INTERJÚ

„Világbajnoki cím” az alkalmazott meteorológiában!



Tájföldrajz és klímaváltozás


Mindig jó érzés arról értesülni, ha magyar kutató rangos nemzetközi kitüntetésben, díjban részesül, s számunkra külön öröm, ha az illetõk lapunk szerzõi gárdájához tartoznak. Dr. Molnár Katalin és dr. Mika János az Országos Meteorológiai Szolgálat éghajlati kutatással foglalkozó munkatársai nyerték 1999-ben a Meteorológiai Világszervezet Norbert Gerbier – MUMM Nemzetközi Pályadíját. „Az éghajlat, mint a táj változó komponense: bizonyítékok és elõrebecslések Magyarországra” címû angol nyelvû tanulmányukkal. Ebbõl az alkalomból beszélgettem velük, még a május 27-ei genfi díjátadás elõtt.

  – Hogyan került össze egy közös munkára a geográfus Molnár Katalin és a meteorológus Mika János?

  – (Molnár Katalin) Nagy megtiszteltetés és eddigi tudományos munkám legnagyobb elismerése ez a díj. Az is szerencsés körülmény, hogy a pályázat nem valami ad hoc, egyszeri munka eredménye, hanem egy legalább ötéves aktív és korrekt tudományos együttmûködés eredménye. Manapság egyre inkább elõtérbe kerülnek a tudományterületek összefonódását igénylõ kérdésfelvetések. A dolgozat témája határterület a földrajz és a meteorológia között. Amikor a pályázat alapjául szolgáló számítások készültek (1994-ben és 1995-ben), én az MTA Földrajztudományi Kutatóintézet munkatársa voltam. Ott 1997-ben lezárult egy nagyszabású munka, a Medalus nevû európai uniós együttmûködés második fázisa, amelynek súlyponti kérdése volt hazánk éghajlatának változása az elmúlt évszázadban. Ennek befejezésekor „átigazoltam” az OMSZ-ba. Új feladatom a városklíma-kutatás, ami a világon napjainkban reneszánszát éli. E területen hasznosítani tudom a mûegyetemi másoddiplomám tanulmányai során szerzett ismereteket. Korábban is sokat dolgoztam a földrajz és a meteorológia határterületén. Péczely György irányításával már 1983-ban vizsgáltam a csapadék mennyiségének kapcsolatát a tengerszint feletti magassággal.

  – Mit takar a dolgozat címe, és mi ebben a te szereped mint geográfusnak?

  – (M. K.) A természetföldrajz területegységei a különbözõ tájkategóriák. Ezekre alkalmaztam azokat az éghajlati forgatókönyveket (a globális klímaváltozás különbözõ fokozataihoz tartozó feltételes elõrejelzéseket), amiket János dolgozott ki. E számítások nagyobb tájegységekre vonatkoznak, amiket finomítani kellett Magyarország kistájaira.

  – János, megkérlek, részletezd kissé a te szerepedet!

  – (Mika János) Arra a kérdésre, hogy Magyarországon milyen klímaváltozás várható, azon számítások adtak alapot, amelyek az én – 1991-ben készített – kandidátusi disszertációmban szerepeltek. Ezek az elmúlt évszázadok megfigyelt, illetve történeti feljegyzésekbõl rekonstruált, a helyi és a globális adatsorok közötti statisztikai kapcsolatok. E kapcsolatokat a globális elõrejelzésekkel kombinálva jutunk a hazai éghajlati forgatókönyvekhez. A cikk másik fele pedig Kati kandidátusi értekezésében volt benne.

  – Mire jutottatok?

  – (M. J.) Arra a következtetésre, hogy ha a magyarországi éghajlat ugyanolyan kapcsolatban marad az északi félgömb éghajlatával, mint az elmúlt száz évben, akkor melegebb, naposabb és szárazabb nyarak várhatók, ami többek között azért kellemetlen, mert a növényzet fejlõdésének már a jelenlegi csapadékmennyiség is korlátozó tényezõje. Ez a helyzet tovább romlana, egészen addig, míg a globális átlaghõmérséklet el nem ér egy, a mainál kb. 2 °C-kal magasabb küszöbértéket. Ez a közepes becslések szerint körülbelül száz év múlva következne be.

