Mi lett velük?

Tizenhat éve már annak, hogy útjára indítottuk a Természet-Tudomány Diákpályázatunkat. Ez idő alatt sok-sok ezer középiskolás fiatalt ösztönöztünk önálló kutatómunkára, hasznos búvárkodásra, elmélyülésre egy-egy számukra kedves témakörben. Emellett kihívást jelentett számukra az is, hogy gondolataikat összefogottan, mások számára is jól érthetően és szép magyarsággal öntsék formába, írják le. Folyóiratunknak közkedvelt melléklete született, egy 16 oldalas természettudományos diáklap, melyet tehetséges középiskolások írnak. Európában nem ismeretes még egy olyan tudományos ismeretterjesztő folyóirat, melynek ilyen diáklapja lenne. A diákpályázaton sikeresen szerepelt fiataloktól tudjuk, milyen mély nyomot hagyott lelkükben ez az esemény. Sokan végeztek közülük egyetemet, főiskolát, kerültek természettudományos pályákra. Jó lenne nyomon követni pályájuk, életük alakulását. Ezért indítunk útjára most egy, reményeink szerint még sokáig folytatódó sorozatot, melyben a "mi diákjainkat" arra kérjük, írják meg nekünk, milyen irányba fordult a sorsuk első találkozásunk óta.

Aki olvas minket, adja tovább: várjuk a díjazott fiataljaink további beszámolóit!

S. GY.

Lóczi Lajos

Már általános iskolás koromban észrevettem, hogy a házi feladatokon túl szívesen vázolok fel függvénygrafikonokat, illetve a különféle egyenletek megoldásai is nagyon érdekeltek. (Családom mindig is furcsállotta ezt, mivel felmenőim között nem emlékszünk olyanra, aki komolyabban foglalkozott volna efféle dolgokkal.) A Fasori Gimnáziumban aztán egy évig Reményi Guszti bácsi tanított minket matematikára, aki e rövid idő alatt is nagyszerűen belénk tudta plántálni az igazi matematikai gondolkodásmódot. Személye döntő módon befolyásolta későbbi pályaválasztásomat. Emlékszem, az órák után gyakran raboltuk idejét a szokatlan, nehezebb feladataira adott sikeres vagy félresikerült megoldásaink bemutatásával és megvitatásával. Nagybátyám révén ekkortájt kezdtem el megismerkedni néhány programnyelvvel, többek között elkezdtem használni az akkor alig 3 éves Mathematica számítógépes matematikai programcsomagot. (Bevallom, Guszti bácsi néhány trükkös feladatát e programmal könnyűszerrel meg tudtam oldani!) Így utólag visszatekintve, eddigi matematikai munkáim között kevés olyan akad, amelyben a Mathematica ne játszott volna kisebb-nagyobb szerepet. Sőt, rengeteg matematikát tanultam pusztán úgy, hogy a program több száz oldalas Súgóját tanulmányoztam.

Középiskolás éveim alatt külön dossziékat nyitottam matematikai feladataimnak: sokáig a Megoldatlan feliratúba gyűjtöttem azokat a jegyzeteimet, amelyekben arra próbáltam rájönni, vajon hogyan lehetne egy tetszőleges (tehát akár negatív) valós szám valós kitevőjű hatványát értelmezni, illetve, általánosabban, mit jelent, ha egy komplex számot komplex kitevőre emelünk. Ezeken annak idején hónapokig töprengtem, mire minden kérdésemre elfogadható magyarázatot tudtam adni. A fő problémát a hatványozás többértékűsége okozta.

Már nem emlékszem pontosan, mikor került először kezembe a Természet Világa, mindenesetre az 1994-es Martin Gardner-féle diákpályázat rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Az ide benyújtott dolgozatomban az xx függvényt vizsgáltam meg a hatványozás többértékűségének figyelembe vételével. Az ábrákat természetesen a Mathematica-val készítettem el. (Pár évvel később némileg csalódottan vettem tudomásul, hogy az egyik egyetemi előadás keretén belül az egész hatványozási témakört negyedóra alatt letárgyaltuk.)

