MÛVELÕDÉSTÖRTÉNET

BECK MIHÁLY

Tudományos mozgalmak


Nyolcvan év hazai természettudományi mûvelõdéstörténete



Mindenekelõtt indokolnom kell, hogy miért éppen az 1841–1920 közötti éveket tárgyalja ez a közlemény. Noha a reformkor kezdetétõl fontos események történtek a hazai tudományos életben, hiszen a Magyar Tudós Társaságot, a késõbbi Magyar Tudományos Akadémiát is 1825-ben alapították, meghatározó jelentõségû fordulatra került sor 1841-ben a Magyar Természettudományi Társulat (MTT) és a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyûléseinek (MOÉTV) életre hívásával. Másrészt pedig teljesen új korszak kezdõdött az élet minden vonatkozásában az I. világháború, illetve a trianoni békekötés után. Figyelembe kell azt is vennünk, hogy az Akadémia kezdetben alig foglalkozott természettudományi kérdésekkel. Széchenyi István 1842-ben tartott híres beszédében is lényegében csak a nyelvmûvelésre kívánta korlátozni az Akadémia tevékenységét.

  Sajnálatos, hogy a magyar történetírás sem a Természettudományi Társulatról, sem a vándorgyûlésekrõl szinte tudomást sem vett. Horváth Mihály, aki pedig 1847-tõl maga is a társulat tagja volt, a „Huszonöt év Magyarország történelmébõl” címû nagy munkájában, Ballagi Géza a nagy millenniumi történetben meg sem emlékezik, a legújabb nagy történeti sorozat pedig négy, tárgyilag sem pontos sorban említi a társulatot és a vándorgyûléseket.

  A következõkben a vándorgyûlések és a társulat alapításának és mûködésének legfontosabb eseményeivel, néhány további, természettudományi kérdésekkel is foglalkozó egyesület mûködésével, a hazai tudományos könyv- és folyóirat-kiadás helyzetével foglalkozunk. A mûvelõdéstörténet egy másik szeletének, a közép- és a fõiskolák, kollégiumok és egyetemek szerepének tárgyalása egy másik munka feladata.

A Magyar Természettudományi Társulat alapítása
és mûködése

Bene Ferenc, a pesti egyetemen az orvosi kar elnöke és az orvos sebészeti tanulmányok igazgatója, 1841. április 18-án hívta meg a hazai orvosokat és természetvizsgálókat a május 29-e és 31-e között tartandó ülésre, melyen azután meg is alapították a MOÉTV-et. Az alakuló ülést megelõzõ napon Bugát Pál, az elméleti orvostan professzora, a résztvevõk elõtt bejelentette, hogy társulatot kíván létrehozni a természettudományok mûvelésére és terjesztésére, és a következõ szövegû aláírási ívet körözte:
 

Aláírási ív
a magyar természettudományi Társulatra

Alolírttak a természeti tudományokat mívelni s azok jótékonyságát a hazában terjeszteni akarva Részvénytársaságba állunk, s becsületünkel kötelezzük magunkat az Alapszabályok értelmében közredolgozni.

Költ Pesten Tavaszutó 28-dik 1841.

  Az aláírási ívet 134-en írták alá, szinte valamennyien, akik akkor lényeges szerepet játszottak a természettudományok oktatásában és mûvelésében. A társulat alakuló ülését, melyen Kubinyi Ágoston elnökölt, 1841. június 13-án tartották, jóváhagyták az alapszabályokat és megválasztották a tisztikart. Elnök Bugát Pál, másodelnök Kubinyi Ágoston, elsõ jegyzõ (tulajdonképpen titkár) Vajda Péter lett. A társulat célkitûzéseit, alapszabályait tekintve lényegében akadémia jellegû intézményként mûködött, a tagokat ajánlással vették fel, és székfoglaló elõadást kellett tartaniuk. Szakosztályokat alakítottak, rendszeresen tartottak elõadóüléseket, pályázatokat írtak ki, és megkezdték a különbözõ természettudományi gyûjteményének kialakítását. Azaz kezdetben nem csupán az Akadémia, hanem a Magyar Nemzeti Múzeum funkcióját is el kívánták látni. A gyûjtemény elhelyezése hamarosan megoldhatatlan feladatot jelentett, és azt a Nemzeti Múzeumnak adományozták.

