TUDOMÁNYTÖRTÉNET


A Galilei-ünnep Páduában.
(Kivonat a Math. és Phys. Társulat ülésén 1893. januárius 19-ikén tartott elôadásból.)



A Természettudományi Közlöny 1893. áprilisi számából

Farkas Gyula
1847-1930

Múlt évi decz. 7-ikén harmadszor lôn ünnepelve Galilei neve századunk második felében. Elôször születése helyén, Pizában, 1864 februárius 18-ikán, születésének háromszázadik évfordulóján; másodszor Flórenczben, a midôn új Itália a Santa Maria del Fiore-n emléket állított neki. A harmadik ünneplés, melynek ekhói még hangzanak, Páduában folyt le, midôn a páduai tudományegyetem és vele együtt az egész tudományos világ Galilei ottani tanszékfoglalásának háromszázados emlékezetét ülte meg. Nagyszámú olasz tudományos intézeten kívül személyileg képviselve valának betûsor szerint angol, franczia, magyar, német, orosz, svéd, svájczi, amerikai tudományos intézetek és igen sok jelentette irattal, ékes pergamumi levélen, vagy legalább a telegráf levelén részvevését. Magyarországból mint a budapesti tudomány-egyetem küldöttje, Lánczy Gyula hisztorikusunk, mint a kolozsvári tudomány-egyetem küldöttje pedig e sorok irója volt jelen.

Kivülünk más, nem-olaszországi képviselôk huszonegyen voltak.

Ha még az olaszországi tudósok és irók névjegyzékét is végig tekintem, a kik jelenvoltak, megállapíthatom, hogy csalódtunk, a kik azt hivôk, hogy Pádua ez alkalommal fôként a fizikusok gyülekezô helye lesz.

De megfontolva, hogy Galilei nemcsak megalapítója a statika mai alapelvének; kisérletek, számítások, éles logika és elemekre bontó nagy tehetsége rendjén nemcsak elsô kifürkészôje a mozgás tüneményeinek; nemcsak fölfedezôje asztronómiai jelenségeknek és számos új nyomós adat felkutatásával úttörôje a kopernikusi rendszer általános elismerésének; hanem gépfeltaláló, a ki egy vízemelô gépre szabadalmat kap a velenczei köztársaságtól, igen ügyes mechanikus, a ki egyik páduai lakóházában, - tanítványai kivánságára - mathematikai eszközökre mûhelyt állít, a melynek gondos felügyelôje és szorgalmas módosító, átalakító, tökéletesítô kézi munkása, éles látású szépirodalmi mûismertetô, mûbiráló és mûfordító, egy igen egyszerû, sokra használható számoló gépnek, a "Compasso geometrico e militare" feltalálója stb. stb.; ezen felül páratlan tanító mûvész, a kinek a munkáiból a legjobban megtanulhatni a tanítás mesterségét; a kinek a munkáiból, kivált két fômunkájából, a két dialogo-ból szinte szólton-szól hozzánk az a hatalmas oktatói talentum, a melyrôl oly lelkesedéssel emlékeznek meg baráti, mint ellenes tanítványai; mindezeket megfontolva, és még azt a világra szóló örök népszerûségét is fontolóra véve, a melyet a szabad kutatás és szabad gondolatnyilvánításáért kiállott szenvedései szereztek emlékének: nagy megelégedéssel tapasztalhattuk, hogy szakválogatás nélkül hódolt emlékezetének a hálás utókor.

Az európai idôjárás akkortájt kellemetlen voltának róható csak fel, hogy nem voltunk még nagyobb számmal. Én 5-én reggel sûrû hideg esôben érkeztem meg Páduába, a hol délfelé már az egyre-másra érkezô tanulók éljenzô serege hemzsegett, festôi deák-sapkákban. Az esô egész nap esett. De mintha csak a természet is ünnepet akart volna ülni az ô nagy fürkészôjének a tiszteletére: este felé, mikor már jobbára mindnyájan együtt voltunk és a Casino Pedrocchiban ismerkedô találkozásra gyülekeztünk, kiderült az ég és ezen túl már ünneplésünk mind a három napján csak a forgó Föld födögette el a Napot, az után meg csillagos ég, Kopernikus-Galilei csillagos ege ragyogott.

Másnap délelôtt az egyetem kisebbik aulájában gyülekeztek a tudományos intézetek küldöttei és azon kivül olasz hatósági képviselôk. Ez volt a hivatalos jelentkezés, a melyen C. F. Ferraris egyetemi rektor, Giusti gróf Pádua városi "sindaco", továbbá Piza városának a "sindaco"-ja tartottak rövid, lelkes, Galilei nevétôl ékes beszédeket, a melyek után a bemutatások következtek s a rektor egy csomó meghívót és belépti jegyet s egy-egy szép kötésû vaskos "Guida di Padova"-t kézbesített nekünk.

