MIKOLÓGIA
FARMAKOLÓGIA



Jakucs Erzsébet

Gyógyító gombáink

A gomba szó hallatán a legtöbb embernek azonnal a mérges gombák jutnak az eszébe. A gombamérgezéstõl való félelem azonban nagyrészt indokolatlan, hiszen néhány alapvetõ szabály betartásával és a gombák jobb megismerésével a gombamérgezés biztosan elkerülhetõ. A nagygomba fajoknak mindössze kb. három százaléka mérgezõ és ez kevesebb, mint a mérgezõ növényfajok aránya. A gombák, ugyanúgy, mint a növények, számos biológiailag aktív anyagcsereterméket szintetizálnak, melyeknek egy része az emberi egészségre káros, más része azonban hasznos is lehet. Mint ahogyan ismerünk gyógynövényeket, ugyanúgy léteznek gyógyító gombák is.

A gombáknak több csoportja is termel gyógyhatású anyagokat. Ezek közül szélesebb körben ismertek az antibiotikumtermelõ mikroszkopikus penészgombák. Újabban azonban egyre több nagygombából is terápiás célra alkalmas hatóanyagok sorát mutatták ki. Egyazon gombafaj egyszerre termelhet mérgeket és gyógyhatású vegyületeket, sõt a két ellentétes hatás egy vegyület esetében is sokszor csak az alkalmazott dózis kérdése.

Gombaistenek

A múlt sok évezredes homályába vész azoknak a tapasztalatoknak az eredete, amelyeket az ember a gombák gyógyító hatásáról szerzett. A természeti népek is ismerték néhány gomba csodálatos hatóerejét, amelyet varázslatokban, szertartásokban alkalmaztak. Mivel a régi idõkben a varázslás és a gyógyítás nem vált el egymástól, feltehetõ, hogy tapasztalatokat szereztek egyes betegségek gombákkal való gyógyításában is. Ezeknek az ismereteknek egy része napjainkig fennmaradt a népi gyógyászatban (pl. a taplógombák sebkötözõként való alkalmazása). A taplók fertõtlenítõ, baktériumgátló hatását ma már komoly vizsgálatok igazolták. A gombáknak jelentõs vallási szerepe is volt. Erre lehet következtetni abból, hogy Szibériában gombákat ábrázoló õsi sziklarajzok maradtak fenn. A sámánista szertartásokban egyes gombák, pl. a légyölõ galóca (Amanita muscaria) hallucinogén hatását használták fel a "révület" elõidézésére.

1. ábra. Istenként megszemélyesített gomba
kôszobra a maja kultúra korai klasszikus
szakaszából (i. sz. 200–600) Guatemalából

A közép-amerikai indián civilizációk a hallucinogén anyagokat tartalmazó gombákat a "teonanácátl" (istenek húsa) elnevezéssel illették, sõt a varázserejû gombát az aztékok istenként is megszemélyesítették. Két-háromezer évvel ezelõttrõl maradtak ránk a mexikói gombaistent ábrázoló, mûvészi kõszobrocskák (1. ábra).

A hazánkban élõ gombák között is vannak hallucinogéneket termelõk, ilyenek pl. az egyes kis termetû trágyagomba (Panaeolus, Psilocybe) fajok. Amerikában ezeket a "csodagombákat "ma is kábítószerként használják. Hatásukat azonban a gyógyászatban is kiaknázzák, például a pszichiátriában. Különösen a távol-keleti országokban van nagy hagyománya a gombák gyógyászati felhasználásának. A kínai orvosok évszázadok óta ismerik és leírták pl. a shii-take gomba gyógyhatását, és úgy tartották, hogy aki ezt a gombát rendszeresen fogyasztja, az "örökké él". A legújabb farmakológiai vizsgálatok igazolták ezeknek a gombáknak a magas vérnyomást és koleszterinszintet csökkentõ, valamint rákellenes hatását is.

Antibiotikumtermelô gombák

Az egyes mikroorganizmusok toxikus anyagcseretermékeinek gyógyító hatását Vuillemin már a múlt század végén leírta. Az elsõ antibiotikum felfedezése azonban csak 1928-ban történt, amikor Fleming a Penicillium notatum nevû penészgombából elõállította a penicillint. Ez a felfedezés forradalmasította a gyógyászatot . A penicillin a sejtfalszintézis gátlása révén gátolja a Gram-pozitív baktériumok osztódását és egy egész sor emberi betegség ellen hatásosnak bizonyult. Ez a vegyület már a második világháború idején is sok ezer ember életét mentette meg.

