TUDOMÁNYOS ÚJSÁGÍRÁS

Újságírás és tudomány


Július 2-4-e között Budapest adott otthont a Tudományos Újságírók II. Világkonferenciájának. A tanácskozáson mintegy száz kollégánk vett részt a világ minden tájáról, és mintegy kétharmaduk hosszabb-rövidebb elõadást is tartott. Közülük négyet választottunk ki közlésre; olyan lapok fõszerkesztõinek elõadását, amelyek Magyarországon is jól ismertek a tudóstársadalom, illetve az érdeklõdõ közvélemény körében is.
 

FLOYD E. BLOOM
(Amerikai Egyesült Államok),
a Science fõszerkesztõje

A tudományos lapok fontos szerepet játszanak abban, hogy a kutatómûhelyekben elért új eredményeket és tudományos felfedezéseket a közvélemény elé tárják. A Science Magazine az American Association for Advancement of Science hivatalos lapja (egyéni elõfizetõink száma 143 ezer), s mint ilyennek, egyik kötelessége, hogy a közvéleményt megismertesse a tudomány teljesítményeivel és az általa elérhetõ lehetõségekkel. Tevékenységünket röviden összegezve alapvetõen háromféle módon próbálunk eleget tenni az általunk kitûzött céloknak.

  A Science mindenekelõtt eredeti, szakértõi bírálatnak alávetett tudományos közleményeket publikál. Másodsorban lapunk hírmagazin, vagyis a világ minden tájáról híreket közöl a tudományos kutatás, illetve a tudománypolitika legfrissebb fejleményeirõl. Harmadrészt, ettõl az évtõl kezdve, megindítottuk az Iránytû (The Compass) címû rovatunkat, melynek célja, hogy a tudomány mûvelõi kifejthessék, mit gondolnak a tudomány lehetõségeirõl, irányzatairól és mindezek közzétételérõl lapunkban, illetve a sajtó egyéb területein.

  A Science szakértõi bírálati rendszert (peer-review) alkalmaz. Igen sok cikket értékelünk ki, és csak a legjobbakat fogadjuk el publikálásra. Olyan különleges cikkeket keresünk, amelyek új utakat nyitnak a tudományban, változtatni igyekeznek a tudományos gondolkodás hagyományos módján. Nem közlünk olyan írásokat, amelyek csupán kiértékelik a már elfogadott eredményeket, vagy ahogy mi Amerikában mondjuk, az utolsó szöget verik be a tudomány testét tartalmazó koporsóba.

  A szakértõi bírálat egyedülálló módja a lektorálásnak és igen hasznos a tudomány mûvelõinek is, akik objektíven és anonim módon bírálhatják egymás teljesítményét, ezáltal is biztosítva azt, hogy a kutatás a legszigorúbb tudományos követelményeknek megfelelõen folyjék. Bírálóinkat a legnagyobb gondossággal választjuk ki, aszerint, hogy ki felel meg a legjobban a megkívánt követelményeknek, ugyanakkor elkerüljük azokat, akik ugyanezen a szakterületen versenytársak, vagy korábban hasonló témában már vitáztak ugyanazzal a szerzõvel.

  A legjobb szakértõi bírálók rendszerint az illetõ szakterület legelfogadottabb, legkiválóbb mûvelõi, ezért számuk elég korlátozott. Igen megfontoltan kell közöttük válogatnunk, nem használhatjuk ki õket a végtelenségig. Szerkesztõink olyan bírálókat keresnek, akik gyorsak, alaposak és nyitottak az újdonságok iránt.

  A másik, általunk és több más tudományos lap által alkalmazott módszer az embargó. Az embargó egyaránt javára szolgál szerzõinknek, olvasóinknak, más lapoknak és a tudomány iránt érdeklõdõ laikusoknak. A Science a lap második részében csak és kizárólag eredeti kutatási eredményekrõl szóló cikkeket közöl, vagyis ezek az újdonságok semmiféle más médiában korábban nem jelenhetnek meg, és mostanáig még az interneten sem. Ugyanakkor más lapok újságíróinak tudomására hozzuk, mi jelenik meg a következõ számunkban, így egy hét áll rendelkezésükre ahhoz, hogy szakszerû, magas színvonalú cikket írjanak az adott témáról. Ezáltal egyenlõ esélyeket nyújtunk minden más médiának. Akadtak újságírók, akik nem értettek egyet ezzel a rendszerrel, ám amikor látták, hogy idõben és egyenlõ esélyekkel felkészülhetnek a publikálásra, meggyõzõdhettek róla, hogy az embargó hasznos a számukra is.

