MUZEOLÓGIA


KECSKEMÉTI TIBOR

A Magyar Természettudományi Múzeum kiállításai


Minden szinten, szinte minden a természet világából

A cím, szó szerint értendõ! Ugyanis az egykori lovardának, ma már a Magyar Természettudományi Múzeum új otthonának mindhárom szintjén állandó és idõszaki természettudományi kiállítások láthatók. A múlt év októberének végén megnyitott épület a természettudományos ismeretterjesztés olyan központja, amely nemcsak kiállításokkal, hanem a legkülönbözõbb múzeumi foglalkozásokkal (természetbúvár-terem, szakkörök, múzeumi óra, vetítések stb.) is az érdeklõdõk rendelkezésére áll.

Az ismeretterjesztés már az épület elõtti parkban kezdõdik. Az itt vezetõ "idõösvényt" hatalmas kõzettömbök szegélyezik. Ezek Magyarország legjellegzetesebb kõzetei, melyek földtörténeti idõrendben sorakoznak az ókori gneisztôl a jégkorszaki édesvizi mészkõig. A kõzetekre vonatkozó legfontosabb ismeretek a rájuk erõsített fémtáblákon olvashatók.

Belépve a múlt század neves építésze, Pollák Mihály által tervezett klasszicista mûemlék épületbe, az egykori istállószinten, a fogadóhelyiségek mellett a szakköri és az elõadótermet találjuk (mindkettõ természettudományi témájú festményekkel, grafikákkal van díszítve). Itt kapott helyet világhírû vadászunk, Széchenyi Zsigmond gazdag vadászati könyvtára és az Állatkert nemrégiben elhullott elefántjának, Kálinak hatalmas csontváza is.

1. ábra. A kiállítási épület szintjei

Széles lépcsõ vezet fel az egykori porondszintre. Jobbra tartva a múzeum közel 200 éves történetébõl kapunk ízelítôt, ahol korabeli enteriõrrel, relikviákkal hangulatokat idéz fel egy idõszaki kiállítás. Ebbõl megismerhetjük a múzeumtörténet fõbb eseményeit, a gyûjtemények hányatott sorsát, kik és hogyan gyarapították a gyûjteményeket úgy, hogy abból mára Európa egyik legjelentõsebb természettudományi múzeuma lett. Ízelítõt kapunk a kiemelkedõ értékekbõl, a múzeum napjainkban folyó sokrétû tudományos, muzeológiai és ismeretterjesztõ munkájáról. Mindezt több száz gyûjteményi tárgy, preparátum, bútor, fénykép, térkép, könyv és multimédia segítségével.

A múzeumi szempontból méltánytalanul elhanyagolt, mindennapi életünkben szerényen szereplõ talajokkal foglalkozik a következõ kiállítási rész. Bemutatja hazánk különbözõ talajmintáit, tájékoztat hasznosításukról, valamint a mezõgazdaságban játszott nélkülözhetetlen szerepükrõl.

Két éve az újságok szenzációja volt a váci domonkos szerzetesek, a "fehérek" templomának kriptájából elõkerült múmia leletegyüttes. A felfedezésnek, a több mint 200 ép tetem, ruházat és a festett koporsók fennmaradásának természettudományos magyarázatát kapjuk az egyik múmiát is bemutató, találóan Kihûlt világ címet viselõ kiállítási boxban.

A porond "apszisában" társalgót találunk. Székek asztalokkal, valamint egy 6 m hosszú, fekete nyárfa törzsébõl készölt padot. Ez Szegedi Miklós népi faragó iparmûvész munkája, aki a kiállításnak ajándékozta mûvét, hogy az a pihenést, az "ejtõzést" szolgálja. Itt a falakon, állványokon az Altamíra egyesületbe tömörült festõ-, grafikus- és szobrászmûvészek természeti témákat megörökítõ mûvei gyönyörködtetnek.

