ÚJ KÖNYV


A velünk élõ Galilei

Vekerdi László Így él Galilei címû könyvérõl

„És mégis megvan a könyv!” – toppantott indulatosan Vekerdi László a könyve sajtóbemutatóján, miután felidézte, hogyan látszott füstbe menni a Móra Kiadó „Így élt...” sorozatába szánt Galilei kötetének terve a szerkesztõ, Kemény Márta halála után, jó tizenöt évvel ezelõtt egy olyan politikai rendszerben, ahol a szerzõ nem számított persona gratanak. A Typotex Kiadó jóvoltából a könyv most mégis megjelenhetett. S közben két könyv lett belõle, mert szerzõje folyamatosan lépést tartott az egyre özönlõ újabb és újabb Galilei-tanulmányokkal és monográfiákkal, jegyzetei és koncepciója pedig messze túlnõtték egy ifjúsági sorozatba szánt munka kereteit.

Most hát egy kötetben voltaképpen két könyvet tarthat kezében az olvasó. Olyan munka ez, amelyet az érdeklõdõ laikusok és a szakma beavatottjai is évezettel forgathatnak. A fõszöveg olvasmányos, a kezdõk vagy laikusok által is jól követhetõ, élvezetes stílusú elbeszélés, amely plasztikus képet fest Galileirõl, az emberrõl és a tudósról. Követhetõvé teszi zseniális gondolatmeneteit és történelemformáló felfedezéseit. A fejezeteket követõ lábjegyzetek viszont (amelyek terjedelme egyes fejezeteknél kétszerese, háromszorosa a fõszövegének) a – gyakorló és a leendõ – tudománytörténészek számára mondanak és jelentenek sokat. Ezekben ugyanis Vekerdi – az õt ismerõk számára megszokott – elképesztõ erudícióra vallóan kritikailag áttekinti, reflektálja a gazdag, sokrétû és ellentmondásos nemzetközi Galilei-szakirodalmat. Vekerdi kutatói szuverenitásáról tanúskodik az, hogy bár mindent és mindennek az ellenkezõjét is elolvasta – jóformán mindazt, amit csak a nagy olasz tudósról a tudománytörténész szakértõk napjainkig írtak –, nem vész el a Galilei-interpretációk labirintusában, nem válik inkoherenssé az õ saját Galilei képe. Ugyanakkor Vekerdi elkerüli az ellenkezõ végletet is, amelybe számos neves kutató elsodródott már; azt, hogy beskatulyázza, egysíkúvá formálja, valamiféle divatos „tudománytörténeti rekonstrukció” példájává tegye a mi világunktól csaknem négyszáz év távolában alkotó tudóst.

A könyv címe, „Így él Galilei”, azt hiszem, nagyon pontosan kifejezi azt, amirõl a könyv szól. Egyfelõl bemutatja azt, hogyan él ma Galilei a tudománytörténész szakma elképzeléseiben, milyen eddig ismeretlen összefüggésekre derült fény az újabb dokumentumok megismerése nyomán. Például a vatikáni archívumban található kéziratok és a hozzáférhetõvé vált inkvizíciós peranyagok tanulmányozása után. Olvashatunk a könyvben arról, hogyan sikerült egy modern kutatónak, Stillman Drake-nek a Galilei-féle feljegyzések alapján rekonstruálnia és igazolnia Galilei lejtõkísérleteit és annak eredményeit. Megismerkedhetünk Pietro Redondi érdekes hipotézisével is, amely szerint Galileit egy sokkal súlyosabbnak számító eretnekségben is elítélhették volna, mint a kopernikánizmus, ugyanis az olasz tudós által elfogadott atomista nézetek egy sokkal fontosabb fundamentális teológiai dogmával (az ún. átlényegülés tanával) álltak ellentétben, mint a kopernikánus heliocentrikus asztronómia, amely „csupán” az Ószövetség egy-két helyével nem volt összeegyeztethetõ.

