Február utolsó hetében a szerkesztőségünket elöntő dobozoktól már úgy néztünk ki, mintha költözködni készülődnénk. Pedig csak a diákpályázatunk díjkiosztó ünnepségére kapott ajándékokat igyekeztünk kategóriánként "bedobozolni", hogy könnyen szállíthatók legyenek. Több tucat, csomaggal teli kartondoboz állta útját annak, aki ez idő tájt kis műhelyünkbe belépett, mi pedig nem győztünk - kicsit dicsekvően - szabadkozni: "Szombaton lesz a díjkiosztó ünnepség!"

Biztos, ami biztos, mi, munkatársak: Marcsi, Ági, Kati és a főszerkesztőnk (no meg Géza is, ha itthon van, de most éppen Vietnamból tart hazafelé), minden évben, már a nagy nap délelőttjén összegyűlünk a szerkesztőségben. Mert bizony nem árt még egyszer, az utolsó pillanatban is ellenőrizni az okleveleket, a kategóriánként becsomagolt és összerakott, névvel ellátott ajándékokat átnézni, hogy bekészítettünk-e mindent: a sokszorosított forgatókönyvet, az oklevelek aláírásához a nem maszatoló tollakat, a mappákat, és mindenféle listát, amelyek majd az ajándékok átvételét és az útiköltség elszámolását igazolják, a magnót, videokamerát, hogy dokumentáljuk az eseményt.

Mire mindezzel végzünk, már csak egy gyorsan megmelegített ebédre marad idő a szerkesztőségben (virsli, pizza és rakott krumpli a választék). Indulás előtt nem maradhat el a smink, a toalettigazítás; nekünk, lányoknak a legszebb formánkat kell hoznunk az ünnepségen. Aztán hurcolkodás, le az ötödik emeletről a parkolóba, hogy átfuvarozzuk a csomagokat a díjátadás színhelyére, a Magyar Tudományos Akadémia II. emeleti nagytermébe.

Nem tudom, előfordult-e már diákpályázatunk tizenöt éve során, hogy elsőként, még a díjazottak és kísérőik érkezése előtt "birtokba" vettük volna a ceremónia színhelyét. Ez alkalommal sikerült. Érthető persze, hogy a vendégeink nagy része mindig korán érkezik, hiszen az idén is sokan jöttek távoli tájakról: Bajáról, Pannonhalmáról, Dunaújvárosból, Szombathelyről, Pápáról, Győrből és Sopronból, de Zentáról, Magyarkanizsáról, Szabadkáról, Marosvásárhelyről, Nagyenyedről, Tordáról, Székelyhídról és Sepsiszentgyörgyről is.

Bár "szereposztást" nem készítettünk, örömmel nyugtázom, hogy Marcsi és Ági máris az ajándékok és az oklevelek előkészítésén fáradozik, főnökünk a vendégeinket fogadja, segítségeink, Peti és Zoli pedig az átvételi elismervényeket, útielszámoláshoz szükséges papírokat rendezgeti. Magam aggódva figyelem, mikor érkeznek a zsűrielnökök, mert első feladatuk ma az oklevelek aláírása lesz. Mire mindenki megérkezik (lehetünk vagy kétszázan), állványra kerül a kamera és üzemkész a magnó is.

Akkor aztán Staar Gyula, folyóiratunk főszerkesztője a mikrofon mögé áll, s a terem varázsütésre elcsendesedik. "Mintha ma lett volna - kezdi -, úgy emlékszem az első díjátadásra, melyet kilencvenegyben a Kossuth Klubban tartottunk. Közöttünk volt még a híres agykutató, Szentágothai János professzor és vendégünk, a világhírű amerikai bűvész, a szkeptikus mozgalom elindítója, James Randi. Ő a díjátadás után félrevont és bejelentette: szkeptikus különdíjat alapít - melyet máig éltet.

A tizenöt éve ültetett fának azóta dús lombkoronája nőtt. Sok támogató állt mellénk, sokasodott díjaink száma. A diákok írásaiból pedig természettudományi diáklap formálódott, mely egyik legolvasottabb része folyóiratunknak. Pályázatunkon eddig három-négyezer tanuló próbálta ki erejét, és közülük több mint háromszáznak az írását a Természet Világa révén ország-világ megismerhette."
 