Az 1995. februári díjátadás a Kossuth Klubban maradandó élményt jelentett számomra. Úgy érzem, a siker további lendületet és motivációt adott a tanuláshoz és a kutatáshoz. Kolozsváron az év tavaszán, míg a téma kibővített változatáról 2 évvel később Miskolcon tartottam kiselőadást, ott az Ifjúsági Matematikai Konferencia keretében. Szintén 1996-ban vezettem szakkört a Fasorban A természetes számoktól a kvaterniókig címmel a számfogalom kiterjesztéséről.

1998-ban szüleim és néhány fasori öregdiák segítségével sikerült a Mathematica 10 éves születésnapját megünneplő konferenciára Chicagóba kiutaznom. A programcsomag akkori képességeiről a Természet Világa 1998. novemberi számában számoltam be röviden.

A Természet Világa diákpályázatra beadott 1994-es írásomban az xx kifejezés játszotta a főszerepet. Gondoltam, meg kellene vizsgálni, mi történik, ha az egyik x-et y-ra cseréljük. Itt jött kapóra mandulaműtétem 1994 telén. Emlékszem, a kórházi kényszerpihenő során sokat törtem a fejem a következő kérdésen: adjuk meg mindazokat a pozitív valós (illetve racionális, vagy egész) (x,y) számpárokat, melyekre xy = yx. A kérdést teljesen csak 1999-ben sikerült megoldanom, a kommutatív egyenlet mellett rögtön kiadódott az asszociatív egyenlet megoldása is. Eredményem a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapokban (KöMaL) jelent meg. (Az elemi matematikai problémák gyakori sorsa, hogy időről időre egymástól függetlenül megoldják őket. Nem történt ez másképp most sem. Az idevágó irodalom alapos feltérképezésével kiderítettem, hogy Euler óta tucatnyian foglalkoztunk és oldottuk meg a hatványozás kommutativitására vonatkozó kérdést. Az érdeklődő olvasónak javaslom, maga is próbálkozzon meg a fenti egyenlettel. A teljesen elemi megoldást két kattintással megtalálhatjuk: a www.komal.hu oldalon, angol nyelvre váltva legalul.)

Időközben 2000-ben az ELTE matematikus szakán megszereztem matematikusi és angol szakfordítói diplomámat, a matematikatanári diplomát pedig rá egy évvel később kaptam meg. 2000-ben a BME Matematika Intézet Differenciálegyenletek Tanszékére jelentkeztem doktori képzésre.
A Mathematica szellemi atyjának, Stephen Wolframnak A New Kind of Science című, meglehetősen vaskos könyve 2002 tavaszán látott napvilágot. A könyvről szóló ismertetőm a Természet Világa 2002. novemberi számában jelent meg. Mivel Wolfram (sokszor provokatív) gondolatait hűen próbáltam meg visszaadni, a KFKI-ben tartott könyvismertető előadásom nem egy pontján eléggé erős kritikát kaptam a szakértő hallgatóságtól. (Ebből a szempontból tehát már felkészültebben tarthattam meg 2002 decemberében a KöMaL Ifjúsági Ankéton szintén A New Kind of Science-ről szóló előadásomat.)

A Mathematica felhasználásával (illetve részben magáról a programról) még két további ismeretterjesztő cikkem jelent meg a KöMaL-ban, de a szoftver eddigi valamennyi szakcikkemhez is nélkülözhetetlen segítséget nyújtott.

A KöMaL révén 2000-2004-ig tagja voltam a https://thesaurus.maths.org/ oldalon fellelhető, főleg középiskolásoknak szóló 7 nyelvű internetes matematikai fogalomtár magyar fordítócsapatának, tavaly pedig a Typotex Kiadó gondozásában az interneten hamarosan megjelenő Oxford Concise Dictionary szótár matematika kötetének fordítását végeztük el.

2003 ősze óta az ELTE Informatikai Karának Numerikus Analízis Tanszékén tanítok, emellett külsős óraadóként az elmúlt félévekben a BMGE-n is gyakran vezetek gyakorlatokat. A Természet Világával (illetve főszerkesztőjével) a Bolyai-emlékkönyvben és a Neumann-különszámban megjelent egy-egy cikkfordításomon keresztül maradtam kapcsolatban.