  – (M. K.) Az én részem az volt, hogy János számításait és a meglévõ egyéb adatokat alkalmaztam Magyarország 230 kistájára. Ezt a tájbeosztást a Marosi Sándor akadémikus vezette szakértõgárda készítette el. A tájak elhatárolásának alapja a földtani adottságokkal összefüggõ domborzat, különös tekintettel az egyes kistájak morfológiai adottságaira és felszínfejlõdési folyamataira. Így most rendelkezésre áll egy hõmérséklet- és csapadékértékeket tartalmazó térkép és adategyüttes. Ez megmutatja, hogy pl. 0,5 C-fokos átlagos északi félgömbi hõmérsékletemelkedés esetén egy adott kistájon mennyiben változnának pl. a csapadékviszonyok, tehát kistájra lebontva számszerûsített formában közöltem azokat az eredményeket, amelyek János számításain alapultak. Ezen kívül 16 magyarországi állomás hõmérséklet- és csapadék-idõsorait hasonlítottam össze, két, egyenként 50, ill. 40 éves (1901–50, ill. 1951–90) idõintervallumra bontva. Az elsõ pl. a „Magyarország tájföldrajza” kötetekben figyelembe vett idõszak; vagyis megvizsgáltuk, hogy újabb negyven év elteltével mennyiben változott a tájértékelés e két alapvetõ éghajlati jellemzõje. Az utóbbi negyvenéves idõszakban minden állomás évi középhõmérséklete emelkedett, átlagosan 0,3 °C-kal. A csapadék évi összegben 5–10%-kal csökkent, ezen belül majdnem minden hónapban (októberben több mint 30%-kal!) is, egyedül a júniusi összehasonlítás adott fordított eredményt, mintegy 15%-os csapadéktöbbletet.

  – Milyen idõszakra vonatkoznak ezek az adatok?

  – (M. J.) A kiinduló adatbázis az 1881–1980 közötti idõszakra vonatkozik. A korábbi idõkrõl felhasználtam bizonyos közvetett, pl. paleoklimatológiai adatokat, illetve az 1980 utáni adatok szolgáltak a dolgozatban az eddigi eredmények ellenõrzésére. Sajnos a 80-as évek és a 90-es évek elsõ fele is követte azt a szárazodási tendenciát, aminek a forgatókönyv szerint be kellett következnie.

  – De azóta mintha más lenne a helyzet!?

  – (M. J.) Igen, az utóbbi három évben az évszakos adatok átlagos, vagy inkább annál is nagyobb csapadékhozamot mutatnak. A korábbi évszázadokban tapasztalt lokális és globális kapcsolatok, valamint a közelmúlt anomáliáinak ez az ütközése olyan kihívás, aminek magyarázatát remélhetõleg a közeli jövõben megleljük.

  – A meteorológiai mérési technikában, gondolom, hatalmas változások történtek. Mennyire megbízhatók a régi, 80–100 éves adatok?

  – (M. J.) A megfigyelési technikában igazán nagy változások csak a 80-as és 90-es évek fordulóján következtek be a világban és nem sokkal késõbb hazánkban is. Addig hagyományos, manuális technikákkal történt a megfigyelés, igen sok emberi munka ráfordításával.

  – Ami talán egyenesen arányos a hibalehetõségek növekedtével is, nemde?

  – (M. J.) Lehetséges, de azok, akik a megfigyeléseket végezték, nem voltak annyira leterhelve, mint késõbb. Ami az adatsorok megbízhatóságát illeti, az éghajlati forgatókönyveket megalapozó módszereink a véletlen hibákat elviselik, sõt kifejezetten törekszenek azok hatásának átlagolás útján való minimalizálására. A tendenciózus hibák már gondot okoznak, de ezeket nem elsõsorban az észlelõszemélyzet viszi bele az adatsorokba, hanem a megfigyelési környezet, vagy a mérési idõpontok változása, netán a mûszerek cseréje. Matematikus kollégánk, Szentimrey Tamás munkája alapján tudjuk, hogy a magyarországi észlelésekben voltak is ilyen hibák. Az õ számításai alapján tudtuk korrigálni a korábbi forgatókönyveket.

  – A konklúziótok tehát az volt, hogy ha Magyarország és az északi félteke kapcsolata ugyanolyan marad, mint a megelõzõ száz évben... és itt álljunk meg! Lehet, hogy nem marad ugyanolyan?

  – (M. J.) Elvileg lehet. Egyáltalán nem biztos, hogy a különbözõ hatótényezõk eredményeképpen létrejövõ globális, ill. helyi változások kapcsolata ugyanolyan marad. Említhetem pl. az aeroszolok szerepét, melyek a rövidhullámú sugárzás visszaszórásával és a felhõzet szerkezetének módosításával hûtõ hatást fejtenek ki, de sokkal szeszélyesebb területi eloszlásban, mint az üvegházhatás erõsödése okozta melegedés. A hazai hõmérsékletre ugyan kimutattuk, hogy a két térskála közötti kapcsolat az aeroszolokkal erõsen szennyezett utóbbi 40 évben sem volt más, mint korábban, de nem biztos, hogy pl. a csapadékra is ugyanez lenne az eredmény.