  A társulatot egyelõre csak magánegyesületként ismerték el. Ahhoz, hogy országos egyesület lehessen és tagjai számára oklevelet állíthasson ki, a Helytartótanácshoz kellett folyamodnia, és a királyi házból való pártfogót szereznie. Pártfogóul a magyarbarát és természetkedvelõ István fõherceget, a késõbbi nádort nyerték meg, és „a társulat cziméhez a királyi odatoldatni jónak találtatott”. Így 1843 júniusától a hivatalos név: Királyi Magyar Természettudományi Társulat. Megjegyzendõ azonban, hogy ezután is gyakran elhagyták a királyi jelzõt, és az is jellemzõ, hogy jóval késõbb Kossuth Lajos a társulathoz címzett leveleiben az eredeti elnevezést használta. Vajda Péter nem tudott megbékélni a királyi jelzõvel és – bár tagságát megtartotta – titkári tisztérõl lemondott.

  Természetesen könyvtárat is létesítettek, és állandóan felvetõdött folyóirat kiadásának a terve. Ez azonban részben a megfelelõ anyagi alapok hiánya, részben pedig személyi okok miatt nem valósulhatott meg. 1846 végén megjelent „A Kir. Magyar Természettudományi Társulat Évkönyvei” elsõ kötete Török Pál szerkesztésében, mely az elsõ öt évben a szaküléseken elhangzott elõadások legjavát közölte. A második kötet már a szabadságharc után jelent meg.

  A szabadságharc bukása után azonban a társulat mûködése megszakadt, Bugát Pál bujdosni kényszerült. Az 1850. július 20-án királyi biztos jelenlétében tartott közgyûléssel, melyen Szõnyi Pált választották elnökké, kezdõdött meg ismét a munka. Megindultak a szakülések is, melyeknek megnövekedett a jelentõségük, mert az Akadémia dermedtsége még jóval tovább tartott. Az Akadémia csak az 1858. december 20-án tartott közülésével kezdte meg újra mûködését. Ekkor választják levelezõ taggá Szabó Józsefet, a kiváló geológust, a társulat titkárát. Az Akadémia 1860. május 14-ei közülésén Csengery Antal az Akadémia egyik legfontosabb teendõjeként a hazai természettudományi vizsgálatokat, elsõsorban a magyar állat- és növényvilág leírását, ásványaink elemzését, tehát mindazokat a feladatokat jelölte meg, melyeket annak idején a társulat is leglényegesebb feladatának tartott. Ezért azután rendkívül nagy jelentõségû volt Szabó József felszólalása a társulat júniusi közgyûlésén: „Bátorkodik a közgyûlést egy körülményre felhívni, mely társulatunk mûködésének irányára látszik befolyással lenni, amennyire azt a közeljövõben, ha nem is egészen megváltoztatni, de módosítani fogja s ez az akadémiánál fejlõdõ nagyobb munkásság a mathem. és természettudományi osztálynál. Ennek természetes és kívánatos következése, hogy az e téren dolgozók munkáinak súlyával oda nehezülnek, mi által sok, mi most társulatunk által történt, az akadémia által fog történni; a nyomozás, a kutatás, a száraz adatgyûjtés és közlés a társulattól át fog, ha nem is egészen, de nagy részben az akadémiára menni. Azért azonban koránt sem kell arra gondolni, hogy társulatunknak nem marad sok teendõje, nem lenne még feladata! igen is van: a száraz nyomozás helyett a társulat lesz a mathematicai és természettudományoknak azon orgánuma, mely a nyert eredményeket népszerûen adja elõ, elterjesztésükön, életbe léptetésükön s megkedveltetésükön dolgozik.”

