ELMÉLETI BIOLÓGIA


Teleonika


Folyamatokra alapozott módszer az élõ rendszerek tanulmányozásához

JÁROS GYÖRGY

Valószínû, hogy olvasóink többsége még sohasem találkozott a teleonika kifejezéssel. Jómagam és a kollégáim vagyunk felelõsek a szó létezéséért, amelyet a görög „teleos” vagy „telos” (ok, cél, végeredmény) szóra alapoztunk. Írásunkban találkozni fognak több más idegen tógába bújtatott fogalommal is, amelyek azért léteznek, hogy megkönnyítsék az élõ rendszerek igencsak nem megszokott szempontból való tanulmányozását. Természetesen legelõször a már ismert szavakkal próbálkoztunk, de ez sajnos nem járt sikerrel, mert azok a szükséges új fogalmakat nem fedték tökéletesen.


A teleonika szóval egy olyan témakört szándékozunk meghatározni, amely azokkal az életfolyamatokkal foglalkozik, amelyeknek meghatározható, vagy legalábbis felismerhetõ céljaik vagy végeredményeik vannak. A teleonika azonban a „cél” és az „élet” fogalmait másképpen értelmezi, mint azt általában szokásos, mert mindkét fogalomnak a szokottnál szélesebb értelmet ad. Ezt az állítást legjobban az ógörög „teleos” és „bios” szavak eredeti jelentésével lehet magyarázni. A teleos szó az ógörögben ugyanis nemcsak okot és célt jelentett, hanem ezeken kívül a természetes folyamatok ismétlõdõ végpontjait és eredményeit is. Persze a teleos ilyen formája az emberi akaraton kívül áll; esetleg befolyásolni tudjuk, de meghatározni nem. Ilyenkor azt, hogy a teleos (az ok és a cél) egyáltalán létezik-e vagy sem, rendszerint csak a folyamatok szabályos és változatlan ismétlõdésébõl sejthetjük. Mivel ezt a kifejezést ezek után gyakran fogjuk használni, magyarosítva (fõleg a helyes kiejtés miatt) „teleosz”-nak fogjuk írni. Mondhatjuk tehát, hogy teleosz létezik a sejtek, az ember és a nemzetek szintjén, bár minden szinten más formában észlelhetõ. A teleosz fogalomnak ez a kiszélesített értelme az, ami lehetõvé teszi a teleonika több szinten való alkalmazását és megengedi, hogy a folyamatok dinamikáját az élõvilág minden szintjén hasonló teoretikus eszközökkel elemezzük.

Az „élet” fogalma alatt rendszerint biológiai életet értünk és így a növények és az állatok, beleértve az embert is, az élõlények körébe tartoznak. Az ógörögben a „bios” szó sokkal széleskörûbb értelemmel bírt, mivel az egyedülálló élõlényekben végbemenõ folyamatokon kívül a Földön lévõ biológiai élet egységét is jelentette. A teleonikában ezt, az ógörögök által használt széles meghatározást követjük. Élõ folyamatoknak azokat a mechanizmusokat nevezzük, amelyeknek jelentékeny része biológiailag élõ. Nem vitás például az, hogy az emberi szervezet élõ rendszer, de a mi megközelítésünkben (a teleonikában) a család, a sportklub és az ország is az összes élettelen vonzatával együtt ide tartozik. A bennük levõ tárgyak ugyanis az emberekkel kapcsolatos mûködésükön keresztül az élõ folyamatok részeivé válnak. Így az autó, amiben utazunk, a televízió, amit nézünk, a szék amin ülünk és a kanál, amivel eszünk, mind életfolyamataink részeivé nyilváníthatók. Az élõ rendszereknek ez a kiszélesített fogalma azért fontos, mert vele az élõ és az élettelen részek dinamikájának az egymástól való elválaszthatatlanságát tudjuk hangsúlyozni. Jól mutatja ezt az a viselkedési átalakulást például az, amikor kisfiunk kocsink volánja mögé ülve berreg, dudál, sebességet vált és a különben élettelen tárgy, az autó, a gyermek életfolyamatainak fontos tényezõjévé válik.