  – Tegyük fel, hogy valóban képesek vagytok megbecsülni, hogy milyen éghajlat várható a jövõben. Mi ennek a jelentõsége a földrajzi táj szempontjából?

  – (M. K.) A táj olyan, több tényezõbõl álló kapcsolatrendszer, amelynek, ha csupán egyetlen komponensében is – esetünkben az éghajlatban – változás történik, akkor az egyensúly felborul. A hõmérsékletben és a csapadékmennyiségben feltételezett változások a táj többi tényezõjére, így a növényzetre, a talajra, a domborzatalakító folyamatokra és masgára a domborzatra is hatnak. A feltételezett klímaváltozás olyan regionális sajátosságok elemzését veti fel, amelyek egy-egy adott táj ökológiai és gazdasági hatásvizsgálatát teszik szükségessé. Ökológiai jellegû hatás például, hogy az aszályosabbá váló éghajlat talajvízszint-süllyedést, vízutánpótlás-csökkenést, a talaj felsõ rétegének kiszáradását stb. idézi elõ. Gazdasági változások valószínûsíthetõk a vízkészletben, az öntözési igényben, emellett felvetõdhet új víztározók szükségessége, további víztakarékossági intézkedések bevezetése stb.

  – (M. J.) A 90-es évek elejéig az éghajlati forgatókönyvekkel csak addig jutottunk el, hogy nagy idõ- és térbeli léptékekben, évszakos átlagokban és nagyobb tájegységekben tudtunk gondolkodni. Kiderült, hogy a mennyiségi hatásvizsgálatokhoz egyre nagyobb felbontású eredményeket kell közölni, mert az egyes hatásterületek folyamatmodelljei általában napi, esetleg havi adatsorokat igényelnek.

  – Mik ezek a „hatásterületek” és mennyire érzékenyek a változásokra?

  – (M. J.) Elsõsorban az elérhetõ víz mennyiségével közvetve, vagy közvetlenül kapcsolatos területek, tehát a felszíni és felszín alatti hidrológia, az ökológia és a növénytermesztés érintett e változásokban. Kisebb mértékben igaz ez az energiaszektorra. Nagyságrendileg tíz százalékokban mérhetõ az a hatás, amit az említett mennyiségek átlagos eltolódásában jelent félfoknyi, azaz 20–30 év alatt bekövetkezõ változás. Bizonyos szélsõségek, pl. az erdõtûz esetében száz százalékokban mérhetõ e kicsinyke változás hatása.

  – (M. K.) Kandidátusi disszertációm a természetföldrajzban Magyarországon az elsõ volt, ami a klímaváltozás következményeit taglalta. A díj elnyerése azt is jelenti, hogy a témaválasztás szerencsés volt. Már a nemzetközi kutatásokból is kiderült, hogy az éghajlatváltozás hatásait elsõsorban regionálisan kell vizsgálni és ezekre a kis változásokra kell nagyon „odafigyelni”. A globális változások nyomon követése és minél megbízhatóbb elõrejelzése is fontos, de ezt le kell bontani regionálisan, mert minden kis-, közép- és nagytájon másképp jelennek meg a következmények.

  – Ez mind nagyon szép, de lehet-e valamit tenni?

  – (M. J.) Ennek van egy helyi és egy globális oldala. Az elõbbi a várható változásokhoz való alkalmazkodást, az utóbbi a változások lassítását és korlátozását jelenti, beleértve a Föld hõmérsékletének mielõbbi stabilizálását is. A helyi alkalmazkodás azt jelenti, hogy ha kiindulásként elfogadják ezeket a forgatókönyveket, akkor meg kell vizsgálni, hogy milyen hatásai lennének a gazdaság, a társadalom különféle szektoraiban. E hatások ismeretében próbáljuk eldönteni, hogy a kedvezõ hatásokat hogyan lehet kihasználni, a hátrányosakat pedig mérsékelni. A korlátozás azért szükségképpen globális, mert a melegedés olyan anyagokra vezethetõ vissza, amelyek hosszú élettartamúak a légkörben és messzire eljutnak a forrásaiktól. Magyarán ahhoz, hogy pl. hazánkban ne legyen nagyobb a változás, nem elég csak nálunk a kibocsátást korlátozni, hanem az egész világon meg kell tenni azt. Ez igen nagy költségeket jelent, és valószínû, hogy a mainál biztosabbnak kell lennünk abban, hogy ezek a folyamatok a jövõben valóban végbemennek. Ez még akkor is így van, ha az elmúlt évtizedek globálisan átlagolt adatai ezt több oldalról is valószínûsítik.