  Szabó József javaslata azonban csak öt évvel késõbb valósult meg, amikor Stoczek József akkori elnök népszerû elõadások tartását kezdeményezte. 1866 február–márciusában került sor az evangelikus gimnázium dísztermében a nagy sikerû elõadássorozatra. Az elõadásokat Stoczek József, Parragh Gedeon (kecskeméti gimnáziumi tanár), Szabó József, Nendtvich Károly, Vámbéry Ármin és Than Károly tartotta.

  A tudományos ismeretek széles körû terjesztése elképzelhetetlen megfelelõ folyóirat nélkül. A népszerû elõadások is hozzájárultak a természettudományi eredmények iránti érdeklõdés növekedéséhez, és most már csak bátor kezdeményezésre és jó szerkesztõre, no meg az elengedhetetlen anyagiakra volt szükség a folyóirat megindításához. Az utóbbiakat elõmozdította, hogy a társulat 1867 februárjában országos segélyben való részesítését kérte. A képviselõkhöz személyesen is eljuttatott kérelem meghallgatásra talált. 1868-ban javasolta Szily Kálmán titkár, az akkor éppen 30 éves kiváló fizikus, Természettudományi Közlöny címmel egy havi folyóirat kiadását. Õ kapott megbízást a szerkesztésre, és az elsõ szám 1869. január 8-án jelent meg, eredetileg 1500 példányban, de olyan nagy érdeklõdést keltett, hogy az egész évfolyamot még ezer példányban kellett utánnyomatni.

  Szinte felmérhetetlenül nagy hatása volt a Közlönynek a hazai természettudományi kultúrára. Rendszeresen tudósított a legfontosabb tudományos eredményekrõl; felhívta a figyelmet a tudományos kutatások gyakorlati alkalmazási lehetõségeire, frissen reagált a társadalmi-politikai változásokkal kapcsolatos tudományos kérdésekre, következetesen szállt szembe a babonás, áltudományos hiedelmekkel. Már a legelsõ számban foglalkoztak olyan kérdésekkel, melyeket napjainkban a környezetvédelem körébe sorolunk. A Közlöny sohasem tett éles megkülönböztetést a „két kultúra” között. Rendszeresen jelentek meg írások a humán és a természettudományok közötti kapcsolatok területérõl. Elsõsorban Szily Kálmán kezdeményezésére rendszeresen jelentek meg dolgozatok a magyar tudományos mûnyelvrõl. Ezeknek köszönhetõ, hogy kialakult egy magyaros, de nem feleslegesen magyarító, hajlékony nyelv, melynek lehetõségeivel manapság nem mindig élünk.

  A Közlönynek több rendszeres rovata volt. Már az elsõ évfolyamtól megtaláljuk az Apró(bb) közlemények, továbbá a Társulati ügyek címû rovatokat, melyek a legfontosabb tudományos eredményekrõl adtak gyors tudósítást, illetve a társulat szaküléseirõl, közgyûléseirõl és választmányi üléseirõl tájékoztattak. E rovat egyik legérdekesebb része a különbözõ pályázatok részletes ismertetése. Kitûnik belõlük, hogy milyen gondosan és szigorúan látták el tisztüket a bírálók. Elõször az Apró közleményekben, késõbb pedig önálló rovatban (Tudományos mozgalmak a Hazában) adtak hírt a különbözõ tudományos társulatok, egyesületek mûködésérõl. A Levélszekrény rovat 1873-ban indult, és elsõsorban az olvasók kérdéseit, és az erre írt válaszokat közölték, elõször csak összevontan, késõbb azonban számozva a kérdéseket és a feleleteket, lehetõvé téve, hogy egy-egy fontosabb kérdésre akár többször is visszatérjenek. 1887-ben Szily Kálmán hívta fel a figyelmet a Régi magyar megfigyelések címû dolgozatában arra, hogy a régi napi- és hetilapok, kalendáriumok lapjain milyen sok figyelemre méltó természeti megfigyelésrõl tudósítanak. Közleménye nyomán ugyanilyen címû rovat indult, melynek Szily Kálmán és Lengyel Bálint volt a legszorgalmasabb munkatársa.