A folyamatrendszerek tehát a szabályozórendszerek közremûködésével érik el a célt, az eredményt tehát teloszaikat. A teleonika azonban, ami a kibernetikával van rokonságban, nem a folyamatok szabályozásával foglalkozik, hanem a folyamatok egymáshoz való viszonyával. Azt is mondhatnánk, hogy a teleonika feladata a kibernetika összetett folyamatrendszerekre való alkalmazása. Magától értetõdõ, hogy ennek a kiszélesített alkalmazásnak a megvalósításához olyan új fogalmakra is szükség van, amilyeneket a kibernetika nem tartalmaz. Ezekrõl a fogalmakról fogunk ebben a cikkben beszámolni.

Az utóbbi tíz évben a teleonikát különbözõ összetett rendszerek elemzésére alkalmaztuk. Ezeket az alkalmazásokat, ill. a róluk szóló referenciákat írásunk végén soroljuk fel.


Folyamatok fontossága

A teleonika annyiban különbözik az általunk már megszokott klasszikus tudományos elemzési módszerektõl, hogy nem anyagi egységekre (például atomokra, molekulákra, sejtekre és egyénekre) alapozza a munkáját, hanem folyamatokra és azok kölcsönhatására. A klasszikus tudomány azt mondja, hogy mindennek az alapja az anyag, és a folyamatok az anyag összhatásából keletkeznek. Ezzel szemben a teleonika azt állítja, hogy az anyag és a folyamat egymással váltakoznak, ahogy az élet különbözõ szintjein le vagy felfelé haladunk. Így anyagok összhatásából lesznek a folyamatok, amelyek új anyagokat teremtenek, amibõl megint új folyamatok lesznek, és így tovább, mint egy ingamozgás az anyag és a folyamat között. A lényeg az, hogy vagy az anyagot vagy a folyamatot tudjuk kiinduló pontként tekinteni. A teleonika tehát ad számunkra egy alternatívát, ami szerint folyamatokból kiindulva közelíthetjük meg összetett problémáinkat, különösen azokat, amelyek a klasszikus módszerekkel nem oldhatók meg.


Teleonok

Amikor reggelenként munkába megyünk, ennek teleosza meghatározza azt, hogy egy bizonyos idõben ott legyünk a munkahelyünkön. Az a cselekedetsorozat, amit ennek érdekében megteszünk, a teleosz által szabályozott. Egy ilyen teleosz szerint szabályozott cselekedetsorozat egységet „teleon”-nak hívunk. Teleonok „folynak” az élõvilág minden szintjén, az atomoktól egészen a világmindenségig. Természetesen a teleonok a különbözõ szinteken teljesen mások, hiszen az atom szintjén nyilvánvalóan egészen más dolgok történnek, mint a világmindenség szintjén. Mûködésük dinamikájában mégis van valami közös. A legfontosabb közös tulajdonságuk a bennük levõ teleosz meghatározása és annak elérése a visszacsatolás (feedback) használatának segítségével. A teleonok nincsenek egymástól elszigetelve, hanem sokféleképpen kapcsolódhatnak egymáshoz, és természetesen sokféleképpen befolyásolhatják egymást. Vajon mit is ért a magyar nyelv a 'befolyásolni’ szó alatt? Talán azt, hogy valami átfolyik az egyik folyamatból a másikba. De mi az ami átfolyik? A következõkben errõl a valamirõl, a „telentrópiáról” lesz szó.


Telentrópia

A „telentrópia” a teleonikában a sikertelenség lehetõségének a mértéke. Ha egy teleonnak az esélye kicsi arra, hogy a teleoszát sikeresen elérje, akkor a telentropiája nagy. Ha a telentropiát egy olyan skálára tesszük, amelyen a tökéletes siker lehetõségének érteke nulla (0) és a biztos sikertelenség esélyének az értéke egy (1), akkor a kis esély a sikerhez magas, azaz egyhez közeli értéket ad.

A telentrópia teleonról teleonra és szintrõl szintre átadható. Példaként gondoljuk végig a következõ élethelyzetet. Munkába igyekszem, de késésben vagyok, ráadásul nálam van a gyár egyetlen kulcsa. A teleonika nyelvére lefordítva ez így hangzik: munkába menetelem teleonjának a telentrópiája magas, ami a gyárban kivitelezendõ teleonok sikertelenségéhez vezethet. Tehát a telentrópiám az én szintemrõl a vállalat szintjére tevõdik át. Ha én emiatt idegeskedek, akkor ez az én testem sejtjeiben levõ teleonok sikerét fogja befolyásolhatja, amelyek viszont megint egy másik szinten vannak. A telentrópia átadása, ha nem is számszerûen, de minõségileg követhetõ. Ezen keresztül lehetséges a komplikált rendszerek mûködésének várható problémáira elõre felhívni a figyelmet, vagy ha ez már nem lehetséges, akkor a telentrópia-átadás útjának az ismerete segíthet a összetett problémák megoldásában.