Dél volt, mire az aulát elhagytuk. Künn hosszú kocsisor várt reánk, díszes magánfogatok hosszú sora, a mely Pádua látni valóinak megtekintésére vitt bennünket. A rektor fôvezetése alatt módunkban volt hozzávetôlegesen néhány óra alatt megismerkedni Pádua mûkincseivel és egyéb nevezetességeivel. Estére az "Il Salone" rengeteg teremben (14.93 m. magas, 27.16 m. széles, 81.52 m. hosszú) nagy népies látványosságot rendeztek a tanulók. A középen magas oszlopon Galilei alakja áll, óriási szoborrá formálva; tekintete a végtelenségbe mélyed, jobb kezét égtekén nyugtatja, lecsüngô bal kezében kihúzott messzelátót tart. Az oszlop lábánál géniusz áll kiterjesztett szárnyakkal, teste köré vetett oldalra lebegô köpenyben, egyik lábával az oszlop lépcsezetének felsô fokára, a másikkal az alsóbbra támaszkodva, magasra tartott bal kezében a tudomány fáklyáját lobogtatja, félig elôre tartott jobbjában eltépett lánczot lógat, a melynek másik darabja az oszlop tövébe vasalt gyûrûn csüng. A géniusz lábainál szétzilált könyvek hevernek, a mi a Galilei-tôl megtört régi iskola pusztulását jelképezi. Ezt az allegórikus csoportot két tanuló, Da Rin testvérek (Enrico és Ettore) formálták.

Köröskörül a terem tömérdek falzata mentén itt egy vízesés, ott egy bohószínház, a melybôl jóizû tréfák özönlenek a közönség közé, egyebütt meg színpadias részletek a régi Páduából, közöttük egy bormérô bódé, a melyben deákok szolgálnak tüzes olasz borokkal. S nem jut-e most még az aranyos nedvû csapok közelében is eszünkbe Galilei, a mint kemény szellemi munkától pihentében szôlô-tôkét nyeseget? A terem legét hatalmas zene hangjai rengetik és tanulók, kettenkint összefogódzva, hévvel keringôznek.

Az éjjeli órákban fényes bál volt a Casino Pedrocchiban, a minôhöz foghatót, mint hallottam, régen nem látott Pádua városa. Négyszáz belépti-jegy volt kiosztva, és tíz órakor már tömérdek elôkelô sokaság ékesítette a termeket. Éjfélen innen félórával nagy kisérettôl követve belépett az olasz közoktatási miniszter, Martini, a ki, mint az ünnepek fôpártfogójának, az olasz királyi felségnek képviselôje, kevéssel az elôtt érkezett Paduába. Harsogó "applauso"-val fogadta a bál közönsége.

A következô napnak, deczember hetedikének delére volt kitûzve a fôünneplés.

A délelôttet két német fizikus, Voigt és Sohncke profeszorokkal a páduai egyetem fizikai intézetének megszemlélésére szántuk. Ez az intézet az egyetem régi, középponti palotájában a második emeleten van; a dóriai oszlopokkat szegélyezett elsô emeleti loggiáról Rosetti szép márvány mellszobránál indul meg a hozzá vezetô lépcsôzet.

Mikor más tan-szakú társaktól is követve, az intézetbe léptünk, várt már reánk az igazgató-tanár Batelli és közvetetlen elôde, Righi, most bolognai tanár, valamint néhány más olasz fizikus is.

Az iró-szobából könyvtár-szobán és egy kis elzárt folyosón keresztül tágas dolgozó termekbe jutottunk, a melyek egyikében elektrolitikus vizsgálatokra volt felállítva egy készülék. Ezen a tanársegéd tesz kutatásokat. Egy másik munkateremben szerkezetet láttunk a gôzök thermikus tulajdonságainak tanulmányozására, a mivel már hosszabb idô óta az igazgató-tanár, Batelli fogialkozik és legújabban is, mint elôadásából kitetszett, érdekes kritikus-hôfoki sajátosságokat állapított meg. A szer-gyûjtemény terjedelmes és gazdag helyiségeibe térve, az elsô, a mit mutattak, egy különösség volt: az elektromosság-sürítô palaczkok valóságos hadserege; - az élén hatalmas Holtz-féle géppel. Még Righi konstruálta ezt a batteriát, a ki nagy kapacitású leydeni palaczkok segedelmével igen szép szikra-kisérleteket tett. Azután nagyszámú demonstráló apparátusokon kivül sok szép és értékes mérô-eszközt láttunk. Végre valóságos hisztorikumát a két utolsó század fizikai eszközeinek. A fizikai intézetet 1738-ban alapította a velenczei fôhatóság. Noha az intézet a második emeleten van, a szaktanár biztosítása szerint mégis oly szilárdan áll, hogy igen finom mérések végrehajtására is beválik, pedig a dinamo-gép is a második emeleten van elhelyezve. Ennek az alzata azonban az intézet falaitól el van különítve és külön álló oszlopokon nyugszik, a melyek a földszintrôl nyúlnak fel a második emeletig.

