KÖZÖTT
SCHILLER RÓBERT ROVATA



...tévednek azok, akik szerint a matematikai tudományok
semmit sem mondanak a széprôl vagy a jóról.
Arisztotelész


Az ikonfaragó kémikus

Pavel Florenszkij orosz teológus, filozófus és mûvészettörténész nagyon nem szereti a reneszánsz festészetet. Ilyen rosszat mond a reneszánsz festôrôl [1]: "Minél erôteljesebb, vérbô érzékiségre van szüksége ahhoz, hogy naturalisztikus képeket, Istentôl és egyháztól megszabadult világot ábrázolhasson, olyan világot, amely önmaga akar magának törvénye lenni. Ezeknek a képeknek önmagukról - mint érzéki létezôkrôl - kell lehetôleg minél nyomatékosabban bizonyságot adniuk ..." Amit a nyugati közhit és közizlés évszázadok óta a képzômûvészetrôl tart, aminek példaadó megvalósulását éppen a reneszánszban látta, az az ortodox keresztény tudós szemében elutasítani, megvetni való. Az orosz ikon nem ilyen. Nem esztétikai alkotás, nem pusztán a mûvész képzeletének, tehetségének terméke. "Az ikonosztáz: látomás." Nem akárminek a látomása. "Az ikonosztáz a szentek gyülekezete." Nem a gyülekezet ábrázolása. Ô maga a gyülekezet. Az ikon szimbólum ugyan, de ha igazi alkotás, úgy "eggyé válik azzal, amit szimbolizál".

Kevés embernek adatik meg azonban, hogy színrôl színre láthassa próféták, szentek és angyalok seregét. Az ikonfestôk népes céhébôl bizony alig valakinek. Az orosz egyház szerint nincsen is erre szükség. "A festôre csupán a dolog technikai oldala tartozik, de maga az elrendezés mindenképpen a szentatyáktól függött. ... Az ikonok alapja nem valamiféle önálló gondolat, az ikonfestô a megalkotandó ikont tulajdonképpen nem kitalálja, hanem az Egyetemes Egyház sérthetelen törvénye és hagyománya szerint létrehozza." Mikor Rubljov megfestette híres Szentháromság ikonját, szentéletû Nikon vezette a kezét.

Úgy gondolnám, az ikonfestészetrôl ennyi több az elégségesnél egy természettudományos folyóiratban. Ez a bevezetés azonban megsegít talán majd abban, hogy valahogyan világossá tegyem, milyenféle érdekes és szép tárgyakkal kerültem össze mostanában. Hannus István mondta el nekem, hogy él Veszprémben egy vegyész kollégánk, Vízi Béla, az egyetem Szervetlen Kémiai Tanszékének oktatója, aki egyfelôl molekula-spektroszkópiával foglalkozik, másfelôl szobrász. Ez így nem igaz. Nem egyfelôl és nem másfelôl, hanem egyszerre. Vízi természettudományos felkészültséggel szobrász, a megértés és ábrázolás egyidejû és egymást támogató igényével, szubjektív mûvészi hevülettel és szabatos molekulafizikai tudással. Bizonyára így írja cikkeit és tartja egyetemi elôadásait, amelyeket sajnos nem ismerek, és így alakítja szobrait, amelyeket - bár csak képeken - mostanában láthattam elôször.

Két, szépen fényképezett kis kötetet [2] adott ki. Elôszót is fûzött mindkettôhöz, az elsôhöz terjedelmesebbet. Ennek félrevezetô egy kicsit a címe: Kémia és képzômûvészet. Pedig, ha a szobrok fényképe nélkül olvassuk, színvonalasan megírt, az érdeklôdô laikusnak szóló, ismeretterjesztô szövegnek gondoljuk: az atomok és molekulák elektron-szerkezetérôl, a periódusos rendszerrôl, szerkezeti képletekrôl, molekularezgésekrôl, a reakciódinamika elemeirôl.

Aztán kiderül, hogy nemcsak a szöveg szól ilyesmirôl, hanem a szobrok is. Meglepô? Végül is a vegyész nagyon gyakran gondolkodik modellekben, vonalas ábrákban, betûket is tartalmazó rajzokban, táblázatokban; grafikus alakzatokban tehát. Amelyek közül nem egyrôl megtanítják nekünk, hogy igazából térformák síkbeli vetületei.

