MEGEMLÉKEZÉS
Szôkefalvi-Nagy Béla
(1913-1998)

1998 december 22-én baráti találkozóra gyûltek össze a Természet Világa szerkesztôségi tagjai és az akkor éppen megjelent matematikai különszám cikkeinek szerzôi, hogy megünnepeljék a régóta tervezett és szerencsésen elkészült különszám megjelenését. A felszabadult hangulatúnak szánt találkozóra azonban árnyékot vetett a frissen érkezett szomorú hír: az elôzô napon (tehát éppen a különszám megjelenésével egy idôben) elveszítettük a különszámban boldogan és büszkén világszínvonalúnak vallott magyar matematika egyik vezéregyéniségét, Szôkefalvi-Nagy Bélát. Ôbenne nemcsak a magyar matematikusok, hanem a világ valamennyi országának matematikusai is mesterüket tisztelték, és eltávoztával mindnyájan szegényebbek lettek.
 

Szôkefalvi-Nagy Béla 1913. július 29-én született Kolozsváron. Az akkori Erdélynek ebben a szellemi középpontjában töltötte gyermek- és ifjúéveit. Édesapja az ottani Marianumnak volt a tanára, és Béla fiát a piarista gimnáziumban taníttatta egészen 1929-ig, amikor is állását elveszítve Magyarországra kellett áttelepülnie. Szegeden kapott állást, az akkor nemrég odahelyezett Állami Polgáriiskolai Tanárképzô Fôiskola tanáraként. Így az ifjú Béla egyetemi tanulmányait Szegeden folytatta, ahol akkor a matematikát nem kisebb nagyságok tanították, mint Riesz Frigyes, Haar Alfréd és Kerékjártó Béla. Tôlük elsôrangú, a legkorszerûbb témákra irányuló indítást nyert, s ennek eredményeképpen már hallgató korában megjelentek önálló eredményeket bemutató dolgozatai, az elsôk a Zeitschrift für Physik folyóiratban.

Szôkefalvi-Nagy Gyula 1939-ben egyetemi tanári kinevezést nyert a szegedi tudományegyetemre, fôiskolai tanári állását pedig akkor alig 26 éves Béla fia vette át. Az ô érdeklôdési területe az elméleti fizikáról hamarosan a matematikára tevôdött át, mégpedig elsôsorban arra a témakörre, amelyben Riesz Frigyes tanítványaként elsô kézbôl kapta a legfrissebb eredmények és módszerek ismeretét: a funkcionálanalízisre és fôként a lineáris operátorok elméletére.

A matematikának ez az ága akkor már a legszorosabb kapcsolatban állt az elméleti fizikával, s azon belül is a kvantummechanikával, hiszen Neumann János zseniális meglátásának eredményeképpen az egyes fizikai mennyiségek megfeleltethetôk a Hilbert-tér egy-egy lineáris operátorának. Így az ilyen operátorok elmélete joggal került a kvantummechanika matematikai apparátusának középpontjába.

Szõkefalvi-Nagy Béla igen gyorsan magáévá tette a Hilbert-tér lineáris operátorainak elméletét, és néhány részeredmény publikálása után 1942-ben megjelentette a Springer Kiadó nevezetes kismonográfia-sorozatában a Spektraldarstellung linearer Transformationen des Hilbertschen Raumes c. könyvét. Ezzel egy csapásra bekerült a neve a funkcionálanalízis nemzetközileg számontartott kutatói közé. Az így joggal megérdemelt elismerés nem is váratott magára sokáig: 1945-ben levelezô tagjává választotta a Magyar Tudományos Akadémia, 1948-ban pedig egyetemi tanári kinevezést nyert a szegedi tudományegyetemre (ahonnan idôközben Riesz Frigyes Budapestre távozott).

