Nebojszki László

Gemenc gyöngyszeme, a Kádár-sziget


„Beljebb haladva, óriási füzek és jegenyék irdatlan erdején kell áthatolni, miket sok helyütt halomra döntögetett a vihar, s tövises bozótot képez a szigetek gyümölcstermő folyandára, a földiszeder, korhadó talajból magasra nőtt valeriana fűszerillatot vegyít a nyárfák gyógyszaga közé” – ezekkel a sorokkal elevenedik meg Jókai Mór Az aranyember című regényében a dunai szigetek ártéri erdőkkel borított, külvilágtól elzárt világa. Napjainkban már a homokzátonyok (errefelé a finom hordalék miatt föveny) romantikus világa nagyrészt a múlté; hazánkban főleg Gemencen vannak olyan természet közeli ártéri erdők, amelyek elegendő hosszú idő múlva a szabadon érvényesülő természetes folyamatok eredményeként őserdőszerű állapotba kerülhetnek. Közülük talán a legszebb és legértékesebb az 1990-es években kijelölt hazai erdőrezervátum-hálózat részévé lett Kádár-sziget, amely egyik utolsó hírmondója a letűnt vízi világnak.

A Kádár-sziget Európa második leghosszabb folyójának középső vidékén, ugyanakkor a magyarországi szakasz alsó részén, a Baja alatti Sárosparti-kanyar bal partja mentén, az 1470. és 1473,5. folyamkilométerek (a továbbiakban fkm) között fekszik. A térségben a Duna középszakasz jellegű, a vízszint átlagos esése 4-5 cm/km, ennek megfelelően kanyargásra és zátonyképződésre hajlamos. A gemenci folyószakaszon a hordalék homok, agyag, illetve iszap, amelyek szemcseátmérője nem nagyobb egy milliméternél. Ez is magyarázza a Duna meanderezését: minél kisebb a mederanyag általános szemnagysága, annál kisebb indítósebességre van szükség megbontásához, tehát a medervándorlás mértéke annál nagyobb. A folyó nagy víznél rombol, kis és lassú víznél épít; a Duna szaggat és önt – mondják a környéken élő bátaiak [1].

A Sárosparti-kanyarban a Duna sodorvonala a jobb part közelében van, így a sziget folyó felőli oldala napjainkban is nő. A gyarapodást a főként az elmúlt mintegy ötven év során épített folyószabályozási művek okozták, mert a mellékágat, hosszának középső részénél, kőgáttal elzárták, a befolyásánál, illetve az alatta lévő részen pedig több sarkantyút építettek. Az 1990-es évek elején a természetvédők a mederelzárást egy szakaszon megnyitották, hogy a főággal párhuzamos, 2,1 km hosszúságú Kádár-Duna vízforgalmát javítsák, a korábbi 400 cm helyett most mintegy 270 cm-es bajai vízállásnál kezd kialakulni az összefüggő víztükör.

A Baja környéki Duna-szakasz a Kádár-szigettel


A Kádár-sziget növényzetében mindegyik ártéri szint megtalálható, felszíni formái természetesnek mondhatók. A folyó felőli magasabb részén jellegzetes, övzátonyra emlékeztető képződmény figyelhető meg. A déli oldalon keskeny, de hosszú hókony (mélyebb rész, amely árvíz után hosszabb ideig megtartja a vizet) húzódik. Az északkelet–délnyugati irányban kismértékben lejtő terület mikrodomborzata a múlt változatosságának bizonyítéka.

Térkép e táj

A tájon megtalálták a történelmünk hajnalán élt ember nyomait. A Kádár-szigettel szemben, a jobb parton, a Dunába torkolló Címer-foknál (régen Zimmer-fok) 1896-ban végzett munkák során bronzkori ékszereket találtak, amelyek hosszas hányattatás után csak 1938-ban kerültek a bajai Türr István Múzeumba [5].

A rómaiak i. e. 12–9 között hódították meg a Kárpát-medence Duna által határolt nyugati felét, amelyet Pannónia néven tartománnyá szerveztek. Augustus császár hamar felismerte a Danubius Fluvius (mint a birodalom határfolyójának) jelentőségét, ettől kezdve a limes vonala igen fontossá vált. A közelben nagyobb táborokat építettek, közöttük a Duna vize egymagában is jelezte, meddig tart az Imperium Romanum. A folyó bal partján szintén megvetették a lábukat, minden fontosabb táborral szemben hídfőállást építettek a túlsó parton, amelyen keresztül kapcsolatot is tartottak az ott élő szarmata-jazigokkal. A környéken a legfontosabb ellenerőd, a hídfő, a ContraFlorentia volt.