  1888-tól változó terjedelemben, de rendszeresen jelentek meg a Pótfüzetek a Természettudományi Közlönyhöz. Ez hosszabb cikkeivel egyes kérdések mélyrehatóbb tárgyalását nyújtotta, sõt esetenként eredeti tudományos eredményekrõl is tudósított.

  A Közlöny igen nagy szerzõtáborra támaszkodott. Nem akadt az idõszakban számottevõ természettudós, aki ne írt volna a Közlönybe. Legtöbb jeles tudósunk rendszeresen közölt cikkeket. Nem kevésbé fontos, hogy milyen sok középiskolai tanár volt rendszeres, vagy alkalmi munkatársa a Közlönynek. Természetesen ott találjuk köztük az olyan országosan ismert egyéniségeket, mint Hankó Vilmos, Heller Ágost, Klupathy Jenõ, Mikola Sándor, Paszlavszky József, Preysz Móric, akik tagjai voltak a Magyar Tudományos Akadémiának! Sokukat éppen a Közlöny tette a természettudományok iránt érdeklõdõk számára ismertté: Antolik Károly, Csemez József, Csopey László, Czógler Alajos, Dapsy László, Hanusz István, Holenda Barnabás, Krécsy Béla, Mende Jenõ, Ráth Arnold, Sajó Károly, Szterényi Hugó, Téglás Gábor. A legtöbb vidéki tanár szerzõ Aradról, Gyõrbõl és Kecskemétrõl került ki, de még kis falucskában mûködõ tanító is akadt közöttük.

  Amikor a századfordulón nevelkedett, a természettudományok terén kiemelkedõt alkotott magyar kutatók meghökkentõen nagy számának a nyitját keressük, az egyik okot minden bizonnyal a kiváló magyar középiskolákban, és ezen belül több tanárnemzedék kivételes felkészültségében kell megtalálnunk. Ehhez pedig jelentõsen járult hozzá a Természettudományi Közlöny.
 
 
I. Hölgyek   145
II. Orvosok 1435
III. Gazdák 1362
IV. Jogászok 1247
V. Tanárok 1114
VI. Mérnökök   822
VII. Tanítók   418
VIII. Lelkészek   406
IX. Kereskedõk   216
X.  Magánzók   119
XI.  Fõrangúak    77
XII. Katonák    58
XIII. Írók, mûvészek    37
  A Közlönynek döntõ szerepe volt abban is, hogy ugrásszerûen megnõtt a MTT taglétszáma. Az 1868-ban még csak néhány százra rugó létszám már 1880-ra 5000-re növekedett, a tárgyalt korszak végére pedig elérte a 20000-et. Érdemes az 1891-ben tartott félszázados jubileumi ünnepségekre kiadott Emlékkönyvben közölt adatokat szemügyre venni az akkor 7365 tag nemek, illetve foglalkozások szerinti megoszlását (jobb oldali táblázat).

  Ezek a számok is érzékeltetik, hogy a társadalom különbözõ rétegei milyen arányokban érdeklõdtek a természettudomány eredményei iránt.

  A társulat fejlõdése még sokáig töretlen maradt. A taglétszám még a háborús években is folyamatosan növekedett. Az elvesztett háború és a trianoni békeszerzõdés következményei azonban sokáig szinte megbénították tevékenységét.

