. Ezt a területet a Mátrai Erõmûnek nyersanyagot szolgáltató külszíni fejtésû lignittelepek legkorábban lemûvelt, s azóta helyreállított képe uralja. A meddõhányókból teraszos elrendezésû fásított magaslatokat alakítottak kik, melyek a tájat nem ismerõknek fel sem tûnnek. Balkézrõl azonban valóban természeti tájat láthatunk, a Keleti-Mátra elõhegyeit, D-re nyíló völgyeit, s az országút hazánk egyik legérdekesebb, legegységesebb, a mátrai patakok által épített hordalékkúpján a Tatár-mezõn fut. Ez a hegység lábaitól délies irányba lejtõ terület a felületes szemlélõnek kissé egyhangú, unalmas táj benyomását kelti, s szemük inkább a hátteret adó hegyeket pásztázza. Valóban a Tatár-mezõ jó beláthatóságát, nyitottságát növényzetének köszönheti. Magas füvû, bokros, cserjés terület, melyen alárendelten, fõleg a patakvölgyeket kísérik füzesek kisebb csoportjai.

1. ábra. A Tatár-mezõ  és környékének térképe (M=1:25 000)

  Az 1. ábra térképét megnézve láthatjuk, hogy a Tekeres-völgy és Markaz között enyhén délre öblösödõ szintvonalak fejezik ki a hordalékkúp jellegzetes, az alacsonyabb hegységi elõtérre boruló, fokozatosan szélesedõ, legyezõszerû alakját. Keletkezése földtörténeti értelemben fiatalon ment végbe. Középhegységeink fokozatos, és többszakaszú, de egyenetlen mértékû kiemelkedése különösen 3–3,5 millió évtõl napjainkig jelentõs mértékû. A Mátra vulkanikus területének eredeti vulkáni formái is nagyrészt ennek a hosszan tartó folyamatnak köszönhetik átalakulásukat. Az új törésvonalak menti anyagkihordódás létrehozta a mai vízhálózat alapját képezõ völgyeket, a kiemelt rögcsoportokon a lepusztulás elrombolta az eredeti vulkáni képzõdményeket. Így felszínre kerülhettek egykori, felszín alatti, ún. szubvulkáni képzõdmények is. Ezen fõleg negyedidõszaki tektonizmus határozta meg a nagyjából É–D-i, illetve ÉNy-DK-i irányú törésvonalak mentén kifejlõdött Vár-völgy és Tekeres-völgy irányát is. A Vár-völgy a Mátra legmagasabbra kiemelt tömbjének, a Kékesnek DK-i lábánál több forráságból ered, és jelentõs nagyságú vízgyûjtõ területe van. A Kékes-völgy, a Kerékgyártó-völgy ágas-bogas, de nagy kiterjedésû völgyrendszerébõl tevõdik össze a Vár-völgy felsõ vízgyûjtõ területe, mely a kiemelkedéssel fokozatosan kimélyülõ igen nagy esésû, ezért nagy energiájú terület vizeit vezette, vezeti le. A tágas felsõ völgyrendszer kialakulását segítette a Keleti-Mátra jellegzetes kõzetanyaga, az andezitagglomerátum is.