Anonymus Gesta Hungaroruma szerint a honfoglaláskor, Zalán legyőzése után Kölpénynek, Botond apjának törzse kapta meg ezt a vidéket. Középkori oklevelekből tudjuk, hogy a terület a Szent László által 1093-ban alapított és Szent Mihály arkangyalról elnevezett bátai bencés apátsághoz tartozott. Ranzanus püspök, Mátyás udvarában élő nápolyi követ Magyarországról írott könyvében olvashatjuk Bátáról: „Ez kis falu ugyan, de előkelő az ott lévő bencés monostor miatt, mely nagy hírnévnek örvend a feltűnő csoda révén, hogy a Szentostyában Krisztus vére, testének kis részecskéjével együtt látható, amint igen sokan állítják, akik látták.” Zsigmond király kérésére IV. Jenő pápa 1434-ben hivatalosan is búcsúkiváltsággal látta el templomát.

A török hódítás következtében hazánk e részét feldúlták. Az Alföld és a Duna völgye teljesen a természeti erők, a víz, a szél és az aszály hatása alá került. Verancsics Antal püspök 1553-as útja során meghatóan tragikus képet festett a vidék általános pusztulásáról: „Jó isten! Mily szomorú képet mutat az egykor legjobb, legtermékenyebb föld; mily elhagyatott itt minden, mennyi vad tanyázik a szántóföldeken és szőlőkben, mily ritka mindenfelé a földműves, ritka az állat, s a pusztaság végtelen.”

A XVII. század utolsó évtizedeiben a törökök ellen indított felszabadító háborúk sikerrel jártak, a kialakult helyzetet az 1699-ben Karlócán megkötött béke rögzítette. Már a szemben álló felek közötti határtárgyalásokhoz, de különösen az ország állapotfelméréséhez szükség volt a helyszíni bejárásokon, méréseken és helymeghatározásokon alapuló katonai és kincstári térképekre. A külföldi tudósok közül elsősorban gróf Luigi Ferdinando Marsigli nevét kell megemlíteni, aki Johann Cristoph Müller nevű munkatársával először készített részletes térképsorozatot a Dunáról, így a mostani Kádár-sziget környezetéről is (a környéken 1696-ban dolgozott). A hat kötetből és számos rézmetszésű táblából álló Danubius Pannonico-Mysicus, amelynek a Kárpát-medence első tudományos leírását köszönhetjük, 1726-ban Hollandiában jelent meg, ami az 1600-as évek végének megfelelő állapotot dokumentálta. A III. kötethez tartozó VIII. számú Duna-szekció mappájának részlete ábrázolja a jelenlegi Kádár-sziget körüli részt. Már abban az időben is hatalmas hajtűkanyar és több kisebb-nagyobb sziget jellemezte ezt a folyószakaszt, a mederhelyzet hasonlósága a mai állapotokkal szembeszökő.

Mikoviny Sámuel, a tudományos térképészet első magyarországi művelője Bél Mátyás 1735-ben megjelent munkájához, a Notitia Hungariae novae historico-geographica köteteihez készítette a megyetérképeket. Ha munkáját összehasonlítjuk Marsigli térképével, elmondható, hogy a kanyarulatok továbbfejlődtek. Egyúttal észrevehető, hogy a megadott helységek közül napjainkban Szeremle már nem a Duna jobb partján fekszik, Bál és Pandúr községek pedig nem léteznek.

A meder az 1800-as évek elejére egyre kanyargósabbá vált, mindinkább elfajult, ezért szükségessé vált néhány átmetszés. Az 1805-ben BauerAntal készítette térképen az akkori mederhelyzet és a tervezett vezérárok – Nova Transectio Danubialis – már látható. A munkát végül Beszédes József irányításával az 1820-as években kezdték meg [4]. A század közepére kifejlődött a Sárospartként elnevezett kanyar.

