„Igazi jó szellemek találkozása ez a mostani ...”

A VII. Természet-Tudomány Diákpályázat díjátadó ünnepsége

„És hamarosan eljött az idõ, amikor közelebb kerülhettem a felhõkhöz, közéjük léphettem, sõt némelyiket fölülrõl vehettem szemügyre. Tízéves voltam, amikor az elsõ csúcsot megmásztam ..., akkor láttam elõször a hegyek szépségeit és rémségeit. Aki ... a hegyfalak magasságai közé beszorítva él, nem felejti el annak a napját, amikor elõször láthatott nagy, széles egeket maga fölött, és határtalan horizontot maga körül... És hirtelen riadtan, de ujjongva éreztem, hogy e mérhetetlen tágasság mind belém özönlik. ... mihelyt magamhoz tértem az elsõ döbbenetbõl, izgalmamban és jókedvemben bivalynagyot bõdültem bele a friss, tiszta levegõbe. Ez volt a szépséghez szóló elsõ, tagolatlan himnuszom. Ez a nap megtörte a jeget, ... én pedig különös, elfogódott kéjjel hatoltam be a magasság titkaiba." (H. Hesse)

Több hónapi komoly munkát jöttek lezárni és megünnepelni a Természet-Tudomány Diákpályázat díjnyertesei, tanáraik és támogatóik, e talán sokak számára sorsdöntõvé váló, február végi szombaton a Kossuth Klubba. A Természet Világa kilenc kategóriában hirdetett cikkpályázatot azzal a céllal, hogy megismertesse és megértesse a jövõ felnõttjeivel a tudás fontosságát és a tudományok szeretetét, és felhívásukra közel 300 dolgozat érkezett a szerkesztõségbe. Staar Gyula, a folyóirat fõszerkesztõje bevezetõ szavaiban fogalmazta meg és tudatosította is azonnal mindenkiben az esemény ünneplésre okot adó különlegességét: „Tudom, sokunkat elszomorít az az acsarkodó, kapzsi világ, ami manapság szembenéz velem. Én ezt a világot szeretem, ami itt néz szembe velünk. Tudós barátainkkal, kulturális intézmények vezetõivel együtt, akik itt Önöknek az ünneplésére egybegyûltek, mi tudományos újságírók és szerkesztõk is ezt a világot szeretnénk erõsíteni. Ezt a világot, ahol az értelemmel teremtett alkotásnak van hírértéke, nem a marakodásnak. Ha csak annyit sikerült elérni, hogy néhány fiatal szívben mi is elültettük a tiszta gondolkodás, a szép nyelvhasználat tiszteletét, a jól végzett munka örömét, akkor nem dolgoztunk hiába."

Hasonlóan gondolkodó tudósok, magánszemélyek, kulturális intézmények vezetõi támogatják már hetedik éve jelenlétükkel, a díjak átadásával és a szükséges anyagiakkal a pályázatot. A bírálóbizottságok elnökei pedig egyéniségükkel, a munkák értékeléséhez fûzött gondolataikkal és a dolgozatokból vett idézetekkel valóságos mûveltségi találkozót formáltak az ünnepségbõl. Az egyik legnagyobb kategória, a „Természettudományos múltunk felkutatása” volt, díjait Gazda István, a Magyar Tudománytörténeti Intézet igazgatója adta át. Értékelését a tudománytörténeti kutatások hazai helyzetének elemzésével kezdte: „Nagyon fontos dolog, hogy nagy számú értékes anyag érkezett a pályázatra, ugyanis ebben a témakörben sajnos egyre kevesebb szakkönyv jelenik meg Magyarországon." Ezután néhány olyan, az utóbbi idõben kiadott illetve megjelenés elõtt álló hiánypótló kötetrõl szólt, amely jövõre talán már pályázóink munkáját segítheti. „Lényegében nem volt olyan tanulmány, amelyre azt kellett volna mondani, hogy ez bizony gyengécske munka, nem nagyon tudjuk díjazni. Aki ma nem részesült díjban, az ne csak saját magát okolja, hanem azt a társát is, akinek még több ideje volt, hogy ugyanabban a témakörben részletesebb és szebb pályamûvet nyújtson be" – összegezte véleményét a pályázatokról.

