DIÁKPÁLYÁZAT

Útmutatás öcsémnek
avagy
a 20. század ajándékai a 21. századnak

BACSÁRDI LÁSZLÓ – FRIEDL ZITA
Széchenyi István Gimnázim, Sopron

„Ha elmélyedünk a múltban, megtalálhatjuk a jelent. Átugrunk a jövõbe, s így a jelen múlttá változik.”

  Eljött a visszaemlékezés ideje. Eleget kell tennem a hagyományoknak, melyek gyökerei a Végtelenbe, a Semmibe nyúlnak vissza. Sok mindent éltem meg, s ezt próbálom neked elmesélni, kedves öcsém.

  Születésemre még mindig tisztán emlékszem. Mikor kinyitottam a szemem, édesanyámat pillantottam meg. Meséiben gyakran hallottam csodálatos bátyáimról, akik már régen elmúltak és – kérlek, ne vess meg ezért – hozzájuk akartam hasonlítani. Legfiatalabb bátyám rengeteg ajándékot adott át nekem, amelyeket nemcsak megõriztem, hanem fejlesztettem is.

  Adott sok tudóst és mûvészt, találmányt és hírességet. Megtalálta az elektromosság legkisebb egységét, az elemeket táblázatba szorította, megmártózott az elektromágneses térben, átvilágította a testeket. Ezek voltak az alapok, amin építkeztem, és az én építményem lesz a te alapod, szeretett öcsém. Most felvillantok néhány képet arról, hogy mi mindent tettem, és mit nyújtok át neked…
 
Bacsárdi László, Friedl Zita
 
Bátyám hatalmas ajándékát látva csecsemõkoromban azt hangoztattam, hogy már semmi újat nem lehet felfedezni. Mégis, egy kis idõvel késõbb elméleteket gyártottam a relativitásról és a kvantumról, majd a kõzetlemezek mozgásáról és a káoszról. Figyeltem Einstein és Rutherford, Bohr és Heisenberg, Schrödinger, Planck és a Curie család munkáját. Örömömet leltem bennük, és hogy további felfedezésekre buzdítsam õket, díjakat adtam nekik és a tudomány többi kiemelkedõ alakjának. Versenyt rendeztem a részecskéknek, és a leggyorsabbak széthasították egymást. Eddig 111 elemet számláltam meg. Megkérdeztem a Földet és kincseit, és õk sugárzásukkal elárulták korukat. Rávettem az anyagot, hogy tárja fel titkait, bújócskát játszottam az atommal, miközben egyre kisebb részeket találtam: a magot, a protont, a neutront, végül a kvarkot. A részecskék népes családjának újabb és újabb tagjait ismerem meg. A Nap fényét egy pillanat alatt milliárdnyi apró darabra robbantottam.

  A sejt legbensõbb részéig hatoltam: azt hiszem, felfedeztem az élet titkát. Kigubancoltam a Nagy Spirális Molekulát és minden részét meg akartam érteni. E tudás segítségével már olyan Életet próbálok teremteni, ami kedvemre való. Nemcsak a gépek, hanem az emberek elromlott alkatrészeit is képes vagyok kicserélni. Új anyagokat hoztam létre a négykezû molekula segítségével, ezekbõl sok hasznos dolgot készítettem. A legapróbb élõlényeket is becsaptam és így olyan szereket gyártanak nekem, amelyekkel meggyógyítom az Embert.

  Fiatalkoromban nem vigyáztam eléggé a Történelemre, és két nagy háború is végigtombolt a világon, hatalmas pusztítást okozva. Máig hallja fülem az éhezõk sóhajtásait, s szememet elvakította a hatalmas gomba. Éltettem diktátorokat, tapsoltam eszméknek, ha tetszettek, ha nem. Rádöbbentem, hogy az emberiség képes elpusztítani önmagát és a természetet.

  Így aztán, hogy megvédjem a Föld gyönyörû értékeit, megalakítottam az Egyesült Nemzetek Szövetségét, létrehoztam a Zöld Világmozgalmat. Most, mert felismertem, hogy a gyerekek a Föld legnagyobb kincsei, féltõn vigyázok rájuk. Négyévenként összegyûjtöm az embereket a béke jegyében és a nemzetek megküzdenek egymással, ki a leggyorsabb, legerõsebb, legügyesebb.