Már hogy: micsoda igazából micsoda? Mert vannak a kémiai tapasztalataink. Van, ami meggyullad, van, ami elpárolog, van, ami sárga és van, amibôl 16 gramm vegyül valami másnak a 2 grammjával - meg még nagyon sok ilyen. Aztán van a vegyész, aki megpróbálja kitalálni, hogy miért ég, miért sárga, miért 2 gramm. Ezek a magyarázatok, tetszik, nem tetszik, mindig matematikai jellegûek; a tapasztalatok bôvülésével ráadásul egyre igényesebb lett a matematikájuk. A korai stöchiometria elemi algebráját: a súlyviszonyok törvényeit meg a gáztörvényeket, a szerkezeti képletek bonyolódó térgeometriája követte. Az elemeket, tulajdonságaik szerint, csak egy váratlan aritmetikai szabály segítségével lehetett az atomtömegek növekvô rendjében sorba rakni. A molekulák mozgását bonyolult klasszikus mechanika és valószínûség-számítás, a szerkezetüket még bonyolultabb kvantummechanika írja le. Aztán, hogy ezt a töménytelen számtant kissé emészthetôbbé és megjegyezhetôbbé tegyék, a teoretikusok igyekeznek táblázatban, rajzban, mechanikai modellekben összefoglalni a számítások eredményét. Így jelennek meg a szerkezeti képletek, így a periódusos rendszer, a mozgó molekulákat jelképezô golyók (néha rugókkal összekötve, néha szôlôfürt módjára kitöltve a teret), így az elektroneloszlásokat jellemzô gömbök meg bonyolultnál bonyolultabb forgástestek.

Csupa olyan dolog, amit soha senki a természetben nem látott. Ezeket csak megtanultuk, megértettük (már akármit jelent is ez a szó), tanulásunk egy bizonyos fázisát pedig ilyen szemléletes módon rögzítettük a fejünkben.

Vízi Béla szobrai, legalább is egy jelentékeny részük, a tanulás tanúi, a térbeli alakzatok formájában rögzült megértésé. Nem az érzéki észlelet, hanem a fogalomalkotás eredményei. Amelyet aztán a szellemi erôfeszítéshez méltó mûvészi érzék emel valóban mûalkotássá: az általánosan igaznak tartott (vagyis vizsgáinkra becsülettel megtanult) alakzat aktuális megformálása, meg persze a szépen fénylô fémötvözet, a gondosan pácolt fa, a jól megválasztott kôdarab. A legszerencsésebb esetekben pedig az elsôdleges kémiai jelentésen túli, de azzal közvetlenül összefüggô további tartalom.

Ilyen például a Rózsaillat címû kis bronz, amely a fenil-etilalkoholnak, a rózsaolaj egyik komponensének a szokásos vonalas szerkezeti képletét idézi, de épp úgy formáz egy virágot vagy egy illanó füstkarikát is.

Mélyebb gondolatokat sugall egy másik bronz, a Periódusos rendszer (Héliosz-Gaia) címû. Az elemeket jelképezô kis csillagok itt csigavonalban, egy galaxis spirálkarjaira emlékeztetô elrendezésben sorakoznak föl. Spirális alakban felírt periódusos rendszer, azt hiszem, már másnak is eszébe jutott. De a kis szobor itt kozmikus alakzatot is idéz. És három kagylóhéj alakú karéja mintha a rendre betelô elektronhéjakra emlékeztetné a nézôt.

A legérdekesebbnek azonban a második füzet elektroneloszlásokat megjelenítô szobrocskáit tartom. A kvantummechanikáról azt tanuljuk, nagyon kevés köze van a hétköznapi értelemben vett szemléletességhez. Az elektron tartózkodásának valószínûségi eloszlását csak nagyon átvitt értelemben tekinthetjük az elektronfelhô alakjának. Ezek a szobrok a valószínûségi eloszlásokat mintázzák, sztatikus alkotásoktól szokatlan dinamikával, utalva az elektronoknak már nagyon is csak a képzeletünkben élô mozgására is.

Vízi Béla kezét szentéletû Dmitrij Mengyelejev és Erwin Schrödinger vezeti.


HIVATKOZÁSOK

[1] Pavel Florenszkij: Az ikonosztáz, Corvina, Budapest, 1988

[2] Vízi Béla: Kémia szobrokban, Veszprém, 1990; Kémia szobrokban 2., Veszprém, 1994


Természet Világa, 128. évf. 5. sz. 1997. május, 224. o.
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/TermVil/


Vissza a tartalomjegyzékhez