NÉZÔPONT


ÁDÁM GYÖRGY

A szkeptikus mozgalom idõszerûsége

Bizton állítom ma is, hogy idõszerû és korszerû volt az az elhatározás, amely a Természet Világa szerkesztõségének kezdeményezésére, az amerikai és más országok szkeptikusainak példája nyomán, Szentágothai János személyes irányításával a hazai szkeptikus mozgalmat létrehozta. Bevallom, én nem követtem nyomon, más itteni kollégámtól és barátomtól eltérõen, a külföldi szkeptikusok kezdeti lépéseit, de a hazai tömörülés megalakulásánál jelen voltam, az egyesület megalapítását lelkesen helyeseltem és a magam szerény eszközeivel ma is támogatom!

  Bár a mi egyesületünket az alapításkor a “Tényeket Tisztelõk Társasága” elnevezéssel illettük, mégis mindmáig a “szkeptikusok” néven neveznek bennünket és hívjuk önmagunkat. Úgy vélem, hogy ez a több, mint kétezer esztendõs megnevezés ma is jellemzõ ránk és nyugodtan vállalható! Ha elõveszünk egy akármilyen lexikont, vagy értelmezõ szótárat, “szkeptikus” megjelölés alatt köznapi értelemben a mindenben kételkedõ, hitetlenkedõ embert értjük. A szó filozófiai értelmezésével azonban más a helyzet! Mondanivalómra készülvén elõvettem több ógörög írás magyar fordítását, megpróbáltam eligazodni bennük és a szkepticizmus eredeti fogalomkörében. Megerõsödött bennem az a régebbi meggyõzõdésem, hogy a “szkeptikus” elnevezés ma is illik ránk és aktuális! A görög szkepticizmus három olyan vonását emelem ki, amely a legjobban körülhatárolja ezt a nemes és emelkedett szellemi áramlatot és amelynek mai örökségét büszkén és nyíltan vállaljuk!

  A szkepticizmus elsõ, talán legismertebb vonása a tartózkodás. Az a kissé távolságtartó magatartás, amely a hirtelen felbukkanó, szokatlan, az addigi világképbe nem illõ jelenségek iránt nyitott ugyan, de azokat újra és újra ellenõrzi, mielõtt elfogadja és beleépíti saját világfelfogásába. A tartózkodás mint alapálláspont állandó ütköztetést jelent a nézetek és érvek között, szakadatlan kételkedést. De hiszen számunkra, a tudomány mûvelõi számára ez az attitûd jól ismert, a kutatás mindenkori alap-magatartását jelenti! Bennünk állandóan mûködik a cáfolás, az elõzõ tanok megdöntésének, legalábbis módosításának kényszere, hiszen ez viszi elõbbre a tudományt, a világ jobb megismerését! Az ókori szkeptikusok maradandó érdeme eme kételkedési alapvonás beépítése a tudományos búvárkodásba, amelyet ma is fennen hirdetünk!

  A második alapmagatartás a megfigyelés, az állandó és szakadatlan obszerváció. Maga a szkeptikosz szó is a megfigyelõ embert, az obszerváló egyedet jelöli. A szkeptikosz úgy jár-kel a világban, hogy állandóan figyeli, regisztrálja a körülötte zajló jelenségeket, alapjában véve vallja az érzéklet hitelességét. Ámbár amikor az érzékelt valóság megbízhatóságát hirdeti, a szkeptikus egyben tisztában van azzal, hogy érzékcsalódások, illúziók is léteznek! A szkeptikus magatartás a saját megfigyelõi tevékenységében számol az illúziókkal is, hiszen ezek a torzítások az emberi elme természetes attribútumai, ezektõl éppúgy nem szabadulhatunk, mint a hiteles és folytonos megfigyeléstõl!