A "körforgalmat" betartva a következõ egység Halász Iván Amerikában élõ orvos, szenvedélyes vadász trófeagyûjteményébõl és kitömött nagyvadjaiból ad ízelítõt. A rendkívüli értékû és gazdag gyûjtemény, benne számos számunkra egzotikus állattal, méltán készteti hosszas szemlélõdésre a látogatókat.

Az ezt követõ kiállítási részben egy 1995-ben Malájziában járt expedíció elsõsorban páratlanul szép színes fotóiban s néhány különleges állat praperátumában gyönyörködhetünk. A trópusi növény- és állatvilág pazar sokfélesége, alakgazdagsága és -- túlzás nélkül írhatjuk -- színorgiája valósággal lenyûgözi a látogatót.

A szint utolsó kiállítása a "Kõbe zárt tanúk" címet viseli. Itt látható, többek közt, a mamut hatalmas medence- és lapockacsontja, egy õsbálna majd 2 méteres koponyája, egy kõzetlapon tengeri sárkánygyík koponyája, számos õsgyík és hallenyomat, mely a csontváz apró elemeit -- úszótövisek, szálkák -- is kitûnõen megõrizte. De találhatók itt keréknyi õsi lábasfejûek, amoniteszek kõbelei, valamint egy asztalnyi mészkõtömb, mely élethûen megõrizte az egykori tengerfenék élõvilágát, fõként a kisebb-nagyobb ammoniteszeket.

Mielõtt felmennénk a felsõ szintre, kukkantsunk be a természetbúvár-terembe, ahol a lencse alakú õsi egysejtûtõl a bálnacsigolyáig, a csillogó ásványoktól a mamutfogig, az élethû gomba-preparátumoktól a különbözõ fák törzsmetszeteiig és terméseiig, a sündisznótól a hatalmas barna medvéig sok-sok természeti tárgy várja a kiváncsi látogatókat, elsõsorban a gyerekeket. Itt minden megfogható, tapintható, mindennel szabad játszani, minden könyvet le lehet a polcról venni s mindent meg lehet kérdezni!

Nézzük meg a felsõ szintet tartó oszlopokban lévõ vitrinek ásványait is. A múzeum legszebb ásványaiból álló válogatás a "Nem hervadó virágoskert" címet viseli. Méltán! Ugyanis némelyikük alakjában, színében és kristályainak elrendezõdésében virágszerû, csokorszerû. A régi bányászok bányavirágnak is nevezték a szép kristálycsoportokat.Többek közt láthatjuk az antimonit "tû hátán tû" fekete kristálycsoportját, a kvarc több színben jelentkezõ változatait, az ízesítésre szolgáló kõsókristályokat, a zöldes színezetû termésrezet s a nem robbanó gránátokat.

Az egykori lovarda nagy belmagasságát a jobb térkihasználás érdekében galéria beépítésével két szintre osztotta a tervezõ.

A galériaszint ad helyet a Magyar Természettudományi Múzeum millecentenáriumi nagy állandó kiállításának. Valójában ez a kiállítás. (Az alsóbb szinteken lévõk csak csatlakozó múzeumi zsargonban mondva, szatellit kiállítások, melyek a késõbbi élményre való ráhangolódást segítik.) A koncepciójában, megjelenítési módjaiban, megoldásaiban a múzeum szinte teljes szakmai gárdája közremûködésével évek óta formálódó kiállítás az "Ember és természet Magyarországon" címet kapta. A nevezetes jubileumhoz kapcsolódóan azt a folyamatot kívánja nyomon követni és bemutatni, hogyan alakult a Kárpát-medence természeti képe a honfoglalásig, milyen természeti adottságokat és környezetet találtak itt honfoglaló õseink s milyen természeti és környezeti változásokat okoztak az 1100 év alatt. A kiállítás lényegében történeti ökológiai szemléletû, fõszereplõje az természeti környezet és az ember viszonya az idõk során. Bemutatja, hogyan használták fel elõdeink a természeti erõforrásokat, hogyan alakították környezetüket, a tájat, s miközben alakították, hogyan károsították azt. Bemutatja az utakat és módokat, hogyan lehet a további károsodást csökkenteni, netán elkerülni, s az élõvilág sokféleségének fennmaradását mindnyájunk érdekében biztosítani.

