ÚJ KÖNYVEK


REIMAN ISTVÁN: Nemzetközi matematikai diákolimpiák 1959-1994 (Typotex, Budapest, 1996.)

A versenyzés mint a matematikai nevelés eszköze, hazánkban száz éves múltra tekint vissza. 1894 június 22-én a Mathematikai és Physikai Társulat matematikai és fizikai versenyt alapított, amelynek díját a Társulat akkori elnökérõl, báró Eötvös Lorándról Eötvös-díjnak nevezték el. Fizikai versenyként mindmáig él, de a Bolyai János Matematikai Társulat megalakulása után a verseny kettévált és a matematika részét 1949-ben Kürschák Józsefrõl nevezték el. A második világháború után a versenyek száma ugrásszerûen növekedett és ma már minden 10 és 18 év közötti diák számára létezik korosztályának megfelelõ országos matematikai verseny.

A Nemzetközi Matematikai Olimpia ötlete 1959 júliusában született meg, amikor Románia Matematikai és Fizikai Társulata "az ország felszabadulásának 15-ik és a Társulat alapításának 10-ik évfordulója alkalmából" matematikai versenyre hívta meg a szocialista tábor országainak 8-8 középiskolás diákját. Ezen az elsõ olimpián 7 ország 52 versenyzõje vett részt.

1996-ban már a 37. olimpiát tartották meg. A részvételi feltételek és a szabályok az idõk folyamán kialakultak, de a csapatok ma már tekintélyes száma (1996-ban 75 ország diákja) miatt kicsit módosultak, ám a rendszer alapvetõ vonásai megmaradtak. Ezek alapjául a magyar országos versenyek szabályai szolgáltak: egy kitûzött feladat a) elsõsorban a versenyzõk tudásának a mélységét és ne a mennyiségét tegye próbára; b) mondanivalója, eredménye vagy az eredményhez vezetõ útja lehetõleg legyen érdekes, c) legyen megoldható a rászabott idõben. A versenyek lebonyolítása is hosszú idõ óta azonos: a verseny egyéni, két napon át tart, naponta 3-3 feladatot oldanak meg írásban, a saját nyelvükön napi 4 és fél óra alatt. A feladatokat a csapatok vezetõibõl álló zsûri állítja össze és a versenyzõk megoldásait elõször a csapatvezetõk értékelik, ezt a zsûri véglegesíti. A versenyzõk 50%-át díjazzák. Az elsõ, második és harmadik díjak aránya 1:2:3. A munkaidõn túl fennmaradó szabadidõt a szervezõk különféle programokkal töltik ki.

Reiman István (aki a magyar csapatok felkészítõ tanára és helyettes vezetõje volt) könyve a szemtanú hitelességével mutatja be 35 olimpia (1959-1994) teljes anyagát. A könyv 8 fejezetbõl áll. Az elsõ témája a nemzetközi versenyek helye a matematikai nevelésben. A második a diákolimpiák történetét mutatja be. A könyv harmadik fejezete annak a 210 feladatnak a felsorolása, amit a 35 év folyamán kitûztek. Megtudhatjuk, mikor mik voltak a fontos témakörök, milyen jellegû megoldásokra volt kíváncsi a zsûri, milyen nehézségû feladatok elé állították a versenyzõket. Például a 29. olimpia feladatai lényegesen nehezebbeknek bizonyultak, mint a 35. olimpiáé.

A negyedik fejezet a feladatok megoldásait tartalmazza. Ezek többsége a versenyzõktõl származik, de a gondos és egységes megszövegezés és az oktatásban is felhasználható részletek kiemelése a szerzõ érdeme.

A hatodik fejezet összefoglaló táblázatok közül, amelyek alapján sok fontos összehasonlítás tehetõ. Például: valamennyi olimpián csak két ország (Bulgária és Románia) vett rész, Magyarország egyszer hiányzott, ennek ellenére a legtöbb pontot (7180) és díjat (212, ebbõl 50 arany, 97 ezüst, 65 bronz) szerezte meg. A magyarok 240 szereplésébõl 212 kapott díjat, ez 88,33%-os teljesítmény! A magyar csapat 6 olimpián volt elsõ, 8 olimpián második és 6 olimpián harmadik helyezett. Az egy versenyzõre jutó átlagos pontszám a következõ országoknál a legmagasabb: 1. Kína 35,48; 2. Szovjetunió 32,70; 3. Amerikai Egyesült államok 30,70; 4. Magyarország 29,92. Ez a néhány adat is bizonyítja, hogy versenyzõink a körülményekhez képest minden vonatkozásban messze túlteljesítették az elvárható eredményeket. Ennek ellenére a versenyzõk és a közremûködõk (felkészítõk) erkölcsi és anyagi megbecsülése sajnos nem mérhetõ össze más országok hasonló embereinek a megbecsülésével. A hetedik fejezet a magyar versenyzõk mai foglalkozását, munkahelyét sorolja fel. A magyar színekben szereplõ 153 diák közül 151-rõl sikerül kideríteni, hogy jelenleg mivel foglalkozik, ezek közül külföldön tanul vagy dolgozik 42 fõ. A nyolcadik fejezetben olyan ismereteket sorol fel a szerzõ, amelyek a jelenleg érvényes középiskolai tankönyvekben nem találhatók meg, de a közölt megoldásokban szerepelnek, mert a versenyzõk ismerték és felhasználták ezeket.

Az eddigiek alapján azt hiszem, hogy a könyv kötelezõ olvasmánya kell legyen minden, a matematikával foglalkozó vagy rokonszervezõ embernek legyen jelen minden szerkesztõség, minden felelõs vezetõ minden hivatal és tehetõs cég vezetõinek, minden oktatási intézmény könyvtárának könyvespolcán, hogy ne csak tudjanak diákjaink világra szóló eredményeirõl, hanem hogy segítsenek, ha erre van szükség.

(Sch.V.)


Természet Világa, 128. évf. 5. sz. 1997. május, 239. o.
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/TermVil/


Vissza a tartalomjegyzékhez