Garay Barna témavezetésével a tavalyi év végén adtam be PhD-disszertációmat numerikus dinamika témaköréből: közönséges differenciálegyenletek numerikus módszereit vizsgáltam bifurkációs pontok környezetében. A kutatás egy részét a Bielefeldi Egyetemen végezhettem. Az ismeretlen matematikai terep felderítésében a Mathematica mint szimulációs eszköz és nagyteljesítményű számológép itt is óriási segítséget nyújtott: két hónap és úgy 70 oldal sikertelen számolás után az egyik éjszaka végre a számítógépes adatok kedvező képet mutattak, s valóban, két nap múlva már kezemben volt egy fontos állítás bizonyítása (végső formájában leírva háromnegyed oldalon). PhD-dolgozatom elbírálása a jelen cikk megjelenésének idejére várható.

A Természet Világa szkeptikus rovatában sok példát láttam arra, hogy a tudományos módszert az élet szinte minden területén lehet és kell alkalmazni. Ezt a gondolatkört az újonnan alakult Szkeptikus Társasággal próbáljuk továbbvinni.

A zenét a matematika mellett másik hobbimnak tekintem, s rövid írásomat ezzel szeretném zárni. Peskó Györgytől (1933-2002) 11 éven keresztül, egészen a halála előtti hetekig tanultam orgonálni. Bach késői fúgáiban a zenei élményen kívül matematikai szempontból is sok csemegét lehet találni: a mesteri szerkesztés a kottaképben tükrözések, eltolások és egyéb szimmetriák formájában is megmutatkozik.
 

Sárneczky Krisztián

Amikor 1992-ben elindultam a pályázaton, már két éve vezettem a Magyar Csillagászati Egyesület Meteor című folyóiratának üstökös rovatát. Ez minden hónapban legalább egy beszámoló megírását jelentette, és szerettem volna tudni, hogy egy független szemlélő milyennek találja az írásaimat. Ez volt az egyik motiváció, a másik pedig természetesen a verseny és a győzelem lehetősége. A csillagászattól és a Meteortól azóta sem szakadtam el, bár az ELTE-n a földrajztanári szakon végeztem. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Fizika Doktori Iskolájában vagyok III. éves PhD-hallgató. Az ismeretterjesztő cikkek és hírek írása mellett rendszeresen tartok előadásokat a legkülönfélébb korosztályoknak. Egy tehetséggondozási programban is részt veszek, nyáron pedig táborokban próbálom megszerettetni a csillagászatot az ifjúsággal. Az elmúlt években két könyvem is megjelent. Az egyikben Kereszturi Ákos barátommal a Földet veszélyeztető kisbolygók viselt dolgairól írunk, a másikban a magyar csillagászati felfedezéseket foglaltam össze.

A szakmai érdeklődésem a cikkpályázat óta nem változott. Most is a Naprendszer apró égitestjei, a kisbolygók és az üstökösök érdekelnek. Az ezzel kapcsolatos kutatások már tíz éve folynak a Szegedi Tudományegyetemen, ahol igazi otthonra lelt ez a nálunk viszonylag kevéssé művelt téma. Szintén egy évtizedes múltra tekint vissza az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézettel való együttműködés, amelynek keretében lehetőség nyílt az ország legnagyobb távcsöveinek használatára is. Ez tette lehetővé egy nagy álmom megvalósulását, amikor 1998 februárjában Kiss László barátommal felfedeztük első kisbolygónkat. Azóta már 350-nél is több ilyen apró sziklát találtunk, de az újabb és újabb ismeretlen égitestek feltűnése a felvételeken még mindig nagy izgalommal tölt el. Vajon tényleg most látja először emberi szem? Milyen lehet a pályája és mekkora az átmérője? Sokat közülük már sikerült elnevezni is, így számos híres magyar kerülhetett fel az égboltra. Az évek során olyan érdekesebb témákba is bepillantást nyerhettem, mint a szupernóvák világa, pulzáló változócsillagok megfigyelése vagy csillaghalmazok vizsgálata.

Jelenleg olyan naprendszerbéli égitestek kutatásával foglalkozom, amelyek többnyire kisbolygók, ám időnként üstökös lesz belőlük. Ezen átmeneti objektumok bolygórendszerünk minden tartományában előfordulnak, de a rendszertelen időközönként megjelenő gázkibocsátást más és más hatások okozzák. Felderítésük sok megfigyelést igényel, hiszen folyamatosan nyomon kell követni a kiválasztott égitesteket, hogy a kezdődő anyagkibocsátást időben észrevegyük, és részletesen megvizsgálhassuk. Ez a program hosszú évekre ad munkát a kutatócsoportunknak, ám közben az ismeretterjesztéstől, cikkek és hírek írásától sem szeretnék megválni.
 