A kiállítás elsõsorban folyamatokat, összefüggéseket, kölcsönhatásokat mutat be. Ezek felismerésében a látogatókat is részessé kívánja tenni s mindenkit mozgósítani kíván a természet és környezete védelmére.

E szinten is jobbra tartunk. Elsõként a földtörténeti múlt örökségével ismerkedhetünk meg. A sarokban egy õsi táj rekonstrukciója hozza közelebb hozzánk a régmúltat. Itt bekapcsolódva a többszáz milló éves idõfolyamba, egy hatalmas tabló színes és gazdag képi információi segítségével követhetjük nyomon a földtörténet fõbb eseményeit. Megismerhetjük az egyes idõszakok és korok jellegzetes tájait, számunkra sokszor szokatlan megjelenésû növényeit és állatait. Benyomásainkat erõsítik a tabló alapján idõrendben sorakozó eredeti õsmaradványok, valamint kõzetek. A tablóval átellenben egy nagyméretû terepasztal a Kárpát-medence földtani felépítését és Magyarország legfontosabb ásványi nyersanyag-lelõhelyeit tüntei fel. Az egyes nyersanyagok melletti gombok megnyomására kigyulladó színes égõk jelzik a megfelelõ lelõhelyet. A terepasztal egyik fele egy "törésvonal" mentén megemelhetõ. A kiemelt rész oldalfelülete jelzi a különbözõ földtani képzõdmények mélységbeli helyzetét. Ugyancsak a mélyföldtani helyzet bemutatását szolgálja egy videofilm, mely gombnyomásra bemutatja a "talpunk alatt" különbözõ mélységben található földtani képzõdményeket. Tovább haladva megismerkedhetünk képben, tárgyban és szövegben azokkal az ásványi nyersanyagokkal (kõszén, kõolaj, földgáz, mészkõ, kovakõzetek), melyek mindennapi életünkben nélkülözhetetlenek.

Az idõk során elérkeztünk a negyedidõszakba. Az élõvilég gyors ütemben fejlõdik, összetételében és jellegében egyre jobban hasonlít a maihoz. Az állatvilágban az egyre specializáltabb emberszabású majom-típusok több vonalon fejlõdve jelzik az utat az ember felé. Ezek sorában, maradványai alapján, fontos állomást jelent a mintegy 10 millió éves rudabányai Dryopithecus hungaricus. A nemzetközi kutatások homlokterében álló, Rudinak becézett õsmajom csontvázának számos darabja ismert. Az ezekbõl rekonstruált koponya másolata a kiállítás következõ egységében látható.

A folyamat további szakasza a jégkorszakra esik. A jeges és jégnélküli szakaszok többszöri váltakozásából álló jégkorszak egész Európa, benne a Kárpát-medence éghajlatában jelentõs környezetváltozásokat hozott. Az ember fejlõdési vonala e változások közepette is fennmarad s több fejlõdési stádiumot jelentõ típus kialakulása után a kor második felében megjelenik rajta az értelmes ember, a homo sapiens egy korai típusa. Ennek képviselõje a vértesszõlõsi édesvízi mészkõbányából elõkerült Homo sapiens paleohungaricus, mely az emberré válás igen fontos állomását jelzi. A Sámuelnek becézett, mintegy 500 ezer éves elõember már tudatos tevékenységet folytató, vadászó, kõeszközt készítõ, tüzet használó elõdünk volt. Mivel nyakszirtcsontjának csak egy töredéke került elõ, koponyája biztonsággal nem rekonstruálható.

