A Rotary Club Budapest

előfizetéssel segíti az iskolákat!


A Rotary Club Budapest támogatásával 2002-ben és az idén is több hazai és határainkon túli magyar tannyelvű iskolába jut el a Természet Világa folyóirat.

A segítségadás indoklása: „A Rotary Club Budapest tagsága a középiskolás fiatalok természettudományos képzését, a kiművelt emberfők nevelését országunk versenyképessége és további fejlődése érdekében is nagy fontosságúnak tekinti. Az anyagilag hátrányos helyzetben levő tehetséges diákok esélyegyenlőségének a javítása ebben a vonatkozásban is kiemelkedően fontos feladat.”

A Rotary Club Alapítvány által átutalt pénzösszegből az alábbi iskolák jutottak lapunk egyéves előfizetéséhez:

Magyarországon: Árpád Fejedelem Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola (Kistelek), Báthory István Gimnázium (Nyírbátor), Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola (Ócsa), Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium (Bonyhád), Deák Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola (Jászárokszállás), József Attila Gimnázium (Monor), Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola (Abony), Kiss József Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola (Mezőcsát), Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium és Szakközépiskola (Hajdúnánás), Közlekedési Szakközépiskola és Gimnázium (Záhony), Mészáros Lőrinc Gimnázium és Szakközépiskola (Jászapáti), Móricz Zsigmond Gimnázium és Szakközépiskola (Ibrány), Nagy László Gimnázium (Kunhegyes), Petőfi Sándor Gimnázium (Sárbogárd), II. Rákóczi Ferenc Gimnázium (Vásárosnamény), Remenyik Zsigmond Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola (Füzesabony), Péter András Gimnázium (Szeghalom), Tolnai Lajos Gimnázium (Gyönk), Váci Mihály Gimnázium (Encs), Vörösmarty Mihály Gimnázium (Szentgotthárd).

Szlovákiában: Magyar Tannyelvű Alapiskola (Cilizská Radvan–Csilizradvány), Magyar Tannyelvű Alapiskola (Velky Meder–Nagymegyer), Magyar Tannyelvű Alapiskola (Topolniky–Nyárasd), Magyar Tannyelvű Alapiskola (Gabcikovo–Bős), Mezőgazdasági Szakközépiskola (Dunajská Streda–Dunaszerdahely).

Romániában: Liceul Teoretic Zayzoni Rab István (Săcele–Csecseleváros), Liceul R. Catolic (Alba Iulia–Gyulafehérvár), Liceul Teoretic (Corund–Korond) Liceul Teoretic (Zetea–Zetelaka), Liceul Teoretic Petőfi Sándor (Dănestii–Dánfalva).

Jugoszláviában: November 18. Műszaki Középiskola (Subotica–Szabadka), Doszitej Obradovics Gimnázium (Bačka Topola–Bácstopolya).

Ukrajnában: Nagyberegi Református Líceum (Nagybereg), Bolyai János Középiskola (Aknaszlatina), Beregszászi Magyar Gimnázium (Beregszász).
 


Természet Világa, 134. évfolyam, 1. szám, 2003. január
http://www.chemonet.hu/TermVil/ 
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/


Vissza a tartalomjegyzékhez