Hát (para)normálisok vagyunk?

Öt éve annak, hogy James Randi, a világhírû bûvész a Természet–Tudomány diákpályázat sikerétõl fellelkesedve szkeptikus különdíjat írt ki “a parapszichológia vagy a természetfölötti témakörben a legkiemelkedõbb pályázatra” középiskolásaink számára. A világon egyedülálló kezdeményezésnek hamarosan külföldön is követték példáját, így három évvel késõbb a florida James Randi Educational Foundation a “magyar” különdíj megtartása mellett szintén kiírt egy szkeptikus díjat, és több más amerikai állam szkeptikus szervezetei is követték a “magyar” példát.

Lapunk 1993 áprilisában a “Valahol, és Európában?” c. cikkében egy statisztikai vizsgálat keretében igyekezett felmérni, hogy középiskolásaink milyen mértékben hisznek a társadalmunkat – a média lelkes asszisztálásával – elárasztó irracionális nézetekben. Az eredmény lesújtó volt, ezért is fogadta a szerkesztõbizottság örömmel a szkeptikus különdíj megalapítását 1992-ben.

Az elsõ három év hozta felszínre a székesfehérvári “gabonakörös fiúkat”, az “UFO-fényképet” készítõ amatõr csillagászt, valamint a “bioenergiával történõ vízforgatást” kísérletileg vizsgáló fiatalembert. Sajnos, ez a sorozat megszakadt, és most már másodszor fordult elõ két év alatt, hogy James Randi különdíját senkinek sem itélhette oda a bírálóbizottság!

Tekintettel a diákpályázat többi kategóriáinak egyre látványosabb sikereire, a százával beérkezett, kiválóbbnál kiválóbb pályázatokra, amelyek mind a témaválasztás, mind pedig a téma kidolgozása tekintetében felnõtt szerzõknek is dicséretére válnának, nyilván nem az okos és ambiciózus fiatalokban van hiány. Annál inkább szomorú, hogy az utóbbi két évben a beérkezett pályázatokból egyetlen egy sem felelt meg a pályázati kiírás alapkövetelményeinek!

Vajon a világszerte ismert szkeptikus túl súlyos feltételeket szabott? James Randi alapkövetelményeit így fogalmazta meg: “Alapszempontok a díjazott pályázat kiválasztásához: a) tiszta érvelés, b) átgondolt, komoly elõadásmód, c) bizonyítékok megfelelõ megalapozottsága, d) kísérleti adatok bemutatása (ha a pályázó használt ilyet)… Mindaddíg, míg a pályázó a tudomány által elfogadott módszerek és eljárások alapján jut a végkövetkeztetésig, a bírálóbizottságnak azt el kell fogadnia…Reményeim szerint a pályamûvek valós kísérletek eredményeként születnek meg.”

A pályázat kiírásának céljáról így ír Randi: ”Különdíjammal szeretnék hozzájárulni a magyar diákok kritikai gondolkodásának fejlõdéséhez.”

Az 1993-as kérdéseink újfent aktuális lettek, hiszen az elmúlt öt évben az áltudományok áradata csak tovább fokozódott, sõt egyes kábel-TV csatornák tevékenysége már-már “az állampolgárok sérelmére elkövetett” tömeges népbutításnak minõsíthetõ.

Nyilván nem véletlen tehát, hogy a legutóbbi kiírásra beérkezett pályázatok közül egyetlen sem tartalmazott eredeti és önálló vizsgálatokat. A dolgozatok túlnyomó többsége az utcai könyvespultokon található népszerû áltudományos könyvekbõl összemásolt egyveleg, a témaválasztás széles spektruma Nostradamus jóslataitól kezdve az öngyulladás jelenségéig terjed. A dolgozatok egyetlen esetben sem adnak meg irodalmi forrásokat, ahonnan pedig esetenként még képeket és ábrákat is kimásoltak(!). Eredeti vizsgálatnak, bizonyító erejû érveknek még írmagja sincs, hacsak ilyen megfogalmazást nem tekintünk annak: “… XX világhírû tudós elméletét személy szerint is elfogadom” (amihez feltétlenül hozzá kell tenni, hogy XX természetesen csak a ponyvairodalomban tudós és világhírû!). Szintén döbbenetes középiskolástól egy ilyesfajta konklúzió: “Végül is lehet, hogy jobb így: maradjon megmagyarázhatatlan és megértetlen jelenség. Mert attól tartok, hogy ha egyszer a tudósok teljes egészében felfednék a titkát… fennállna az a veszély – mint annyi más tudományos felfedezsénél –, hogy netán speciális fegyverként használnák."

