KÖNYVISMERTETÉS


Milyen háza vagyon a Tudománynak?

CímlapA Magyar Tudománytörténeti Intézet kiadásában érdekes mû jelent meg nemrég Vekerdi László tollából. Habent sua fata libelli - mondták a régiek. Nos, Vekerdi László "A Tudománynak háza vagyon - Reáliák a Régi Akadémia terveiben és mûködésében" címû kötetének is megvolt a maga különös sorsa.

A kiterjedt és sokéves forráskutatásokon alapuló mû eredetileg a Magyar Tudományos Akadémia 150. éves fennállásának alkalmából jelent volna meg. A kézirat bírálói azonban úgy érezték, hogy a mû esetenként meglehetõsen kritikus - bár minden esetben tényekkel alátámasztott - hangvétele nem illett egy, a tekintélyes évfordulóról megemlékezõ ünnepi kiadványhoz. Hasonló módon nehezményezték továbbá a terjedelmes jegyzeteket is. A könyv sorsa tehát megpecsételõdött, az Akadémia nem jelentette meg, bár állítólag az összegyûjtött anyag egy részét - a szerzõ nevének megemlítése nélkül ("lakkozottan") - más kiadványokban azért felhasználták.

A dolog érdekessége, hogy a négy szakmai lektor (Zemplén Jolán, Szénássy Barna, Szabadváry Ferenc, Antall József) közül egyedül a néhai miniszterelnök látta be utólag, hogy helytelen döntést hoztak, és ezt a szerzõvel is közölte. Persze ez akkor már késõ bánat volt.

A mû kézirata az elmúlt több mint két évtized során elkallódott, csak töredékek maradtak meg a lektorok számára készített kézirat-másolatokból. Szerencsére Zemplén Jolán hagyatékában megkerült egy majdnem teljes példány, amelybõl a szerzõ hathatós segítségével sikerült rekonstruálni az eredeti kéziratot.

A mû tehát végül mégis az olvasók kezébe kerülhetett. Értékét csak tovább növeli, hogy a tudós szerzõ a régi Akadémia levéltárában fellelhetõ összes forrásanyagot, számlákat, nyugtákat stb. feldolgozta, ezért a mû nemcsak érdekfeszítõ történelmi olvasmány, hanem egyúttal precíz tudományos munka is. (A 227 oldalas kötet közel felét teszik ki a jegyzetek, amelyek a források részletes felsorolásán kívül sok további információval látják el az érdeklõdõt.)

Vekerdi László könyve megjelenésének az ad különleges aktualitást, hogy éppen napirenden van az akadémiai törvény esetleges módosítása, valamint az akadémiai kutatóhálózat konszolidálása, amelyrõl az Akadémia 1997. évi májusi közgyûlése fog dönteni.

Szerencsére ma már nem tartja magát az a szemlélet, hogy az esetleges visszásságok, negatív jelenségek felett "felsõbb érdekbõl" szemet kell húnyni. A magyar tudós társaságnak, a Magyar Tudományos Akadémiának nincs mit szégyenkeznie múltja miatt, és megengedheti magának, hogy történelme kevésbé fényes lapjait is bátran az érdeklõdõk elé tárja. Ehhez nyújt segítséget Vekerdi László, aki e tényt a következõképpen fogalmazza meg a maga sajátos modorában : "…ha az olvasó a nagy fejlõdés fõbb tudományos irányait meghosszabbítja visszafelé, könnyen észreveszi, hogy feltételei között elsõrendûként szerepel az a hosszú, türelmes, meghõkölésekkel is járó, tévelygésektõl sem mentes munka, amit az Akadémia a természettudományok és a matematika újabb s újabb irányainak meghonosításáért és eredményes honi mûveléséért folytatott."

A kutatási eredmények a kezdetektõl 1945-ig követik a magyar tudós társaság, valamint a hazai "intézményes" tudomány kialakulásának történetét. A kutatások eredményei 12 fejezetbe csoportosulnak, amelyek közül kedvcsinálónak csak néhány különösen érdekes címet említünk itt meg:

Az átlagolvasóban valahogy az a benyomás rögzõdött, hogy az Akadémia létrejötte gróf Széchenyi István egyedüli érdeme, és nagylelkû gesztusa nyomán indult meg az a diadalmenet, amelynek látványos végeredménye tudományos életünk és kiemelkedõ kutatóink mai nemzetközi hírneve és megbecsülése. Vekerdi könyvébõl megtudhatjuk, hogy egy tudós testület létrehozása iránti igény a polgárosodás bizonyos fokán már korábban fellépett, de a feladat végrehajtása közel sem volt triviális.

