A látonyák
Molnár V. Attila

Egy évtizeddel ezelőtt, amikor a hazai flóra védett ritkaságai zömének recens lelőhelyeiről és azok veszélyeztetettségéről már pontos információink voltak, a látonyákról szinte alig tudtunk valamit. E növények Nyugat-Európában is igencsak megritkultak, még a legszínvonalasabb külföldi szakkönyvekből is hiányoznak az ezeket a fajokat bemutató, természetes körülmények között készült és jó minőségű felvételek. Hazánkban még az idősebb botanikus generáció tagjai között sem találkoztunk olyannal, aki ezeket a különös növénykéket élőben ismerte volna.

A nemzetség fajainak ritkasága, valamint kiszámíthatatlan megjelenésük, apró termetük és termőhelyeik nehéz megközelíthetősége miatt - ami gyakran sárdagasztással, csizmamerüléssel jár - igen ritkán kerülnek a botanikus szeme elé. Emellett ugyanaz a faj a különböző termőhelyi körülmények között (például félméteres víz alján; híg iszapon; kőkeményre szikkadt sáron) egészen más megjelenésű. A víziek általában minden részükben nagyobbak a szárazföldi (terresztris) formáknál. Az eltérő termőhelyi alakok miatt rendszertani bonyodalmak is kialakultak; a különböző szerzők ugyanis más-más nevekkel illették egyazon faj különböző alakjait.

Magyar és pocsolyalátonya-telep

A látonyák növényzetmentes nedves iszapon vagy sekély vizekben élő, rövid életű (egyéves) növénykék. Úgy tartják, hogy a látonyák példányai néhány centiméteres, aprócska növények. Vannak persze ilyenek is, de elágazó és legyökerező hajtásaik kedvező körülmények között tömött, messziről mohapárnára emlékeztető, többé-kevésbé kerek, akár fél méter átmérőt is meghaladó telepet hoznak létre. E telepek akár nagy területen is összefüggő tömegben fordulhatnak elő. A termőhely szárazra kerülésétől - legkorábban májustól a kiszáradásig, de legfeljebb az első fagyokig - virágozhatnak, de víz alatt át is telelhetnek. Különös stratégiát folytatnak: magjaik évtizedekig megőrzik csíraképességüket és várják a számukra megfelelő körülményeket. (Japán kutatók a rizsföldek magkészletének vizsgálata során kimutatták, hogy a látonyamagok több mint ötven évig megőrzik csíraképességüket.) Az utóbbi években a hazai szántóföldek belvízi elöntéseit vizsgálva kimutattuk, hogy ezeken az élőhelyeken a látonyák mellett számos, Nyugat-Európában igen veszélyeztetett iszaplakó növényfaj fordul elő. A normális csapadékmennyiségű és -eloszlású, valamint aszályos években ezeken a termőhelyeken mezőgazdasági művelés folyik, de ha a tavaszi hóolvadást követő belvízi elöntés megmarad nyár elejéig is, akkor e ritka növények ideális - az évelő mocsári növényektől mentes - nedves és pionír termőhelyet találnak a belvizes szántókon. Kísérleteink tanúsága szerint a látonyák magjai megfelelő körülmények között (20-30 °C hőmérséklet, hosszú napi megvilágítás) nedves iszapon néhány nap alatt kicsíráznak, és ezt követően 3-4 hét múlva már virágozhatnak. A virágok 1-2 nap alatt önmegporzással megtermékenyülnek, és körülbelül egy hónap alatt beérlelik magjaikat. Kedvező körülmények között e fajoknak egy év alatt több generációja is fejlődhet. Magvaik vízi és parti madarak lábára tapadva terjednek. (A belvízi elöntésekben gyakran költ a bíbic, de költenek és táplálkoznak az ilyen területeken például a cankók, a gulipánok és a gólyatöcsök is.)

A csepleszlátonya virága

A látonyák legtermetesebb faja a pocsolyalátonya (Elatine alsinastrum). Hajtása 1-50 cm-es, legfeljebb a tövén elágazó. Örvösen álló levelei minden rokonától megkülönböztetik. A levelek száma örvönként 3-18 között változik. A vízi alakokon és a víz alatti hajtásrészleteken 8-18 vékony, szálas levél fejlődik, a levegőn lévő hajtásrészleteken és a szárazföldi alakokon 3-5, tojásdad vagy lándzsás levelet találunk. A virágok a levegőn lévő levelek hónaljában, magányosan nőnek, négytagúak. Szirmai fehérek, magjai egyenesek vagy enyhén íveltek. A többi látonyafaj (Hydropiper alnemzetség) hajtása elágazik, leveleik átellenesek. Hazánkban leggyakoribb közülük a magyar látonya (E. hungarica).