A teleonok úgy alakultak ki, hogy a bennük levõ telentrópiát kiküszöböljék. A cél (a teleosz) elérése végeredményben a sikertelenség (a telentrópia) kiküszöbölésével jár. A baj sajnos ott van, hogy minden teleon csak egy adott mennyiségû telentrópiát tud kiküszöbölni, mivel ehhez anyagokra, energiára és információra van szüksége, amibõl csak egy bizonyos mennyiség állhat a rendelkezésre. Amikor a telentrópia már elérte a maximumot, semmi remény arra, hogy a teleoszt külsõ beavatkozás nélkül elérjük. Ha tudjuk, hogy mennyi a folyamatban levõ telentrópia és azt is, hogy mennyibe kerülhet ezt belsõleg kiküszöbölni, akkor könnyebben eldönthetjük, hogy beleavatkozzunk-e a teleon mûködésébe vagy sem.

Ennek az illusztrálására vegyünk egy orvosi problémát a magas vérnyomást, amit például a nátriumháztartás rendellenessége is okozhat. Az egészséges szervezetben a nátriumháztartás szabályozásával rendszerint nincs semmi baj, mert a különbözõ visszacsatolások nagyon jól szabályozott nátriumsûrûséget biztosítanak. Vannak azonban olyan emberek, akiknél ez a szabályozás nincs teljesen rendben, ami magas vérnyomást okoz. Ha a magas vérnyomás ezen formájában szenvedõk túl sok sót esznek, akkor a „sószabályozóteleon” eléri azt a szintet, ami után nem tudja magától tovább szabályozni a nátrium koncentrációját. A szabályozás egyetlen lehetséges módja az marad, hogy vizet „vegyen kölcsön” a „vízháztartásteleontól”. Ez annyit jelent, hogy a vízháztartás-teleonnak telentrópiát ad át, ezáltal ennek a telentrópiája növekedni fog és elérheti a maximális értékét. Az így felgyülemlõ sok vizet testünk csak a vérnyomás növelésével tudja szervezetünkbõl eltávolítani, s emiatt telentrópia a „vérnyomást szabályozó teleonba” került át. Ha ez az állapot sokáig így marad, akkor ez az agyi erek megpattanásához, majd izmaink bénulásához vezethet. Ebben a példában a telentrópia a nátriumteleonból elindulva, a vízszabályozó teleonon keresztül a vérnyomást szabályozó teleonba került. Amint láttuk, a nátriumteleon nagyon fontos szerepet játszott a betegség kialakulásában. Amíg azonban a folyamat végkifejletét tekintve a nátriumkoncentráció teljesen normálisnak látszik, addig a víz felgyülemlése sokszor szabad szemmel is látható. Ilyen esetben a szokásos terápia a vízelhajtás, ami diuretikumokkal érhetõ el. Ennek azonban az a hátránya, hogy ez csak a vízháztartással kapcsolatos szimptómákat tünteti el és nem szünteti meg a betegség nátriumháztartásbeli okát.