A Duna Bajáig gyengén süllyedő, Baja alatt kissé emelkedő területen folyik: itt lép a mohácsi táblára. A meanderező folyó a Sárosparti-kanyar jobb partját a XIX. század második felétől kezdődően nyugat felé vitte, kis és középvíznél, a domború oldalon, zátonyt épített. A kanyar alatt, annak belső ívén forgó, limány okozta berágódás következtében alakult ki egy kisebb öblözet. Ezt a korabeli mederhelyzettérkép is jelezte. Magasabb vízállásnál ezen a zátonyöblön átömlő, koncentrált esésű résztől indulhatott el az a hátráló erózió, amely a zátony szigetszerű lefűződéséhez vezetett. A későbbiek során a főmeder még nyugatabbra került, elérte a Zimmer-fokot és két részre osztotta, a mai térképeken Alsó-Címer-fok, illetve Felső-Címer-fok látható. A Kádár-sziget déli vége szinte sarkantyúként nyúlt a főmederbe, szűkítve annak szelvényét, befolyásolva az áramlási viszonyokat. Gyakoribbá váltak a jégtorlódások, és a sziget déli része alacsonyabb térszínűvé vált. A további változások következményeként egyre inkább a Kádár-Dunát használták hajózásra. A második világháború alatt elfajult a meder, két főág alakult ki, ami nagymértékben akadályozta a hajózást és a jég levonulását. A mederhelyzetábráról az is kitűnik, hogy a Kádár-sziget rövidült és szélesedett. Ebben az időszakban már a környékbeliek, főleg a vízi közlekedési eszközzel rendelkező bajaiak, iskolai közösségek kedvelt kiránduló- és táborozócélpontjaivá kezdtek válni a partjainál kialakult fövenyek. A háborút követően, hosszas egyeztetések után, a Kádár-Dunát közepénél elzárták és Sárosparton hosszú, nagy partvédő műveket építettek. Később, a Vituki véleményét figyelembe véve, a jelenlegi szabályozási vonal kialakításához sarkantyúk készültek, amelyek áramlási árnyékában feltöltődések alakultak ki. Így napjainkra a Kádár-Duna északi bejáratánál lévő hatalmas porong (vagy más változatban porond, azaz homokos partrész, zátony) legmagasabb pontjain bokorfüzes állomány is kialakult.
 
 

Marsigli térképe a Baja alatti 
Duna-szakaszról
Mikoviny Sámuel térképe Baja környékéről

Tehát már a XIX. század végére világossá vált, hogy a csak átmetszéssel dolgozó folyószabályozás nem elégséges, hiszen a kanyarok újból elfajultak. Szükségessé vált a meder alakjának, helyzetének, szélességének hossz- és keresztirányú művekkel történő rögzítése. A munkák lendületét azonban az első világháború megtörte, talán ennek is köszönhetjük a Kádár-zátony középszigetté növekedését az 1920-as évek elejére. A Girardon elvei szerint folytatódó szabályozási munkákkal, a második világháborúig, a Baja feletti részig jutottak el. A háború időszakában a Kádár-szigetnél kialakuló két főág a természetes mederalakulás jeleit mutatta. Ezután 1946-tól, de különösen az 1950-es évek elejétől kezdtek el nagyarányú munkákat a Sárosparti-kanyarban, amelyek eredménye a napjainkra kialakult kép. Főbb jellegzetességei a következők. A sziget területe főleg déli irányban növekedett, az északi partoknál épített sarkantyúk áramlási árnyékában feltöltődések alakultak ki. A Duna jellemző vízszintjeinek a medererózió miatti süllyedése és a mellékágban lerakódó hordalék miatt a Kádár-Dunán (még az elzárás megnyitása mellett is, amely a vízforgalmat lényegesen javította) csak mintegy 270 cm feletti bajai vízmérceállásnál kezd kialakulni az összefüggő víztükör. Klasszikus értelemben szigetként a terület fénykorát a két világháború között élte.

A zátony növényvilága

Már az 1920-as évek térképein szerepel a zátony mint Kádár-sziget. Feltételezhető, hogy a terület haszonnövényzete, a Duna áradásai során, ekkor már nem pusztult el. Ez magyarázatot adhat arra is, hogy nevében miért szerepel a családnév, amit vagy használójáról, vagy a zátonyhoz kapcsolódó személyről kaphatott.