1952 újabb nevezetes állomás Szõkefalvi Nagy Béla (és vele a magyar matematika) világhírének növekedése terén: ekkor jelent meg Riesz Frigyessel közösen írott Leçons d'analyse fonctionnelle c. monográfiája. Ebben a funkcionálanalízis akkori anyagának tekintélyes részét tárják az olvasó elé, kezdve a valós függvénytani megalapozás páratlanul elegáns bemutatásán, majd az integrálegyenletek elméletének számos kérdéskörét érintve, végül is a Hilbert-tér lineáris operátorainak elméletét tárgyalják a módszerek és a feldolgozott eredmények újszerû, nagyrészt Szôkefalvi-Nagy Béla nevéhez fûzôdô módszerekkel történô ismertetésével.

A kiválóan megírt monográfia méltán aratott széles körû nemzetközi elismerést. Rövid néhány év alatt újabb és újabb francia nyelvû kiadásain kívül angol, orosz, német, majd magyar fordítása is napvilágot látott, s ekként a legjobb értelemben vett tudományos bestsellerré vált.

A most emlitett monográfia elsô megjelenése után alig két évvel elkészült a Valós függvények és függvénysorok c. egyetemi tankönyv, amelyben az oktatás számára felhasználható alakba sikerült öntenie a monográfia bevezetô fejezeteinek anyagát, s erre alapozva elvezetnie az olvasót az ortogonális függvényrendszerek szerint haladó sorfejtések, s különösen a Fourier-sorok elméletének számos fogalmáig és eredményéig.

A Riesz Frigyessel közösen írt monográfia témája is hamarosan továbbfejlôdött. Már a harmadik francia kiadáshoz készült egy függelék, amely a lineáris operátorok tulajdonságainak tanulmányozására szolgáló új módszert mutatott be. Ennek lényege az, hogy az ilyen operátorok gyakran elôállíthatók egyszerûbb természetû operátorok alkalmas szorzataként (azaz egymás utáni alkalmazásaként). Ebbôl a gondolatból olyan elmélet keletkezett, amirôl aztán számos további közlemény jelent meg, s ezekben társszerzôként egy fiatal román matematikus, Ciprian Foias csatlakozott Szôkefalvi-Nagy Bélához. Termékeny együttmûködésük eredménye újabb nagy sikerû monográfiával gazdagította a funkcionálanalízis irodalmát, az 1967-ben megjelent Analyse harmonique des opérateurs de l'espace de Hilbert címûvel, melyet angol és orosz nyelvre is lefordítottak.

Az operátorelmélet s általánosabban a funkcionálanalízis területén kívül számos más témakörre is kiterjedt Szôkefalvi-Nagy Béla alkotómunkája. Ezek közül csak az approxiáció-elméletet említjük meg az analízisen belül, azon kívül pedig a geometriát (szó volt már arról, hogy tudományos közleményei az elméleti fizika területérôl indultak el). Mindezekben a munkákban megnyilvánult a témaválasztás és a téma kidolgozása terén mutatkozó igényessége, amely a sokszor nehéz kérdések tárgyalásának bravúros eleganciájával, az okfejtéseknek tömör fogalmazásuk ellenére is világos kifejtésével párosult.

Az igényesség jellemezte Szôkefalvi-Nagy Bélának a matematika oktatása terén kifejtett mûködését is. Igényesség önmagával szemben, mikor elôadásait összeállította és a választott tárgyat lehetôleg a lényeg feláldozása nélkül világossá tette, és igényesség a hallgatókkal szemben, akiktôl a tárgy megértésén kívül annak eredményes és alkalmazásokra felkészült elsajátítását kívánta meg. 1948-ban történt kinevezése óta csaknem négy évtizedig volt a mai József Attila Tudományegyetemnek tanszékvezetô professzora, aki méltán nyerte el 1990-ben a professor emeritus címet. E hosszú tanári tevékenység csaknem megszakítások nélkül telt el, mindössze néhányszor vállalt egy-egy féléves vendégprofesszori meghívást különféle amerikai egyetemeken (így oktatói munkáját e megszakítások alatt is folytatta más körülmények között).