Dr. Róka Anikó

Diákpályázat… Sok év telt el azóta… Kisgyermekkoromtól kezdve természettudományos szemléletben nőttem fel, a Papám, dr. Róka András tanítgatása mellett. Vidám játékai, találós kérdései egy életre irányt szabtak érdeklődésemnek. Aki ismeri a Papámat, azonnal érti, milyen képek idéződnek fel bennem. Kémiai kísérletek otthon és munkahelyén: füstölgő vulkánok, tekergő kígyók, égő magnézium, színváltozó oldatok, úszó gyertyák, a konyha kémiája… Nagyobb koromban izgalmas számolási példák következtek, és felkészülés a Hevesi- és Irinyi-versenyekre, amiken sajnos sosem tudtam eléggé sikeresen teljesíteni - nem voltam versenyzőtípus.

Gimnáziumi éveim alatt kétszer vettem részt a Természet Világa Diákpályázatán. Első évben "A látás biofizikája" cikk-kezdeményemmel I. díjat kaptam. Még ma is őrzöm az elektronmikroszkópos retinaképet, amit személyes ajándékként Varjú Professzor Úrtól kaptam.  Második évben már orvostudományi kategóriában indultam a "Nem csak születni, szülni is tudni kell" című pályázatommal, amivel II. díjat nyertem. Ezen dolgozatom az újszülöttkori oxigénhiányos károsodásról (perinatális asphyxia) szólt, előre jelezve a később választott érdeklődési területemet. Mindkét pályázatomban a Papám volt mellettem, érdeklődve figyelte próbálkozásaimat, együtt javítgattuk, fogalmazgattuk.

Érettségi után a Semmelweis Egyetemen szereztem általános orvosi diplomát (summa cum laude). A sok tanulás mellett Papa igyekezete ellenére is sokat veszítettem a gyermekkoromnak köszönhető kreatív gondolkodásomból. Azt is tudtam, nem csak a tanulás tesz majd jó orvossá. Ezért három évig az egyetem alatt az I. sz. Gyerekklinika Neonatális Intenzív Centrumában dolgoztam nővérként, ahol végleg beleszerettem a neonatológia rejtelmeibe. Az egyetem utolsó évében pedig az Országos Mentőszolgálatnál kezdtem el dolgozni, a Budai Mentőállomáson, ahol a mai napig félállásban dolgozom. Azóta rájöttem, sohasem tudja senki behozni azt a gyakorlati tudást, amit ezen évek alatt szedtem össze az intenzív osztályon és a mentőautókon.

Diplomázásom után Papám vágya lebegett felettem - hogy kutató legyek. Lassan azonban sikerült megértenie, hogy sosem leszek a laborban ülő, kísérletező kutató, akiket nagyon tisztelek és csodálok. Megértette, hogy kutatásom tárgya csak klinikai, betegágy melletti téma lehet. Döntésemhez hozzájárult, hogy végzésemkor (és most is) az egészségügy jelen helyzetét kilátástalannak ítéltem, ezért PhD-képzésre jelentkeztem. Jelenleg a SE I. sz. Gyerekklinika NIC osztályán ösztöndíjas PhD-hallgatóként tevékenykedem Dr. Szabó Miklós vezetése alatt. Szabó Miklós "nővéri pályafutásom" óta kíséri figyelemmel és segíti előrehaladásomat, és a témavezetői szerepén kívül munkánk során a neonatológia rejtelmei mellett az orvosláshoz szükséges emberségből és empátiából is nagyon sokat tanultam tőle.