Nagyságát, magassági viszonyait az eltelt időszakban minden nagyobb áradás módosította, és növényzete is ennek megfelelően változott. Az államosítások után a terület kezelői a Dunaártéri Erdőgazdaság és a Gemenci Vadgazdaság lettek, amelyek az 1968-as összevonás után a Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság nevet kapták. Az 1960-as évek eleje óta nem volt itt fakitermelés, majd a Gemenci Tájvédelmi Körzet 1977-es létrehozásakor természetvédelmi rendeltetésű területté vált. A Kádár-sziget a Duna–Dráva Nemzeti Park 1996-os alapításakor annak fokozottan védett része lett. A környező területekkel együtt az egykori magyarországi 2,5 millió hektár ártérről 0,15 millió hektár hullámtérre zsugorodott ártéri élővilág teljes keresztmetszetű képét tárja elénk. A szigeten és a folyószabályozási művek mederalakító munkája következtében kialakult porongokon jól megfigyelhetők a természetes erdősülés és erdőfejlődés mozzanatai, mindazokkal a degradáló hatásokkal, amelyek a természetes szukcesszió irányát befolyásolhatják.

A terület legalacsonyabb részei a kőművek környezetének porongjai, amelyek jellegzetes élőhelyei a pionírnövényzetnek (iszapnövényzetnek). Az áradások hordalékából magasodó öntéstalajon először a bokorfüzesek vetik meg „gyökerüket”. A füzekkel benőtt zátonyra jellemző, hogy felfogja és szűri az iszapot, a hordalékot, és magasodása felgyorsul. A folyamatot az ártérben lakó emberek a következőképpen jellemezték [1]: „Fölverődik a malát. A malát az kelés, a víz hozta a magokat. Van abban mindenféle a világon – mocsárkőris, fűz, jegenye, tölgyfa. Ez a malát, sűrű fakelés.” A malát szó a sarjadzó erdő elnevezése, amelyben a megtelepedő füzek a következők: csigolyafűz (Salix purpurea), csöröge vagy törékeny fűz (Salix fragilis), mandulalevelű fűz (Salix trianda), rekettye fűz (Salix cinerea) és fehér fűz (Salix alba). A csemeték „harca” nyomán kialakuló dzsungel szinte járhatatlan. Végül a malátosban, a füzek között lassan felnő a fehér fűz, ami fává magasodik. A Kádár-Duna befolyásánál kialakult porongon az utóbbi időben nagy változások történtek: amíg öt évvel ezelőtt csak a keleti sarkát jellemezte a bokorfüzes, addig napjainkra már mindenütt megjelent, sőt néhány fehér nyár (Populus alba) is megtalálható, amely jól mutatja a szukcesszió irányát. Ugyanakkor a gyepszintben a keserűfüvek (Polygonaceae) és a sásfélék (Cyperaceae) mellett tömeges az ősszel virágzó, tájidegen fűzlevelű őszirózsa (Aster salignus), a télre gyűjtögető méhek legnagyobb örömére.

A szigeten a fák lábon halnak el, ezért az erdő egyes részeinek talajszintje látszatra a pusztulás és a halál képét mutatja. Azonban, ha figyelmesebben szemlélődünk, rájövünk, hogy az elhalt fák maradványai felhasználható nyomelemeikkel sokkal inkább a fejlődést és az életet szolgálják, mint az elmúlást. A déli rész Duna felé eső felén és a nyugati oldal part közeli részein középkorú és idős fűzállományok (főleg fehér fűz) alakultak ki. Ezeken az élőhelyeken tanúi lehetünk a nitrogént más fajoknál jobban hasznosító növények elszaporodásának: szinte természetes védőzónát, akadályt jelent az embermagasságú csalántenger (Urtica dioica). Az erdei tisztások szélét a hamvas szeder (Rubus caesius) tüskéi teszik szinte áthatolhatatlanná. A Duna áradásai üde élőhelyet és bőséges tápanyag-utánpótlást biztosítanak a növényeknek. Amíg a gombák a korhadó és kidőlt fákon a lebontást szolgálják, addig az élő fatörzseken fejlődő képviselőik parazitaként tevékenykednek. Feltűnőek a sárga gévagomba (Laetiporus sulphureus) termőtestei, illetve többnyire a fűzfélék törzsén áttelelő, évente újabb rétegekkel növekedő, alakjukban lópatára emlékeztető tönk nélküli taplófélék (Poriaceae család). Az árnyas erdőrészeken mohák borítják a talajon fekvő, bomlásnak indult fákat.