Magyar látonyát először Kitaibel Pál gyűjtött a XIX. század elején Békés megyében, illetve Borosjenő (ma Románia: Ineu) mellett, de pontosan nem azonosította. Ezt követően Simonkai Lajos 1877-ben találta meg Szerep és Bucsa között, majd 1879-ben csigás magvú látonyaként (E. hydropiper) írta le. Borbás  Vince 1881-ben Gyoma, Gyula, Vésztő és Pilisszentkereszt mellett akadt rá, amit nyugat-mediterrán patkósmagvú látonyának  (E. campylosperma) tartott. Moesz Gusztáv, későbbi híres mikológusunk, 1908-ban átnézve több nagy köz- és magángyűjtemény anyagát, Kitaibel, Borbás és Simonkai herbáriumi példányairól felismerte, hogy azok nem azonosíthatók a Földközi-tenger mellékén elterjedt patkósmagvú látonyával. E hosszú kocsányú magyarföldi példányokat Elatine hungarica-nak nevezte el. 1926-ban fedezte fel Boros Ádám Vásárosnamény és Konyári-Sóstó-fürdő mellett. Margittai Antal a Beregi-sík, ma Ukrajnához, illetve a Bodrogköz Szlovákiához tartozó területein több helyen is megtalálta, és felismerte, hogy a kocsány hosszúsága igen változó, a vízállástól függő bélyeg. Ebben az időszakban előkerült a faj Dél-Oroszországban, a Fekete-tenger mellékén, az Alsó-Volga és a Volga-Don vidékén; valamint Nyugat-Szibériában is.

A második világháború után Alföldünkön nagy területen kezdték meg a rizs termesztését. A rizsföldek több megritkult iszaplakó növénynek ideális termőhelyet kínáltak, közöttük a magyar látonyának is. Az árasztás és az évenkénti szántás megakadályozta a törpekákás társulásokban élő növények legfőbb "ellenfelei", az évelő növények megtelepedését. Az 1960-as évek elejétől közel négy évtizedig semmit nem tudtunk a magyar látonya hazai előfordulásáról. 1998 és 2000 között több időjárási körülmény együttes hatására a Tiszántúlon a meteorológusok szerint mintegy ötvenévenként várható nagy kiterjedésű belvízi elöntés alakult ki. Ekkor derült ki, hogy a magyar látonya az Alföld kötött talajú részeinek belvizes szántóin eléggé elterjedt faj. Az aszályos években e helyeken hiába kerestük. Hajtásai a termőhely kiszáradása esetén megpirosodnak. Néhány milliméteres virága és toktermése négyosztatú. Zöld színű, lapát alakú csészelevelei 2-3 mm hosszúak, hosszabbak a rózsaszínű vagy fehéres szirmoknál. Porzóinak száma 8. Kocsányának hossza 0 és 21 mm között változhat, vízi alakjának például többszörösen hosszabb kocsányai vannak, mint a szárazföldi példányoknak. Érett magja horog- vagy patkóalakban görbült.

A belvizes szántó jellegzetes látonyatermőhely.
A tocsogós iszapon a magyar és a pocsolyalátonya telepei láthatók

A csigásmagvú látonya (E. hydropiper) hazánkban csupán néhány helyen került elő, Skandináviában jóval gyakoribb. Virága 1-1,5 mm átmérőjű és toktermése négyosztatú. Zöld színű, egyenletes szélességű csészelevelei virágzáskor olyan hosszúak, mint a halványpiros vagy rózsaszínű szirmok (kb. 0,5 mm). Porzóinak száma 8. Virágai általában ülők, kivételesen igen rövid kocsányúak. Érett magja körülbelül 0,5 mm-es, általában hossztengelye mentén csavarodott, az E. hungarica magjánál karcsúbb és erőteljesebben, horogszerűen görbült, vége a mag törzse felé irányul, érintheti is azt. A Kárpát-medencében két fajnak van háromosztatú virága a látonyák között; a háromporzós látonyának és a csepleszlátonyának. A háromporzós látonyánál (E. triandra) a vízi alakok virágai minden esetben ülők, többnyire sziromtalanok, az iszapon és napfényben fejlődött szárazföldi példányok virágainak rövid, néhány milliméteres kocsányai vannak, rojtos szélű pálhalevelekkel. (Utóbbi termőhelyi alakokat korábban a Kelet-Indiából leírt Elatine ambigua-val azonosították.)

A hatporzós vagy csepleszlátonya (E. hexandra) atlantikus elterjedésű faj, Magyarországról nem került elő, de szórványosan találtak példányokat belőle Románia területén Nagyszeben és Lugos mellett, a Vajdaságban pedig Óbecse környékén gyűjtötték. E faj virágai mindig kocsányosak, szirmai a háromporzós látonyához hasonlóan rózsaszínűek, magvai is hasonlóak: gyengén ívesek vagy egyenesek. Hat porzójáról viszont könnyen felismerhető. Igen nagy jelentősége lenne annak, ha hazánkban is megtalálnánk.

Természet Világa, 138. évfolyam, 3. szám, 2007. március
https://www.termvil.hu/archiv/ 
https://www.chemonet.hu/TermVil/