  A Science napjainkban interdiszciplinárisabb, mint valaha, és meggyõzõdésem, hogy a tudományos újságírók számára más peer-review lapokkal együtt olyan információforrást jelent, melyben megtalálhatják a legfontosabb tudományos újdonságokat és irányzatokat.

  Lapunk másik igen fontos része a hírrovat (News), mely hétrõl hétre beszámol a világ tudományának legújabb eseményeirõl és eredményeirõl. Ami e téren a Science-ben egyedülálló, hogy ugyanakkora jelentõséggel kezeljük a tudományos mûhelyekben történõ eseményeket, mint az azon kívülieket. Ez utóbbiak közé sorolhatóak a tudománypolitikai döntések, amelyek megszabják egy-egy kutatási irányzat útját. A Science stábja és tudósítói rendszeresen, globális méretekben beszámolnak a tudományt érintõ kormányzati és egyéb adminisztratív döntésekrõl, valamint az alapkutatások és a ipari kutatások egyre növekvõ mértékû, kölcsönösen megtermékenyítõ hatású munkájáról.

  A Science-nek egy évtizede még csak egyetlen munkatársa volt Washingtonon kívül, ma viszont már dolgoznak tudósítóink Japánban, Angliában, Oroszországban, Olaszországban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Skandináviában és egyéb régiókban is. Tíz éve a hírrovatunkat még teljes egészében belsõ szerzõgárda írta, ma évi átlagban hetven külsõ munkatárs dolgozik a lapnak. Különösen nagy érdeklõdést mutatunk a fejlõdõ országok tudományos élete iránt.

  A már említett Iránytû rovat a lap középsõ részén kapott helyet, mert a hírek és a szakcikkek közötti spektrumot fedi le. Itt közöljük a szerkesztõségi cikkeket, a könyvismertetéseket, az olvasói leveleket, és nemrégiben indítottuk el az elektronikus posta rovatunkat, mely lehetõvé teszi, hogy olvasóink azonnal reagálhassanak írásainkra.
 

ALUN ANDERSON
(Egyesült Királyság),
a New Scientist fôszerkesztôje

Bevezetésül néhány szót magamról. Biológus végzettségû vagyok, évekig dolgoztam tudományos kutatóként, a PhD-fokozat megszerzése után a neurobiológia és a mesterséges intelligencia határterületén végeztem kutatómunkát. Ezután lettem tudományos újságíró, dolgoztam a Nature-nél és rövid ideig a Science-nél is.

A New Scientist tulajdonosa az Elsevier Science, mely igen nagy és tekintélyes kiadóvállalat. A lap hetente, 140 ezer példányban jelenik meg, ebbôl 90 ezer az Egyesült Királyságban, nagyjából 20 ezer Ausztráliában és Új-Zélandon, 1012 ezer Észak-Amerikában kel el. Elsô ránézésre a lap egyáltalán nem kelti egy tudományos folyóirat benyomását. A címlap élénk színeivel, sajátos grafikai megoldásaival azt sugallja, hogy kifejezetten népszerûsítô magazin.

Mi az általános elképzelés a tudományos ismeretterjesztésrõl? Rendszerint az, hogy felül van a tudomány, alul a laikus közvélemény, közöttük pedig a közvetítô, mondjuk, olyan lap, mint a New Scientist és hasonlók. Ezeken keresztül áramlik az információ felülrõl lefelé. Ez azonban általános félreértés, legalábbis a New Scientist nem így mûködik. A valóság az, hogy a legtöbb tudományos kutató keveset tud a tudományról. A külsô szemlélô persze úgy gondolja, a tudós azért tudós, mert sokat tud és mi, újságírók közvetítjük tudásukat a laikusok felé. A valóság ezzel szemben az, hogy a legtöbb tudós nem jártas a tudomány egészében.

Jó néhány kiváló professzor elôadását hallottam már a tudományos ismeretterjesztésrôl, és az volt az érzésem, inkább nekik kellett volna a hallgatóság soraiban ülniük és hallgatni valaki mást. A tudósok többsége csak a saját szakterületéhez ért, nemritkán kiválóan, de a többi szakterületõl vagy a tudomány egészérôl alig van fogalmuk. S ami még rosszabb, igen szegényesek a mûszaki ismereteik.

Nézzük meg egyik kedvenc példámat. Itt ez az ásványvizes üveg, vonalkód van rajta. Amikor megvásároljuk a szupermarketben és a pénztárnál fizetünk, hallunk egy bip hangot és a gépen megjelenik az ár. De hogyan mûködik mindez? Kérdezzünk meg mondjuk egy neurobiológust én sokszor megtettem , nagyon kevesen tudják. Az a kutató, aki megalkot egy lézert, nem feltétlenül tudja, hogyan mûködik a vonalkódleolvasó, pedig abban is van lézer.

