Pillangótánc

Beszélgetés Somodi Ferenc természetfotóssal


1975-ben, február 28-án születtem Kecskeméten. A gyöngyösi Mezőgazdasági Főiskolai Karon szereztem agrármérnöki diplomát. Egy Kecskemét melletti tanyán élek, ahol fotózás mellett gazdálkodom. Gyümölcstermesztéssel foglalkozom és hűtőházat vezetek Ménteleken.

Az Év természetfotósa pályázaton Pillangótánc című felvételével „Az állatok viselkedése” kategóriában második díjat nyert. Meglepte, hogy a pályázatra benyújtott fotói közül ezt díjazták? Megtippelhető előre az előző évi nyertes felvételek alapján, hogy milyen képek lesznek a „befutók”?

Természetesen nagyon örültem a díjnak, de úgy gondolom, előre megmondani, hogy melyik képet fogják díjazni, talán nem is lehet. Azt pedig nagyon nehéz tudni, hogy az előző évi képek alapján mi lehet a „befutó”, egy kategóriában más-más években lehet teljesen különböző stílusú kép is díjazott.

– Ennyi pillangó egy helyen szinte lehetetlen. Talán csak tiszavirágzás idején látni ennyi kérészfélét, ahogyan légies táncukat lejtik a víz felett.

Gyönyörű volt látni azt a húsz-harminc pillangót, káposztalepkét, amint szomjukat oltva egyszerre fel- és leszálltak. Az volt az érzésem, mintha nem is táplálkoznának, hanem valami táncot járnának ragyogó szárnyukkal az augusztus esti fényben.

Pillangótánc

– A képből árad a derű, a nyugalom, a könnyedség. Ezt keressük mindannyian a természetben. De a természetfotósok mintha másképp látnák a természetet.

– Remélem, így van, mert csak így sikerülhet azt is megmutatni a természetből, ami mellett sokan elrohannak. Keveseknek jut eszébe, hogy jobban megnézzenek egy harmatos virágot a hajnali fényben, vagy hogy elgyönyörködjön abban, milyen egy nektárt gyűjtögető rovar.

– Milyen szemmel nézi egy másik természetfotós képeit?

– Ha jó képet látok, az első reakcióm az: kár, hogy nem én fotóztam. Azután boncolgatni kezdem, hogyan készülhetett, milyen optikával, milyen technikával, és megpróbálok tanulni, ötletet meríteni belőle az újabb fotózáshoz.

– Mikor mondható az, hogy jól sikerült a fotó?

– Akkor, ha valahányszor ránézek, öröm fog el. Ha újra átélem azt a hangulatot, amit készítésekor éreztem. Ha ebből másoknak is át tudok adni valamit, akkor sikerült jól a kép.

Mióta foglalkozik a természetfotózással? Tanulta valakitől a mesterséget?

Tizennégy éves korom óta minden szabad időmet a természetjárásnak és fényképezésnek szentelem. Arra azonban már nem emlékszem, azért kezdtem-e fotózni, mert láttam valami szépet, vagy azért, mert fotótémát kerestem.Nem tanultam a fényképezést, autodidakta vagyok. Persze, voltak és vannak példaképeim, akiktől szívesen tanulok.

Mik a kedvenc fotótémái?

Tizenévesen minden érdekelt, mindent lencsevégre kaptam, amibe belebotlottam. Az utóbbi időben azonban főleg virágokat, gombákat, rovarokat fényképezek. Elsősorban azért, mert szerintem a természetben a legváltozatosabb témákat az egészen apró dolgokban lehet megtalálni. Elég egy négyzetméternyi füves területre lehasalni, és máris kinyílik előttünk egy nyüzsgő, élettel teli világ.

– Biztosan voltak kalandjai fotózás közben.

A természetjárás önmagában is csupa kaland, a fotózás pedig még ezt az élményt is megsokszorozza. Gemencen esett meg velem egyszer tavasszal, amikor már délután hazafelé tartottunk, hogy egy rét túloldalán vaddisznókat vettünk észre. A barátommal szép lassan arrafelé kezdtünk kúszni, a szél és a fények is kedvezőek voltak. Túl nagy reményt nem fűztem a sikerhez, így a gépben lévő filmet egy kocka híján – meglehetősen távolról – elfényképeztem. Ahogy közeledtünk a konda felé – egyáltalán nem vettek észre bennünket –, sikerült négy méterre megközelítenem egy anyadisznót, amint pár napos kicsinyeit szoptatta. Húsz percen keresztül néztem a szoptatást és a játszadozó kismalacokat az egyetlen megmaradt filmkockával a fényképezőgépemben! Az egyik kismalac egészen elém jött, és másfél-két méterről belenézett az objektívbe. A következő tekercs azonban messze mögöttem, a fotóstáskámban volt. Azóta a zsebembe is rakok tartalék filmet.

– Sok helyen megfordulnak a fotósok és látják a változást a természetben, sokan meg is örökítik azokat, jót és rosszat egyaránt. Milyenek a tapasztalatai?

Én sajnos – koromnál fogva – nem járom régóta a természetet, de a változás így is sokszor szembeötlő. Szomorú, hogy mindent elönt a szemét, a lakóhelyem közelében a még meglévő homoki tölgyesen ma is végeznek tarvágást, gyepeket törnek fel, ahova még pár éve hajnalonként fotózni jártam. A pozitív változás nagyon ritka. Sajnos még mindig a természeten a legkönnyebb átgázolni.

– A természetfotózásból meg lehet élni Magyarországon?

Nem hiszem. Csak külföldön. Inkább az a kérdés, hogy tudunk-e ma itthon annyit áldozni a természetfotózásra, hogy lépést lehessen tartani a világ természetfotósaival.

– Mióta tagja a NaturArtnak?

Nem vagyok tagja a szövetségnek, bár hét-nyolc évvel ezelőtt próbálkoztam, akkor elutasítottak. Ekkor még egészen egyszerű volt a felszerelésem, a fotózás iránti lelkesedésem viszont annál nagyobb. Így most teljesen függetlenül fotózom, sehova sem tartozom, aminek megvannak persze az előnyei is.

– Volt már kiállítása valahol? Csak itthon fotózik?

– Három önálló kiállításom volt eddig. Igen nagy megtiszteltetés számomra, ha ismeretterjesztő folyóiratok címlapján jelenhetnek meg képeim, például a Természet Világában, a TermészetBúvárban, vagy fotográfiai szaklapokban. Nagyrészt Magyarországon járom fényképezőgépemmel a természetet, de szerencsés helyzetben vagyok, mert Méntelek, ahol élek, rengeteg fotótémát kínál. Távoli helyekre még nem jutottam el, csak a környező országokban fotózok alkalmanként.

– Vannak-e álmai, vágyai, melyeket el szeretne érni?

Mindig voltak és vannak álmaim, vágyaim. Egy-egy új objektív mindig is az aktuális vágyaim közé tartozott. Ezen kívül szeretnék eljutni a Bajkál-tóhoz, és amit csak lehet, lencsevégre kapni. Remélem, egyszer megvalósul.
 
 
 

Az interjút készítette: KAPITÁNY KATALIN


Természet Világa, 133. évfolyam, 12. szám, 2002. december
http://www.chemonet.hu/TermVil/ 
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/


Vissza a tartalomjegyzékhez