A sors fintora, hogy ugyanazon diákpályázatos témámmal foglalkozom - kicsit magasabb szinten - ,a perinatális asphyxia kezelésével. Egy nemzetközi, randomizált multicentrikus klinikai vizsgálat (TOBY - Total Body Hypothermia) egyetlen magyarországi centrumaként a hypothermiás - hűtéses - kezelés hatásosságát vizsgáljuk asphyxiás újszülötteken. Feladatom a vizsgálat magyarországi részének koordinálása. Az eljárás lényege az, hogy a beteg újszülötteknél az intenzív terápiát a test mérsékelt lehűtésével kombináljuk (maghő: 33-34 oC 72 órán keresztül). Az eddigi állatkísérletes és felnőtteken szerzett tapasztalatok alapján ez a kezelés képes csökkenteni, vagy akár teljes mértékben kivédeni az oxigénhiány következtében kialakuló maradandó idegrendszeri károsodást. Osztályunkon külön munkacsoportként 24 órás ügyeleti rendszert működtetünk, hogy ezen újszülötteket bármikor fogadni, ellátni tudjuk. Aktívan részt veszek az asphyxiás újszülöttek állapotának stabilizálásában, és további ellátásában, majd ezt követően az utánvizsgálatban. Mindemellett vérminták gyűjtése révén kis kutatásainkat is szervezgetjük: a hypothermia eddig ismeretlen hatását vizsgáljuk a gyógyszerek farmako-kinetikájára, az aktiválódott gyulladásos folyamatokra, szabadgyök képződésre. Érdekes munka és téma: a gondolkodás, olvasás, mérések, előadások, és cikkírás mellett megmarad az ágymelletti orvoslás, a hivatástudat és a segítségnyújtás élménye.

A mindennapi munkám szeretetéhez és sikeréhez azonban még kellett valaki: dr. Deierl Krisztián traumatológus párom, akivel jóban-rosszban összefogva szerényen, de szerelemben éldegélünk a mostani, időnként nehéz világban.

Azt hiszem, ezek történtek velem a Diákpályázat óta… Pár sorommal két célom volt. Szeretném megköszönni Papámnak az eddigi életem alatt nyújtott segítségét és szeretetét, amit sosem tudtam eléggé kifejezni… Másodsorban pedig bíztatok minden fiatal természettudóst a Diákpályázaton, és hasonló kreatív megmérettetéseken való részvételre. Sohasem tudhatják ugyanis, hogy nem egy életre szóló gondolatot, irányvonalat találnak meg ezek során, hozzám hasonlóan.
 

Hegedűs Ramón

Történt 1996 őszén, amikor még javában gimnazista éveimet töltöttem a szombathelyi Bolyai Gimnáziumban, hogy a kutatói tapasztalatokkal rendelkező, kedves biológiatanárom,   Baranyai József felhívta figyelmemet a Természet Világa Diákpályázatára. Már jó ideje különösen érdekeltek a természettudományok, és gyakran vettem részt hagyományos tanulmányi versenyeken is, fizikából, matematikából, kémiából, de e lehetőség teljesen új volt számomra. Ez a megmérettetés elsősorban az önálló ötletekre alapuló természettudományos búvárkodásról és cikkírásról szól, a középiskolások számára lehetséges keretek között, és mint tudományok iránt érdeklődő diák, éppen ilyesmit szerettem volna kipróbálni. Ráadásul mindjárt olyan módon nyílt erre lehetőségem, amely nem korlátozódott csupán egyetlen tudományterületre, hanem egyszerre igényelte mind a biológia, mind pedig a fizika diszciplínáiban való elmélyülést. Ez a diákéletemben egyszerre jelentett a tudományos kíváncsiságnak megfelelő táptalajt és egy új kihívást is.

