HÁTTÉR


Homokozó

Ha a tengerparti fövenyen heverészve elmorzsolunk az ujjaink között némi homokot, nemigen gondolunk arra, hogy az a bizonyos homok miért olyan színû, amilyen, miért durva vagy finomabb szemcsés, avagy honnan származik, milyen utat tett meg. Említhetném persze a sokkal hétköznapibb malterkeverést is, de aközben meg aztán végképp nem effajta tudománys kérdéseken jár az ember esze. Pedig ezek az aprócska szemcsék nagyon hosszú, esetenként több millióséves múlt tanúi.

A homok története a lepusztulással, az erózióval kezdôdik. Adva van valamilyen kôzet lehet vulkáni, üledékes, vagy metamorf , azután valamilyen lepusztító erô aprózódás, mállás, víz, szél, jég , és létrejön a hordalék. Vegyünk még hozzá valamilyen szállítóközeget folyót, szelet, gleccsert , mely valahol, ahol a reliefenergia már túl csekély a további mozgatáshoz, lerakja terhét. Ilyenkor keletkezik az üledék. Az üledékeket a földtan szemcseméret alapján (is) osztályozza. Az egyszerûség kedvéért összpontosítsunk most kizárólag egy szemcsetartományra, a 0,03 és 2 mm átmérôjûekre. Ez a homok. (Ami ennél kisebb, az agyag, ami nagyobb, az kavics.) Hogy azután milyen is ez a homok, az nagyon sokféle tényezôtôl függ. Mi általában megszoktuk, hogy a nálunk elôforduló homokok többnyire sárgás színûek. Ha azonban olyan szerencsések vagyunk, hogy a nagyvilágban is körülnézhetünk, tapasztaljuk, hogy létezik fehér, szürke, rózsaszínû, vörös, sôt fekete homok is. Nyilvánvaló, hogy a színt azoknak a kôzeteknek az együttese határozza meg, amelyekbôl a homok anyaga származik. Ha sokféle helyrôl, nagy és változatos lepusztítási területrôl mint amilyen a Kárpát-régió érkezik a lerakódó homok, elég valószínû, hogy az alkotórészek is változatos színûek: elôfordul bennünk színtelen kvarc, rózsaszínû földpátok és többnyire sötét csillámszemcsék. A valószínû szót azért kell kiemelni, mert bizonyos körülmények közt még az említetthez hasonló térségekben is elôfordulnak viszonylag homogén ásványi összetételû homokok. Ezek a "bizonyos körülmények" lehetnek pl. a hordalékszemcse fajsúlya, a szállítódás távolsága, a szállítóközeg. A nálunk gyakori pannon homok pl. többnyire elég heterogén összetételû, ám hazánkban is van néhány olyan vidék, ahol üveggyártásra is alkalmas, csaknem tiszta kvarchomokot találunk. Fehérvárcsurgó közelében pl. olyan fehér kvarchomokot bányásznak, mely ugyancsak pannon kori, de az egykori tengerparti hullámverés kimosta a kvarcszemcsék közül a színes elegyrészeket.

Egészen más eredetû fehér homokot láthatunk az Egyesült Államokban, Új-Mexikóban, ahol ez a homok kiterjedt sivatagot alkot. Errôl kapta a nevét is: White Sands. Az alapanyag azonban itt nem a kvarc, hanem gipsz, mely a környezô hegyekbôl hordódott bele egy idôszakos tóba, eközben a gipszkristályok homokfinomságúra aprózódtak. Megint csak más okból fehér a korallzátonyokat övezô föveny, hiszen ennek anyaga szinte teljes egészében elpusztult korallok és más zátonylakó élôlények mészvázának maradványa. A fiatal vulkáni szigetek melyeken a bazaltláva domináns partvidékén fekete homok díszlik. Ennek alapanyaga lehet obszidián, mely a kiömlô forró láva és a tengervíz érintkezésekor létrejövô vulkáni üveg, vagy pedig egyszerûen közönséges bazalt, melyet a tenger hullámai ôröltek homokfinomságúra. Ilyet láthatunk pl. Hawaii Nagy-szigetén, vagy az Azori-szigetekhez tartozó Sao Miguelen.

