DIÁKPÁLYÁZAT


A csengô kô útja


Mikóújfalu és Bükkszád környéki kõbányák

BAJKA ZOLTÁN
Kereskedelmi Iskolaközpont, Sepsiszentgyörgy

Egész pici koromtól fogva sokat utazgattam a Sepsiszentgyörgy-Csíkszereda vasútvonalon. Valahányszor, amint a vonat elhaladt a Sepsiszentgyörgytôl 22 km-re elhelyezkedô Mikóújfalu mellett, kíváncsian néztem ki az ablakon. Ettôl a kis falutól egészen Bükkszádig, mintegy 8 km-es szakaszon át egymást követik a kisebb-nagyobb kôbányák.

Különleges látvány volt, amint a szalagokról hullott le a sok-sok kôdarab. Néha meg-megállt a vonat. Ilyenkor pár percig figyelhettem, hogyan rakják meg az autókat, vagonokat kaviccsal vagy nagyobb kôdarabokkal, hogy rendeltetési helyükre szállítsák ôket.

Vajon azokból a hatalmas sziklákból, melyek a természet munkája eredményeként olyan erôsek, nagyok, kemények, ellenállóak, hogyan tud az ember ilyen kis kavicsokat elôállítani? Vajon hogyan emelik ki a bányászok a hatalmasabbnál hatalmasabb sziklatömböket a földbôl? Mire használják fel az innen elszállított követ, hová viszik, mi lesz a szerepük a nagyvilágban? Ilyen és ezekhez hasonló kérdések foglalkoztattak.

1996 nyarán elindultam, hogy választ kapjak évekkel ezelôtt megfogalmazott kérdéseimre. Elindultam, hogy tanulmányozzam a kô útját.

Háromszéken, az Olt völgyében, a folyó jobb partján mûködnek ezek a bányák. Balról a Bodaki-hegység csúcsai törnek magasra (a legmagasabb pontjai meghaladják az 1200 métert), azontúl Felsôháromszék található. Jobbról pedig Erdôvidéket takarják el a Baróti-hegység legészakibb nyúlványai és a Hargita-hegység legdélibb vonulatai.

Az elsô bányák 1929-1930 körül létesültek. Legtöbbjük az 1016 méter magas Murgó lábánál helyezkedik el, mások északabbra, a Piliske (1374 m) tövében mûködnek. A bányáknak egyszerre több nevük is volt, s az idô múlásával, így a tulajdonosok változásával az elnevezések is változtak, ugyanis sok bánya a nevét a tulajdonosáról vagy a fônökérôl kapta. Így egy-egy bánya viselte a Bogdán, Margerin Funduka (tulajdonosa egy bizonyos Fundukász nevû görög volt), Puju vagy Fazekas nevet. Más nevek is léteztek, léteznek, mint például: Kárpitusz III., Cefer, Málnás I-II. Az egyik bányát azért hívják Botosnak, mert egy bizonyos Botos Pista bácsi kaszálóján kezdték el a követ fejteni. A Somer-bánya pedig annak köszönheti nevét, hogy az elsô munkások, akik odakerültek, mind munkanélküliek voltak (munkanélküli románul = somer).

A Somer szomszédságában, a Málnás I-ben, ismertebb nevén a Havel-bányában (a jelenlegi fônöke Havel nevezetû) történik a legnagyobb kifejtés. Évente néhány százezer tonna követ termelnek itt ki, míg a Somer-bánya kitermelése 1995-ben nem haladta meg a nyolcvanezer tonnát. A kifejtett kô andezit-bazalt keverék, s csak egyetlen helyen, a Havel-bányában található tiszta andezit.

A bányákban készségesen fogadtak, ki-ki szeretettel és nagy hozzáértéssel beszélt saját feladatáról, munkájáról. Körbejárva a bányatelepeket mindent aprólékosan megfigyelhettem. Megismerhettem környékbeliek megélhetést adó bányászatot, kôfejtést. Nehéz fizikai munkát végeznek ezek az emberek és állandó veszélyben forog életük, fôleg azoknak, kik a hatalmas sziklafalak alatt fúrják-faragják a kôtömböket.