Lehetséges, hogy fiataljaink ennyire híján vannak a racionális gondolkodás képességének? Lehetséges, hogy nem ismerik a tudományos módszert, vagy a tudományt magát, ezért visszhangoznak esetenként még posztmodern tudományellenes frázisokat is?

A diákpályázat sikere ellentmond e feltételezésnek; vannak tehetséges, érdeklõdõ és nem felszínesen gondolkodó fiataljaink. Ami szembetûnõ, az az elfogulatlan vizsgálódás módszerei ismeretének, a megalapozott kételkedésnek, a feltételezések bizonyítása igényének hiánya. Mindezekre csak a (kiváló) tanár és iskola taníthatja meg a fiatalokat.

Olcsó fogás lenne azonban a – manapság amúgy is oly kevéssé megbecsült – pedagógusokra hárítani a felelõsséget. A “nemzet napszámosai” nehéz körülmények között, hevenyészett és sok tekintetben kifogásolható tantervek alapján kénytelenek az egyre korszerûsödõ tudományos ismereteket tanítani – amint ezt a Magyar Tudományos Akadémia több tudományos osztálya magasabb fórumokon is kifejtette. A középiskolákban tehát feltehetõen “csak” a lényeg, a racionális és kritikus gondolkodásmód, a tudományos módszer megtanítása hibádzik. Ezzel szemben a média ujjongásától kísérve “táltostanfolyamok” és más csodakiképzések tucatjai igyekeznek a tudásra és ismeretekre éhes fiatal elméket “szellemi” táplálékkal ellátni (na persze nem ingyen!).

Mit tegyünk hát? Próbáljuk meg talán ezegyszer nem magyaros siránkozással sajnálni magunkat, hanem segítsünk fiataljainknak. Ha õk (még) nem tudnak helyesen gondolkodni, ez a mi hibánk, nem az övék. Keltsük fel bennük az érdeklõdést az állítások ellenõrzése iránt. Ha valamit meglepõrõl értesülnek, ne fogadják el azt kész ténynek azonnal, hanem ha lehetõségük van rá, igyekezzenek sajátmaguk ellenõrizni az állításokat. Hogy egy kézenfekvõ példát rántsak hirtelen elõ: eszébe jutott-e valakinek is ellenõrizni, hogy a sokfelé árult “életvizet” vagy egyéb csodavizet tudományos igényû, ellenõrzött kisérletek alapján fogyasztóik valóban képesek-e a csapvíztõl megkülönböztetni? E sorok írója saját kísérletben gyõzõdött meg arról, hogy a csodavíz egy régi fogyasztója nem ismerte fel kedvenc italát, ezért akár a lényegesen olcsóbb csapvizet is fogyaszthatta volna éveken át!

A fiatal elme kíváncsisága szinte határtalan, és ez társadalmunk legnagyobb értéke. Tereljük tehát szellemi tõkénk érdeklõdését a helyes irányba. A gyakorló pedagógusok természetesen jobban tudják, hogy kell ezt csinálni, és nyilván meg is teszik, ha ehhez a szükséges feltételek rendelkezésre állnak. Kedvcsinálónak ajánlhatom a nemrég elhunyt Claudio Benskinek és a francia hadügyminisztériumi orvos kutatónak – vidám olvasmánynak sem utolsó – cikkét, amely olyan kísérletrõl számol be, amely igen egyszerû és tanulságos módszerekkel leplezte le egy “bõrlátással” szélhámoskodó orosz társaság tevékenységét Franciaországban. Nemsokára magyarul is elolvashatják folyóiratunk Szkeptikus Lapok mellékletében.

BGy


Természet Világa, 129. évf. 4. sz. 1998. április
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/TermVil/


Vissza a tartalomjegyzékhez