Délben volt az ünnepi ülés kezdete. A tudományos testületek küldöttei csaknem kivétel nélkül jellemzetes díszköpenyeket viseltek. Ki-ki ékes kiállítású iratot tartogatott a kezében, a testületek "epistola gratulatoria"-it. Kevés várakozásra megjelent az olasz királyi felséget képviselô közoktatási miniszter, a kit követve, hosszú sorban az egyetem "aula magna"-jába vonultunk. Az óriási terem már jóformán telve volt és riadó "evvivá"-kkal fogadta a belépô minisztert, s az "applauso" mindaddig lankadatlanul tartott, míg csak mindnyájan el nem helyezkedtünk. Mikor magyar díszruhás Lánczy társammal helyünkre mentünk, "delegati ungheri"-féle kiáltások is elegyedtek az "evvivá"-k közé.

Az "aula magna"-ban voltunk tehát, ugyanabban a teremben, a melyben háromszáz esztendôvel ezelôtt elôször hangzott Galilei tanító szava, mikor megnyitó elôadását tartotta és "Exordium erat sptendidum in magna auditorum frequentia".

Figyelmes csend lett, midôn az egyetem rektora, Ferraris, az emelvényre lépett és megkezdte ünnepi beszédét. Mögötte a nagy szószék, az olasz királyi felség arczképével, jobbján az a zászló, a melyet ez alkalomból páduai hölgyek ajándékoztak az egyetemnek, a zászlón Galilei czímere mellett ez a felirat : "Gymnasium omnium disciplinarum", mint az egyetem eredeti czíme, továbbá az egykori páduai köztársaság czímere és a Da Carrara, egykor páduai uralkodó család czímere, a három elsô egyetemi fakultás czímerei, az egykori velenczei köztársaságnak és a jelenlegi Olaszországnak a czímere van behímezve; azonkivül köröskörül azoknak a nemzeteknek neveik, a melyek régente tanulókat szolgáltattak a egyetemnek; végre alul két évszám, az egyetem alapításának évszáma 1222 és a mai évszám. Az emelvény elôadói asztala elôtt, lent a földszinen, termetes másik asztal van, a melyet az idegenbôl küldött üdvözlô iratok borítanak, köztük a budapesti mûegyetemé, mely tartalmával és ékes olasz nyelvezetével nagy tetszést aratott. Feszült érdeklôdéssel követi a hallgatóság a rektor szónoklatát. Jobbján a zászló-ajándékozó hölgyek, balján az olasz és külországi képviselôk, elôtte a miniszter és az olasz hatósági képviselôk, hátrább az egyetemi tanács, e mögött az oldal-bejáratnál a meghivott vendégek, ezek átellenében, valamint a hát-térben a fôbejáratnál a tanulók. A rektor a miniszterhez, fôként mint az olasz királyi felség képviselôjéhez intézte beszéde elsô részét; azután azokról a lelkes hölgyekrôl emlékezett meg, a kik a zászlót ajándékozták, majd a zászló hímzeteinek nyomról-nyomra való követésével Galilei nevén kezdve és végezve, mûvészi vonásokkal tárja kevés percz alatt szemeink elé az egyetem fejlôdéstörténetének fôbb momentumait. A legközelebbi szavak azoknak az olasz- és külországi tudományos testületeknek szánvák, a melyek részint delegatusokat küldöttek, részint másként fejezték ki résztvevésöket. Végül köszönetet mond a páduai municipiumnak azért a bronzkoszorúért, a melyet Galileinek az "aula magna"-ban levô mellszobrára készíttetett.

A rektor beszédét követô viharos tetszésnyilvánítások mindaddig tartottak, míg Antonio Favaro, páduai tanár, a híres Galilei-búvár fel nem ment a szószékre. Neki jutott a fôfeladat.