A déli, mellékág felé eső részen idős fekete nyáras (Populusnigra) van, az előtte fekvő feltöltődésen lágyszárúakkal és bokorfüzesekkel benőtt vegetáció fejlődött. A Kádár-sziget középső részének vadlegelőjét a sziget északi sarkáig terjedő idős, elegyes, ártéri ligeterdő veszi körül. Ez a terület legértékesebb és egyúttal legmagasabb része, itt a főbb állományalkotók a puha- és keményfaligetek jellemző fajai. Például: kocsányos tölgy (Quercus robur), vénic szil (Ulmus laevis), mezei szil (Ulmus minor), magyar kőris (Fraxinus angustifolia), fekete nyár (Populusnigra), fehér nyár (Populus alba). A fekete nyárfák kérge jellegzetesen dudoros, vagy ahogy a környékbeliek mondják, csomoros, amelyet a rügyek összenövése alakít ilyenné. A cserjeszintben élénk színfolt égőpiros termésével az egybibés galagonya (Crataegusmonogyna) és a kányabangita (Viburnum opulus). A talajszinten a salátaboglárka (Ficaria verna) és a ligeti vagy Duna-völgyi csillagvirág (Scilla vindobonensis) akkor virágzik, amikor a még nem záródó lombkoronán át elegendő fényt kap. A tavaszi virágszőnyeget színesíti az illatos ibolya (Viola odorata) és a nyári tőzike (Leucojum aestivum). Később az árnyékosabb részeken a gyakori adventív kisvirágú nenyúljhozzám (Impatiens parviflora) egyhangúságát színesíti a ritka erdei nenyúljhozzám (Impatiens noli-tangere).

Egy kisebb erdőtagban megtalálható a XX. század első felének telepítéséből származó tájidegen fehér akác (Robinia pseudo-acacia) kisszámú példánya. Az északi rész peremén Amerikából származó cserje, a gyalogakác (Amorpha fruticosa) agresszív terjedése tapasztalható, amelynek talajszintjén gyakori a nitrofil ragadós galaj (Galium aparine). A Természettudományi Közlöny 1915. november 1–15-i számában a 739. oldalon, az apróbb közlemények rovatban írta HollendonnerFerencz a selyemkóróról (Asclepias syriaca): „Ez a növény Észak-Amerikában Kanadától North Carolináig a mezőkön igen gyakori. Nálunk éppen érdekes termése miatt ültetik a kertekbe és oly jól tenyészik, hogy – egyik tagtársunk értesítése szerint – Baja körül a kertekből kiszökött és elvadult.” Ez oly „sikeres” volt, hogy a sziget közepén lévő viszonylag nagy kiterjedésű vadlegelő rét déli részén ma is megtalálható! Sajnos, a selyemkóró szinte kiirthatatlan.

Az elmúlt néhány száz év folyamán számos, főleg Amerikából behozott növény „gazdagította” a magyar flórát. Kitűnő alkalmazkodásukkal sok helyütt az őshonos növényeket háttérbe szorították.


A XIX. század végétől a XXI. század elejéig eltelt időszak mederhelyzetein jól láthatók a változások

A Duna szabályozásának következtében a főmeder jellemző vízszintjei az elmúlt száz évben több mint egy méterrel csökkentek, a mellékágak pedig feltöltődtek. A XX. századi vízállásadatsorok gyakorisági elemzése azt mutatja, hogy a különböző vízállásokhoz tartozó meghaladási gyakorisági értékek csökkentek, azaz Gemencen az elöntések egyre rövidebb időtartamúak és alacsonyabb vízállásúak. Emiatt a talajvíz szintje is csökkent, és a facsemeték számára sokszor elérhetetlen az életet jelentő víz.