A homo sapiens neandertali változatát képviselik a bükki Suba-lyuk barlangból elõkerült õsemberi leletek. Ezek kb. 50-70 ezer évesek. A felnõtt állkapocs, keresztcsont és lábközépcsont mellett elõkerült egy gyermek koponyatöredéke is. Ebbõl meglehetõsen jó koponya és arcrekonstrukciót lehetett készíteni, mely meglepõ hasonlóságot mutat a ma élõ embergyerekkel.

Mindkét lelõhely nemzetközileg is számottevõ leletei és koponyarekonstrukciói a "szentély"- nek nevezett vitrinben találhatók.

Itt kell kitérnünk a koponyák lágy része rekonstruálásának módjára. Annál is inkább, mert a továbbiakban, a honfoglaló magyarság embertani képének bemutatásánál is találkozni fogunk vele.

2. ábra. Az arckoponya rekonstruálásának állomásai
(Dabasi András felvételei)

A kiindulás a csontos koponya (errõl rendkívül pontos és részletdús gipszmásolat készül). Ennek különbözõ helyein, ún. képletein tapadnak az arc izmai (valójában ezek adják az arckponya lágy részeit). A tapadási képletek nagyságából, alakjából kikövetkeztethetõ az ott tapadó izomkötegek vastagsága, lefutása és elrendezõdése. A rekonstrukció szempontjából a mimikai izmok, valamint a száj körüli gyûrûs izmok a legfontosabbak. Ezek többsége a halántékcsonton, az alsó és felsõ állkapcson és az orrcsonton tapad. Ezért e helyeken számos (30-40) ponton tûszúrással kijelölik a legfontosabb izmok helyét és vastagságát, majd izmonként plasztilinbõl kiformálják azokat. A szemüreg nagyságából kiadódik a szem nagysága (bele megfelelõ méretû üvegszemet helyeznek), az orrcsont alakjából, nagyságából az orr alakja és hossza, a szemöldökereszbõl a szemöldök vastagsága és ívelése, végül az így megformált koponyáról gipsz másolatot készítenek s rá mûanyagból "bõrt" húznak.

A Neander-völgyi ôsemberlelettôl néhány lépésnyire találjuk a barlangot. Ez volt az õsember lakása; itt élt, itt szerzett védelmet ellenségei elõl, az idõjárás viszontagságai ellen. Itt készítette ételét (a tüzet már ismerte!) s itt is fogyasztotta el. Jól mutatják ezt a "konyhai" hulladékok. Étrendjén gyümölcs, gumók, gyökerek, mamut-, medve-, szarvas- és más vadhúsok szerepeltek. Kezdetleges eszközeit is itt tartotta. Egy ilyen "összkomfortos" barlangon átsétálva -- ahol egy várandós õsasszony éppen ételét készíti -- mindezt megtapasztalhatjuk.

3. ábra. A galéria, középen a mamut szôrôstôl-bôröstôl,
balra az emberré válás dokumentumai, jobbra pedig az
emberi károkozás különbözô módjait bemutató kiállítási
részletek láthatók

A barlanggal átellenben, a terem közepén, az egész kiállítási tér felett uralkodva látható az õsember kortársa, a mamut. Mérete lenyûgözõ! Nem véletlen, hogy a köznyelvben a hatalmas szó szinonímájává vált! Akkora, mint egy ma élõ indiai elefánt. A jégkorszakban erdõs, füves pusztákon csordákban járva kereste táplálékát. Fák leveleit, hajtásokat, füvet, gumókat (ezeket agyarával túrta ki a talajból) fogyasztott tonnaszámra. Hazánk területén is nagy tömegben élhetett, ezt bizonyítja a fõként kavicsbányákból és folyómedrekbõl elõkerült sok-sok csontja (fog, végtagcsont, medence- és lapockacsont, agyar, csigolya, állkapocs, koponya). Az ezekbõl összeállított teljes csontváz volt a mintája kiállított szobruknak, mely bozontos alakjával a kiállítás egyik kiemelkedõ tárgya, címerállata.