Beszéde hat természetes részre oszlik. Az elsô rész Galilei Páduába jutásának elôzményeirôl szól. Már tanuló korában ellenkezésbe jutott GaIiIei az arisztotelesi tanokkal és abból a hajlamából, hogy a jelenségeket magukat ismergesse, származott legendaszerû pizai ingaészlelete. Mikor Guido Ubaldo del Monte segítségével három évre magában Pízában, szülôvárosában tanár Iett, mindegyre maga ellen szította az arisztotelesi iskolát. Galileinek a pizai ferde tornyon tett esési kisérleteirôl szólva, azt mondja Favaro, hogy "ennek a toronynak a magasságából kapta a peripatetikus filozófia azt a döfést, a melytôl aztán nem épült feI többé". Galilei tanainak hatását és az ifjú mester sorsára való visszahatását ecsetelve tér a szónok beszédének második részére. Ebben Páduába jutásának körülményeit ismerteti és bemutatja kinevezési okiratának a szövegét. A harmadik rész Galilei tanszékfoglalásáról, azután tanári mûködésérôl szól. Eleinte ad Iibitum tartott elôadásokat, utóbb váltakozva ptolomeusi asztronomiát, euklidesi mathézíst, arisztotelesi mechanikát tanít, de a maga eredeti felfogása szerint s bámulatos tanítói mûvészettel. Állandóan voltak magántanítványai, sôt kosztos és lakó deákjai is. A negyedik rész Galilei személyes ismeretségeirôl és összeköttetéseirôl szól, gyakori velenczei útjairól és Marina Gambával való viszonyáról. Az ötödik rész Galilei páduai tudományos és irodalmi tevékenységét vázolja, a melynek rendjén Páduában tette legnagyobb felfedezéseit és vetette meg alapját késôbbi munkáinak. A hatodik rész Galilei Páduából távozásának körülményeivel foglalkozik: ennek indító okaként hazájába, Toscanába való folytonos vágyódását sejteti. Végül mikor már Róma haragjáról és késôi megengesztelôdésérôl is megemlékezett a szónok, így zárja szavait: "Dicsôség Galileinek, örökkön-örökké dicsôség a legnagyobb mesternek, a kirôl mindenkor hálás tisztelettel és büszkeséggel emlegetjük, hogy a mi egyetemünkön élesítgette ama hatalmas fegyvereit, melyekkel a legnagyobb, a legbecsesebb, a leghozzáférhetetlenebb szabadságot: a gondolat szabadságát vívta ki."

Érdekesnél érdekesebb részletek vannak a beszédben és huszonöt eredeti okirat támogatja.

Helyenként meg-megeredtek a tetszésnyilvánítások és a végén midaddig tartott a tomboló tetszésvihar, míg a rektor a külországi képviselôk rövid "discorso"-inak sorát meg nem nyitotta. A sorrendet az elôzô napon történt sorshúzás döntötte el. E rövid elôadások mindannyiát zajos "evvivá"-k követték. Ez ovácziókkal kapcsolatban nyujtottuk át rendre a rektornak az epistola gratulatoriákat.

Most Martini miniszter emelkedett fel helyébôl és a professzorokhoz, tanulókhoz és külföldi képviselôkhöz intézte szavát, igen szép szónoki beszédet mondva, a melyben a kifejezések elôkelôsége nagy hatással domborította ki a gondolatok nyomósságát. Mikor a királyi felség üdvözletét jelentette, valamint mikor aztán ilyképen szólt : "Az Önök jelenléte, a mellyel ma ez egyetemet megtisztelték, kiválóan kedves a király és kormánya elôtt annyiban is, hogy szimboluma annak az egyetértésnek, a mellyel a mûvelt népek az emberi haladás biztosan vezetô útját keresik, a mely egyetértés legerôsebb támasza a békének, az olasz nemzet e hô kivánságának" stb. "Vigyék meg Önök Athenaeumaiknak a király ez üdvözletét és azt a nép szavában gyökerezô biztosítását, hogy Itália immár, a maga politikai újjászületésének biztonságában, szeretettel csüng tudománykultuszának fellendülésén és nem kivánkozik más, mint szellemi csaták után". E passzusok, valamint beszédének majdnem minden egyes mondata a jelenlevôk nagy enthuziazmusával találkozott.

Most még az olaszországi delegátusok mondtak rövid beszédeket.