A tudósok arról is elég keveset tudnak, hogyan változtatja meg a világot a tudomány. E változtatások egyik módja az, ahogy a mûszaki találmányok beépülnek mindennapi életünkbe, a gépkocsik, a repülôgépek, a számítógépek stb. révén. A másik a gondolkodásmódunk változása. Napjainkban igen sok szó esik a gének szerepérôl. Nap mint nap hallhatjuk, hogy megtalálták az ezért vagy azért felelôs gént az emberi szervezetben. Lassan oda jutunk, hogy ha meglátunk egy részeg embert, nem azt mondjuk, hogy részeg, hanem hogy genetikai rendellenessége van. Ez persze csak egy sarkított, vicces példa, de talán jól mutatja, hogyan változtat mindennapi gondolkodásunkon a tudomány.

Mi az, amit el kívánunk érni a New Scientisttel? Az, hogy a szélesebb értelemben vett tudományt visszaáramoltassuk maguknak a tudományos kutatóknak. Ezt tükrözi az olvasótáborunk is. Olvasóink 40 százaléka kutató, akik azért olvassák a lapot, mert a saját szakterületükön kívül más tudományok eredményei iránt is érdeklôdnek. Mintegy 20 százalék egyetemi, fôiskolai hallgató, PhD-ösztöndgas, egy másik 20 százalék pedig olyan természettudományos végzettségû diplomás, aki nem a tudományban dolgozik, de érdeklôdik iránta. Végül mintegy 10 százalék a laikus, érdekes módon jelentôs részûk angol nyelv és irodalom szakon végzett. Mi erre a 10 százalékra is igen büszkék vagyunk, mert ezt a réteget a legnehezebb elérni.

A figyelemfelkeltés érdekében alkalmazunk néhány újságírói trükköt. A New Scientist például soha, vagy legalábbis nagyon ritkán közöl tudományetikai vagy tudománypolitikai cikkeket olyan módon, ahogy a Science vagy a Nature teszi. Mégis, egy közelmúltbeli felmérés azt mutatta, hogy a legjobb etikai és tudománypolitikai cikkeket nem a Nature vagy a Science, hanem a New Scientist publikálja. Hasonló a helyzet a harmadik világgal, mellyel mi is sokat foglalkozunk, de még többet kellene. A harmadik világról rendszerint a nagy fehér nyugati szakértô szemszögébôl írnak; ez unalmas, senkit sem érdekel. Ezeket a témákat úgy csomagoljuk, hogy az emberek érdekesnek találják és el is olvassák ôket.

A New Scientist fô célja tehát az, hogy a tudósokat megismertesse a tudomány lehetô legszélesebb spektrumával, a leendô tudósoknak pedig megmutassuk, mirôl is szól a tudomány.
 

REINER KORBMANN
(Németország),
a Bild der Wissenschaft fôszerkesztôje

Rögtön szeretném tisztázni, hogy nem tudós vagyok, hanem újságíró, és mint ilyen, a médiaközösség tagja. Nem propagálni akarom a tudományt, annak csupán megfigyelôje, ajánlója vagyok, ha úgy tetszik, kiküldött tudósító a tudomány világában.
Hadd kezdjem egy reklámszlogennel, ami így hangzik: A Bild der Wissenschaft több mint folyóirat. Hogy ez mit jelent, rögvest megmagyarázom, egyelôre pillantsanak rá erre a pólóra, amit viselek: a napfogyatkozás eseményére készült, saját termékünk.

Információk tengerében élünk. Csupán Németországban kereken kilencezer sajtótermék jelenik meg, egy átlagos újságárus kínálatában nagyjából 1600 lap közül válogathatnak az olvasók. Németországban tíz-tizenkét éve még csak három tévécsatorna volt, napjainkban körülbelül harminc. Nyolcmillió mobiltelefon mûködik, a német internet-honlapok száma 500 ezer, ami havonta 50 ezerrel növekszik. Ebben a közegben kell versenyképesnek lennünk.

A Bild der Wissenschaftot Heinz Haber német tudós alapította 1964-ben. A második világháború után egy ideig az Egyesült Államokban dolgozott, többek között a Walt Disney Stúdió tudományos tanácsadója is volt, így azután kellô "agymosás" után tért vissza hazájába. A lapalapítással az volt a célja, hogy a tudományt népszerûsítse Németországban, és akkoriban nem sokan értették, mit is akar. Az olvasói célcsoport a tanult, mûvelt, de nem tudományosan képzett réteg volt. A lap havonta jelenik meg, 123 ezer példányban. Ez csupán egy csepp az információk tengerében. A címét fordíthatjuk képes tudománynak, vagy a tudomány képének. Én az utóbbit jobban kedvelem, mert kettôs értelmû.