  Az 1918. november 20-án tartott választmányi ülés után visszatért eredeti nevéhez, és elhagyta a „Királyi” jelzõt. 1919. március 10-én a társulat nevében Ilosvay Lajos elnök és Gorka Sándor elsõ titkár emlékiratot intézett a külföldi természettudományi társulatokhoz az akkor már elõreláthatóan katasztrofális békeszerzõdési feltételek enyhítésére. Ez a felhívás hatástalan maradt, jobbára még válaszra sem méltatták.

  A Tanácsköztársaság megszüntette a társulat autonómiáját. Az ügyek intézését egy tizenkét tagból álló direktórium vette át, a Közlöny szerkesztésével pedig Lambrecht Kálmánt bízták meg. A Közlöny továbbra is szinte zavartalanul megjelent, és a cikkek között alig egy-kettõ akad, melyben ideológiai-politikai irányzatosság fedezhetõ fel, az is inkább csak a címekben. Ennek ellenére a Tanácsköztársaság bukása után a megjelent hat számot nem tekintették a Közlöny részének, és a füzet- és oldalszámozást újrakezdték. A hányatott sorsú „Királyi” jelzõ pedig visszakerült a társulat nevébe.

A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyûlései

Az alakuló vándorgyûlést még abban az évben követte a második, ugyancsak Pesten tartott összejövetel, majd a szabadságharc kitöréséig évente hívták össze a vándorgyûléseket. Ezek elnökeinek az adott hely legtekintélyesebb fõurait, fõpapjait nyerték meg, általában az alelnökök és a titkárok kerültek ki a tulajdonképpeni tudománymûvelõk közül. A vándorgyûlések egyik legjelentõsebb tevékenysége éppen természetébõl következett, ti. mivel a vándorgyûléseket más-más helyeken rendezték meg, alkalom nyílott egy-egy terület sajátos kérdéseivel alaposan foglalkozni, és az országos közvélemény figyelmét irántuk felkelteni. A vándorgyûlésekkel kapcsolatban számos kiadványt tettek közzé: a rendszeresen megjelenõ Munkálatokban helyet kapott a gyûlési események ismertetése mellett az elõadások szövege; továbbá a rendezõ város, vagy a hozzá kapcsolódó nagyobb tájegység tudományos igényû leírását, és még több más tudományos könyvet is kiadtak. A tárgyalt idõszak összejöveteleire vonatkozó adatokat az 1. táblázat foglalja össze.

1. táblázat. A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyûlései

Sorszám Hely Idõpont Résztvevôk száma
I. 
II. 
III. 
IV.
V.
VI.
VII. 
VIII.
IX. 
X.
XI. 
XII. 
XIII. 
XIV. 
XV.
XVI.
XVII. 
XVIII.
XIX. 
XX. 
XXI. 
XXII. 
XXIII. 
XXIV. 
XXV.
XXVI. 
XXVII. 
XXVIII.
XXIX. 
XXX. 
XXXI. 
XXXII.
XXXIII. 
XXXIV. 
XXXV.
XXXVI. 
XXXVII.
Pest
Pest
Besztercebánya
Temesvár
Kolozsvár
Pécs
Kassa-Eperjes
Sopron 
Pest
Marosvásárhely 
Pozsony 
Rimaszombat 
Eger
Fiume 
Arad 
Herkulesfürdô 
Gyõr
Elôpatak 
Máramarossziget 
Budapest 
Szombathely 
Debrecen 
Buziás-Temesvár 
Tátrafüred 
Nagyvárad 
Brassó
Pécs 
Budapest 
Trencsén 
Szabadka 
Bártfa 
Kolozsvár 
Szeged 
Pozsony 
Miskolc 
Veszprém 
Nagyszeben
1841. V. 29-31. 
1841. IX. 6-9. 
1842. VIII. 4-8. 
1843. VIII. 8-12. 
1844. IX. 2-6. 
1845. VII. 11-15. 
1846. VIII. 9-17. 
1847. VIII. 11-17. 
1863. IX. 22-26. 
1864. VIII. 27-IX. 2. 
1865. VIII. 28-IX. 2. 
1867. VIII. 12-17. 
1868. VIII. 24-29. 
1869. IX. 6-11. 
1871. VIII. 28-IX.2. 
1872. IX. 16-21.
1874. VIII. 24-29.
1875. VIII. 30-IX. 5.
1878. VIII. 22-28.
1879. VIII. 28-IX. 2. 
1880. VIII. 24-27. 
1882. VIII. 23-27.
1886. VIII. 22-27. 
1888. VIII. 23-27. 
1890. VIII. 16-20. 
1892. VIII. 22-25. 
1894. VII. 2-6.
1896. IX. 12.
1897.VIII. 22-25.
1899. VIII. 27-31. 
1901. VIII. 21-24. 
1903. IX. 6-9. 
1905. VIII. 27-30. 
1907. VIII. 25-29.
1910. VIII. 21-24.
1913. VIII. 25-29.
1914.
269
212
187 
189
335 
447 
355
483
438
491
568 
685
632
862
463 
599 
365 
384 
320 
542
237
304
231
263 
279 
253 
182 
535 
185 
324 
324 
396 
337 
397
575 
347
elmaradt