Biológiatanárom mint mentorom támogatásával a diákpályázatokon az elkövetkezendő évek során háromszor is eredményesen részt vettem, és végül - bátran mondhatom - a szakmai pályám alakulásában e pályázatok döntőnek bizonyultak. A Biofizika-Biokibernetika különdíj alapítójának, Varjú Dezső professzornak a meghívására 1998-ban 3 hónapot tölthettem el a tübingeni Max Planck Kutatóintézetben,  1999-ben pedig, az akkori diákpályázat díjkiosztó ünnepségén megkeresett az ő egyik munkatársa, dr. Horváth Gábor, hogy lenne-e kedvem megtekinteni a Biooptika Laboratóriumát az ELTE Biológiai Fizika Tanszékén, és majd egyetemi tanulmányaim során bekapcsolódni az ott folyó kutatásokba. Egyből megtetszett az egyik ott űzött kutatási téma, a fénypolarizáció biológiai alkalmazásai, és miután a következő évben sikeres felvételt nyertem az ELTE fizikus szakára, kézenfekvőnek tűnt, hogy azonnal elkezdhessem nála a kutatómunkát. Ugyan az egyetem első évei alatt viszonylag kevés időmet tudtam kutatásra fordítani, hiszen a képzés első felében a tanulmányok jócskán lekötik minden egyetemi hallgató energiáit, de az évek teltével egyre gyümölcsözőbbnek bizonyult a szakmai kapcsolatunk. Végül egész egyetemi tanulmányaim alatt a Biooptika Laborban maradtam, a képzés során a biológiai fizika szakirányt választottam, és itt írtam a diplomamunkámat is. Miután pedig sikeres felvételt nyertem az ELTE Fizika Doktori Iskolába, jelenleg a doktori kutatómunkát is az ő témavezetése alatt folytatom. Több közös cikkünk jelent már meg nemzetközi tudományos folyóiratokban, és e szoros szakmai kapcsolat és tapasztalatokban gazdag közös munka eredménye volt a 2005-ben elnyert ifjúsági Bolyai-díj is. E keretek közt jó reményekkel várhatom a doktori tanulmányaim sikeres befejezését és utána kutatói pályám további folytatását.
 

Scheuring Ádám

Négy év telt el azóta, hogy átvettem utolsó szkeptikus különdíjamat a Természet Világa Diákpályázatának díjkiosztóján. Még abban az évben kitűnő eredménnyel érettségiztem a Fazekas Mihály Fővárosi Gimnázium természettudományos tagozatán. Tanulmányaimat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem villamosmérnök szakán folytattam, ahol jelenleg is tanulok. Negyedéves hallgatóként bekapcsolódtam az egyetemen folyó kutatásba, ahol az Egyetemi Távközlési és Informatikai Központ (ETIK) keretein belül a szenzorhálózatok témakörében dolgozom. Munkámból készült dolgozatommal 2006-ban a kari TDK-n 2. díjat nyertem. Érdeklődési területeim főként a távközléshez kapcsolódnak, de szabadidőmben elektronikus zenekészítéssel is szívesen foglalatoskodom.

A "szkeptikus" tevékenységet aktívan nem "űzöm", alapvető gondolkodásmódomban azonban nem változtam. Leendő mérnökként különösen fontosnak érzem a világunk megváltoztatására törekvő gondolatok korrektségének hangsúlyozását. Közhely ugyan, de való igaz, hogy egy átlagos modern embert szinte a nap 24 órájában manipulálnak, döntései befolyásolhatók. Ennek ellenpontozásaképp kell, hogy legyen egy rendszer, valamiféle tudományos alapműveltség, készség és szándék a logikus, racionális gondolkodásra, amellyel kiszűrhetők a sokszor oly nyilvánvaló csalások. Három szkeptikus dolgozatom egyikében sem használtam olyan módszereket, gondolatokat, amellyel egy átlagos középiskolás négyéves tanulmányai során nem találkozik. Egyszerű számolásokat végeztem, egyszerű összefüggéseket vizsgáltam egyszerű statisztikai módszerekkel. Szerencsés abban vagyok, hogy szüleim és tanáraim (különös tekintettel édesapám és matematikatanárom, Hraskó András) ösztönöztek és engedtek gondolkodni, amelynek eredményeképp tekintélyt és a lektorált, nyomtatott írást nem tisztelve bátorkodtam recenziókat készíteni három felháborítóan ostoba cikkből. Hogyan lehet mégis, hogy a szkeptikusok által oly sokat támadott elméletek, "tudományok" mégis ennyire népszerűek? Szomorú, de véleményem szerint egyre több ember felejt el gondolkodni: "használható, hasznos tudásra" áhítoznak, miközben éppen használni nem tanulják meg azt. Hogy kié a felelősség, nem firtatom, mindenesetre remélem, hogy írásaimmal sikerült meggyőzni néhány bizonytalant a racionális gondolkodás fontosságáról.
 