  Ez a vulkáni törmelékekbõl álló kõzetanyag a gázosabb, ezért robbanásosabb vulkáni tevékenység terméke. A kürtõn kirepülõ változatos szemcsenagyságú, az egészen finom poranyagtól a hatalmas, szögletes kõzetdarabokig terjedõ osztályozatlan anyag leülepedésébõl, és összesülésébõl, tömörödésébõl keletkezik. Összeállósága igen különbözõ mértékû lehet, semmiképpen nem mérhetõ a lávaanyag keménységével, így a külsõ erõk lepusztulásának is kevéssé áll ellen. A Vár-völgy felsõ szakaszáról is az erózió nagy kitakarító munkát végzett ezen a kõzeten, melyet aztán a patak, kiérve a hegylábi síkra, energiáját vesztve le is rakott. Ennek a ténynek nagy szerepe van a Tatár-mezõ kialakulásában. Ebbõl az agglomerátumból kiszabadult durva, de a szállítás miatt lekoptatott, lekerekített andezithömpölyökbõl épült fel ez a szép, egységes hordalékkúp, mely délre a völgyi kapuktól legalább 7-8 km-re terjedt legyezõszerûen szétterülve, szélesedve Visonta, Halmajugra térségéig. Felszíne ezen a távolságon legalább 150 m-t esett a Vár-patak völgykapujától, mely 300 m körüli magasságban van. A Tatár-mezõnek ma már csak az egységesebb, az Abasár–Markaz közötti országúttól É-ra esõ része eredeti állapotú. D-i szárnyát, mivel lignittartalmú pannóniai üledékekre telepedett, a külszíni bányászat eltüntette. Érdekes, hogy a patakok építette hordalékkúpfelszínbe ma már a Vár-patak és a Tekeres-patak is bevágódott, bizonyítékául a Mátra folyamatos kiemelkedésének. Ebben a hegység lábánál legkorábban épült hordalékkúpfelszín is részt vett, s az intenzív hordaléklerakás délebbi, alföld-peremi területekre tevõdött át. Igen jellegzetes, hogy a nagyobb vízgyûjtõ területû, ezért nagyobb vízhozamú, és jelentõsebb hordalékszállítású Vár-patak medre saját, felmagasított hordalékkúpján nyugat felé eltolódva, a kisebb hordalékszállítású Tekeres-völgy irányában elvonszolódva kerüli meg azt. A patakmedrek jól feltárják a hordalékkúp kõzetanyagát, mely egészen különleges képet mutatott ottjártunkkor. A hatalmas árvizeket okozó július közepi esõzések egyik gócterülete éppen e patakok vízgyûjtõ területe volt. Egy héttel az árvíz elvonulása után a hordalékkúp felszínét behálózó vízfolyások, új mederszakaszok, patakátvágások, hihetetlen erõsségû vízáramlások nyomait láthattuk még. A Vár-patak medre szinte mediterrán folyók képét keltette a hatalmas tömegû kimosott andezitgörgeteg között, a még mindig elég bõ vízhozamával.

  A Tatár-mezõ a Mátra, egyúttal hazánk legegységesebb, bontatlan, durva anyagból felépülõ hordalékkúpja leglátványosabb iskolapéldája a középhegység elõteri hordalékkúpjainknak. Emiatt a szakirodalmak némelyikében tapasztalható, hogy földrajzi névszóként az ilyen jellegû képzõdményekre a tatármezõ kifejezést használják (lásd Láng Sándor). Földrajzi jellege, sajátos növényvilága miatt is védettséget érdemel a terület.