A „Kultúra egysége” kategóriában versengõ pályázatok egy témakört több tudományág felõl közelítettek meg. A Simonyi Károly fizikaprofesszor által felajánlott díjakat Radnai Gyula, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat fõtitkárhelyettese, az ELTE docense adta át. Egyenként ismertette a nyertes munkákat, miközben a hallgatóságot is bevezette a dolgozatok gazdag világába: „Én innen tudtam meg – mondta az egyik harmadik helyezett mûrõl –, hogy a fejfa és a kopjafa között mi a különbség. Elmondom, mert lehet, hogy más sem tudja: a fejfa azaz a fejtõl való fa bárkinek a temetési helyének a megjelölésére szolgál, a kopjafa azonban csak a katonai szolgálatot teljesítõt illeti meg." Egy másik dolgozat „azt a témát bontotta ki, hogy a népdalokban lévõ virágüzenetek rejtett erotikát tartalmaznak. Magam se tudtam, hogy a sárga és a vörös rózsa között milyen nagy különbség van ilyen tekintetben: a vörös rózsa jelenti a szerelmet, a sárga rózsa a hûtlenséget. Ezentúl vigyázzunk, hogy kinek milyen rózsát ajándékozunk!" Arra, hogy a szimbolika sokrétû és több nézõpontból tárgyalható, egy kedves történettel hívta fel a figyelmet: „Az a többször hallott történet jutott eszembe, amikor Arany János az egyik saját versérõl írt értékeléshez, amelyben az a mondat szerepelt, hogy 'Itt a költõ arra gondolt ...', odaírta a margóra, hogy 'Gondolta a fene.' De mindenesetre az az értelmezés, amit a pályázó adott, érdekes, és egy lehetséges értelmezés" – tette még hozzá. „A zsûri egyhangú véleménye szerint a legjobb dolgozat Longa Annáé – folytatta Radnai Gyula –, A Harang címû, szép, irodalmi stílusban megírt dolgozata, melynek tárgyát vallástörténeti, nyelvtudományi, mûszaki és irodalmi szempontból közelítette meg, kiemelkedett a versenybõl."

Azt, hogy a szervezõk és támogatók szándéka nem tévesztett célt, Anna szavai erõsítik meg: „Szórakozás, játék, és komoly munka is volt egyszerre a dolgozat elkészítése. Én alapvetõen humán érdeklõdésû vagyok, de amikor olvasgattam a Természet Világát és láttam a kiírást, úgy gondoltam, hogy nekem is meg kellene próbálnom pályázni, hiszen a világ teljességének megismeréséhez kellenek a humán és természettudományok is. Nagy kaland volt ez számomra, utazás térben és idõben, hiszen a témámat, a harangot nagyon sokféleképpen meg lehet közelíteni. Nemcsak könyvtárban dolgoztam, hanem volt a munkámnak gyakorlati része is: el kellett menni az Öntödei Múzeumba, ezért is írtam, hogy felkészítõim a múzeum munkatársai. A legszebb élményem az volt, amikor el akartam menni beszélgetni az ország egyetlen harangöntõjéhez, Gombos Lajoshoz. Elõször nem vett komolyan, azt mondta, ez nem gyereknek való valami, itt komoly munka folyik. De aztán elkezdtünk beszélgetni, õ egyre jobban megnyílt, mert látta, hogy komolyan érdeklõdöm. Ez nagyon jó érzés volt. Saját magam számára is több lettem egy kicsit azzal, hogy ezt meg tudtam csinálni. Ma már jobban tudom értékelni, ha olvasok egy tudományos írást, mert érzem és látom, hogy mennyi munka van mögötte. A saját bõrömön tapasztaltam."

Hasonlóan önálló munkával nyerte el a „Biofizika – biokibernetika” kategória elsõ díját Róka Anikó „A látás, a szem fizikai képalkotásának modellezése” címû írásával. E különdíjat Varjú Dezsõ, a tübingeni egyetem professzora alapította és finanszírozza. Varjú professzor úr idén adta át elsõ alkalommal személyesen a díjakat, ennek ellenére megõrizte kedves szokását, levélben adott ötleteket minden díjazottjának: „Kedves Ramón! A második díjjal jutalmazott dolgozatodban, melynek címe 'Járás hat lábon, de hogyan?', foglalkozol a rovarok, elsõsorban a csótányok járásával. Ezt a járástechnikát már sokan vizsgálták, de a kutatások lényegében arra korlátozódtak, milyen a lábak idõ és térbeli helyzetének viszonya, azaz melyik láb mikor van a talajon és mikor felemelve. Te viszont azt kérdezted, milyen egyensúlyi problémák adódhatnak a járás különbözõ fázisaiban vízszintes illetve ferde talajon. Ötleted eredeti, kidolgozásában is kitûnik, hogy messzemenõ matematikai és fizikai ismereteid vannak. Gratulálok! De tudod, hogy a rovarok között számos faj idõnként négy lábon jár, mert elsõ pár lábukat zsákmányuk elfogására és cipelésére használják. Ha van kedved, akkor gondold meg, van-e ennek a magatartásnak lényeges következménye az egyensúllyal kapcsolatban. Elképzelhetõ, hogy errõl is tudnál írni egy díjazásra érdemes dolgozatot."

Scharnitzky Viktor, fõiskolai tanár a Martin Gardner matematikai pályázatot értékelte. Ebben a kategóriában idén kevés önálló munka érkezett. A zsûri sajnálta, hogy nem érkezett olyan pályázat, amely egy konkrét matematikai probléma megoldását tárgyalta volna. „Magánélmény-beszámoló jellegû, személyes, és irodalmi szempontból is értékes" írás is csak egyetlen akadt. Igaz, az elsõ díjat is kapott, szerzõje Bozsaky Tamás volt Révkomáromból.