  A vándorgyûlések helyével kapcsolatban érdemes idézni Chyzer Kornélnak, a MOÉTV egyik leglelkesebb szervezõjének és elsõ krónikásának a szavait: „...a természeti törvényen alapuló azon tényt, hogy hegyes-dombos vidékeink vagyonosabb mívelt osztálya, melynek a létért való küzdelemben nagyobb tevékenységet kell kifejtenie, mint a televénydús alföldön lakóknak, elõrehaladottabb és jobban tudja felfogni a haladó kor intõ szavát, nagygyûléseink története is igazolja; mert ha múltunkra visszapillantunk, látjuk, hogy még a negyvenes éveknek a hazafiúi lelkesedéstõl áthatott korszakában is, amidõn minden új eszme, amellyel hazánk felvirágoztatását elõmozdítani lehetett, mohón karoltatott fel; intézményünket, mely közmegegyezés szerint nem remélt eredményeket mutatott fel, hegyes vidékeink szegényebb értelmisége istápolta s nevelte nagyra; míg a gazdag magyar síkság nagy városainak, például Szegednek, Szabadkának, Kecskemétnek és akkor még Debreczennek is eszébe nem jutott vándorgyûléseinkre fordítani figyelmöket s azokat saját körükbe meghívni, azok mûködésén okulni s azokból hasznot húzni.” Valószínûleg etnopolitikai megfontolások is szerepet játszottak az összejövetelek helyének kiválasztásában. Különös jelentõsége volt annak, hogy az 1844. évi vándorgyûlést Kolozsvárott tartották, mert – gr. Teleki József szavaival – „A gyászos mohácsi veszélytõl fogva ez az elsõ alkalom, mely a két haza lakosait barátságos egyesületbe vonván, a közérdeknek kölcsönös erõvel felfogására, az iránti szerény tanácskozásra módot nyújt.”

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME)

Az EME létesítését már az 1841/43. évi erdélyi országgyûlés elhatározta, de megalakulására, gr. Mikó Imre kezdeményezésére, csak 1859. november 23-án került sor. 1876-ban alakult meg a Kolozsvári Orvos- Temészettudományi Társulat, mely azután 1883-ban, mint az EME orvos- természettudományi szakosztálya folytatta mûködését. Tagjai elsõsorban az 1872-ben alapított kolozsvári egyetem munkatársai közül kerültek ki, és tevékenysége elsõsorban saját tudományos munkásságuk megismertetését célozta, de tartottak természettudományi estélyeket is a szélesebb közönség számára.