Másfelõl arról is tanúskodik Vekerdi könyve, hogy Galilei valóban él, alakja nem vonult be valamiféle szoborparkba, ahová csak ritkán, vagy soha nem megyünk el, s ahol azok szobrait zsúfoljuk össze, akik már nem élnek bennünk igazán. Galilei ma is él, eleven alak, ma is köteteket írnak róla, s tanulmányok tucatjai látnak róla és munkáiról napvilágot minden évben. Az európai történelem korszakhatárán élt ugyanis, s vele születik meg az újkori modern tudomány, a racionális, kísérleti és matematizált természetmegismerés, amely legyõzte mind az arisztoteliánus kvalitatív fizikát és a ptolemaioszi geostatikus asztronómiát, mind pedig az ezek helyére törekvõ (a 16. századi gondolkodók körében sokáig igen elterjedt) irracionális-misztikus ún. hermetista természetfelfogást. S az alkimisták pitagoreus számmisztikáját a fizikában felváltotta a mérések eredményeit felhasználó, matematikai típusú idealizációkra támaszkodó modern matematika. Vekerdi könyvének Galileije nem csupán – s talán nem is elsõsorban – a heliocentrikus asztronómia hõse és csaknem vértanúja, hanem az európai tudományos racionalitás megalapozója. Aki szívós, és nem túl látványos mindennapi munkával, nehéz körülmények között, primitív, maga készítette eszközökkel próbál pontos megfigyeléseket, precíz méréseket végezni, hogy eloszlassa a természetet elhomályosító misztikus ködöt és tudós Sarastróként legyõzze az Éj csalóka királynõjét. Galilei az egyház hû fia akart lenni, hiszen mélységesen istenfélõ volt, de õ Istenét – a skolasztikus racionális teológia legjobb hagyományainak folytatójaként, és a felvilágosodás elõfutáraként – a tervezõ és törvényadó Értelem megtestesüléseként, nem pedig az ember elõl a természet titkait elrejtõ Mágusként fogta fel.

Nagy eseménye az Így él Galilei megjelenése a magyar tudománytörténetírásnak. Világszínvonalú Galilei-monográfia született ezzel. Lelkesítõ példája nyomán és a segítségével talán megújulhat hazánkban is egy új, fiatal tudománytörténész nemzedék felnevelésének folyamata is. Vekerdi több mint harminc éve foglalkozik a Galilei-jelenséggel. Számos cikke, tanulmánya jelent meg már a hatvanas évektõl máig. Emlékezetes a Discorsi magyar fordításához írt utószava is. A tudománytörténet iránt érdeklõdõk nagy hasznára. Vekerdi nem hagyott fel a könyv tervével az elsõ kiadási kísérlet meghiúsulása után. S hogy mennyire szívvel készült ez a munkája, az én szememben az is bizonyítja, hogy még a könyv külsõ borítóján látható képet, a Chartres-i katedrális üvegablakán látható Izaiás proféta-fejet is õ javasolta a fedéltervezõ grafikusnak. Mert, mint elmondta, a képen Izaiás nagyon hasonlít Galileire, s a próféta vállára és fejére nehezedõ angyalkezek szimbolikus jelentést hordoznak az õ számára.

A Typotex Kiadó jó munkát végzett. A nehéz, sok lexikális és bibliográfiai adatot, hivatkozást tartalmazó mûben alig van sajtóhiba, a szöveggondozás példásnak nevezhetõ. Ami viszont nagyon hiányzik a kötetbõl, s kivált az ilyen kézikönyvként, a doktoranduszképzésben tankönyvként felhasználható munkából, az a betûrendes irodalomjegyzék, illetve a név- és tárgymutató a kötet végén. De minden bizonnyal rövidesen szükség lesz második kiadásra is, így addigra ez a bántó hiány megszûntethetõ.

Fehér Márta


A Természet Világa Archívumából: válogatás Vekerdi László Galilei-cikkeibôl


Természet Világa, 129. évf. 4. sz. 1998. április, 191. o.
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/TermVil/


Vissza a tartalomjegyzékhez