Persze nagyon vigyáznak a biztonságra. Robbantáskor például több száz méterre tartózkodhat ember a detonáció helyétôl. Máskor se igen koslatnak idegenek a bányatelepen, fôleg a kitermelésnél, a sziklák közt. A lôszerraktárt ôrzô fegyveres ôr is gyanakvó szemmel nézegetett, de idegenvezetôm megmagyarázta neki, mi okból tartózkodom a bányában.

Amikor a biztonságról érdeklôdtem, azt is elárulták nekem, hogy a sziklák alatt dolgozó nagy kotrógépek ablaka mûanyagból van, hogy ha netán egy kôdarab rá találna esni, az üvegszilánkok ne vágják össze a gépet mûködtetô munkást (megnyugtató...).

A kô kitermelésénél több munkafázissal találkoztam. Az elsô a leföldelés. Ahhoz, hogy a sziklatömbökhöz hozzáférjenek, egy vastag földréteget kell eltávolítaniuk a bányászoknak. A földet különbözô töltésekhez, gátak építésére hordják el. Amikor elérték a csupasz sziklát, kiválasztják az aljában a legmegfelelôbb helyet egy tunel (alagút) fúrásához. Ezt hónapokig készítik, erre külön munkásokat alkalmaznak, olyan veteránokat, akik csak kimondottan erre specializálódtak.

Merôlegesen befúrnak egy ember magasságú, kb. 2 méteres széles és 30-60 méter (függ a sziklafal magasságától) hosszú alagutat, majd jobbra-balra eltérve még fúrnak a légnyomással mûködô, légkalapácsra (pickámerre) hasonlító fúrókkal vagy 25-30 métert. Így a sziklafal alatt kialakul egy nagy T betûhöz hasonlító alagút. Néha nemcsak két, hanem négy darab mellékágat fúrnak, tehát a nagy T kap két lelógó szárnyat.

A mellékágakat feltöltik lôszerrel, a fôágat betömik, és jöhet a robbantás. A kôbányákban alkalmazott három robbantásfajta közül a tunelrobbantás a legnagyobb, s csak 2-3 évenként végzik el ezt a mûveletet. Ilyenkor a falu apraja-nagyja kilométeres távolságból nézi végig a pillanatokig tartó "mutatványt": a sziklafal a hatalmas robbanástól (mely kisebb földrengést idéz elô) megemelkedik, majd összerogyik, összeomlik.

Másik "látványosság" egy kisebb sziklaperem lerobbantása. Ezt a robbantásfajtát gyakrabban, félévente alkalmazzák. Forezával 10 cm átmérôjû, maximum 30 méter mély (függ a szikla magasságától) lyukakat fúrnak egymástól kb. 1,5 méterre, és több sorban. A lyukakat feltöltik lôszerrel, és robbantanak.

Az elôbbi nagy robbantások nem törik elég apróra a követ. Ezt a munkát már a minerek, a tulajdonképpeni bányászok és a harmadik típusú lövés, robbantás végzi el. A minerek vagy, ahogyan még nevezik ôket, a lövészek légkalapácsokkal törik a kívánt méretre a szikladarabokat, a nagyobbakba pedig lyukakat fúrnak, a lyukakba lôszert tesznek, és robbantanak.

Ez a fajta lövés már mindennapos. Mindegyik bányában megvan a pontos idôpont, amikor robbantanak - mindennap egyetlen robbantás a déli órákban. Amikor a vasúttól megkapták az engedélyt, tehát amikor nem közlekedik egyetlen vonat sem a bánya közelében, lônek, s a falu minden házában megcsörrennek a poharak.