A barlang és a mamut mellett lévõ maketteken, vitrinekben található tárgyak alapján képet kaphatunk a jégkorszakról. Megismerhetjük a jégtakaró földrajzi elterjedését, találkozhatunk gleccserekkel, tájékozódhatunk klímagörbék segítségével az éghajlatváltozásokról, a növény- és állatvilág alakulásáról. Mindezek részletes megismerését számos tárgy, rajz, térkép, táblázat, diagram és makett segíti.

Az ember további antropológiai és társadalmi fejlõdését a régészet által feltárt temetõk, települések, különbözõ tevékenységre utaló helyek (agyaggödör, bányahely, ércolvasztás nyomai stb.), de leginkább a tárgyak tükrözik. Mindezek az emberi tevékenység kiszélesedésére, sokrétûségére, specializálódására, a természetbe való beavatkozásra utalnak. Errõl, a honfoglalás elõtti mintegy 10 ezer évrõl gazdag tárgyi anyag segítségével tájékozódhatunk.

A következõkben megismerhetjük a Kárpát-medence honfoglalás elõtti ezredévében uralkodó természeti viszonyokat, az itt élt népeket, életmódjukat, gazdálkodásukat, társadalmi berendezkedésüket. Ezzel párhuzamosan nyomon követhetjük az õsmagyarok hosszú vándorlását az Ural lejtõin fekvõ õshazától a Kárpát-medencéig. Láthatjuk szálláshelyeiket, jurtájukat, képet kaphatunk ruházatukról, eszközeikrõl, ékszereikrõl, fegyverükrõl, az íjról, olvashatjuk a természettel kapcsolatos szókincset, nyelvi emlékeket. Csontvázanyagukból következtethetünk magasságukra, testfelépítésük jellegeire, koponyájuk, arcuk karakterére. Ezt több koponya- és arcrekonstrukció segíti. Egy tükör elõtt állva pedig összehasonlíthatjuk magunkat a honfoglalók testmagasságával.

A honfoglalás kora emberének megismerése után letûnt idõk élelemszerzõ módjairól kaphatunk megkapó képet. A tájba illesztett pompás és részletdús életképek elõtt hosszan szemlélõdhetünk

Egy nádkunyhó adja a keretet, belátunk belsejébe. Fûzfavesszõ kosárban gomba, sokféle gyümölcs -- érdemes találgatni, melyik mi? -- egyéb tápláléknövények, köcsögben méz, felfüggesztve gyógynövények, a földön gyékény- és nádvágó eszközök, a kunyhó tetején egy vad gereznája. Odébb a vadászat tárgyait láthatjuk. Zsákmányként vidra, nyest, mókus, hermelin és tõkésréce látható, és az elejtésükre szolgáló eszközök: csapda, hurok és íj. Vadászruházat egészíti ki a hangulatot árasztó életképet. Mindez oly természetesen van bemutatva, hogy azt vélnénk, a gazda csak az imént hagyta el a kunyhót. Hasonló élményt nyújt a halászati életkép; fejsze, háló, varsa, halrekesztõ, s a zsákmányok: csuka, ponty, csík, keszeg, teknõs -- "mûvészien" elhelyezve a víz partján. A remekül megfestett háttér a nádasok közt megbúvó halásztanya tökéletes illúzióját kelt.

Néhány lépés után eljutunk az ország legnagyobb diorámája elé. Üljünk le vele szemben s pásztázzuk végig szemünkkel a lenyûgözõ tájat. Hogy a részletek is kibontakozzanak, szánjunk elegendõ idõt szemlélõdésre.