Mit jelent a több mint folyóirat? Azt, hogy mindenféle módon fel kívánjuk hívni a figyelmet magunlcra, be kell épülnünk az emberek gondolataiba. A Bild nem csupán sajtótermék, hanem intézmény. Hogyan csináljuk? Mindenekelôtt meg kell gyôznünk a tudósokat arról, hogy bár nem vagyunk részei a tudománynak, a partnereik vagyunk. Másodszor, meg kell gyôznünk az olvasókat arról, hogy nálunk minden, ami a tudománnyal kapcsolatos, elérhetô, méghozzá magas színvonalon. Végül, de nem utolsó sorban megpróbálunk profitot termelni. A lap magánvállalkozásban jelenik meg, teljes egészében a Frankfurter Allgemeine Zeitung tulajdona, de a kiadón belül önfinanszírozónak kell lennünk.

A lap külleme, nagysága és szerkezete az elmúlt 35 évben többször is változott. Kezdetben a Scientific American mintájára készült. Akkoriban ez igen nehéz feladat volt, egyrészt, mert a német tudósok akkor is és most is mintha félnének attól, hogy közérthetôen írjanak, másrészt a kezdeti idôkben kevesebb kiemelkedô tudósunk volt, mint a példának tekintett Egyesült Államoknak.

1973-tól kezdtünk nagyobb számban újságírók által írt cikkeket közölni. 1990-ben nemcsak a formailag, hanem tartalmilag is változott a lap. Azóta teljesen újságírói koncepció szerint írjuk és szerkesztjük. Idõnként írnak bele tudományos kutatók is, de alá kell vetniük magukat az újságírói szabályoknak.

A több mint folyóirat azt is jelenti, hogy mindenhová elvisszük olvasóinkat a tudomány világában, szó szerint is. Minden évben szervezünk tudományos hátterû külföldi utazásokat olvasóinknak, Mexikótól Kínáig, témák szerint a vulkánosságtól a sivatagi ökológián át a napfogyatkozásig vagy a régészetig. Ezekre az utakra elkíséri ôket egy szerkesztô és az adott témakörben szakértõ tudós is. Szervezünk továbbá múzeumlátogatásokat, elvisszük olvasóinkat különféle kutatómûhelyekbe.
Mi magunk ugyan nem készítünk tévémûsort vagy videót, ez nem a mi kompetenciánk, de minden módon keressük az együttmûködés lehetõségeit a kompetens partnerekkel. Kiadunk CD-ROM-ot, van egy fiataloknak szóló kiadványunk, amit egy igen sikeres kereskedelmi tévéadó (a Pro7) Welt der Wunder (A csodák világa) címû mûsorával egyûttmûködve készítünk.

Internet-honlapunkon a lapnak csak kb. a 20 százaléka jelenik meg, a maradékot friss tudományos hírekkel töltjük meg. A Science Agent szolgáltatásunkra mintegy 30 ezren fizetnek elô, és ezeknek csupán 15 százaléka elôfizetôje a Bild der Wissenschaftnak is. Ezáltal tehát egy újabb célcsoportot is elérünk.

Tudománnyal kapcsolatos játékokat is készíttetünk és árulunk, gyerekeknek, felnôtteknek egyaránt, lásd például az említett pólót, de igen sikeres az a nyakkendô is, melyen egy Nobel-díjas német tudós laboratóriumi jegyzetei olvashatók arról a napról, amikor díjazott felfedezése történt. Több díjat is alapítottunk, így például évente átadjuk a legjobb oktató szoftver díját, a legjobb tudományos fotó díját, kiválasztjuk az év legjobb tudományos könyvét.

Amint látható, a tudományos újságírás feladata a mi értelmezésünk szerint nem csupán az írás és a szerkesztés, hanem az is, hogy mindenféle módon eljuttassuk a tudományt a nagyközönségnek, hogy az a mindennapok részévé váljon.
 