1. ábra. A Havel-bánya szerkezete

Az immár feldolgozásra készen álló követ kotrógéppel autóra rakják, és leszállítják a konkasszorhoz. Ez a gépezet még apróbbra töri, zúzza a kôdarabokat. Itt különválik a föld és egy szalagon elvezetôdik. A zúzott kô vagy, ahogy még nevezik, a bruta egy része szalagon a malomba kerül, ahol megôrlôdik és tovább kerül a rostálóba. Egy mellékszalagon innen visszavezetik a malomba újraôrlésre a nem eléggé összetört nagyobb köveket.

A zúzott kônek azt a részét, mely nem kerül a malomba, abban a méretben használják fel, ahogy a konkasszorból kikerült: többnyire házalap készítésénél, gátak készítésére alkalmazzák.

Az ôrölt követ, a 25-63-ast (ezt az elnevezést méretérôl kapta: 25 mm és 63 mm közötti átmérôjû kövek tartoznak ide) útalapba és a vasút mentére használják fel. A rostálóból kikerülô frakciók, a 0-3-as, a 3-8-as, a 8-16-os, a 16-25-ös építkezésnél, betonozásnál, vakolásnál (0-3-as) használatosak.

Régebben a termékek közé tartozott a kalup és a pavella. Ezekbôl rakták a kockaköves utakat. A múlt és a jelen közti különbségek még sok mindenben megnyilvánulnak. Kezdetben, amikor még nem léteztek a különbözô fúró-, kotró-, zúzó-, törô-, ôrlô-, rostálógépek, a bányászok puszta erejükkel kellett mozgassák, forgassák, törjék-zúzzák a követ. A fúrás például úgy történt, hogy egy jól megtermett legény fogott egy nagy vasrudat, melynek vége a csavarhúzóéra emlékeztet, merôlegesen tartotta a sziklához; egy másik nagydarab ember pedig nagyokat ütött a végére egy jókora kalapáccsal. Az, aki a vasrudat fogta, közben fordított egyet-egyet a rúdon, s lassacskán haladtak. A nagy darab köveket régen úgy vitték arrább, hogy felrakták egy görgôkre elhelyezett fosznideszkára, s úgy görgették. A mostani nagy autók helyett pedig a szekeret használták.

Ma már a gépeknek köszönhetôen sokkal könnyebb a munka, kevesebb nehézséggel jár a kô kitermelése.

Nem csak építkezéshez és vasutak mentére használták, használják fel ezt a kemény anyagot. Rengeteg kôbôl faragott kapuláb áll a környezô falvakban, a temetôk se betonból öntött sírokkal vannak tele, hanem szebbnél-szebb kôbôl faragott síremlékek vigyázzák az ôsök nyugalmát. A kôfaragómesterek alkotásai ezek a falusi ember házát díszítô faragott szegélykövek, lépcsôk, kapulábak vagy éppen a parasztok dolgos életének emlékét ôrzô sírkövek.

Meglátogattam egy faragómestert, hogy megnézzem, miként válik kezei között a formátlan kôtömbbôl cókli vagy éppenséggel lépcsô.

2. ábra. A faragómester szerszámai

Árpi bácsi a korához képest (83 éves) serényen fogott neki a munkának. Fogta különbözô kôfaragó szerszámait, s hol egyiket, hol másikat használva kezdett cókli formája lenni a nagy szürke kônek. A spicc, a puncseta, a pattancs, a fogaskalapács, a riktolóbot, a slagozó, fogas- és salérvésôk, a kalapács mind nélkülözhetetlen kellékei a kôfaragásoknak. Egyikkel hasít, másikkal simít, harmadikkal a durvaságot szedi le a mester a kôrôl. Árpi bácsi elmondta, hogy az sem mindegy, milyen kônek áll neki az ember. Ô mindig, ha nyersanyagra van szüksége, kimegy a bányába, kiválasztja a neki megfelelô sziklatömböt, és a házához szállítják.