A "táj" ökológiailag és évszak szerint is "sûrítmény". Megtalálható benne a tavi, mocsári, pusztai, erdõs és magashegységi környezet, s a tavaszi, nyári, õszi és téli évszaknak megfelelõ táj. A dioráma ennek megfelelõen kapja a nagyszerû távlatot adó hátterét, domborzatát, növényzetét és állatvilágát. A megfelelõ miliõbe helyezett gímszarvas, európai bölény, hiúz, arany sakál, nádi farkas, barnamedve, valamint a vidra, az akkoriban közönséges hód, a sok kisemlõs és madár, a számtalan ízeltlábú, s az élettájakra jellemzõ gazdag növényzet a valóság teljes illúzióját kelti. A látvány alapján joggal mondták honfoglaló eleink: "az új hon halban, vadban gazdag, legelõi kövérek, tölgyesei dúsan makkolnak".

Az édenszerû táj az idõk folyamán egyre több beavatkozást szenvedett el. A bányászkodás, erdõirtások és a folyószabályozások nyomai és következményei változtatták meg leginkább. A károsodásokat jó ideig képes volt a természet elviselni, de századunkban e folyamat olyan mértékû, hogy veszélyezteti jövõnket is.

A legsúlyosabb károsodások vizeinket és erdeinket érték. A "vizes blokk" sok-sok tárgy, valamint ábrák, tablók, makettek, térképek segítségével mutatja be vizeink életét, változásait. Láthatjuk a víz körforgását a természetben, a világ vízmennyiségének megoszlását a különbözõ életterekben. Megtudhatjuk, hogy a honfoglalás idején a Kárpát-medence vizes területei sokkal nagyobb hányadot tettek ki, mint ma. Folyóink szennyezettségét -- sok szakaszon a helyzet katasztrófális! -- színes térkép jelzi, s megtudhatjuk, hogy a Szigetköz alatt van Közép-Európa legnagyobb vízkészlete, s hogy nemcsak a Szigetköz és Balaton élõvilága van más-más okból veszélyben, hanem a talajban lévõ ivóvízkészleteink is egyre szennyezettebbek. "Tiszta forrásból" már csak nagy költségek árán tudunk ivóvizet meríteni. A Duna szennyezettségének egyik jelzõje a még múlt században is gyakori viza (egy hatalmas példánya lóg a kiállításban) hiánya. Folyószabályozásaink hasznosak voltak, de rengeteg vizes élethely megszüntetésével is együtt jártak.

Az erdeinket ért változások bemutatása szintén tanulságos. Térkép mutatja: a honfoglalás idején mintegy négyszer akkora területet borítottak erdõk, mint ma. Nemcsak az erdõterületek megfogyatkozása, hanem az erdõk összetételének megváltozása is probléma. Mindez jelentõs hatással járt és jár a fafajokra mint élõlényekre, valamint a bennük és rajtuk élõ növények és állatok számára. Erdõrészlet mutatja be a különbözõ életszintek jellegzetes madarait, fészkeiket, tojásaikat. Az erdõ az élõvilág sokféleségének egyik fontos fenntartója. Ezt rendkívül szemléletesen több példán s megoldáson -- tárgy, makett, tabló, dioráma, nyomógombos játék -- keresztül részleteiben is bemutatja a kiállítás. Az erdõ nemcsak a természet "tüdejeként" hasznos számunkra., hanem mint ezerféle használati és dísztárgy nyersanyaga. A fa elkíséri életünket születésünktõl halálunkig. Készül belõle bölcsõ, játék, asztal, ajtó, tetõ, konyhai eszköz, hajó, szekér, hordó, dísztárgy és koporsó.