Összhatásként a populációk vitalitása változni kezd (pl. a tölgy hiába érlel magot, kevés a kifejlődő tölgycsemete; az újulat zömét nem endemikus fajok alkotják), a jelenlegi viszonyokhoz jobban alkalmazkodó adventív fajok jelennek meg (pl. leromlást jelző növény a selyemkóró, a gyalogakác), mindezek a terület degradálódásához és a szukcessziós folyamat lassulásához vezetnek.

A zátony és környezetének állatvilága

Mivel a szigeten nem folyik erdőgazdálkodás és már közepes dunai vízállásnál víz veszi körül, természetes eltartóképességét meghaladó létszámú vad keresi fel a területet. A közepes vagy szórványtermésű években az állatok megeszik a makk nagy részét, így a tölgy nehezen tud magról szaporodni. A rügyek és hajtások visszarágása lassítja a természeteshez hasonlító erdő kialakulását. A nagyobb fák kérgén okozott sebeken át fertőződhetnek a fák, ami rövidítheti várható élettartamukat.

A Kádár-Duna szinte mindig puha, partszéli agyagos-iszapos talaján gyakran megfigyelhetők a gímszarvas (Cervuselaphus) és a vaddisznó (Susscrofa) nyomai. A vaddisznó, a borz (Meles meles) és a nyuszt (Martesmartes) mindenevő étrendje apasztja az erdő faunáját. A vízpart megőrzi a róka (Vulpesvulpes) és a vidra (Lutra lutra) talplenyomatait is. Az év minden időszakában megtalálhatók a Kádár-Dunát elzáró kőgátnál a vidra nyomai; táplálékmaradványok, ürülékek. A közelben lelt kedvező életfeltételeket az 1996-tól Gemencen repatriált eurázsiai hód (Castor fiber).

Megtalálható itt a háborítatlan, zárt erdők egyik legféltettebb, fokozottan védett madara, a fekete gólya (Ciconia nigra). A Kádár-Duna, a környék belső tavai és a tocsogók kiváló táplálkozóterületet jelentenek számára. Vonulási időszakban, ha szerencsénk van, több mint száz példányból álló csapatai is megfigyelhetők a környéken. A horvátországi Kopácsi-réten élő állománnyal közös populációt alkotnak az itthon élő rétisasok (Haliaeetusalbicilla). Szárnyainak több mint kétméteres fesztávolságával Gemenc legnagyobb vadon élő fészkelő madara. Egy-egy kiszáradófélben lévő vagy magas part menti fára beszállva figyeli a vízfelszínt, sérült halak és vízimadarak után kutatva. Tavasszal revírje felett rója méltóságos köreit. Ősszel, amikor hűvös szél kezdi borzolni a tájat, az itt fészkelő állomány mellett kóborlóként fiatalabb példányok is megjelennek. A barna kánya (Milvusmigrans) is rendszeres fészkelő errefelé. Elsősorban a földben élő darázs- és méhfélék lárváival táplálkozik a darázsölyv (Pernis apivorus), amelynek a nemzeti park területén stabil a fészkelőállománya. A nem szakember számára sokszor nehéz megkülönböztetni a gyakori egerészölyvtől (Buteo buteo). A sólyomfélék közül a kerecsensólyom (Falco cherrug) és a kisebb termetű kabasólyom (Falco subbuteo) gyakran foglalja el más madarak fészkét. A part menti sekélyebb részeken, enyhe teleken egész évben megfigyelhető a legnagyobb termetű európai gémfaj, a szürke gém (Ardea cinerea). Óvatosan lépked, majd szinte mozdulatlanul áll lesben. Ha ember közeledik felé, korrogó-recsegő hangot hallatva riaszt, majd menekül. Az öreg odvas fákban számos odúlakó madarunk fészkel, sőt a nagyobb üregekben nyuszt és vadmacska (Felix silvestris) is. A lassú folyású partok mentén a mocsári teknős (Emys orbicularis) is él.