Az antibiotikumok kutatásának virágkora azonban az ötvenes évekre esett, amikor sorra fedeztek fel más antibiotikumokat. Újabb és újabb mikroorganizmusokból, például sugárgombákból és gombákból mutattak ki antibiotikumtermelést. A tömlõsgombák és az ún. "imperfekt" (tökéletlenül ismert fejlõdésmenetû) gombák közül pl. az Eurotium, a Gymnoascus, a Sartorya, a Thermoascus, az Acremonium, a Paecilomyces, az Aspergillus és a Trichophyton nemzetségeknél írtak le penicillintermelést. A penicillin után a Cephalosporium acremonium nevû penészgombából a cephalosporint izolálták, amely az elõbbihez hasonlóan a laktámvázas, kéntartalmú peptidvegyületek közé tartozik (2. ábra).

a) 6-amino-penicillánsav

b) 7-amino-cefalosporánsav

2. ábra. Egyes laktám-antibiotikumok alapváza

A különbözõ oldalláncok és szubsztituensek módosításával az alapmolekulákból százszámra szintetizálták a módosított származékokat, és ezek közül sok a természetes vegyületekénél erõsebb hatásúnak bizonyult. Az élõ gombák tenyészeteibõl ún. "fermentációval" ma már többnyire csak az alapvegyületet állítják elõ, s kémiai úton, módosítással hozzák létre az igen hatásos, félszintetikus antibiotikumokat. A penicillinszármazékok gyógyászati alkalmazása mind a mai napig igen jelentõs. A gyógyszeripar évente kb. 25 ezer tonna antibiotikumot állít elõ, amelynek értéke eléri a 6 milliárd dollárt.

Hogy az antibiotikumok mégsem lettek minden problémát megoldó csodaszerek, arról a természet gondoskodott. A túlzott, kezdetben gátlástalan alkalmazás az antibiotikumokra érzékeny baktériumokat megritkította és helyettük a rezisztens, ellenálló törzsek szaporodtak el. Ezek ellen már csak nagyobb dózisú vagy újabb antibiotikumokkal lehet védekezni. A rezisztenciaprobléma a gyógyszerkutatókat szinte versenyfutásra kényszerítette a rugalmasan alkalmazkodó baktériumpopulációkkal szemben. A mintegy négyezer ismert, természetes antibiotikum mellett a mesterségesen elõállított penicillinszármazékok száma ma már meghaladja az 50 ezret! Míg Fleming eredeti Penicillium törzsei a tápoldat 1 milliliterére vonatkoztatva mindössze 2 egységnyi, addig a ma használatos, biotechnológiai módszerekkel fejlesztett törzsek akár 50 ezer egységnyi penicillint is termelnek.

A laktámvegyületek mellett egyéb, fonalas gombák által termelt antibiotikumokat is felfedeztek. Ezek közül a legkorábbi a klórtartalmú griseofulvin volt, amit 1939-ben a Penicillium griseofulvumból mutattak ki. Számos más Penicillium, Nigrospora és Aspergillus faj is termeli ezt az anyagot, amely elsõsorban gombás eredetû, fertõzõ bõrbetegségek kezelésére alkalmas. Hasonló a hatásterülete a Paecilomyces variottii által kiválasztott variotinnak és a Drechslera siccans termelte siccaminnak is.

Kevésbé köztudott, hogy a penészgombákon kívül a magasabbrendû, bazídiumos gombák, a közismert kalapos gombák között is vannak antibiotikumtermelõ fajok, bár ezek gyógyászati jelentõsége lényegesen kisebb, mint a fent említett gombacsoportoké. Ilyen a gyûrûs fülõke (Oudemansiella mucida) mucidinja vagy a tobozfülõke (Strobilurus tenacellus) ezzel azonos strobilurinja, egyes laskagomba (Pleurotus) fajok pleuromutilinja , valamint a Cyathus helenae által termelt diterpén típusú cyathin. Antibakteriális hatása van a sárguló csiperke (Agaricus xanthoderma) agaricon és xanthodermin vegyületeinek, valamint a szürke tölcsérgomba (Lepista nebularis) nebularinjának is. Sok farontó gomba (tapló) is termel baktericid vegyületeket, többek között a Fomes, a Trametes, a Lentinus és a Polyporus nemzetségek fajai. A gyulladáscsökkentõ hatás mellett ez is egyik oka lehet, hogy a népgyógyászat sikeresen használta a taplókat sebkezelésre. Vannak ezenkívül az emberi kórokozó gombák ellen hatásos (fungicid) anyagokat termelõ nagygomba fajok is, mint pl. a káposztagomba (Sparassis crispa), a gyûrûs fülõke (Oudemansiella mucida) vagy a mérgezõ világító tölcsérgomba (Omphalotus olearius).