Érdemes közelrôl szemügyre vennünk a szemcsék anyagát is. Ez ugyancsak függ az anyagtól, a szállítás távolságától és a szállítóközegtôl. Ha mészkôszemcsékbôl álló homokot találunk (melynek színe egyébként szürkésfehér), biztosak lehetünk benne, hogry anyaga nem származhat túl messzirôl, hiszen a mészkô viszonylag puha kôzet, könnyen kopik. Az Adria partvidékén elôforduló ritka homokos strandok többsége ilyen. Anyaguk a Dinaridák mészkôvonulataiból ered.

Egészen különleges homokot találunk olyan tengerpartokon, melyeket biogén vagyis elpusztult kagylók, csigák, mészvázának törmelékébôl keletkezett mészkô alkot. A szállítódás ebben az esetben minimális, a homok lényegében helyben, aprózódással képzôdik, és sokszor jól felismerhetô a szemcsékben csigaház- vagy kagylóhéjtöredék. Az ilyen homokok képzôdését nem is kell okvetlenül kôzettestrôl való lepusztulásnak megelôznie. Ahol sok ilyen szervezet él a sekély parti vizekben, a hullámverés önmagában is elegendô ahhoz, hogy a mészvázakat homokfinomságúra ôrölje.

Szállítóközegtôl függetlenül a leghosszabb utat a legkeményebb ásványok egyike, a kvarc teszi meg. Markáns különbségeket figyelhetünk meg a folyóvíz, illetve a szél által szállított kvarcszemcsék között. A víz a nagyobb szemcseméretû anyagot is elszállítja szökelléssel, míg a szél ezeket már csak görgetni képes. Az eolikus (szél szállította) homok a sok ütközés, becsapódás következtében lekerekítettebb, koptatottabb a vízi szállításúnál. Fénye matt, míg a vízi szállítású kvarchomok-szemcsék többnyire üvegszerûen átlátszóak.

A homok földtani értelemben nem csupán egy frakció, hanem kôzet is, méghozzá üledékes kôzet. Ahhoz, hogy az üledékbôl kôzet legyen, bonyolult kôzetté válási folyamaton, diagenezisen kell átesnie. Ennek során az üledék betemetôdik, egyre nagyobb nyomás alá kerül, tömörödik, a pórustérfogat csökken. A homokok esetében ez jóval kisebb mértékû, mint a finomabb szemcsenagyságú agyagnál vagy iszapnál. Ha csak ennyi feltétel valósul meg, a homokból sosem lesz szilárd kôzet. Ahhoz a diagenezisnek egy másféle módja szükséges, a cementálódás. A betemetôdött homokrétegeket különféle oldott anyagokat tartalmazó víz járhatja át, ebbôl válik ki a cementáló anyag, leggyakrabban a kalcit vagr a limonit. Elôbbi esetben világos, az utóbbiban vörös színû homokkövek képzôdnek. A cementáltság mértéke megközelítôen sem teszi olyan ellenállóvá a kôzetet, mint pl. a mészkô esetében végbemenô diagenezis; a homokkövek rendszerint könnyen pusztulnak, s ilyenkor kezdôdik minden elölrôl. A kiszabaduló homokszemcsék ismét önálló életre kelnek, tovább szállítódnak és kopnak.

Ha a homok nem temetôdik be, igen hosszú idôn át újra és újra áthalmozódik, akár a víz alatt, akár a szárazföldön, mint futóhomok. Hazánkban az Alföldön hatalmas területeken kötötte meg a homokot az utolsó glaciális idôszakot követô erdôs sztyep növénytársulás, s csak a középkor folyamán az erdôirtások nyomán eredt ismét futásnak. Újbóli megkötôdése is emberi beavatkozás mezôgazdaság, erdôtelepítés, illetve a birkalegeltetés visszaesése következménye. A hetvenes évek elején, közepén a Kiskunságban Fülöpszállás, Ágasegyháza környékén még lehetett látni futóhomok-buckákat, jó tíz évvel késôbb már egyet sem.

N. G.


Természet Világa, 129. évf. 1. sz. 1998. január, 23. o.
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/TermVil/


Vissza a tartalomjegyzékhez