  Ültem szekéren, automobilban és vonaton, utaztam ûrhajón és tengeralattjárón, most mágnesvasúton száguldozok. A hajó aljára levegõbõl szõttem párnát. Felhõk fölött szárnyaltam: elõször Zeppelinnel emelkedtem a magasba, majd sok-sok fémmadarat szerkesztettem. Átrepültem az óceánt, versenyre keltem a széllel, s a hang már nem érhet utol. Lemerültem az óceán legmélyére és megmásztam a legmagasabb csúcsot. Pusztuló szigeteket, tüzet okádó hegyeket és a szétnyíló földet tanulmányoztam, hogy elõre jelezhessem a Vészt. Szigetet a víz alatt kapcsoltam szárazföldhöz. Bevásárlóközpontokat építettem a nagyvárosokban, azokban Magától Szaladó Lépcsõt, s építményeim az egekig érnek.

  A levegõt megtöltöttem hullámokkal, s így televíziót nézek, rádiót hallgatok. Évek hosszú munkájával zsongásba hoztam a Földet, és üzeneteket küldtem és küldök folyamatosan a messzeségbe. Tanúja voltam a Hírhálózat kialakulásának. A Föld köré óriástükröt tettem, amellyel a Föld lakói szemmel tartják egymást. Megszelídítettem a villamos áramot, és vezetékeken futtatom, innen nyerve a gépekhez az energiát.
 
 

  Az áramfolyamokat a Természetbõl táplálom. A Nap fényét összegyûjtöttem, a víz, az árapály, a szél erejét birtokba vettem, s új energiaforrások után kutattam: igába fogtam az atomot. Ám az atom elszabadult: hatalmas robbanást okozott, melynek fertõzõ felhõje ráborult az egész Földre. Fekete arannyal árasztottam el a világot, és behálóztam az arabok félszigetét.
 
 

  Megalkottam a legpontosabb idõt és a Föld bármely pontjára eljuttatom. Az órának, melyet az Ember kezére tettem, homokszemkristály van a szíve közepén. Az emberi test belsejének szinte majd minden részletét megnéztem bonckés nélkül. A lapon is meg tudom mutatni a tér mindhárom dimenzióját. Az elektronnal belepillantottam a különleges mikrovilágba. Játszottam a bûvös kockával, amely a furfangos ész találmánya. A méreteket csökkentettem, az apró morzsákba sok Tudást sûrítettem.

  Megteremtettem egy különleges Lényt, amely mára már hatalmas óriássá lett, miközben mérete egyre csökken. Mindenhol ott van, segít az embereknek munkájukban, új munkahelyeket teremt. Rögzíti a hangot és a képet, és a piros fénnyel - amelyet a fúrás-faragástól kezdve az orvostudományig még sok egyéb területen hasznosítok - olvassa a korongokat, melyeken egyre több információ tárolható. Nagyon büszke vagyok rá.
 
 

  És hogy ezen kívül mi mindent láttam? Egy prérit az álomvilág központjává válni. Sírtam az Elfújta a szél hõseivel, de aztán Miki egér és Chaplin megnevettettek. Láttam Spielberg álmait és egy katasztrófát, mely kétszer rengette meg a világot. Ámultam a Csillagok háborúján és a sok-sok történeten, melyben a jó vagy rossz gyõzött.

  Megtaláltam a világ leggazdagabb emberét. És bennem élt Ferenc Ferdinánd, Freud, Gandhi, Kennedy, II. János Pál, Lady Di; bennem alkotott Kafka, Csontváry, Picasso, Dalí, Escher, Brecht, Orwell és Vasarely. Verseltem Adyval, Apollinaire-rel és Radnótival. Bárányt rajzoltam a Kis Hercegnek, elkísértem az öreg halászt a tengerre. A jövõrõl is írtam könyveket. És álmokat láttam megvalósulni, amikor megpillantottam Gagarint a Föld körül, s a gyönyörû Földfelkeltét a Holdról.

  Hallgattam Debussyt és Stravinskyt, Bartókot és Gershwint. Késõbb a zene újabb dimenzióit fedeztem fel: hódoltam a Király elõtt, utaztam a Sárga tengeralattjárón. Figyeltem a lázadó fiatalokat, részt vettem a zene és béke összejövetelein. Térhatásúvá varázsoltam a zenét.

