TUDOMÁNYMÛVELÉS


Akadémiai Ifjúsági Díj


1997

A Magyar Tudományos Akadémia fôtitkára az akadémiai tudományos kutatóhelyeken dolgozó 30 év alatti fiatal kutatók szakmai munkájának ösztönzése érdekében, kiemelkedô tudományos eredmények elismerésére 1972-ben díjat alapítot. Az Akadémiai Ifjúsági Díjat 1997-ben 30 kutató kapta.

Az élettudományok területének díjazottjai: Báldi András, Buda Csaba, Deli Mária és Krizbai István, Hajnal András, Haracska Lajos, Kun András, Pásztor László és Szabó József, Puskás G. László, Sík Attila, Tordai Attila; a matematika és természettudományok díjazottjai: Bajza István, Buzás Norbert, Csörgô Tamás, Domokos Mátyás, Egresits Csaba, Hips Kinga, Kiss Tamás, Nyerges Miklós, Szalai László, Tóth Zsolt, Tôkés Károly, Török Béla; a társadalomtudományok kitüntetettjei: Balogh Balázs, Csite András, Kiss Szabolcs, Pálffy Géza, Reményi Andrea, Szécsi Gábor voltak.

A díjazottak bruttó 30 ezer forintot kaptak. Folyóiratunk - immár hagyományosan - megszólaltat néhány ifjúsági díjas kutatót.

Báldi András 1965-ben született Budapesten. 1989-ben végzett az ELTE Természettudományi Karán, mint szakbiológus. Doktori értekezését 1995-ben védte meg. Jelenlegi munkahelye a Magyar Természettudományi Múzeum, ahol mint az MTA Támogatott Kutatóhelyek Irodája állatökológiai kutatócsoportjának munkatársa dolgozik.

-- Hosszas terepi kutatómunka eredményeként jött létre az a pályázat, amelyért ez év márciusában Akadémiai Ifjúsági Díjat kapott. Ebben a dolgozatban az élõhelyek fragmentációjának az állatközösségek szerkezetére tett hatását írta le. Hol és milyen állatok élõhelyein végezte kollégáival ezeket a felméréseket?

-- A Velencei-tó nádszigetein, a Kutya-hegy és a Nagyszénás sztyeppfoltjaiban a Kis-Balatonon és a Szigetközben végeztük kutatásainkat. Az élõhelyfoltok és a bennük elõforduló madár és egyenesszárnyú közösségek kapcsolatát, illetve az élõhelyszegélyek hatását elemeztük. A témát két szempontból is fontosnak tartottam. Egyfelõl, mert az alaptudományokhoz kapcsolódik, hiszen az ökológia legáltalánosabb null-hipotézise az egyedek random eloszlása a tér-idõben, másrészt mert igen fontos szempont a természetvédelmi haszon, pontosabban az alkalmazhatóság. Az emberi tevékenység nyomán - mint tudjuk - a korábban összefüggõ élõhelyek feldarabolódnak, területük csökken, a maradványfoltok elszigetelõdnek egymástól, azaz fragmentálódnak. Kutatásainknak két fõ célkitûzése volt. Az egyik az, hogy a kiválasztott taxonok; a madarak, valamint az egyenesszárnyúak és rokonaik eloszlását leírjuk az élõhelyfoltokban, másik pedig, hogy a mintázatot kialakító egyes faktorokat feltárjuk. Ezek a kiválasztott problémák szorosan kapcsolódnak az évszázados múltra visszatekintõ fajszám-terület összefüggés vizsgálatokhoz és a konzervációbiológia jelenlegi legfontosabb problémájához, az élõhelyek fragmentálódásának hatásához.

-- Milyen módszert, ill. módszereket használtak az adatok feldolgozásához és az elemzésekhez?

-- Elsõ lépésként a fajszám-terület összefüggést legjobban leíró matematikai modellt igyekeztünk megtalálni. Azután a fajszám random vagy nem-random eloszlását értékeltük az élõhelyfoltokban. Végezetül az egyes fajok elõfordulását meghatározó tényezõket elemeztük, s mindemellett szegélyhatás vizsgálatokat folytattuk madarakon.

-- Az ökológia területén nem jártas olvasók valószínûleg nem találkoztak még több, az elõbbiekben említett fogalommal. Például a null-hipotézissel, az egyedek random eloszlásával, a fajszám-terület összefüggéssel, a szegély hatással stb. Arra kérem, hogy mielõtt a kutatási eredményekrõl beszélnénk, tisztázzuk ezeket a fogalmakat.