A lepkék közül gyakori a magyar színjátszólepke (Apatura metis), amelynek – Közép- és Kelet-Ázsia mellett – Magyarországon, a Duna középső és alsó szakaszán ismertek előfordulásai. A hím szárnyai megfelelő szögből nézve kékeslila színűek, a nőstény szinte egész életét a felső lombkoronaszintben tölti. Hazánk népes lepkefaunájának leglátványosabb képviselői közül ritkán látható itt a fecskefarkú lepke (Papiliomachaon) és a farkasalmalepke (Zerynthia polyxena). Utóbbi szigetszerű gemenci előfordulása egyetlen tápnövényéhez, a magasabb részeken megtalálható farkasalmához kötődik. A szeptemberi napfényben a sarkantyúk áramlási árnyékában lévő feltöltődéseken gyakran látni sütkérező atalanta lepkéket (Vanessa atalanta), amint a nedves homokból ásványi anyagokat szívogatnak, erőt gyűjtve a vonuláshoz vagy az itteni átteleléshez. Az erdei tisztások virágainak gyakori vendége a nappali pávaszem (Inachis io), a fűzligetekben néha látható a ritka gyászlepke (Nymphalis antiopa).

Egy-egy öreg fa odújánál alkalmasint kirajzott anyakirálynőhöz csatlakozó méhcsapat is látható. Más helyütt fűzfában vagy nyárfában lévő, 2-3 cm átmérőjű lyukon lódarazsak (Vespa crabro) szorgoskodása, párzása figyelhető meg. Velük különösen vigyázni kell, mert szúrásuk az emberre is halálos lehet, méltó ellenfelük csak az errefelé honos és kissé rejtett életmódú (de költési időben feltűnően bizalmas) darázsölyv lehet.

A szomszédság

A Duna bal partján fekszik, a Kádár-szigetnél, a nagy testvére, szigetszomszédja, a Pandúr-sziget. Nevét a török időkben keletkezett, de napjainkra már megsemmisült Pandúr faluról kapta. (A Duna áradásainak kitett község lakosságát 1782-ben a kalocsai érsek Bajaszentistvánra és Csávolyra telepítette.) A Pandúr-sziget északi, keleti és déli partját a Sugovica (Szeremlei-Duna) mossa, amelyet mintegy száz évvel ezelőtt közvetlenül a Baja alatti részen áttöltöttek. Dunához kapcsolódó torkolatával elsőrendű fok és kitűnő horgászvíz. A sziget fokjai közül másodrendűként több kapcsolódik hozzá: Kerek-tó foka, Sarkantyú-fok, Hosszú-Dzsindzsa-fok.

A Felső-Pandúr nagy részét a XX. század elején épített nyári gát biztosítja a kisebb árhullámok ellenében. Északkeleti sarkából a Sugovica Baja melletti ívének átvágásával lett a Kis-Pandúr-sziget, mai nevén Petőfi-sziget. Az Alsó-Pandúrban megtalálhatók a szabályozások előtti időszak emlékei, a Duna lefűződött ágai, amelyek nevei megőrződtek – a tájon élő szeremlei emberek szóhasználatán keresztül – a mai térképek elnevezéseiben: Bundás-hókony, Vén-Duna-fok, Öreg-Bundás-tó, Ólak gödre, Kenderáztató, Paptava és Ófalu-Dzsindzsája a legjelentősebbek közülük. A terület gazdája 1945-ig a kalocsai érsekség volt, amely az itt lévő erdők nyiladékhálózatának kialakítását az 1820-as években kezdte el. Mintegy 100 kataszteri holdas, négyzet alakú táblákat alakítottak ki. Később a fő közlekedés átterelődött a nyiladékokra, a máig megmaradt régi földutak vadászati cserkészutak és az egyes erdőrészek feltáró útjai. Az erdőterületen ma az állami tulajdonú Gemenc Részvénytársaság folytat erdő- és vadgazdálkodást.

Kitekintés

A gemenci erdőt még ma is sokan az itt nagy számban élő gímszarvassal és vaddisznóval, illetve a vadászatukról szóló romantikus történetekkel azonosítják. Pedig az előzőeknél sokkal fontosabb, hogy az itt megalapított nemzeti park folyót szegélyező ártéri erdőjével különleges természeti érték. Bokorfüzesei, fűzligetei, nyárligetei és tölgy-kőris-szil ligeterdei az állatvilággal együtt ugyan egykori területük töredékeire szorultak vissza, de még így is megőrizték ma már ritka, jellegzetes élővilágukat és társulásaikat. A Kádár-sziget olyan, mint egy jó mintaterület, ahány százalék kerül, egy-egy áradás során, víz alá a Kádár-szigetből, közel annyi százalék kap vízborítást a gemenci erdőből.