GERARD CHEVALIER
(Franciaország),
a La Recherche szerkesztôje

Amikor meghívást kaptam erre az ülésre, az elsô két szó, ami eszembe jutott, az elitizmus és a leereszkedés. A La Recherce valahol e két szék között helyezkedik el, ami nem túlzottan kényelmes pozíció, és egyre kényelmetlenebbé válik. Lapunk jövôre ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját. Elsô fôszerkesztônk Michel Chodkiewicz fizikus volt. Amikor megalapította a folyóiratot, az volt az alapkérdés, kiknek és kik írják a La Recherche cikkeit. E harminc év alatt a lap számottevô evolúción ment át. Az alapító felismerte, hogy a tudományos publikációk száma folytonosan növekszik, és ez a folyamat jelenleg is tart. Ennek következtében a lap olyan olvasóknak szól, akik érdeklôdnek a mûszaki és természettudományok iránt, de érdeklôdésük nem áll meg saját szakterületüknél, tehát tudományos kutatóknak, egyetemi oktatóknak és hallgatóknak. A kezdeti célkitûzés az volt, hogy havi rendszerességgel közepes nehézségû cikkeken keresztül nyújtsanak nekik tájékoztatást a tudomány újdonságairól. A fôszerkesztõ hármas célt tûzött ki a lap munkatársai elé. Meg kellett keresni az egyes tudományos szakterületek újdonságait, felkérni e szakterületek mûvelôit, hogy írjanak a lapba és segíteni ôket a közvéleménnyel való kommunikációban.

Ez utóbbi udvarias kifejezése annak, hogy idõnként alaposan átírták a cikkeiket. A La Recherce eredendõen a Scientific American európai megfelelõjeként indult, lehetôséget nyújtva a francia anyanyelvû (értsd franciaországi, belgiumi, svájci) szerzôknek és olvasóknak új tudományos eredmények publikálására és megismerésére. Az eredeti célkitûzés sikert hozott. A 80-as évek végén a példányszám 80 ezer körüli volt, mára 70 ezerre csökkent.

A lap teljes egészében magánvállalkozás, el kell tartania magát a piacon. A francia kutatási minisztérium egyetlen frankot sem fektet be a La Recherche-be. (Chevalier úr ez utóbbi mondatot szójátékkal adta elô; tudniillik a La Recherche azt jelenti: A kutatrás A szerk). A kutatóknak azonban manapság egyre kevesebb az idejük arra, hogy La Recherche-típusú lapokat olvassanak. Egyes kutatók, akiket egyébként gyakran meghívunk a szerkesztôségbe, gyakran emlitik, hogy "igen, tíz, tizenöt éve rendszeresen olvastam a La Recherche-et, ott van most is a polcomon, de nincs idôm...". Kevesebb az olvasónk az egyetemisták körében is, és azt is tudjuk, hogy a hasonló jellegû folyóiratok olvasottsága is csökkenôben van. Ugyanakkor növekszik a lap iránti érdeklôdés a nem szakemberek körében, tehát akik nem tudósok, de nem is egészen laikusok. Az utóbbiak teszik ki olvasóközönségünknek közel a felét, s ez jóval magasabb arány, mint az alapítást követô években. Éppen ezért növekvõ nyomás nehezedik ránk, mert ezen olvasóink számára cikkeink egy része nehezen emészthetô. Másrészrôl jó érzés, hogy sokan igénylik a magas színvonalú ismeretterjesztést is és nekünk mindkét elvárásnak meg kell felelnünk.

Gondban vagyunk a szerzôinkkel is. A szaktudományokra jellemzô igen erõs specializáció nyomán egyre kevesebb az olyan tudós szerzõ, aki tudását képes érthetôen átadni. Mindannyian tudjuk, hogy a kutatók világszerte miféle dilemmákkal néznek szembe: publikálni vagy elveszni a süllyesztôben, hiperspecializáció, bürokrácia, hajsza az anyagi támogatásért stb. Ez nem kedvez a La Recherche típusú folyóiratoknak, annál inkább pl. a Nature vagy a Science jellegû lapoknak. Ugyanakkor éppen nemrégiben hallottam a Pasteur Intézetben azt a véleményt, hogy a kutatóknak ki kell állniuk a közvélemény elé eredményeikkel, mert egyre jobban tágul a szakadék közöttük és több tudományág megítélése hadd említsem csak a legvitatottabbak egyikét, a genetikát bajba kerül. Sajnos, ilyen feladatokra, cikkírásra, interjúra egyre nehezebb megnyerni a szakembereket. Lehet, hogy a La Recherche és a hozzá hasonló lapok rövidesen veszélyeztetett fajokká válnak?
 
 

Összeállította: NÉMETH GÉZA

Természet Világa, 130. évf. 10. sz. 1999. október. 434436. o.
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/ 
http://www.ch.bme.hu/chemonet/TermVil/ 


Vissza a tartalomjegyzékhez