Különleges módon történik a megfelelô kövek kiválasztása. A kôfaragómester kalapáccsal megkopogtatja a kôtömböt, mely, ha el van hasadva, tompa hangot ad ki, kotyog. "Úgy szól, mint a rossz fazék" - mondja az öreg. Manapság már nemigen kap megfelelô szikladarabokat, a repedezettek nem felelnek meg azoknak a feltételeknek, melyek faraghatóvá teszik a követ. A sok robbantgatás miatt ritka az ép kô, a nyomástól, a rázástól repedezettek a kövek. Régen, mikor kézzel, puszta fizikai erôvel történt a kövek kiemelése, nehéz dolguk volt a bányászoknak, "de legalább nem repedezett el minden jóravaló kô" - sóhajt a mester.

A kôfaragó mester mûhelyében
félkész munkadarabok
álldogálnak és várják,
hogy alkotójuk elvégezze
rajtuk az utolsó simításokat

A repedezett kövek tompa hangjával szemben a jó, az ép szikla hangja - a mester kalapácsütésére - csengô, éles hang. Árpi bácsi szerint "a csengô kô a jó kô".

Amikor valami kôbôl faragott különlegességrôl kérdeztem a faragómestert, mosolyogva mesélte el, hogy régen egy falusi labdarúgómeccsen a gyôztes csapat kôbôl faragott "aranykupát" nyert.

Nyár óta, valahányszor átutazom ezen a tájon, kinézve a vonat ablakán kellemes érzés lesz úrrá rajtam. Már nem kell régi kérdéseimen rágódnom, megkaptam rájuk a választ. Most már ismerem a kô útját.

A mikóújfalusi és bükkszádi bányák kôkészlete eltart még vagy százegynéhány évig, s addig bizonyára lesz is kitermelés, hiszen az építkezéshez szükség van kôre. S habár egyre nehezebb csengô követ találni, remélhetôleg akad fiatal, aki majd azzal próbálja mindennapi kenyerét megkeresni, hogy folytatva az öreg faragómesterek munkáját, ô is fogja a vésôt s a kalapácsot, s addig farag, míg formája is lesz a kônek, nemcsak éles, csengô hangon megszólaló lelke.


Köszönettel tartozom Varga Árpád és Urszuly Árpád mikóújfalusi kôfaragómestereknek, akik munkámban segítettek.
Természet-Tudomány Diákpályázatunkon a Kömyezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium különdijával elismert dolgozat.

Szómagyarázat:

andezit - fiatal, gyûrt hegységek belsô övében gyakori megjelenésû, sötét színû, szilíciumtartalmú vulkanikus kôzet (nevét az Andok hegységrôl kapta)

bazalt - vulkános eredetû, sötétszürke, kemény és kopásálló kôzet

foreza - légnyomással mûködô fúrógép

konkasszor - mûködése egyszerû: két vastag acéllemez összepréseli, összetöri a 120 cm-nél kisebb szikladarabokat, emiatt a 120 cm-es maximális méret miatt 12-esnek is nevezik ezt a zúzógépet

bruta - román szó, jelentése: darabos

frakció - tört kô

kalup, pavella - kockakövek, méreteik: 10x10 cm, illetve, 18x12 cm

fosznideszka - 4-6 cm vastagságú deszka

cókli - a sírkô része, a fejfa (fejkô) alá kerül

spicc - lyukfúró szerszám

puncseta - a spiccel fúrt lyukba rakva, kalapáccsal ütögetik - így hasad el a kô

pattancs - más néven sprengvésô, kôszél-leverô szerszám

fogaskalapács - más néven stockhammer, lyukacsos mintát lehet vele elérni, a kalapács ütôfelületén apró fogak vannak

riktolóbot - más néven éles bot, éles széleivel a kô felesleges oldalait ütik le vele

fogasvésô - csíkozott, bordás minta elérésére használják

slagozó és salér - (széles) vésôk, simításra használják ôket


Természet Világa, 128. évf. 6. sz. 1997. június, LXXIX-LXXXII. o.
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/TermVil/


Vissza a tartalomjegyzékhez