  Jó terepi beláthatósága okán az utóbbi évtizedig katonai lõtérként hasznosították, így a nagyközönség elõtt zárva volt. Ez a zártság fõleg a növényzet háborítatlansága miatt részben elõnyt is jelentett. Azzal azonban, hogy a felszínen bányagödröket létesítettek, csúf katonai épületeket emeltek, megzavarták a táj egyedi képét. Júliusi ottjártunkkor új, immár valódi elzártság elsõ jeleit fedezhettük fel, amennyiben készülõ kerítés faoszlopainak hosszú, beláthatatlan sora tûnt fel. A terület új gazdára talált, s amennyire a jelek mutatják, a magunkfajta természetet kedvelõk, s azt kutatók számára nem is túlságosan barátságos gazdára. A Kékes irányából az országút felé haladva harántoltuk a Tatár-mezõt, s ekkor egy terepjáróból utasítottak a terület mielõbbi elhagyására bennünket, úgymond „jogtalanul magánterületen kóválygunk”. E magánterületrõl még meg sem lehetett állapítani, hogy valójában mikor van birtokon belül vagy kívül az arra „kóválygó”. Az ország új birtokrendszerének kialakítói hatalmas területek kihasításával a kutatás és tudomány mûvelõit arra kényszerítik, hogy az új tulajdonosok kedvének kiszolgáltatva végezhessék, vagy szüneteltessék tevékenységüket. Az eddig katonai okokból zárt terület most zárt vadasparkká alakul át. A Tatár-mezõ elõszobája a Keleti-Mátra délre nyitott völgyeinek, és a közöttük húzódó hegyhátaknak. Aki a területükre téved, az ország egyik páratlan természeti jelenségének lehet tanúja. Ez a völgy is szélesen nyílik a Tatár-mezõre, annak felépítésében azonban csak könnyen elszállítódó, finomabb szemcséjû anyagokkal vett részt. A panoráma felvételébõl jól látható az eróziósan kimélyült völgyek, és a Serpenyõ-völgy közötti különbség. Míg az elõzõ kettõ mélyen bevágódott, addig a Serpenyõ-völgy széles, teknõszerû völgyfeneke szinte függ a hordalékkúp felett. Mi lehet ennek az oka? Megértéséhez oda kell mennünk, és a magyarázatot egy páratlan látványú, meghökkentõ természeti jelenségben kapjuk meg. A völgyet bármely irányból meg lehet közelíteni, de a legérdekesebb, s talán a legcsalókább keletrõl a Dobogó-hegy irányából. Közelítsük meg innen! A Markaz feletti hegyoldalakra, így a Dobogó-hegy bokros-legelõs felszínére jellemzõ, hogy abból különbözõ méretû andezittuskók, tömbök emelkednek ki (2. ábra). A képen látható andezittömbön a környék felszínalaktanának kialakításában igen jelentõs fagy okozta aprózódás nyomát figyelhetjük meg. A tömb még egyben van, de a réshálózatba hatolt víz megfagyáskor elrepesztette azt. A kõzettömb zuzmófoltos teteje erodált, az egykori élek legömbölyödtek rajta, oldalán azonban érdekes rovátkák figyelhetõk meg. Az erózió által kevéssé érintett, és hosszabb ideig a talajba ágyazódás védõhatása miatt a tömb alsó részén talán azokat a rovátkákat figyelhetjük meg, melyek a kõzet lehûlésekor vésõdtek rá egy esetleges lávaár mozgásakor. Földtanos szakirodalomban bukkanhatunk nyomára azon megállapításoknak, melyeket a környéket kutató geológusok tettek. Markaz É-i területein kõbányák, vízmosások tárnak fel igen jellegzetesen települt vulkáni anyagokat. Az itteni lejtõk alapját valószínûleg a Hegyes-tetõ vulkáni kitörési központjából származó anyagok alkotják. Ezek egy része azonban nem lávafolyásból, hanem bizonyos vulkáni mûködéseket jellegzetesen kísérõ iszapárból, iszaplavinából, vagy indonéz eredetû szakkifejezéssel lahárból származnak. (Ilyen képzõdmény temette el a Vezúv lábánál virágzó Herculaneum városát 79-ben, de ilyenek keletkeztek a Mount St. Helens 1980-as szétrobbanásakor is, melyek 5 km-es távolságra is elértek, végigpusztítva az útjukba esõ területet.) Jellegzetességük, hogy a folyóként rohanó, vízzel bõven keveredett forró vulkáni por és törmelékanyag kihûlés után folyásos szerkezetet vesz fel, körbefogva a különbözõ méretû beágyazódott tömböket. A Dobogó-hegy oldala is telehintett a legváltozatosabb méretû kõzettömbökkel, melyeket a jégkori fagyhatás kissé átformált. Közülük a finomabb, könnyebben pusztuló szemcsenagyságú poranyag elhordódott.
 