Egyéniségének egyik jellemzô vonása volt, hogy képességeit szívesen állította a közösség szolgálatába. Számtalan tudományos megbízása közül csak néhányat említhetünk itt. Két ízben látta el a dékáni tisztet, tagja s késõbb elnöke volt a MTA Szegedi Akadémiai Bizottságának, kevés híján négy évtizedig elnöke a MTA Matematikai Bizottságának, alapító tagja s végül tiszteletbeli elnöke a Bolyai János Matematikai Társulatnak. Jó néhány tudományos folyóirat szerkesztésében vett részt; ezek közül kiemelkedik az Acta Scientiarum Mathematicarum és az Analysis Mathematica fôszerkesztôi teendôinek hosszú idôn át való ellátása.

Igényessége ezekben a vállalt funkcióiban is világosan megmutatkozott. Mint a Matematikai Bizottság elnökének, át kellett tekintenie és nagyrészt irányítania is mindazt, ami a tudománypolitika területén a matematikát érintette. Eközben erôs kézzel ôrködött a színvonal megôrzésén és lehetôleg emelésén, akkor is, amikor ezért politikai nyomással kellett szembenéznie. A feladatvállalás eszméje vezette akkor is, amikor 1956-ban megválasztották az egyetemi forradalmi bizottság elnökének; hogy magasztos szándékkal tette ezt, mutatja az is, hogy pályájának félívelését ezzel nem érte csorba.

A tudós és az oktató megérdemelten részesült sokféle elismerésben. A már említetteken kívül elég talán felsorolni külföldi akadémiák tiszteleti tagságát (Szovjetunió, ill. Oroszország Tudományos Akadémiája, Ír Tudományos Akadémia, Finn Tudományos Akadémia), díszdoktori címeit (Drezda, Turku, Bordeaux, Szeged), kitüntetéseit (Kônig Gyula-érem, Kossuth-díj (kétszer), Munka Érdemrend arany fokozata (kétszer), Szele Tibor-érem, Állami Díj, Lomonoszov-aranyérem, Magyar Népköztársaság Zászlórendje, Pro Academia Paedagogica érem, Akadémiai aranyérem, Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje). Szeged városa díszpolgárává választotta. Abban a ritka megbecsülésben volt része, hogy fél évszázados akadémiai tagsága alkalmából köszönthette ôt 1985-ben a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.

Szôkefalvi-Nagy Béla életének végéig nem szûnt meg a matematika és a közösség érdekében tevékenykedni. Ebben az utolsó néhány év folyamán sajnálatosan gátolta erôs mozgáskorlátozottsággal járó betegsége. Amíg tehette, részt vett a MTA Matematikai Osztályának ülésein, egy-egy családtagjának támogatásával hidalva át a helyváltoztatás nehézségeit. Amikor már ez is nehezére esett, írásban benyújtott javaslataival támogatta az osztály munkáját, egészen addig, amíg tehette. Betegsége okozta sok gondja között bizonyára vigasztalására szolgált, hogy 85-ik születésnapja alkalmával tanítványai és tisztelôi tudományos ülésszak keretében üdvözölték mesterüket. Egy ezután néhány hónappal reá törô tüdôgyulladással azonban legyengült szervezete már nem tudott megbirkózni: 1998. december 21-én nemes szíve megszûnt dobogni.

Emlékét a világ valamennyi matematikusa, köztük tanítványai, munkatársai, barátai kegyelettel megôrzik. Vele a funkcionálanalízis Riesz Frigyes alapította szegedi iskolájának vezéregyénisége szállt sírba, de a matematika történetének egyik legfényesebb lapja méltón örökíti meg nevét.

CSÁSZÁR ÁKOS

Természet Világa, 130. évf. 3. sz. 1999. március, 100101. o.
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/ 
http://www.ch.bme.hu/chemonet/TermVil/ 

Vissza a tartalomjegyzékhez