Ezután az egyetemi tanács lépett elô. A rektor az emelvényre ment; a többi tanácstagok, szintén teljes ornátusban, jobb és bal oldalon a földszinten sorakoztak. A rektor, bevezetô beszéde után, Martini minisztert a tanács nevében honoris causa doctorrá avatta, felolvasván az elôadói asztalon készen lévô diplomát. Ezután ugyanabban a megtiszteltetésben részesültek e nap emlékezetére a külországi delegátusok és néhány olaszországi delegátus. In absentia Schiaparelli (Olaszorsz.), Bredichin (Oroszorsz.), Gyldén (Skand.), v. Helmholtz (Németorsz.), W. Thomson (Angolorsz.), Newcomb (Észak-Am.) részesültek ebben a kitüntetésben.

A nagy aula falait szinte teljesen elfödi a czímerek, fali szobrok, képek, felirat-vésetek sokasága. A bejáratos oldalfal középtáján négyszögletes márványoszlopon, embernyi magasságban Galilei márvány mellszobra emelkedik. Ezt 1861-ben a gyászos emlékû Miksa császár rendeletére Ferrari nevû szobrász készítette.

Ennek az emlék-kônek leleplezése fejezte be az ünnepet.

Délutáni hat órakor a Stella d'Oroban ünnepi ebéd volt, a melyet a páduai egyetem rektora és tanárai adtak a miniszter és a külországi delegátusok tiszteletére. Ennek végeztével a Teatro Verdiben Thomas "Amletto"-jának gálaelôadása várt reánk.

Másnap délben ünnepi menetet tartottunk, ki a Vittoria Emanuele piazza-ra. A menet czélja az volt, hogy megkoszorúzza Galilei szobrát, mely a sziget-képzô csatorna két partján magas fák árnyában sorakozó, mintegy nyolczvan szobortárs közt a külsô parton emelkedik. Ez a szobor Galileit álló helyzetben ábrázolja, a mint lecsüngô balkezében félig kibontott papir-tekercset tart, jobb kezét pedig a szeme elé emelve, tekintetét a Napnak irányozza. Lábánál quadrans, körzô és könyvek. E szép szobrot 1780-ban, ausztriai Lipót, Toscanai nagyherczeg rendeletére emelték; Pietro Danieletti készítette. A városnak szônyegekkel díszített utczasorait elejétôl a végéig majdnem egyidejûleg árasztotta el a minden oldalról áramló ünnepi menet, a melyen a város összes tanintézetei, városi és állami hatóságok, társulatok és egyesületek és a nagy vendégközönség is részt vett. Ezzel az alkalommal elôször szerepelt az új egyetemi zászló. Mikor már a Galilei-szobor körül csoportosuló menet megtöltötte a temérdek piazza-t és elhallgattak a zenekarok, lelkes beszédek kiséretében rakták fel a szobor emeletére a számos koszorút.

Este a Páduai városi hatóság adott ünnepi ebédet. A kereskedelmi kaszinó asztalait ez alkalommal csupa Galilei-re emlékeztetô ékítmények ékesítették. Ez az ebéd búcsúzó lakoma is volt egyszersmind.

Köszönet érzetével küldôink iránt s köszönet érzetével a páduai egyetem iránt, a mely nemcsak a legszívesebben látott bennünket, de a melynek majdnem a szó szoros értelme szerinti vendégei valánk, - hagyogattuk el mi idegenek a várost, melyben oly lélekemelô ünnepek tanui és résztvevôi valánk! Megvallom, hozzávetôleges és hézagos képet festhettem csak róla; a tanulók külön ünnepléseinek nagy részét idô szûkébôl nem láthattam és különben is nem egy mozzanattól vonták el figyelmemet az egyidejû többiek.

Haza-felé utaztamban el-eltünôdtem azon, hogy miért hagyta el Galilei Páduát; azért-e, hogy, mint maga mondta, ne kelljen többé bárki elébe kerülôt tanítania; vagy inkább azért, hogy egyetemi kötelességektôl menten dolgozhassa fel a 18 év alatt felhalmozódott anyagot; avagy mindenek fölött szûkebb hazája, Toscana utáni vágyódásból hagyta-e el azt a helyet, a melyrôl utolsó napjaiban is úgy emlékezett meg, mint arról a helyrôl, a hol életének legszebb tizennyolcz évét töltötte: vagy nem gondviselésszerû ismeretlen belsô intelmet követett-e, hogy Róma villámainak tüzében Kopernikus egérôl a földre szállva, utolsó munkájával, a legjelentékenyebbel, annál bizonyosabban ajándékozza meg a világot?!

FARKAS GYULA.


Természet Világa,

Természettudományi Közlöny,

128. évf. 7. sz. 1997. július

XXV. kötet. 1893., 196-201. oldal

http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/TermVil/


Vissza a tartalomjegyzékhez