2. ábra. Fagy repesztette andezittömb 
a Dobogó-hegy keleti lejtõjén
3. ábra  A Dobogó-hegy déli lejtõje a felszínbõl
kimunkálódott andezittömbökkel s az állandó
irányú szél hatására eltorzult alakú bokrokkal

  A 3. ábrán látható egy másik külsõ erõ hatása is, melyet a délies hegylejtõn legmarkánsabban a bokros növényzet mutat. Jellegzetes, hogy a Mátrából lebukó erõs, fõn jellegû helyi szelek ezen a lejtõn a bokrok növekedését is eltorzították. A szélhatás a felszín alakításában, különösen a jégkor szárazabb fázisaiban jelentõs lehetett, s hozzájárulhatott a kõzettömbök felszínbõl való kimunkálódásához. Ha kora tavasszal, vagy késõ õsszel közelítjük meg a Serpenyõ-völgyet, akkor a Dobogó-hegy sziklás nyugati lejtõjérõl már igen izgalmas kép tárul elénk. Távolról az a látszat, mintha a völgy alján valamilyen épített kõfalat emeltek volna. Ez azonban csalóka képzet, s az igazság akkor derül ki, ha leereszkedünk a völgy aljára. Hihetetlen látvány tárul elénk.

  A völgy fenekét 80–120 m szélesen kõtömbök halmaza tölti ki. A hatalmas, igen változatos méretû és alakú, alig koptatott kõzetanyag felhalmozódása elsõ pillantásra ezen a helyen, ily módon teljesen indokolatlannak és elképzelhetetlennek tûnik. E völgykitöltõ kõtenger valaha a völgy teljes hosszában egységes, összefüggõ sávot képezett. A peremek irányából a növényzet igen lassan, de fokozatosan elõretör, s ma már hatalmas szigetszerû foltokra tagolja azt. A kõtenger teljes hossza 1100–1200 méter. Állandó felszíni vízfolyás a völgy e szakaszán nincs, az olvadék- és esõvizek a kövek között, a kõtenger beágyazását képezõ málladékfelszínen csorognak, szivárognak a völgy alsó szakasza felé, s csupán a kõzetfelhalmozódás elvégzõdése után kerülnek felszínre. Innen a völgy határozott eróziós jellegûvé válik. Az idõszakosan megjelenõ felszíni vizek nem a völgy tengelyében, hanem annak nyugati peremén képeznek rövid életû patakokat.

  Az 1999. július közepi, szokatlanul nagy csapadékmennyiség hatása e völgyben is megmutatkozott. A völgyfõt határoló beerdõsült hegyoldalak szinte teljesen leöblítõdtek, s a vizek a völgytalp felé fokozatosan erekbe gyûjtõdtek. Az andeziten kialakult málladéktakaró rossz vízbefogadó képességét mutatja, hogy egy héttel az esõzések után a felszín még mindig teljesen át volt ázva, tocsogós, összevissza kanyargó sekély vízfolyások hálózták be. Az összeadódó vízerek a kõtenger kövei között eltûntek, de a kõtengeren haladva felszín alatti vízcsobogás, néhol erõsebb zúgás jelezte irányukat. A felszín alatti szivárgó vizek április havi mélységét a völgy nyugati peremén készített kõkút vízállása jól jelzi. A völgy tengelyében lévõ kõtengert lassan, de fokozatosan veszi bortokba az élõvilág. A kövek felszínét zuzmótelepek borítják, a peremek felõl pedig az erdõ nyomul elõre, a nyílt kõzetszigetek köré jellegzetes öveket alkotva. Az itt teret keresõ növényvilágnak nincs könnyû sora. Csak fás növények, cserjék képesek a kövek alatti málladékban gyökeret verni, de csenevész voltuk mutatja, hogy a tömbök még mozognak, tágulnak-összehúzódnak, emelkednek-süllyednek. A kõtenger belseje felé elõtörõ fás cserjezóna vékony, girbegurba törzsû, sok közöttük az elszáradt, elpusztult egyed. A leggyakoribb cserje-, illetve fafajok a som, a galagonya, illetve a vadkörte, a zöld juhar és a mezei juhar. A völgyfõ irányában, illetve a szélek felé a kivastagodó talajréteg már zártabb magastörzsû ligetek kialakulását is lehetõvé teszi. A szûrtebb fényben a sziklákat itt már moha borítja, s a fák alatt a kisebb fényigényû som is megél.