Egy tökéletesen kifejlõdött rendszerben, mint amilyen például az emberi test, a telentrópia átadása meghatározott sorrendben megy végbe: a fontosabb teleonokból irányul a kevésbé fontosabbak felé. Például a testnek a helyes nátriumkoncentráció sokkal fontosabb, mint az alacsony vérnyomás. Ez a fontossági sorrend szerinti szabályozás annyiból jó, hogy a fontos folyamatok olyan jól vannak szabályozva, hogy a velük kapcsolatos problémákat nem lehet észrevenni. A kevésbé szabályozott folyamatban levõ telentrópia viszont könnyen észrevehetõ. Így van ez az iskolában is, ahol nem okvetlenül a kezdeményezõt kapják rajta a csintalankodáson, hanem azt, aki a részvételét nem tudja sikeresen rejteni. A telentrópia ily módon történõ átültetése az igazi okot rendszerint eltakarja elõlünk. Az eredmény az, hogy a magas vérnyomást minden esetben vízhajtókkal kezeljük, akkor is, ha az csak a szimptómákat és nem az igazi okot semlegesíti. Ha jobban ismernénk a teleonok dinamikáját, akkor a kezelést talán inkább az igazi okok felé tudnánk irányítani. A szimptóma kezelése a vérnyomás esetében természetesen megmentheti a pácienst az agyvérzéstõl. Az a tény viszont, hogy a betegnek élete végéig kell szedni a tablettát azt mutatja, hogy a probléma nincs megoldva. Persze ez nagyon jól jön a gyógyszergyáraknak! Sajnos hasonló dinamikai hibák ezrei történnek életünk minden szintjén. Hányszor okoznak jóhiszemû cselekedeteink még nagyobb zûrzavart, mint amekkora az a „megoldás” elõtt volt, csak azért, mert a teleonok belsõ és egymásra ható dinamikáját nem ismerjük. A telentrópia tanulmányozása az ilyen problémák kiküszöbölésében nagyon lényeges. Ebben segíthet, ha tudjuk, hogy milyen teleonok vannak és azok hogyan kapcsolódnak egymáshoz.


Endo- és exoteleonok

Az élõvilág teleonjait két fõ csoportra lehet osztani, endoteleonokra és exoteleonokra. Ezek annyiban különböznek egymástól, hogy a teleoszuk szintje a folyamatok kiviteli szintjéhez képest ellenkezõ irányban található. Ez természetesen egy kis magyarázatot kíván, különösen két dologgal kapcsolatban. Az elsõ az élõvilág szintjeivel van kapcsolatban, amelyeket már elõzõleg említettünk. Ezeknek a szinteknek a példái az atom, a molekula, a sejt, az egyén, a család, a társadalom, az ország és a világ szintjei, amelyek egy úgynevezett „koncentrikus” rendszerben vannak elrendezve, mint az orosz Matrjoska babák. Ha magunkat vesszük példának, akkor bennünk találhatók a sejtjeink, azokban a molekulák és azokban az atomok, amelyek viszont atomi részecskéket tartalmaznak. Ezek a szintek egy elképzelt térséget alkotnak. Az endoirány a koncentrikus rendszer belseje felé halad. Ha az elképzelt térségben tõlünk kezdve kifelé megyünk, akkor sorjában jön a család, a csoport, a nép, az ország és végül az egész világ. Ezt exoiránynak nevezzük. A második fontos dolog az, hogy a teleosz rendszerint más szinten helyezkedik el, mint a folyamat kivitelezése. Tekintsük ismét magunkat a kiindulópontnak. Azoknak a testünkben levõ teleonoknak a teleosza, amelyek a sejtjeink szükségleteit elégítik ki, mint például az oxigén és a cukorszükségletek, a mi testszintünknél eggyel lejjebb vannak, tehát a sejtek szintjén. Ezeket a teleonokat endoteleonoknak hívjuk. A teleonok, amelyek a külsõ világgal való kapcsolat érdekében tõlünk indulnak, mint például a mozgás és kommunikáció teleonjai, azok exoteleonok, mivel teleoszaik tõlünk egy szinttel feljebb vannak.