  A szkeptikusok harmadik alapvonása a nyugodt, derûs lélek, amit az ókori szerzõk az ataraxia terminussal jelöltek. A szkepticizmus derûlátó kiegyensúlyozottságot feltételez, a szkeptikusok nyugodt emberek! Sõt, az ókori iratokban gyakran fordul elõ az apátia megjelölés is, ami szenvedélymentességet jelent. Az apátia indulatmentesség és nem érzelemmentesség, ez nagy különbség! Úgy vélem, hogy mi, mai szkeptikusok ezt a harmadik magatartásformát is vállalhatjuk! Sõt, a szkeptikusok optimizmusa, derûs nyugalma az egyedüli lehetséges és célravezetõ magatartás a mai “környezetszennyezett” világunkban! Azt a felismerést kell magunkkal hordoznunk, hogy robbanékony indulatokkal, felháborodott tiltások szorgalmazásával az áltudományos hordalékot, a sok zavaros téveszmét és sületlenséget még csak korlátozni sem lehet! Tisztában kell lennünk azzal a ténnyel, hogy a tudomány fejlõdését óhatatlanul végigkíséri a tudománytalan marginális jelenség, az áltudományos hordalék! Életünk tele van a fanatizmus, a korlátoltság és a pénzszerzési mohóság által keltett zavaros nézetekkel, félrevezetõ eszmékkel és hiedelmekkel, ezek ellen csak nyugodt derûvel, a tények iránti bizalommal és biztonságérzettel lehet felvenni a küzdelmet! A sok-sok zagyvaság, sületlenség mindig újjászületik, de mindig el is süllyed, a tudomány pedig szakadatlanul él és fejlõdik, tudomány által megy elõre a mi világunk! Nem lehetünk “szkeptikus voluntaristák”, vagyis olyan nézet hívei, amely szerint csakis tõlünk, az oktatás és a kutatás embereitõl, a mi elhatározásunktól függ az áltudás, a hiedelmek eltûnése! A maximalizmus mindig lefegyverez, mindig minimalizmust szül! Bíznunk kell abban, hogy hosszú távon a tények, a valódi felismerések, a tudományosan megalapozott nézetek kerekednek felül az emberek csoportjainak túlnyomó többségében még akkor is, ha az adott pillanat keserves vereségekkel, a józan értelem visszavonulásával fenyegetne! Ez a mi nyugodt hitünk, a mi ataraxiánk!

  Írásom záró részében rátérek néhány olyan pszichológiai fogantatású agymûködési törvényszerûségre, amely a fentiek értelmében derûlátást kelthet mindnyájunkban. Néhány bizonyított érvet sorolok fel annak demonstrálására, hogy az irracionalitással szembeni konfrontációban végül is az ésszerûség, a ráció gyõzedelmeskedik az emberi pszichikumban. Az alábbi argumentumokat a lélektan és az agykutatás már régóta tényekként fogadta el és ma is magáénak vallja. Az elsõ ilyen törvény a logikai kényszerûség elve. Kimutatott tény, hogy az agyvelõ ok-okozati sémákban mûködik, vagyis egymással idõben egybeesõ, vagy idõben egymáshoz képest közel lezajló eseményekben mindig okságot keres és feltételez. A második alaptörvény a tanulási kényszer elve. Az az agyi mechanizmus, amely az egész élet folyamán tapasztalatokat gyûjt és raktároz el abból a célból, hogy a saját múltja feldolgozása nyomán viselkedjék a jelenben és építse fel jövõjét. Az információgyûjtés tehát az emberi megismerés kényszerû alapmûvelete.

  Itt meg kell állnunk egy pillanatra. Mert rögtön belátható, hogy mind az oksági, mind a tapasztalathalmozási mûvelet nemcsak ésszerûségnek, hanem téves okfejtésnek, áltudásnak is forrása lehet! Tudniillik az emberi elme ott is képes oksági kapcsolatokat gerjeszteni, ahol csupán véletlenszerû idõi egybeesésrõl van szó. Továbbá olyan tapasztalatrögzítõ mûveleteket is végrehajt, amelyek merõben téves következtetéseknek adnak teret. Tüstént belép azonban az a korrekciós mechanizmus, amely helyrebillenti a hibás ok-okozati és a téves tapasztalati mozzanatokat és, hogy úgy mondjuk, “helyükre teszi a dolgokat” az agyban. Ez a hibajavítási mûvelet nem más, mint a mai pszichológiában oly tág teret nyert kognitív, tehát megismerési alaptevékenység, amelynek folytán az emberi agyvelõ szüntelenül szétválasztja egymástól a megismert lényeges elemeket a járulékos lényegtelenektõl, a fontosakat a kevésbé fontosaktól. Alapjában véve ez egy kirekesztési, kiszûrési mûveletsor, amelyet az informatika nyelvén jel-zaj szétválasztási tevékenységnek is neveznek. Szakkörökben közismert, hogy ez a szûrési kényszer állandóan mûködik és alapját képezi a rációnak, az értelmességnek. Az emberi értelem kirekesztési mûveletei alapján javasolták és kezdeményezik ma is a különbözõ intelligencia-vizsgálatokat.

  Mindezek a tények és felismerések nem mentesíthetnek bennünket attól a realitástól, hogy a hiedelmek hordalékai nemcsak gyermekeinknek és unokáinknak fognak gondot okozni a jövõben, hanem még az õ unokáik is küzdeni kényszerülnek a hamis nézetek “szennyezése” ellen! Ez éppoly realitás, mint ahogy realitás a valódi tudomány növekvõ hatalma és befolyása az emberiség jövõjére! Ennek a szilárd felismerésnek a birtokában végezzük szívós és nyugodt mindennapi felvilágosító aprómunkánkat: ki-ki a maga helyén, az iskolákban, a sajtóban, az egyetemeken! Ez az erõs meggyõzõdésünk kölcsönzi a szkeptikus mozgalomnak nagyfokú optimizmusát és egyben idõszerûségét!


Természet Világa, 129. évf. 11. sz. 1998. november, 493. o.
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/TermVil/


Vissza a tartalomjegyzékhez