 

Ezzel kezdetét is vette a ceremónia. Az Önálló kutatások, elméleti összegzések kategória díjazottainak - Magyar Zsombor, Csibi-Kuti Dávid, Makó Balázs, Veres Orsolya, Kuti Andrea, Ódry Ákos és Mazács Dávid – írásait Szerényi Gábor, az érdi Vörösmarty Gimnázium tanára méltatja. Tanáccsal is szolgál a jövő pályázóinak: "Ne felejtsétek, tudományos eredményt elérni, akármilyen picike is az, és ismeretterjesztő cikket írni, két külön dolog."
 

Rosivall László professzor, a Semmelweis Egyetem Nefrológiai Intézetének vezetője az Orvostudományi különdíj díjait értékeli, amit Ernst Grote tübingeni orvosprofesszor alapított. Az Akadémia épületében mi másról is beszélhetne, mint a tudományról: "A tudomány ma mindenkié. Miért? Mert eljutottunk oda, hogy tudományalapú társadalomban élünk. Mindennek, amihez hozzányúlunk, amire gondolunk, amit szeretnénk, amire vágyunk, a tudomány az alapja. A tudománynak, eredményeinek a közönség számára történő lefordítása pedig az egyik legfontosabb feladatunk. Az a tudomány, ami nem kerül közvetítésre, olyan, mint a megtermelt áru, amit nem visznek a piacra, ami otthon fonnyad el a pincében."

Pálmay Lóránt tanár úr, a Martin Gardner nevével fémjelzett Matematikai különdíj zsűrijének elnöke a két évvel ezelőtti mondatát idézi: "… adjatok minél több munkát a zsűrinek!" Úgy látszik, ezen mondatok most meghallgatásra találtak, mert a matematikus zsűrinek a pályázat bírálatakor sok értékes munkából kellett kiválasztania a díjazottakat. Ez alkalommal Nagy János, Csató László,Lang Krisztina és Nemes Ákos munkáit találták a legértékesebbnek.
 

Gazda István, a Magyar Tudománytörténeti Intézet igazgatója, a Természettudományosmúltunk felkutatása kategória zsűrijének elnöke a sok dicsérő szó mellett egy bíráló megjegyzést is tett: "A magyarországi gimnáziumok diákjaitól sajnos nagyon kevés dolgozatot kaptunk. A kategória helyezettjei - Demeter Ágota-Dorottya, Borbély Kinga Beáta, Szabó Emília, Balla Dóra és a Velencei testvérek – is mind külhoni diákok. Remélem, az elkövetkezendő időszakban sokkal több pályázatot hoz majd a posta mindenhonnan, annál is inkább, mert számos iskola ebben az évben évfordulójához érkezik. A dolgozatok elkészítésében nagy segítségükre lehet majd a "Nemzeti évfordulóink" című, Balassi Bálint Intézet által megjelentetett évkönyv, melyet az iskolák minden évben ajándékként megkapnak s amelyben valamennyi fontos évforduló megtalálható. A kiadványban öt-hatszáz személyről találnak adatokat, melynek segítségével valószínűleg könnyebb lesz a dolgozatokat összeállítani."
 
 

A Német-MagyarTársaság által kiírt Biodiverzitás különdíj nyerteseinek Szili István nyugalmazott főiskolai tanár adja át a díjakat, pár megszívlelendő gondolat kíséretében. A tudomány tévedések útvesztői között halad, így fejlődik, gyarapodik az ember tudása is. Hát még a sikeressége! Edzettnek kell lennünk ahhoz, hogy megéljük a kudarcot, mint ahogy a siker megéléséhez is nagy tűrőképesség szükségeltetik. Mindezt azért mondom, mert azokról szólnék, akiknél az ambíciót már-már utolérte a képesség, itt-ott meg is előzte netán, mert összekapcsolódott vele a tudás. Nagy szorgalmú, erősen elkötelezett fiatalok ők, olyanok, akik teremtésre, gyarapításra, a szellem világának lobogtatására teremtettek. Mondhatni, elbűvöltek bennünket munkáikkal, éles szemükkel, éber szellemükkel, erkölcsi tisztaságukkal, olykor még szívhez szóló beszédükkel is. Ők lettek a kategória díjazottjai: Fekete Pál Márk, Takács Attila és Szabó Bálint Gergely.