  Láttam az üstököst visszatérni, amit már bátyáim is csodáltak. De nem elégedtem meg azzal, hogy messzirõl nézzem: kezemmel kinyúltam érte és megérintettem. Szememet az ûrbe és az ûrre emeltem, és fényképre rajzoltam a csillagokat. És felfedeztem a Kilencediket, majd a Galaxis középpontja felé fordultam. Az eget a Földre lehoztam, és kivetítettem egy kupolára, ahol nappal is gyönyörködhetek benne. Már éjszaka sem csak a Földrõl figyelem a csillagokat, hanem kijuttattam távcsövemet a világûrbe, ahonnan sokkal többet látok. Lábammal a Hold felszínére léptem, ûrhajókat, ûrszondákat építettem, és így megkezdtem a világûr meghódítását. Tanúja voltam ûrhajók randevújának, és belehallgattam a csillagok beszélgetésébe. Életem vége felé azonban kudarcokban is volt részem: fájt az Apollo–13, a Mars’96 kudarca és a Challenger katasztrófája.
 
 

  Láttam egy országot, amely kis mérete ellenére eddig 11 Nobel-díjas tudóst adott a világnak. Amikor Amerikában találkoztam Kármán Tódorral, Szilárd Leóval, Wigner Jenõvel, Neumann Jánossal, Teller Edével és Bay Zoltánnal, azt gondoltam, hogy megtaláltam a marslakókat, akik magyaroknak álcázzák magukat. A fizika fejedelmévé koronáztam Eötvös Lorándot.

  Most a rák és a veszélyes vírusok ellen küzdök. Megpróbálom eltartani egyre növekvõ lakosságomat. Elszomorít a pusztuló erdõk látványa, a megmérgezett édesvíz, a szennyezett tengerek, a veszélyben lévõ állatok és növények, rettegek a savas esõtõl. Ezért Rio de Janeiróban összegyûjtöttem a nemzeteket, hogy rádöbbentsem õket: felelõsséggel tartoznak a bolygójukért. Egyszerre dolgozok az óceánban, a szárazföldön és az ûrben, irodában és szabadban, otthon és munkahelyen. Nemcsak gyönyörködöm a fraktálokban, hanem megpróbálom õket hasznosítani is. A Nagy Egyesített Elmélet is foglalkoztat. Vitatkozom azon, hogy hogyan keletkezhetett ez a csodálatos univerzum. Ûrszondákat küldök a szomszéd bolygókra, s naponta hatalmas mennyiségû csillagászati adatot elemzek. A kék bolygón élõk testvérei után kutatok.
 
 

  De érzem, hogy napjaim meg vannak számlálva...
 
 

  Most már ismered életem történetét és megérted, hogy elfáradtam. Igyekeztem minél többet hozzátenni bátyáim örökségéhez. A felfedezések, építkezések, háborúk az összes erõmet kiszívták. Nem félek az elmúlástól, mert tudom, hogy tetteim fennmaradnak az utókornak, és – ami talán a legfontosabb – benned tovább élek, ugyanúgy, mint a bátyáim énbennem. Tudom, hogy halhatatlanok vagyunk mind, halhatatlan anyánk, az Idõ révén… Kérlek, öcsém, bocsásd meg a hibáimat, s javítsd ki õket! Ne felejtsd el, hogy életünk alapja a fejlõdés. Megértem, hogy a saját életedet akarod élni, de engedd meg, hogy az öregebb tapasztalatával adjak néhány tanácsot.

  Gyarapítsd tudásodat, de nagyon vigyázz magadra! Óvd azt a kis törékeny bolygót, amely a pusztító háborúk és a környezet szennyezése miatt lassan haldoklik. Vigyázz rá, mert ha megsemmisül, akkor a magány órái köszöntenek rád. Ha ez a planéta mégis kihalna, akkor csak kutass, míg nem találkozol másokkal, ugyanúgy, mint régen, nagyon régen, egyik bátyánk találkozott a Kék Bolygóval. Meglátod: a világûr végtelen…


Természet Világa, 130. évf. 4. sz. 1999. április, melléklet
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/ 
http://www.ch.bme.hu/chemonet/TermVil/ 

Vissza a tartalomjegyzékhez