Bacsárdi László

A Természet Világa folyóirattal nyolcadik osztályos koromban kerültem kapcsolatba. A tanév második felében egy fizikaversenyre készültünk a soproni Széchenyi István Gimnáziumban, amikor a fizikatanárnőnk, Lang Ágota rátalált a folyóirat diákpályázati felhívására. Kis idővel később egy Geiger-Müller-számlálóval a kezünkben elkezdtük járni a soproni erdőt, mértük a radioaktivitást a természet különböző pontjain. Kalandjainkat egy tudományos pályázatban foglaltuk össze, és az Önálló kutatások, elméleti összegzések kategóriában a Tudományos Újságírók Klubjának különdíját nyertük el. Ez adta meg a kezdő lendületet.

Okleveles mérnök-informatikusként végeztem a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatika Karán, jelenleg ugyanitt vagyok doktorandusz hallgató. Elvégeztem a Tudományos Újságírók Klubjának tudományos és környezetvédelmi újságíró stúdióját, és most párhuzamosan tanulok még további két szakon (ebből az egyik tanári szak). Immáron második éve vagyok a Műegyetemi Sajtóklub elnöke, sokadik éve a Magyar Asztronautikai Társaság elnökségének tagja, valamint 2002-ben tagja lettem a Természet Világa szerkesztőbizottságának is. Ösztöndíjak segítségével jártam nyugaton és keleten, számos díj mellett elnyertem szülővárosomtól a Sopron Ifjú Tehetsége kitüntetést is. Úgy érzem, mindezt nem sikerült volna elérnem, ha nem lett volna a Természet Világa.

A folyóirat diákpályázatának révén kerültem kapcsolatba a csillagászattal és a Magyar Csillagászati Egyesülettel (MCSE). A tudomány népszerűsítésének gondolata hajtott, amikor nálam jóval deresebb fejű társaimmal megalapítottuk 2000-ben a Stella Sopront, az MCSE Soproni Csoportját. E szervezetnek egy évig voltam a vezetője, és azóta is sokszor mennek ki a stellások az utcára, és mutatják meg ingyen és bérmentve az ég jelenségeit az utcán sétáló embereknek.

Az űrkutatással és a Magyar Asztronautikai Társasággal (MANT) is a Természet Világa révén kerültem kapcsolatba, és találtam rá a MANT ifjúsági esszépályázatára. A Természet Világának készített írásokból merítettem erőt, és így sikerrel szerepelhettem a MANT esszépályázatain. Ma már tudom, hogy a tudományos ismeretterjesztés vágya hajtott ebben is.

Sokat köszönhetek a folyóiratnak. Megismertette velem az írás és az újságírás örömeit, számos újságban jelent meg írásom, önálló rovatokat gondozhattam és gondozhatok jelenleg is, két évig főszerkesztője lettem egy neves műegyetemi lapnak, az Impulzusnak. Míg hallgatótársaimnak néha nagy kínszenvedéseket okozott egy-egy esszé elkészítése, nekem nagyon rövid idő alatt álltak össze a mondatok, az olvasott szövegekben pedig könnyedén rátaláltam a helyesírási hibákra. Mindez lehetővé tette, hogy helyesen műveljem a magyar nyelvet, kerek és egész mondatokat alkossak, amelyek hiánya nagyon sok mai dolgozatban előfordul.

Sokat köszönhetek a Természet Világának és munkatársainak. Örök emlékek maradnak a főszerkesztővel közösen megélt élményeim: amikor a lap honlapjának jövőjéről beszélgetünk a Blaha melletti utcában lévő szerkesztőségben; ahogy Baján nézzük egy kőkilátóról a halkan folydogáló Dunát; vagy amikor a szerkesztőség új épületének pincéjében melegítőben pakoljuk (helyesebb szóhasználattal: mentjük) a folyóirat száz évet is megélt, porral borított lapszámait.