Az osztrák birodalomban elõször 1774-ben merült fel Tudományos Akadémia létesítésének gondolata, amelyre két konkrét javaslat is készült. A mai elképzeléshez a legjobban Hell Miksa bécsi udvari csillagász terve illeszkedik; az õ akadémiájában mechanikai, fizikai, botanikai, anatómiai és kémiai osztály szerepelt, mivel "csak ezektõl várható új felfedezés és megfigyelés a tudományokban, noha a diplomatika, a régészet és a numizmatika is felfedezhet néhány régi dolgot, azonban ezek a felfedezések nem sorolhatók a tulajdonképpeni tudományokhoz."

Érdekes módon elõször 1793-ban Marosvásárhelyen alakult meg tudós szervezet: az Erdélyi Tudós Társaság. Bécs nem engedélyezte hivatalosan a mûködését, de próbatársaságként elnézte. Az elsõ részletes terv az akadémiáról Kitaibel Páltól ered 1802-bõl, amely azonban nem nyerte el a megfelelõ támogatást.

Akadémiánk végül hivatalosan 1825-ben jött létre, a sokak által ismert körülmények között. Vekerdi megfogalmazása szerint: "Az ország értelmisége úgy tekintett rá, mint tevékenységét elbíráló és jutalmazó szervre, s az Akadémia is ezt tekintette a tagok elsõrendû feladatának."

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, nem megfelelõ szervezés mellett egyes személyek domináns szerephez juthatnak, ami nincs feltétlenül összhangban az eredeti elképzelésekkel. Erre Vekerdi több tudományágból is példával szolgál. Az egyik: "Az igazi tragédia azonban a matematikában zajlott le, jóvátehetetlenül. A matematikai osztály tagjai - kivált Vállas Antal és Gyõry Sándor - hatalmas buzgalommal láttak neki azonnal könyvértékelõi, pályakérdés-készítõi és elbírálói, jutalomkiosztói és tehetségkeresõi tisztüknek. A hatalmas buzgalom azonban nem társult megfelelõ szakmai hozzáértéssel és kritikusi kompetenciával. Ítéleteik felületesek, s többnyire személyes kapcsolataik, illetve társadalmi összeköttetéseik által irányítottak."

Ennek volt köszönhetõ, hogy tudós társaságunk eléggé szégyenletesen bánt mai büszkeségeink, a két Bolyai tudományos kontribúcióival.

A fizika területérõl is lehet példát felhozni: Frölich Izidor at 1870-es években kezdte meg vizsgálatait a fénydiffrakció polarizációs viszonyairól, és legutolsó összefoglaló közleménye ugyanebbõl a témakörbõl 1928-ban jelent meg. Idõközben ugyan felfedezték a röntgensugárzást, a radioaktivitást, az elektront; a relativitáselmélet és kvantumelmélet forradalmasította a fizikát, Frölich azonban 1920 (!) körül mégis azzal a véleménnyel tüntette ki magát a "szakmában", hogy szerinte az elektromágnesség Maxwell-féle elmélete megalapozatlan hipotézis! És ez az ember nem akárki, hanem az Akadémia III. Osztálya negyedik embere, nagytekintélyû és nagyhatalmú tudós volt! Az akkori Akadémia tagjait is minõsíti azonban, hogy 1910-ben mégis ez a tudományos dinoszaurusz részesült az Akadémia nagyjutalmában!

A két háború közötti idõbõl is akadnak furcsa történetek. Bár ezt a példát Vekerdi nem említi, Ortvay és Neumann János levelezésébõl ismeretes: a neves pedagógus és akadémikus Ortvay Rudolf minden erõfeszítése ellenére Akadémiánk matematikusai és fizikusai a princetoni Institute for Advanced Studies akkor már világhírû professzorát, Neumann János akadémiai tagként való jelölését leszavazták!

Vekerdi 1945-ben fejezi be vizsgálódásait, és az eredeti kéziratban ezekkel a mondatokkal búcsúzik: "… az új tudományos életben az Akadémiának minden eddiginél nagyobb, centráis szerep jutott; a természettudomány olyan fejlesztési lehetõségei nyíltak meg elõtte, amirõl - hosszú története alatt - még csak nem is álmodhatott soha."

Sajnos az élet igen bonyolult, és szükségképpen az Akadémiánk története is. A közelmúlt eseményeit mindenki ismeri, és le tudja vonni belõle saját következtetéseit. Mindenesetre a Vekerdi László által feltárt tények reményt adnak arra, hogy - mivel nem (mindannyian) vagyunk Bourbonok - tanulni fogunk a múltból! Aki ennél a rövid ízelítõnél többre kíváncsi, olvassa el ezt az igen érdekes és élvezetes mûvet!

Bencze Gyula


Természet Világa, 128. évf. 3. sz. 1997. március. 142. o.
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/TermVil/


Vissza a tartalomjegyzékhez