A telentrópia átadása teleonok között

Már az elõbbiekben említettük a vérnyomással kapcsolatos azon megfigyelésünket, hogy a vérnyomás a telentrópia átadásának az eredménye lehet, ugyanis az igazi okát más teleonban kell keresni. Nézzünk egy másik példát ilyen telentrópia átadásról. A témakör a kalcium és a csontozat közötti összefüggés, mondjuk az emberi testben, bár ez az állatokra is vonatkoztatható. Ennek keretében két teleont kell említenünk. Az egyik a „vér kalciumsûrûségét szabályozó teleon” (röviden „kalciumteleon”), a másik pedig a „csontstruktúrát-szabályozó teleon” (röviden „csontteleon”). A kalcium rendkívül fontos szerepet játszik a testben. Fõ funkciója az ideg- és izomrendszerben van. Bár a kalcium csontban levõ szerepe is nagyon fontos, az elõbb említett feladatok még fontosabbak. Bár mindkét teleon mûködése szabályozott, a kalciumteleon szabályozása sokkal jobb: három hormon is a rendelkezésére áll, amely a szabályozást rövid-, közép és hosszúlejáratúan végzi. A megfelelõ kalciumûrûségtõl való eltérések minden esetben gyorsan és jól kerülnek kijavításra. Bár a csontteleon szabályozása is jó, ennek a színvonala nem éri el a kalciumteleonét. Ez az evolúció eredménye, ami az életfolyamatok védelmét biztosítja. A nagyszerû szabályozórendszer tehát biztosítja a telentrópia kiküszöbölését. Mint mindennek, persze ennek a kiküszöbölésnek is van határa. Ha például a kalciumfelvétel nagyon sokáig alacsony szintû, akkor a kalciumteleon nem tudja a változatlan kalciumsûrûséget biztosítani, ezért ehhez kalciumot „vesz kölcsön” a csonttól. Ez persze annyit jelent, hogy telentropiát ad át a csontteleonnak, ezzel megnehezítvén annak a mûködését. Így a vérkalciumsûrûség biztosítva van, míg a csontból a kalciumot lassan leszívták. Ennek a következménye lehet a csontritkulás és az azzal járó csonttörés anélkül, hogy a vérkalcium változna. Ez a változatlanság elrejti a probléma igazi okát, amely a kalciumteleonban található. Mint az említett példákból láthatjuk, a teleonokban való gondolkodás segíthet a problémák tökéletesebb megértésében és megoldásában.


Konklúzió

Ebben a cikkben röviden bemutattuk a teleonika fõbb elemeit és azoknak a mindennapi életben való használatát. A teleonika olyan folyamatokkal (teleonokkal) foglalkozik, amelyeknek meghatározható céljuk vagy végpontjuk (teleoszuk) van. Ezekkel a teleonokkal kapcsolatban a belsõ szabályozáson kívül a köztük levõ összeköttetéseket is tanulmányozni kell. A telentrópia fogalma a folyamatok sikertelenségének az esélyét reprezentálja és azt, hogy ezt a sikertelenséget a teleonok hogyan adják át egymásnak. A teleonok egymáshoz kapcsolódva egy hálózatot alkotnak, amelyben bizonyos pontokon egészen szoros kapcsolatba kerülnek egymással. Ezeken a pontokon fejlõdnek ki az élõvilág egységei: a sejtek, az egyének, a családok és más szociális csoportok. A telentrópia mozgását ezen a hálózaton keresztül lehet követni.

A teleonikát már sikeresen alkalmaztuk különbözõ területeken, a pszichológia, az oktatás, az üzleti élet és az egészségügy gondjainak megbeszélésében és elemzésében. Ha a kedves olvasó többet szeretne tudni a teleonikáról és annak az alkalmazásáról, akkor a mellékelt értekezések listájából juthat több információhoz.

* * *

Végezetül köszönetemet fejezem ki Richter Nándor úrnak, a Magyar Mérnök Akadémia tagjának azért a segítségért, amit cikkem magyar változatának elkészítésében nyújtott.


IRODALOM

GG Jaros and A Cloete, Biomatrix : the web of life. World Futures, 23:215-236, 1987

GG Jaros and A Cloete, Teleonics: The Science of Purposeful Processes. in: The ethical management of science as a system. Ed. R Peckham. The International Society for Systems Sciences, 1993, pp. 359-365.

MMA Dodds and GG Jaros, Development in terms of the Biomatrix. World Futures, 40:1-28, 1994

GG Jaros and E Dostal, Organisation as a Doublet. Systems Practice, 8:69-83, 1995.

LB Edwards and GG Jaros, Psychology, a discipline with a structure-based history and a process- based future. Journal of Social and Evolutionary Systems, 18: 67-85, 1995

E Dostal and GG Jaros, A Teleonic Framework for the discussion of Education policy and Governance Systems Practice, 9:497-516,1996

GG Jaros and AB Baker, Design and emergence in healthcare technology, Systems Research, 1997 in press.

GG Jaros and AE Bunn, Teleonic approach to smart partnership, World Futures, 1997 in press.


Természet Világa, 129. évf. 6. sz. 1998. június, 274–276. o.
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/TermVil/


Vissza a tartalomjegyzékhez