A települések számának növekedése, a lakott helyek terjeszkedése, az út- és vasúthálózat, a gyárak, üzemek létrejötte, a motorizáció amellett, hogy életünket kényelmesebbé teszik, zsugorítják a zöld területet, kiszorítják a természetet, mellékhatásaikkal károsítják a talajt, vizet, levegõt. Nyomógombos maketten összehasonlíthatjuk a települések számának növekedését a honfoglalástól napjainkig. Adatok mutatják az energiafogyasztás növekedését. Megtudhatjuk, meddig fognak kitartani különbözõ energiaforrásaink. Bár a mûködõ Märklin-vasút osztatlan érdeklõdést vált ki, kevesen gondolnak arra, mennyi káros következmény és hatás -- töltés, vágányhálózat, alagút- és hídépítés, erdõirtás, a motorok légszennyezése -- kapcsolódik a vasút mûködéséhez. A közutak hálózatának rohamos fejlõdése is sok veszéllyel fenyeget. Zöld területet foglal el, levegõt szennyez, de még -- mily jelentéktelen dolognak tûnik, pedig nem az -- a békák vonulását is veszélyezteti. Ugyanis szaporodási helyre vonulásukkor a békáknak sokszor forgalmas országutakon kell átkelniük, s ilyenkor tömegesen gázolják el õket a jármûvek. E veszélyt alagutak építésével igyekeznek elkerülni. Mindezekrõl részleteiben is, tájékozódhatunk a "Búcsú a természettõl?" címû kiállítási egységben.

A következõ egységben a világszerte nagy gondot jelentõ népesedési problémák kerülnek bemutatásra. Egy digitális kijelzõ segítségével megtudhatjuk, hogy a látogatás pillanatában hányan vagyunk a Földön. A tízjegyû piros szám utolsó számjegye háromnegyed másodpercenként ugrik egyet, ami azt jelenti, hogy ilyen idõközönként gyarapodik egy emberrel a világ népessége. Grafikon jelzi, hogyan alakult a magyarság lélekszáma a honfoglalástól napjainkig. A fejlett és fejlõdõ világ, valamint Magyarország demográfiai helyzete egy grafikusan ábrázolt ún. korfa segítségével hasonlítható össze. A mi korfánk, sajnos, a népesség 1980-tól tartó fogyását és rohamos elöregedését jelzi (a születések száma csökken, a halandóság nõ, a két tendencia erõsíti egymást). E mögött elsõsorban súlyos gazdasági, társadalmi problémák húzódnak meg, melyeknek környezetvédelmi vonatkozásai is lehetnek. Felvetõdik: a lakosság csökkenésével mérséklõdnek-e környezetvédelmi gondjaink?

Érdekes része a kiállításnak az, mely némely mindennapi városi gondunkat mutatja be. Ki gondolná, mennyi hivatlan állati látogató él velünk együtt konyhánkban, kamránkban, lakószobánkban? Egy konyhabelsõben láthatunk közülük néhányat: csótányt, lisztbogarat, fáraóhangyát, poratkát, szalonnabogarat, ezüstös õsrovart, "muslincát". S mivel ezek többnyire kicsinyek, felnagyított mûanyag modelljeikben "gyönyörködhetünk". A növények is tudnak kellemetlenségeket okozni. Egyre gyakoribb az allergiás eredetû szénanátha. Okozója többnyira a ropant "erõszakosan" terjedõ parlagfû virágporszeme. Láthatjuk a súlyos náthás tüneteket okozó virágporszemeket többezerszeres nagyításban, s ökölnyi méretben megmintázva egy szoba belsejében.

Mindeme gondok szorosan összefüggnek "szeméttermelésünkkel". Minden lakos évente 10-20-szor annyi szemetet termel, mint saját térfogata. Városi környezetünkben egyre kevesebb a természetes anyag. A csomagolásban, használati tárgyak gyártásában, a textiliparban uralkodik a mûanyag. De behatolt a virágboltokba is. A mûanyagvirágok olyan élethûek, hogy sokszor csak tapintással tudjuk megkülönböztetni az élõtõl. S ha belenézünk egy bérház kukájába, a szemét túlnyomó része mûanyagból áll (a bemutatás iróniája, hogy a kiállított kuka és az annak oldalfalát helyettesítõ átlátszó lemez is mûanyagból van!). Mindez arra figyelmeztet: a szemételhelyezés problémája nem seperhetõ szemétként a szõnyeg alá!