Az Urania Magyar Tudományos Egyesület (UMTE)

Molnár Viktor, a kultuszminisztérium vezetõ munkatársa, 1899-ben több intézményt is létrehozott, melyek a tudományos eredmények széles körû ismertetését célozták. Az Uránia tiszteletbeli elnöke br. Eötvös Loránd és gr. Szögyény Marich László volt, elnöke Matlekovics Sándor, ügyvezetõ elnöke pedig az életre hívó, Molnár Viktor volt. Az Uránia rendszeresen tartott népszerû tudományos elõadásokat mind a fõvárosban, mind vidéken. A tagok legnagyobb száma kétezer körül volt. Számos városban szerveztek ún. munkásgimnáziumokat, melyek tulajdonképpen az iparossegédek képzésében vettek részt. Megalakították az Urania Tudományos Színház Rt.-t, mely sajátos, a mozgókép nyújtotta lehetõségekre is támaszkodó, elsõsorban az ismeretterjesztést szolgáló, és nem irodalmi értékeket nyújtó színdarabokat mutatott be. 1916-ban megszakadt az Uránia és a Színház Rt. közötti kapcsolat, és az utóbbi egyre inkább kizárólag a szórakoztató mozi irányába tolódott el.

A természettudományi könyv- és folyóiratkiadás

A tárgyalt idõszak legfontosabb kiadója maga a Magyar Természettudományi Társulat volt. Aligha túlzás azt mondani, hogy az összes természettudományi vonatkozású könyveinek 80%-át a társulat adta ki. Dapsy László, a budapesti református gimnázium tanára javaslatára 1871-ben külön könyvkiadó vállalatot is alapítottak, mely 1920-ig 92 kötetet adott ki. A társulat azonban még ezeken kívül is nagyszámú értékes könyvet adott ki, részben különbözõ folyóiratai mellékleteként. Ezeknek a könyveknek a száma kereken száz. Továbbá a Népszerû Természettudományi Elõadások Gyûjteményében hatvan füzetet, A Természettudományok Elemei sorozatban pedig nyolc füzetet adtak ki. A MTT Könyvkiadó Vállalata adta ki a kor legjelentõsebb külföldi tudósainak alapvetõ munkáit, kiváló fordításokban. Mint az a társulattal foglalkozó fejezetbõl kiderült, a legjelentõsebb azonban magának a Természettudományi Közlöny 52 kötetének a kiadása volt.

  Csak néhány hónappal elõzte meg a Természettudományi Közlöny megjelenését a Természet cimû „népszerû természettudományi lap” megindítása. Ezt a tíz éven keresztül rendszeresen megjelenõ folyóiratot Berecz Antal piarista tanár szerkesztette és adta ki. (Érdekes, hogy õ részt vett a Természettudományi Közlöny elõmunkálataiban és szerkesztésében, de beköszöntõjében csak „az academia és a természettudományi társulat néha megjelenõ füzetei”-re utal.)

  A Délmagyarországi Természettudományi Társulat 1877 és 1918 között a DTT Közlönye címmel adott ki, Kuhn Lajos fõgimnáziumi tanár szerkesztésében, ismeretterjesztõ folyóiratot, melyben a nagyobb dolgozatok magyarul vagy németül, a kisebb közlemények és a társulati ügyekrõl szóló beszámolók kizárólag magyarul jelentek meg. A szerzõk elsõsorban a temesvári középiskolák tanárai közül kerültek ki. Kiadták a Természettudományi Filléres Könyvtár füzeteit is, összesen huszonhatot.

  Az UMTE kiadásában jelent meg az Urania „népszerû tudományos folyóirat”, mely terjedelmének mintegy 80%-ában közölt természettudományi vonatkozású cikkeket. Az 1900-tól rendszeresen megjelent folyóiratot kezdetben legifj. Szász Károly és Klupathy Jenõ, késõbb Mikola Sándor és Moesz Gusztáv szerkesztették.