Gemencen a Duna áradása nem csupán gondot, hanem áldást is jelent: feltölti a talajvizet, a főág és a mellékágrendszer átmosásával javítja a folyó öntisztulását, természetes módon trágyázza az árteret, tápanyagokkal dúsítja fel a vizet. Azonban a folyó medrének mélyülésével a mellékágak mindinkább csak a nagyobb árhullámok érkezésekor telnek meg vízzel, és a beáramló vízzel érkező hordalék ülepedése feltöltődésükhöz vezet. Alacsony vízállású időszakoknál a mellékágak egyes részein akár száraz lábbal is átsétálhatunk. Ilyen helyeken legközelebb talán csak a tél végi–tavasz eleji áradáskor lesz víz. Ezért jelenthet sokat, hogy a Kádár-Duna mederelzárását részben megszüntették, hiszen alacsonyabb vízállásnál alakul ki az összefüggő víztükör és indul meg a vízáramlás.

A Dunán 2002-ben két nagyobb árhullám vonult le: az első március 29-én tetőzött, a bajai vízmércén mért 844 cm-rel, a második augusztus 21-én, nemzeti ünnepünk utáni éjszakán 943 cm-rel. Az ártérben fekvő épületek víz alá kerültek; állatok pusztultak el; kisebb lett a vadásztatásból származó haszon; a magas talajvízállás, a fakadó vizek és az elöntések hátráltatták a szántóföldi növénytermesztést és az erdészeti munkákat; stb. – tehát károk lettek. A halak azonban tavasszal sikeresen ívtak, így az átlagosnál nagyobb mértékben szaporodtak az őket fogyasztó állatok; a magas vízállások szelekciós hatása pozitívan hatott a vadállományra; a mellékágak vízzel teltek meg; stb. – tehát Gemenc és az ide társult élővilág jutott kedvezőbb feltételekhez. A jövő, azaz a fenntartható halászat, az Európai Unióhoz csatlakozás, a minőségibb erdő- és vadgazdálkodás és legfőképpen a fejlődő ökoturizmus érdekében a nemzeti park szempontjai a fontosak, hiszen így egyre inkább olyan nemzeti értékünk lesz, ami Európában másutt nincs. Gemenc életerejét, az ártér sokféleségét eddig mindig a Duna áradásai biztosították, és reméljük, hogy a jövőben is így lesz. A folyamszabályozási munkák megkezdése előtt a gemenci erdőt változatos növényzet borította. A többszörös antropogén hatás (szabályozások, sajátos érdekeket figyelembe vevő erdőgazdálkodás) miatt a természetes növénytársulások már csak foltokban találhatók meg. Ezen szigetek egyike a XXI. század elején a Kádár-sziget. A magyarországi Duna alsó szakaszán megalapított nemzeti park közös reménységévé lett mindazoknak, akik féltik Európa e csodálatos természeti környezetét. Mindannyiunk feladata őrt állni azon folyók öröksége felett, amelyek évezredek óta rajzolják a Kárpát-medence arculatát.

Irodalom

[1] ANDRÁSFALVY B.: Duna mente népének ártéri gazdálkodása Tolna és Baranya megyében az ármentesítés befejezéséig. Tanulmányok Tolna megye történetéből, VII., Tolna Megyei Tanács Levéltára, Szekszárd, 1975.

[2] DELFT HYDRAULICS–RIZA–VITUKI: Floodplain Rehabilitation Gemenc. 1993.

[3] HORVÁTH S.: Tanulmány a Duna jégviszonyairól a Duna Bizottság részére, Budapest, 1959.

[4] IHRIG D.: A magyar vízszabályozás története. Vízdok, Budapest, 1973.

[5] KŐHEGYI M.: Baja története a kezdetektől 1944-ig., Akadémiai Könyvkiadó, Budapest, 1988. 25. old.

[6] KRÁNICZ I.: A Duna Paks–Zádor közötti szakasza. Vízügyi Közlemények, Budapest, 1977/3., 351–372. old.

[7] ZSUFFA I.: Műszaki hidrológia. Tankönyvkiadó, Budapest, 1984. 211–214. old.
 


Természet Világa, 134. évfolyam, 2. szám, 2003. február
http://www.chemonet.hu/TermVil/ 
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/


Vissza a tartalomjegyzékhez