  A völgytalpi helyzetû kõtenger választ ad a Serpenyõ-völgy sajátos kifejlõdésére, arra, hogy a szomszédos völgyekhez hasonlóan miért nem vált mély eróziós völggyé. Az egykori fiatal vulkanikus Mátra völgyhálózata korántsem azonos a hegység mai völgyhálózatával. A vulkanizmus utáni tektonikus mozgások új törésirányok kijelölésével megszabták a jelenlegi völgyhálózat helyét. A Serpenyõ-völgy csapásiránya is közel megegyezik a szomszédos eróziós völgyek É–D-i csapásirányával, így beleilleszkedik azoknak fiatalabb törésvonalak megszabta rendszerébe. A völgytõl keletre uralkodó vulkáni törmelékanyag, mely ha iszapfolyásból származott, abból könnyen elszállítódhatott a vulkáni poranyag. Az egykori iszaplavina nagyobb kõtömbjei visszamaradván fokozatosan elfoglalhatták és kitölthették a törésvonalon lassan kialakuló völgytalpat, de a továbbiakban gátolták annak mélyülését. A kõtenger tömbjein szállítás nyoma alig látszik, koptatottságukat a kihantolódás utáni erózió okozhatta.

4. ábra. A Hajnács-kõ lemezes andezitje természetes lépcsõket képez

  A Mátra igen gazdag kõtengerekben, kõfolyások törmelék-felhalmozódásában, melyek döntõen a jégkorban itt uralkodó éghajlat felszínalakító hatásának következményei. Ma ezen folyamatok megfigyeléséért magashegységek jégperemi területeire, vagy sarkvidéki területekre kell utazni. Itt ma is zajlik a csupasz kõzetfelszíneken a fagy okozta kõzetaprózódás. Ezek a Mátra legmeredekebb lejtõin, magaslatain részben málladékba ágyazódva megfigyelhetõk. A Serpenyõ-völgy kõtengere azonban más jellegû, egyedülálló, s hogy nemcsak az elõbb említett folyamatok alakították, völgytalpkitöltõ helyzete is valószínûsíti azt. Hogy természetföldrajzi képeskönyvünk palettája teljes legyen, aprózódott kõzetekbõl felhalmozódott törmeléklejtõ kedvéért nem kell messzire menni, csupán a Serpenyõ-völgy Ny-i oldalát képezõ Hajnács-kõre kell felmászni. Ez a hegyhát a Dobogó-hegytõl eltérõen egészen más arculatot mutat. Itt hiányoznak a legelõs lejtõkbõl kiálló kõzettömbök. A hegyhát egy É–D-i csapásirányú, K-rõl, Ny-ról meredek kõzetfalak határolta széles gerinc. A Hajnács-kõ a Keleti-Mátra D-re kinyúló hasadékkitöltéseinek egyike, melyet a hosszan tartó lepusztulás hozott a felszínre. Egykori felszín alatti, vagyis szubvulkáni képzõdmény, mely a korábbi vulkáni termékekbe nyomult be. Andezit kõzetanyagára egészen más, méghozzá lemezes szerkezet jellemzõ, mely a belõle képzõdött törmelékanyagon is gyönyörûen látszik. Érdemes egy pillantást vetni a Hajnács-kõ gerincén készült felvételre (4. ábra), melyen látható, hogy a lemezekbõl szinte természetes lépcsõzet képzõdött. Az, hogy ez a lemezessé szilárdult andezit, andezitagglomerátumba, illetve andezit-iszapárkõzetbe nyomult be, mutatja a Serpenyõ-völgy felõli oldala. A puhább kõzetbõl kimunkálódva, meredek, 10–12 m-es falakkal emelkedik a völgy fölé. Az andezitfal alját szoknyaként övezi a fõleg fagyhatásra aprózódott törmelék, melynek lejtõje fokozatosan megy át a Serpenyõ-völgy egészen más alakú törmelékkitöltésébe.