Mit tud az anyarozs?

Az anyarozs nevû tömlõsgomba (Claviceps purpurea) példája jól illusztrálja, hogy egy gomba egyszerre lehet veszélyes megbetegedéseket okozó és ugyanakkor a modern gyógyászat egyik legfontosabb farmakológiailag hasznosított gombafaja is. Az anyarozs növényi kórokozó (fitopatogén) gomba, amely a gabonafélék (elsõsorban a rozs) virágait fertõzi meg, elpusztítva a termõt. Õsszel a kalászban a fertõzött virágok helyén a 2–5 cm hosszú, görbült, fekete "varjúköröm" alakul ki, amely a gomba vegetatív kitartó képlete, ún. szkleróciuma (3. ábra). A szklerócium több mint száz biológiailag aktív vegyületet, elsõsorban alkaloidokat tartalmaz, amelyek között toxikusak is vannak.

3. ábra. Az anyarozs (Claviceps purpurea)
szkleróciuma a fertôzött rozs kalászában
a b
c
4. ábra. Az anyarozs egyes hatóanyagai
a) ergolin b) lizergsav c) ergotamin



Már a középkorban ismertek voltak azok a tömeges megbetegedések, amelyeket a fertõzött, varjúkörmöket tartalmazó rozsból õrölt liszt fogyasztása okozott. Ez az ergotizmusnak nevezett betegség (valójában mérgezés) egyes vidékeken olyan gyakori volt, hogy járványosnak tekintették és külön szerzetesrend foglalkozott a gyógyításával. Elõször Adam Lonitzer 1582-ben kiadott Füvészkönyve említi, hogy a gombának gyógyító hatása is van. A gyógyszerkönyvekben azóta mint Secale cornutum szerepel. Csak a század elején sikerült azonban az egyik anyarozs-alkaloidot tiszta formában is kinyerni.

A gomba fõ hatóanyagai, az indol-alkaloidok közé tartoznak. Alapvázuk a tertaciklusos ergolin (4. ábra). A vegyületek két fõ csoportba oszthatók: a lizergsav -származékokéba (pl. ergopeptin, ergotamin, ergopeptámok) és a clavin-alkaloidokéba (pl. clavin, agroclavin, elymoclavin). Az alkaloidokon kívül az anyarozs még egy sor, különbözõ szerkezetû hatóanyagot tartalmaz, mint pl. kéntartalmú hisztidinszármazékokat (pl. ergithionein), különleges zsírsavakat, indolditerpéneket, antrakinon-karbonsavakat és pigmenteket, amelyeket ergochromoknak neveznek. A gomba hatóanyagainak egy része simaizom-összehúzó hatású. Ezeket elsõsorban a centrális és periferiális vérzések csillapítására és a szülészeti gyakorlatban méhösszehúzó hatása miatt alkalmazzák. További jelentõsége van a migrén és a Parkinson-kór kezelésében is. Terápiás jelentõsége miatt az anyarozst mesterségesen fertõzött rozstáblákon termesztik, mert mint obligát parazita, táptalajon nem tenyészthetõ.

Gombákkal a keringési betegségek ellen

5. ábra. A shii-take gombát már
a Ming-dinasztia idején mint
életelixirt tartották számon