-- Az ökológia, pontosabban a szünbiológia a Juhász-Nagy Pál féle megközelítésben az egyedek véletlenszerû, azaz random eloszlását tekinti null- hipotézisnek. Tapasztalataink azonban cáfolják ezt. Ennek ellenére, a tudományos megismerés során szükséges egy "célpont", amelyet azután vizsgálhatunk, körbejárhatunk. E célpontot (mely a "nincs különbség" megfogalmazása) nevezzük null-hippotézisnek. A mi kutatásunkban, ahol az élõhelyfoltok és az állatközösségek kapcsolatát elemeztük, a következõképpen fogalmazhatjuk meg a vizsgálandó null-hipotézist: ha nõ a terület, az ott elõforduló fajok száma pusztán azért nõ, mert az egyedek véletlenszerû eloszlása következtében nagyobb területen több egyed kerül a mintába. A több egyed pedig valószínûleg több fajhoz tartozik. Tehát itt is a véletlenszerûség fogalmazódik meg a fajszám- terület összefüggésében. Ez az összefüggés kimondja, hogy minél nagyobb egy terület egy sziget vagy egy élõhelyfolt, annál több faj fordul elõ rajta. Ezt már a múlt században leírták, igazi "karrierje" azonban csak a hatvanas években indult, amikor MacArthur és Wilson megalkotta a jól ismert szigetbiogeográfia elméletét. Ennek egyik sarkalatos pontja, hogy a növekedési görbe matematikai képlete nagyon hasonló volt a legkülönfélébb élõlények esetében is, így egy általános ökológiai szabálynak tûnt. Újabb kutatások szerint azonban ez messze nem olyan általános, mint hitték, így továbbra is kiemelt jelentõségû a téma. A szegélyhatás elválaszthatatlanul kötõdik a fragmentációhoz. Egy erdõ szélén például a szegélyvegetáció összetétele és szerkezete a több napsütés, a szél és egyéb mikroklimatikus hatások miatt más lesz, mint az erdõ belsejében levõ vegetáció. Ennek következtében a szegély és a belsõ élõhelyeken elõforduló állatközösségek is különböznek egymástól. Az átmeneti zónának vagy szegélynek a szélessége döntõ fontosságú, hiszen egy kis folt esetén (mely azonban több hektár is lehet) akár teljesen hiányozhat a belsõ élõhely, így a belsõ élõhelyhez kötõdõ fajok is.

-- Ez a rövid interjú nem teszi lehetõvé, hogy a négy helyszínen végzett felmérésekrõl teljes részletességgel beszámoljon. Mindenképpen említsük meg azonban azokat, amelyeknek gyakorlati, netán természetvédelmi jelentõsége van.

-- Azt tapasztaltuk mind a madarak, mind az egyenesszárnyúak esetében, hogy a fajok eloszlása a foltokban nem véletlenszerû. Több kisebb folt együttesen több fajt tartalmaz, tehát nagyobb a diverzitása, mint egyetlen, ugyanakkora méretû nagy foltnak. Viszont azt is kimutattuk, hogy a ritka fajok eloszlásában a folt területének is fontos szerepe lehet. A fragmentáció révén tehát lehetséges a fajszám növelése, de csak a ritka, így a természetvédelmi szempontból értékes fajok rovására. Magyarán: egységnyi területen megnõ a fajgazdagság, több lesz a gyakori faj, a ritka fajok viszont eltûnnek. E ritka fajok közé tartozik a nagykócsag, a kékbegy, illetve a fûrészlábú szöcske. Kutatásaink alapján tehát azt javasoljuk, mind a nádszigetek, mind a sztyeppfoltok esetében , hogy a térségek fajgazdagságának megõrzésének érdekében növeljék méretüket is.

A szigetközi erdõk szegélyhatásvizsgálata azt az eredményt hozta a madárközösségek szempontjából, hogy a tölgyesek belseje a legértékesebb élõhely. A nádasok madárközösségeinek vizsgálatakor viszont nem találtunk különbséget a szegély és a belsõ élõhelyek között sem fajszám, sem a költõpárok sûrûsége tekintetében, bár a nádirigó a szegélyekben, a kékbegy a belsõ élõhelyeken fordult elõ. Úgy tûnik, hogy az egyes fajok individualista módon azaz egymástól különbözõen reagálnak a környezet heterogenitására. Ennek fontos mondanivalója a természetvédelem számára az, hogy csak óvatosan szabad egy ismert faj viselkedése, illetve tulajdonságai alapján következtetni egy másik fajéra, még akkor is ha az közeli rokon akár taxonómiai, akár ökológiai értelemben.

Felméréseink megerõsítették azt az álláspontot, hogy a védett területeket tervezni kell. A védett területek ugyanis élõhelyszigeteknek foghatók fel az ember által zavart területek között, így a fajszám-terület összefüggés számos következtetése alkalmazható esetükre.

Fragmentációs kutatásaimban persze számos kérdés vár még válaszra, többek között az: mekkora terület szükséges egy adott taxon megõrzéséhez, milyen tényezõk befolyásolják az elõfordulását, mennyire tolerál másodlagos élõhelyeket, milyen legyen több védett terület esetén a hálózat elrendezése stb.? Tennivaló tehát bôven akad még.

-- Mennyire elégedett a hazai kutatási lehetõségekkel?

-- Viszonylag szerencsés helyzetben vagyok mint ökológus, mert kutatásaimhoz általában nincs szükség drága berendezésekre, Jószerével csak távcsõre, fényképezõgépre, számítógépre, stb., Ezeket általában a pályázatok útján szerzett pénzbõl tudom megvásárolni. Ez azonban csak az alapkutatásaimhoz elegendõ. Az ökológusok által is használt modern technikai eszközök, mint a számítógépes térképezõ programok és berendezések, a rádiós nyomkövetéshez szükséges eszközök stb. azonban már nem elérhetõk számomra, hiszen egyre kevesebb a pályázati lehetõség. A lehetséges források jó része elsõsorban nem egyéni kutatásokra szolgál, hanem intézményi és alkalmazott programokra.

-yk-


Természet Világa, 128. évf. 6. sz. 1997. június, 248-249. o.
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/TermVil/


Vissza a tartalomjegyzékhez