  – Térjünk vissza a díjra! Egyáltalán, ki volt Norbert Gerbier?

  – (M. K.) Neves francia agrometeorológus volt, akinek, mint kiderült, 4 kötete is megtalálható tudományos könyvtárunkban. Ezek egyike a Meteorológiai Világszervezet szakmai kiadványa. Emellett Norbert Gerbier a nemzetközi tudományszervezésben is kiemelkedõ tevékenységet folytatott.

  – Hogy kerül ide a MUMM? Ez az a bizonyos pezsgõmárka?

  – (M. J.) Geriber gyakorlati együttmûködést folytatott gombatenyésztõkkel és pezsgõgyárosokkal. Halála után özvegye megegyezett a MUMM pezsgõgyárral, hogy hozzanak létre egy közös alapítványt az alkalmazott meteorológia eredményeinek a támogatására. A Meteorológiai Világszervezet fõtitkára évente egyszer felhívást tesz közzé az ENSZ tagállamaiban, hogy ilyen jellegû, lehetõleg referált folyóiratban publikált cikkeket küldjenek be zsûrizésre. Ezeknek a munkáknak a meteorológia más területeken való alkalmazásáról, ill. más területeknek a meteorológiában való alkalmazásáról kell szólniuk.

  – (M. K.) A mi dolgozatunk angol nyelven a német Zeitschrift für Geomorphologie c. folyóirat 1997. augusztusi számában jelent meg. Ezt megelõzõen az európai regionális geomorfológiai konferencián már elõadás formájában is bemutattuk. A díjat a világszervezet által kiküldött nemzetközi zsûri ítélte oda. Ez a díj most elõször kerül Magyarországra.

  – (M. J.) A WMO-nak évente összesen 4 különbözõ díja van, ebbõl eddig egyet nyert el magyar pályázó, Csiszár Iván (a Kiváló Fiatal Tudósok Díját 1996-ban).

  – Úgy tudom, hogy a szakmai együttmûködésen kívül van közös hobbitok is, mégpedig mindketten aktív sakkjátékosok vagytok.

  – (M. K.) Ez valóban így van, de János nálam sokkal jobb játékos, sõt levelezési országos bajnok, ezért õellene nem sok esélyem lenne játszmát nyerni.

  – (M. J.) Mint ahogy nekem sem Kati férje, Gerardo Barbero ellen, aki nemzetközi sakknagymester.

  – Hogyan fogadták a családok a jó hírt?

  – (M. J.) Énektanár feleségem szó szerint dalra fakadt, míg lányaim azonnal sorolni kezdték be nem teljesült óhajaikat.

  – (M. K.) Azt hiszem, mindkettõnk nevében nyugodtan kijelenthetem, hogy jó családi háttér nélkül, s ebben a házastárs szerepe döntõ, nem jöhetett volna létre a pályadíj alapjául szolgáló munka. A tudományos kutatómunka olyan hivatás, ami némi megszállottsággal jár együtt, s ehhez a társ megértése, türelme, de idõnként aktív együttmûködése is rendkívül fontos. Ezért, nem kell mondanom, hogy mindkettõnk családja is részes ebben, s így persze az örömben is. Kisfiam is sajnálja, hogy az iskolaév finise miatt nem jöhet el velünk a genfi díjátadásra.

  – Tudtátok, hogy mennyi a pályadíj, amikor benyújtottátok a dolgozatot?

  – (M. J.) Igen, ez a felhívásban szerepelt.

  – Akkor áruljuk el az olvasónak is, hogy az összeg 50 ezer francia frank. Meg kell, hogy mondjam, mellbe vágott az összeg nagysága, nem mintha sajnálnám, sõt! Kellemes meglepetésként ért, hogy van egy-két szakterület, ahol esetenként anyagilag is elismerik a tudományos munkát.

  – Egyetértünk!

  – Ezek szerint az ünnepélyes díjátadáson szervírozott pezsgõ márkája felõl nem lehet kétségünk. Egészségetekre, és gratulálunk!
 
 

Az interjút készítette:
NÉMETH GÉZA

Természet Világa, 130. évf. 6. sz. 1999. június, 274–275. o.
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/ 
http://www.ch.bme.hu/chemonet/TermVil/ 


Vissza a tartalomjegyzékhez