A magasabbrendû, általánosan "kalapos gombák"-ként ismert bazídiumos gombák csoportjában az utóbbi évtizedekben olyan új hatóanyagokat fedeztek fel, amelyek gyógyászati alkalmazása egyre fokozódó jelentõségû. Ezek az anyagok olyan, korunkban jelentõs betegségek gyógyításában hoztak átütõ sikert, mint pl. a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a különbözõ daganatos megbetegedések és az AIDS. A klinikai vizsgálatok sok esetben bizonyították egyes, a népi gyógyászatban már régen használt gombák gyógyhatását. Ezek közül a gombák közül talán a legfontosabb a shii-take (Lentinus edodes), amelyet már a Ming-dinasztia idejében mint "életelixírt" tartottak számon a kínai orvosok. Ezt a gombát a Távol-Keleten nagy mennyiségben fogyasztják. Újabban Észak-Amerikában és Európában is "csodagombaként" reklámozzák és ennek köszönhetõen ezekben az országokban is megkezdték termesztését (5. ábra). Ma már Magyarországon is foglalkoznak shii-take termesztéssel, elsõsorban exportcélokra. Ennek a gombának a vérlipidszint-csökkentõ hatását a hatvanas években fedezték fel japán kutatók. Bebizonyították, hogy az 5%-nyi shii-take gombával kiegészített étrend 24–45%-kal csökkenti a vér koleszterinszintjét, valamint a triglicerid- és foszfolipidszintet. Mivel a magas vérzsírszint egyike a jóléti államokban népbetegségnek számító érrendszeri megbetegedések legfontosabb rizikófaktorainak, a felfedezés óriási jelentõségû. A gomba koleszterinszint-csökkentõ hatóanyaga, az eritadenin (más néven lentizin, vagy lentinacin) kémiailag 2(R),3(R)-dihidroxi-4-(9-adenil)-vajsav. Hasonló hatású anyagokat tartalmaz sok más gomba is, pl. a késõi laskagomba (Pleurotus ostreatus) (6. ábra), a téli fülõke (Flammulina velutipes), sõt egyes nem ehetõ gombák is, mint pl. a bükkfatapló (Fomes fomentarius). A pecsétviaszgomba (Ganoderma lucidum) (7. ábra) koleszterinszint-csökkentõ, gyulladásgátló és májvédõ hatásáért lanosztán típusú triterpénjei, a ganoderánsavak felelõsek. Egyes gombáknak jelentõs vérnyomáscsökkentõ hatásuk is van, mint pl. a már említett pecsétviaszgombának, vagy a bokrosgombának (Grifola frondosa). Az érrendszeri betegségek gyógyításában alkalmazzák egyes gombák véralvadásgátló hatását is. A téli fülõke (Flammulina velutipes) trombolitikus hatású proteázai immobilizált formában a mûerek falába beépítve érpótló mûtéteknél gátolják a vérrögök képzõdését. Egyes gombáknak vércukorszint-csökkentõ hatásuk is van. A gyapjas tintagombát (Coprinus comatus) pl. sikerrel próbálták ki cukorbetegség kezelésére.

6. ábra. A nálunk is élô késôi laskagomba
(Pleurotus ostreatus) termôteste faanyagon
7. ábra. A pecsétviaszgomba (Ganoderma lucidum)
egyik legértékesebb gyógyító gombánk



Legyôzi-e a gomba rákot?

A nagygombák gyógyászati alkalmazásának legfontosabb és legújabb eredményei a daganatos betegségek elleni küzdelemben születtek. Már az ötvenes években ismertették az óriás pöfeteg (Calvatia gigantea) hatóanyagának, a calvacinnak vírus- és tumorgátló hatását. Nagyon sok gombafaj bizonyult aktívnak influenzavírusok, polyomielitis (gerincvelô-gyulladás) és ECHO-vírusok ellen az ehetõ gombák között is, mint pl. az ízletes vargánya (Boletus edulis) vagy a barna gyûrûstinóru (Suillus luteus). Hasonlóan hatnak egyes taplógombák vizes kivonatai, fõzetei is. A rákellenes hatást elsõsorban azok a 20–500 ezres mólsúlyú, 1,3 és 1,6 kötésû, béta-D-glukánokból álló gomba poliszacharidok idézik elõ, amelyek a szervezet immunreakcióit erõsítik. Hatásukra nõ a T-limfociták és a T-helper (segítõ) sejtek száma, valamint az interferontermelés. Az immunstimulánsok hatására a szervezet hatásosan pusztítja a vírusokat és a rákos sejteket.

8. ábra. A lepketapló (Trametes
versicolor) csoportos termôtestei
erdeinkben igen gyakoriak

Az immunstimuláns hatású gombák között is elsõrendû helyet foglal el a shii-take. Legfontosabb hatóanyaga, a lentinán nevû poliszacharid, egyike a leghatásosabb rákellenes vegyületeknek. A lentinán jelentõsen megnövelte a hepatomás (májsejtrákos) egerek túlélését. A humán rákterápiában gyomor-, végbél-, tüdõrák, valamint hepatomák, fibroszarkómák és leukémia gyógyításában alkalmazták sikerrel. A lentinánhoz hasonló szerkezetû és hatású glukánokat sok más bazídiumos gombából is kimutattak. Ilyen pl. a pecsétviaszgomba, amely a már említett aktív triterpének mellett antitumor hatású glukánokat is tartalmaz. Ebbõl a nálunk is élõ, de a mérsékelt övben mindenütt elterjedt gombából Kínában gyógyító "gombateát" fõznek. A Távol-Keleten ennek az Európában még alig hasznosított fajnak a gyógyászati célra történõ mesterséges termesztésével is foglalkoznak. Megemlíthetõ még a rákellenes anyagokat termelõ gombák között a téli laskagomba, a hasadtlemezû gomba (Schizophyllum commune), a lepketapló (Trametes versicolor) (8. ábra) és sok más taplógomba. A nagygombák immunstimuláns poliszacharidjaival újabban igen biztató eredményeket értek el a HIV-pozitív betegek körében. A gomba hatóanyagokkal való kezelés késlelteti vagy megakadályozza az AIDS kifejlõdését, és a már kialakult szindróma esetében is javulást eredményez. Ezeknek a gombáknak és hatóanyagaiknak a jövõbeni kutatása tehát sikeres válasz lehet korunk legveszélyesebb és legtöbb embert érintõ betegségeinek, a ráknak és az AIDS-nek a kihívására.