Most már tudom, a Diákpályázat több volt egyszerű pályázatnál, egy eszencia volt, amelyet az érdeklődök magukhoz vehettek. Társammal, Friedl Zitával és tanárnőkkel, a már említett Lang Ágotával sikerült mindezt magunkba szívni, és középiskolás éveim meghatározó elemévé vált a Diákpályázat. Nem csak azért, mert minden tavasszal valami új témát kellett kitalálni, október végén pedig aggódni a beadás miatt, esetleg a postán a feladás körül félszürke módszereket alkalmazni a határidő betartása miatt. Nem csak azért, mert rádöbbentett, hogy Murphy törvényei tökéletesen működnek - a fénymásoló és a nyomtató általában a beadás előtt halt meg, az eszközök a legrosszabb pillanatban romlottak el. Hanem azért, mert nagyszerű kalandokat élhettünk meg mindeközben. Kirándultunk és csokit majszoltunk a soproni erdőkben, távcsővel a hideg tavaszi éjszakákon az eget és a Hale-Bopp-üstököst figyeltük, határőrök üldöztek minket meteorfigyelés közben. Amatőrcsillagász korszakom ezekkel a megfigyelésekkel kezdődött, néhány hónappal később az MCSE ifjúsági táborában találtam magam. Más alkalommal egy csillagvizsgáló történetét kutattuk fel, orvosi műszerek működésének jártunk a nyomába (a hasam ultrahangképe meglehetősen érdekes volt, de semmiféle terhességi tünetet nem mutatott). A legnagyobb alkotást számomra a Kultúra egysége különdíj kategóriára benyújtott pályázatunk jelentette, amelyben a XX. század nevében írtunk útmutatást a XXI. századnak. Nagyon sok anyaggyűjtést igényelt a munka, és a szöveget úgy készítettük el, hogy semminek nem írtuk le a konkrét nevét, mindenre csak célzást (illetve körülírást) tettünk, míg a szöveg két oldalán filmkockaszerűen futottak a témához kapcsolódó képek. A legnagyobb kalandot az 1999-es teljes napfogyatkozás megfigyelése jelentette: vízzel leöntöttünk hajnalban egy embert Szegeden, sárba ragadt kocsit toltunk reggel hétkor, felhőmentes helyre száguldoztunk a napfogyatkozás előtt pár órával. De végül sikerült, láttuk, megírtuk, filmre vettük. Még a piros Dacia is kapott díjat a lap szerkesztőitől.

A kiírási rész szó szerinti értelmezésével (pályázatot adhat be a kiírás évében középiskolás diák) még egy utolsót adtunk be elsős egyetemistaként, és egy tréfás útikalauzt készítettünk a Diákpályázat további résztvevői számára. A kígyó önmagába harapott, Zitával közösen benyújtott pályamunkánk a Tudományos Újságírók Klubjának különdíját nyerte, akárcsak az első pályázatunk. Közben számos díjjal lettünk gazdagabbak, elnyertük a Diákpályázat fődíját, a Metropolis Nagydíjat, amely - tudomásom szerint - a Diákpályázat történetében csak ekkor került kiosztásra.

A Természet Világának köszönhető, hogy a tudomány, és a tudományos ismeretterjesztés iránti elkötelezettség a mai napig él bennem. Sőt, ennél több is, a diákpályázatok készítése közben sok ismeretség és néhány barátság is született. 2005. nyarán a szintén diák-pályázatokon résztvevő soproni Horváth Dórával, egy ismerősömmel és Lang tanárnővel belevágtunk egy nyári kalandba, és majdnem 10 000 km-t megtéve csillagászok nyomait követve bejártuk Skandináviát, a legkeletibb Vardö szigetétől (Hell Miksa fordult meg itt), a dán Ven szigeten (Tycho Brahe) át egészen Nordkappig, Európa legészakibb pontjáig eljutottunk. Láttunk csodálatos fjordokat, az út mentén legelésző rénszarvasokat, átléptük kétszer a sarkkört, beköszöntünk a Mikulásnak és gyönyörködtünk a naplementében a világ legészakibb városában, Hammerfestben. Amit földrajzórán tanultam, az itt valósággá vált… De hónapokkal később már Svájcba mentünk együtt egy természettudományos konferenciára, egy évvel korábban pedig szintén Svájcban emlékeztünk az 1999-es napfogyatkozásos élményeinkre.

Bízom abban, hogy a közel- és a távoli jövőben még sok olyan jó dolog fog történni, amely a Természet Világának köszönhető. S nemcsak az én életemben, hanem a Diákpályázaton résztvevő több száz diák életében is. Nagyon remélem, hogy egyszer össze tudunk gyűlni együtt, megismerhetjük jobban egymást, és tudunk átadni egymásnak és a környezetünkben a laptól kapott eszenciából.

Természet Világa, 138. évfolyam, 3. szám, 2007. március
https://www.termvil.hu/archiv/ 
https://www.chemonet.hu/TermVil/