  Azt, hogy e piciny terület hazánk nemcsak természeti érdekességben bõvelkedõ szeglete, lépten-nyomon megtapasztalhatjuk. Két tényezõ: az itteni domborzati viszonyok és a hatalmas méretû törmelékanyag-felhalmozódás korábbi népek megtelepedését tette lehetõvé. Az Alföld felé kinyúló, fokozatosan lealacsonyodó hegyhátakról kiválóan szemmel lehetett tartani tágas térségeket. A két oldalról is meredek sziklafalakkal határolt Hajnács-kõ kiválóan védhetõ volt. A tökéletes védelem érdekében a Tatár-mezõ felé lejtõ és természetes sziklafalakkal nem rendelkezõ oldalát kellett biztonságossá tenni. Ennek nyoma a hegyhát végén rakott kõsánc formájában ma is fellelhetõ.

  A Serpenyõ-völgyben, mely minden támadás ellen tökéletes, természetes akadályt képezett járhatatlan kõtengerével, szintén emberi alkotásokkal találkozhatunk. A már látott, s a szivárgó vizekbe mélyített rakott kút, kis kõkunyhók alapfalai, elõttük faragott kövek jelentik az egykor itt élõk tárgyi nyomait. Talán az õ emlékük a Serpenyõ-völgy kõtengerében található, feltûnõen szabályos és jobban kiemelkedõ kõtömb, bal oldalán kisebb, lyukas kõvel. Talán az itt élõk rejtett kultikus helyeként szolgált. Ezzel a képpel és ezzel a lehet, hogy kissé elragadtatott fantázia sugallta elképzeléssel fejezném be a tanulmányi sétát. Talán azok is osztoznak véleményemben, akik ezt a különleges völgyet megismerik. A hely varázslatossága valóban megmozgatja az ember képzeletét.

  Az országban páratlan szépségû kõtenger és környezete feltétlenül védelmet érdemelne. Nagyobb kõzetfelhalmozódások másutt is vannak (például a béri Nagy-kõ oldalában), ezek azonban lejtõhelyzetû, fagy aprózta törmelékek, már védelem alatt állnak. A híres boldogkõújfalui kõtenger az Eperjes–tokaji-hegységben félig talajtakaróba temetett. A Káli-medence kõtengerei egészen más kõzetanyagúak és keletkezésûek. A Serpenyõ-völgyhöz hasonló, kialakulás szempontjából is egyedülálló, nincs több. A környezõ hegygerincek, hegyhátak is nagyon tanulságosak úgy természetföldrajzi szempontból, mint régészeti maradványaikat illetõen. A Tatár-mezõ megmaradt északi része, bontatlan hordalékkúpja országos ritkaság. A térség védettségre és nagyobb szakmai ismertségre érdemes.
 

IRODALOM

Dr. Gábris Gyula: Éghajlattani felszínalaktan I. Tankönyvkiadó, Bp. 1991.
Heves megye mûemlékei. Magyarország mûemléki topográfiája. Akadémiai kiadó, Bp. 1969.
Láng Sándor: A Mátra és a Börzsöny természeti földrajza. Akadémiai Kiadó, Bp. 1955.
MÁFI évkönyve, LVII. kötet 1. füzet. Mátra hegység. Mûszaki Könyvkiadó, Bp. 1975.
MÁFI, Magyarázó Magyarország 200 000-es földtanitérkép-sorozatához. L–34–III., Eger–Bp., 1965.
Mátra útikalauz, Sport Kiadó, Bp. 1969.
Pavlics Károlyné dr.: A kõzetburok földrajza. Fõiskolai jegyzet, ELTE Eötvös Kiadó, 1995.
Varga Gyula: A Mátra hegység fejlõdéstörténetének vázlata. A MÁFI évi jelentése az 1964. évrõl
Varga Gyula: Szerkezeti mozgások és vulkanizmus kapcsolata a Mátra hegységben. A MÁFI évi jelentése az 1965. évrõl
 
 
 

* A szerzõ jelenleg az ELTE Természettudományi Karának hallgatója
A fenti írás az 1999. évi diákpályázatunk I. díjas munkája az „Önálló kutatások...” kategóriában

Természet Világa, 132. évfolyam, 1. szám, 2001. január
https://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/


Vissza a tartalomjegyzékhez