Gombahatóanyagok és biotechnológia

Napjainkban a természetes eredetû gyógyszer-alapanyagok terápiás alkalmazása egyre nagyobb teret hódít a szintetikus vegyületekével szemben, nagyrészt azért, mert az elõbbiek esetében kevesebb mellékhatással kell számolni. A bioszintetikus (élõ gombákkal vagy sejttenyészetekkel elõállított) gyógyszerek további elõnye, hogy bennük nem egyetlen, hanem több biológiailag aktív vegyület együttesen fejti ki kedvezõ hatását. Az Egyesült Államok Nemzeti Rákkutató Intézete (NCI) már a nyolcvanas évek végén célul tûzte ki a természetes hatóanyagok kutatásának fejlesztését és in vivo tumor modellrendszereken való tesztelését. Különösen nagy lökést adott ennek a területnek az AIDS leküzdésére szervezett kutatási programok beindítása, amelyekben elsõrendû célként a magasabb rendû gombák hatóanyagainak vizsgálatát és alkalmazását jelölték meg.

A természetes eredetû gyógyászati alapanyagok elõállítása természetesen egészen más ipari–technikai hátteret igényel, amelyben a szintetikus vegyipari módszerekkel szemben elõnyben vannak a gombák steril micélium- és sejtszuszpenzió tenyészeteit alkalmazó mikrobiológiai és biotechnikai módszerek, a hagyományos termesztéssel együtt. Az ilyen módon elõállított anyagok esetében a kémiai háttér fõleg az analitikai vizsgálatok és a hatóanyag kinyerése, tisztítása miatt elengedhetetlen. Az egyes hatóanyagokat fokozottan termelõ gombatörzsek szelektálásával, szomatikus hibridek protoplasztfúzióval és mesterséges mutánsok genetikai manipulációval történõ létrehozásával és fenntartásával, egyszóval a biotechnológiai törzsfejlesztéssel világszerte milliárdokat igénylõ programok foglalkoznak. Ezek eredményeképpen ma már olyan gombatörzsekkel rendelkezünk, amelyek biokémiai potenciálja egyes anyagok szintézisére vonatkozóan akár a húsz-harmincezerszeresét is elérheti a vad törzsek által termelt anyagmennyiségnek.

A gomba eredetû, természetes hatóanyagok gyógyászati felhasználása a jövõben még fokozottabb lesz. A gyógyszeripar egyre több területen veszi igénybe a gombákat. Anyagcseretermékeik mellett egyedülálló enzimatikus kapacitásukat is hasznosítják egy sor egyéb eredetû gyógyszeralapanyag (pl. szteroidok) biokonverzióval való átalakítására. Az emberiség a természet annyi más objektumával együtt a maga szolgálatába állítja a gyógyító gombák csodálatos képességeit is.


Irodalom

Cohran, K. W.: Medical effects. in: Chang,S.T., Hayes, W.A.: The biology and cultivation of edible mushrooms. Acad. Press New York 1978.

Jong, Sh-Ch, Donovick, R. (1989): Antitumor and antiviral substances from fungi. Adv. Appl. Microbiol. 34, 183–262.

Szabó L. (1987): Immunstimuláns poliszaharidokat tartalmazó gombák. Mikol. Közlem. 87/2–3. 151–158.

Vetter J. (1992): A shii-take /Lentinus edodes) bioaktív anyagai. Mikol. Közl. 31, 111–116.

Vetter J. (1993): Gyógyhatású gombáinkról. Mikol. Közl. 32, 61–73.

Weber,H.: Allgemeine mykologie. Gustav Fischer Jena, Stuttgart 1993.


Az érdeklôdôk figyelmébe ajánljuk Jancsó Gábor: Gombaszagok kémiája címû írását a ChemoNetben. A cikk gombákkal kapcsolatos Web-lapokhoz is elkalauzolja az Olvasót.


Természet Világa, 127. évf. 12. sz. 1996. december, 547–550. o.
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/TermVil/


Vissza a tartalomjegyzékhez