Isépy István, az egyetemi füvészkert igazgatója azokhoz a „tudóspalántákhoz" szólt, akik az 'Önálló kutatások, elméleti összegzések' kategóriában küldtek be pályázatokat, és annak elemzését tette hozzá a délutánhoz, hogy „amit az ember a bioszférával szemben elkövet, az már-már nem is bûn, hanem hiba". A bûn mindenki számára mást jelent attól függõen, hogy melyik vallásos vagy világi gondolkodáshoz tartozik, míg a hiba „egyértelmûen valami nagyon rossz és ugyanakkor megbocsáthatatlan, így mindenképpen sokkal súlyosabb... Ezért igen örvendetes, hogy a bioszférakutatásnak a különbözõ problémáival sokan foglalkoztak. Kívánom a pályázóknak, hogy legyen belõlük természettudós, vagy olyan ember, aki majd hatékonyan beleszólhat a természet védelmébe” – tette még hozzá.

„Drága Gyerekeim!” – kezdte a díjátadást Koch Sándor, virológusprofesszor, az orvostudományi pályázatokat bíráló zsûri elnöke. „Kicsit meg vagyok ijedve, mert komoly és tudós emberek beszéltek elõttem, kimerítõen és tájékozottan alkottak értékítéletet. Én pedig amikor elolvastam ezeket a pályázatokat – megmondom õszintén – nekem mindegyik tetszett, azt is elárulom, miért. Nekem 1998-ban borzasztóan tetszik az, ha egy fiatalember – ahelyett, hogy diszkóba császkálna, vagy az interneten lófrálna –, leül és átnéz valamit, utánaolvas valaminek és összehoz egy ilyen dolgozatot. Megvallom, szupermeglepetés volt számomra, hogy sok fiatalember képes szépen írni... A Természet Világa szerkesztõbizottsága nagy súlyt fektet arra, hogy stilárisan és formailag is tisztességesek legyenek a munkák. Okos dolgokat nem szabad rondán elõadni. Mindenki joggal haragudhat rám, aki nem kapott díjat, mivel még sokan megérdemelték volna. Bevallom, én is haragszom magamra, dehát ez van, ennyi volt a keret."

A különdíjak átadása következett, az egyik dolgozat a kiütéses tífuszról szólt. „Mi voltunk azok – mesélte Koch professzor –, akik Magyarországon elõször próbáltunk kiütéses tífusz ellen oltóanyagot gyártani. Elrémisztelek benneteket, gyerekeim – riogatta mosolyogva a társaságot –, úgy csináltuk, hogy a tetût beoltottuk kiütéses tífusszal, azután a beteg tetveket egyenként megöltük, mikroszkóp alatt kiszedtük a belüket, így kb. 400 tetûbõl jött ki egy adag oltóanyag. Ez volt a klasszikus tetû-oltóanyag.”

„Ennyi idõ eltelte után, ilyen nehéz levegõjû szobában mit szabad még mondani?” tette fel a költõ kérdést a „Biodiverzitás” különdíjat átadó Tardy János, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára, a Természetvédelmi Hivatal elnöke, miután már közel három órája tartott a díjkiosztás. „Ennek ellenére én jól érzem magam, igazi jó szellemek találkozása ez a mostani” – folytatta, majd megköszönte a Természet Világa szerkesztõségének, hogy ebben az évben is megszervezték a Természet–Tudomány Diákpályázatot. Végezetül az Európai Unióhoz való csatlakozás és az ökoszisztéma problémájának elemzésével járult hozzá a spontán kialakult kollokvium szellemiségéhez. Ezután Kabdebó György, rendezõ, a Fõvárosi Oktatástechnikai Központ igazgatója adta át az idén elsõ alkalommal meghirdetett „Videofilm-kategória” díjait, amelyeket „csipkefinom kritikával" értékelt.

A tudás és a tudomány ünnepe mellett a tanároké is volt ez a szombat délután. A legjobb felkészítõ tanárok oklevelet és értékes ajándékokat vehettek át. Gergely János akadémikus, a Természet Világa szerkesztõbizottságának elnöke zárszavában a hippokratészi eskübõl idézte a diákoknak a tanárok tiszteletével kapcsolatos részt, emlékeztetve õket arra, hogy tanáraik segítségével jutottak idáig és nekik is köszönhetik, hogy ma itt lehetnek. „... egy olyan esemény van mögöttünk, amelyre azt hiszem mindannyian örömmel, szeretettel és sokan nem kis büszkeséggel gondolhatnak vissza. Én azt szeretném útravalóként a fiataloknak mondani, hogy tiszteljétek tanáraitokat, mert az a munka, amivel elnyertétek a pályadíjakat, és az a munka, amelybe rengeteg energiát fektettetek, nem kevés fáradságába, nem kevés gondos odafigyelésébe került tanáraitoknak."

Cseke Henrietta


Természet Világa, 129. évf. 4. sz. 1998. április
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/TermVil/


Vissza a tartalomjegyzékhez