  Fülöp Zsigmond, a tárgyalt idõszakot követõen is nagy hatású tudománynépszerûsítõ, egy személyben volt szerkesztõje és kiadója a Darwin címû, igen magas színvonalú havi folyóiratnak 1912 és 1919 között. A cím választásával kapcsolatban a szerkesztõség a következõt írta: „...választottunk egy nevet, amely név ma már fogalom: azonos a haladás, a felvilágosodás fogalmával s marad még akkor is, ha tanai valaha megdõlnének”. Az elsõ szám élén Bölsche „Népszerû természettudomány” címû, ma is elgondolkodtató cikke áll. A szerzõk között megtaláljuk a korszak számos jelentõs hazai ismeretterjesztõjét, de sok érdekes cikknek a szerzõje mára már elfeledett. Sok fontos fordítást is közöltek. Bár a folyóirat elvileg a természettudományok egészével foglalkozott, a közlemények túlnyomó részét a biológiai, orvostudományi és technikai vonatkozásúak tették ki. A folyóirat, Darwin Könyvtár néven, külföldi szerzõk munkáinak a fordítását is kiadta.

  A Vasárnapi Könyv címû ismeretterjesztõ hetilapot az Országos Közmûvelõdési Tanács adta ki, szerkesztõje Árkay Aladár volt. A nem nagyon igényes hetilap cikkei név nélkül jelentek meg. (A különbözõ kiadók megjelentette tudományos könyvsorozatokat a 2. táblázat foglalja össze.)

2. táblázat. Tudományos könyvsorozatok

A sorozat neve Kiadója  Megjelent
könyvek sz.
 Idôszak
Iparosok Olvasótára
Egyetemes Ismeretek Tára
Természet és Társadalom*
Universum
Ismeretterjesztô Kvtár
Természettudományi Kvtár 
Kultúra és Tudomány*
Világkönyvtár*
Galilei Füzetek 
Tudományos Zsebkönyvtár* 
A Mûveltség Könyvtára
Darwin Könyvtár
Lampel
Stampfe
Huszadik Sz.
Athenaeum
Franklin 
Athenaeum 
Franklin 
Révai
Galilei Kör 
Stampfel 
Athenaeum
Darwin
226
    7 
  10
    9 
    8 
    9
  31
  36
  16
231** 
  11 
  13
1895-1917
1896-99
1908-09 
1910-13 
1912-19 
1910-13 
1911-20 
1912-20 
1912-14 
1903-13
1905-13 
1913
*A sorozat túlnyomó része társadalomtudományi kérdésekkel foglalkozik.
**Számos kettôs, illetve többszörös szám jelent meg, azaz a ténylegesen 
megjelent mûvek száma lényegesen kisebb.

  A sorozatok között vannak díszmunkák, mint A Mûveltség Könyvtára kötetei, és olcsó füzetek, mint pl. a Tudományos Zsebkönyvtár vagy a Darwin Könyvtár füzetei.

  A tárgyalt rövid idõszak maga is legalább négy részre tagolódik. A szabadságharcot megelõzõ néhány évet a lelkes kezdeményezések jellemzik. Az önkényuralom korában korlátozottan, de munkájuk jelentõségét felismerve dolgoztak, és elõkészítették a kiegyezés nyújtotta nagy lehetõségek kihasználását. Sajnos a világháború megtörte azt a rendkívüli fejlõdést, melynek eredményei mégis máig érezhetõek; a Trianont követõ idõszak pedig minden vonatkozásban új helyzetet teremtett. Talán nem tévedünk, ha úgy véljük: a tárgyalt idõszak természettudományi kultúrája is hozzájárult ahhoz, hogy nem következett be a teljes megsemmisülés.


Természet Világa, 129. évf. 12. sz. 1998. december, 531–534. o.
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/ 
http://www.ch.bme.hu/chemonet/TermVil/ 



Vissza a tartalomjegyzékhez