4. ábra. Noé bárkája a legveszélyeztetettebb
állatokkal

Az elõbbieket végignézve és -gondolva felvetõdik a kérdés: van-e még mit védelmeznünk s milyen természeti környezetünk ma? Az elsõ kérdésre a válasz egyértelmûen igen. A második kérdésre pedig úgy igyekszik a kiállítás felelni, hogy sorban bemutatja azokat a természeti értékeket, melyeket õriznünk kell. Védenünk kell jellegzetes természeti tájainkat, kihalóban vagy veszélyben lévõ növényeinket, állatainkat (a legféltettebb százat), földtani örökségünket (ásványok, õsmaradványok, barlangok, alakzatok). Minden eszközzel õrizni kell az élõvilág sokféleségét. Ez a sokféleség (a sokat emlegetett biodiverzitás) nemcsak az életközösségek összetételének gazdagságát jelenti, hanem mindazon jelenségek és kölcsönhatások (tápláléklánci kapcsolatok, elszigetelõdés, természetes terjedés, alaki hasonlóság és változékonyság) változatosságát is, melyek az élõvilág fennmaradásában és fejlõdésében szerepet játszanak. A kiállítás mindegyikre hoz eredeti és didaktikus példát. Ennek során sok "tudományoskodó" fogalmat vagy jelenséget (genetikai homogenitás, genetika és fenológia, migráció stb.) olyan ötletesen mutat be, hogy az minden szakmai elõképzettség nélkül is megérthetõ.

Néhány szellemes illusztrálási mód földtani értékeink térkép, tárgy s egy szimbólumrendszerre épülõ katalógus segítségével történõ bemutatása; "zsivajgó természet", ahol a madár és hangjának összekapcsolása történhetik meg nyomógombos megoldással; "Amerikából jöttünk...", mely az idegen földrészek közötti terjedés módjait mutatja be ugyancsak interaktívan; az "Ahány csillag van az égen" gombnyomós játék pedig a hazai fontosabb növény- és állatcsoportok mennyiségét és azok egymáshoz viszonyított arányát mutatja be. A megfelelõ gomb megnyomására egy fölénk hajló rasztertablón a mennyiséggel arányos mennyiségû fémpont gyullad ki.

Mindezek után felvetõdik a kérdés: mit tehetünk, mit tegyünk a természet védelméért? Sok mindent tehetünk. A természetvédelem nemzetközi feledat. Ennek megfelelõen a hivatalos nemzetközi szervezetek egyezményeket készítenek, ajánlatokat, programokat szerveznek. Ezek betartásában, betartatásában részt vehetünk. Bekapcsolódhatunk a hazai természet- és környezetvédelmi szervezetek és mozgalmak munkájába. De sokat tehetünk egyénileg is. Hogy mit, íme közülük néhány! Fát ültethetünk, madarakat etethetünk, autózás helyett biciklizünk, elemet gyûjtünk, takarékoskodunk az energiával, a vizet tisztán tartjuk, gondozzuk közvetlen természeti környezetünket, természetvédelmi programokat szervezünk... (s nincs vége, mivel a tevékenység módjai végtelenek, az ötletek kimeríthetetlenek).

Mivel is fejezhetnénk be? A legméltóbban a kiállításvezetõ füzet záró mondataival: "A kiállítás szimbolikus látvánnyal: a Noé bárkájával zárul. Azt a nemzetközi összefogást jelképezi, amellyel a kihalás szélén álló fajokat és az élõvilág többi tagjait igyekszik az emberiség fenntartani. Addig kell róluk gondoskodni, amíg csak lehet, illetve amíg megõrzött természetes élõhelyeiken biztonságban fenn nem tudnak maradni. Vajon Noé hogyan csinálta volna a mi helyünkben? A jó bárkában az állatok is, mi is biztonságban vagyunk. A valóságban is létezik egy bárka, amelyben mindnyájan elférünk: ez a Föld."


Természet Világa, 128. évf. 2. sz. 1997. február, 62-65. o.
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/TermVil/


Vissza a tartalomjegyzékhez