Gyenis Gyula – Joubert Kálmán

Óriások leszünk?
A felnőttkori testmagasság szekuláris trendje




Louis René Villermé, a franciaországi közegészségügy megalapítója figyelte meg a Napóleon utáni időkben azt a jelenséget, hogy az egymást követő generációk testmagasságátlaga egyre nagyobb lesz. Ugyancsak ő írta le először 1829-ben, hogy a növekedésre a társadalmi-gazdasági tényezőknek jelentős hatása van: „Az emberi testmagasság nagyobb, a növekedés üteme pedig gyorsabb lesz, abban az arányban, ahogy egy ország gazdagodik, a ruházkodás, a táplálkozás és a lakáskörülmények javulnak, a munkaerő kizsákmányolása és a nyomor pedig csökken a gyermek- és ifjúkorban. Másképpen szólva, a szegénység által teremtett körülmények késleltetik a végleges testmagasság elérésének időpontját és egyúttal csökkentik is azt.” Villermé ezeket a megfigyeléseit az 1800 és 1810 között besorozottak testmagasságadataira alapozta, amelyeket a francia megyék prefektusai gyűjtöttek számára össze 1812-ben és 1813-ban.

Lambert Adolph Jacques Quetelet, a sokoldalú belga tudós az 1823–1827 között Brabant tartomány városaiból és a környező településekről származó sorkötelesek magasságát vetette össze. Azt találta, hogy amíg a városi regruták mediánértékei elérik a 164,0–165,4 cm-es tartományt, addig a környező településekről származóké csak a 162,3–163,1 cm között van. Tehát a városi fiatalok mintegy 2 cm-rel magasabbak voltak vidéki társaiknál.

1964-ben a norvég sorkötelesek testmagasságadatairól jelent meg átfogó tanulmány, amelyből kiderült, hogy Norvégiából már 1741-től kezdve vannak ilyen adatok.

A gyermekek „nagyságára” (és testsúlyára) vonatkozó adatokat Edwin Chadwick Angliában Villermével és Quetelettel közel egy időben publikálta. Ekkoriban a 9–18 év közötti fiúk és lányok Manchester és Stockport textilgyáraiban napi 12–14 órát dolgoztak megállás nélkül, de már a 4–5 éves gyermekek is kenyérkeresők voltak; a gépek alatti a hulladékokat és a fonalat gyűjtötték össze. Testileg annyira fejletlenek, gyengék voltak, hogy amikor Chadwick nyilvánosságra hozta eredményeit, már 1833-ban új ipartörvényt (Factories Act) fogadott el a brit parlament. Ebben megtiltották a 9 évesnél fiatalabbak munkavégzését, a 9–13 év közöttiek részére pedig napi másfél óra étkezési és pihenési szünetet kellett beiktatni.

A jelenség meghatározása
és vizsgálata hazánkban

Az iskolás gyermekek testi fejlettségét az 1870-es évektől vizsgálták rendszeresen a fejlett országokban, de a növekedés gyorsulását csak 1920 után írták le, és „akceleráció”-nak nevezték el. Ötven év múlva vált általánossá az a nézet, hogy komplex jelenségről van szó, amely a testméretek többségénél jelentkezik és a korai érés is fontos jellemzője. A jelenség a „szekuláristrend” nevet kapta, amelyről az is kiderült, hogy a testméretek egy népességben adott időszakban nemcsak növekedhetnek, hanem csökkenhetnek is, ilyenkor az érés időpontja is későbbre tolódik. A szekuláris trend komplex jelenség, amely a különböző testméretek és testi jellegek méretbeli és fejlődési ütembeli egy irányú változásaiban jelentkezik egy adott földrajzi és társadalmi egységben élő népesség egymást követő nemzedékeiben.

Magyarországon Véli György kaposvári gyermekorvos írta le először az „akceleráció” jelenségét 1954-ben. Az 1852–1927 között született 20 éves Somogy megyei sorkötelesek adatait elemezve megállapította, hogy azok a vizsgált időszakban 10 évenként 7,88 mm-rel lettek magasabbak. A következő időszakra vonatkozó adatai még akcelerációt mutatnak: az 1927–1943 között születetteknél a dekádonkénti növekedés üteme 17,88 mm volt. Az 1944–1958 között születetteknél azonban már nem talált változást a testmagasságban, ezért úgy vélte, hogy Magyarországon megállt a növekedés gyorsulása.

Hazánkban a gyermekek testi fejlettségének vizsgálata az 1870-es években kezdődött, de az első évtizedekben nem volt átfogó, a népesség nagy részére kiterjedő felmérés. Inkább csak egy-egy település lakóit, vagy egy-egy iskola tanulóit mérték. Az első országos adatgyűjtést Bartucz Lajos, a szegedi, majd a budapesti tudományegyetem antropológus professzora végezte, amelyben 1910-től 1920-ig közel 37 000 iskolás gyermek adatait gyűjtötte össze. Mintegy 60 évvel később, 1981–84 között Eiben Ottó több mint 40 000 főre kiterjedő, 3–18 éves korú gyermekekből álló, országosan „reprezentatív” mintán végzett kutatást. A reprezentativitás itt azt jelenti, hogy a mintába véletlen kiválasztással bekerültek olyan csoportot alkotnak, amely több szempont szerint is (például a település nagysága, az iskolatípus stb.) megfelel a teljes népességen belüli megoszlásnak. A feldolgozott adatok így a teljes népességre jellemző értékeket tükrözik. A két vizsgálat testméretadatai nagy különbségeket mutatnak a később vizsgált gyermekek javára, és ezek általában nagyobbak voltak a fiúknál, mint a lányoknál. Különösen a serdülőkorban mutatkoztak nagy eltérések, mert amíg a 6 éves fiúk testmagasságátlagánál a két vizsgálat között 4,27 cm volt a különbség, addig a 10 éveseknél 10,09 cm, a 11 éveseknél 9,95 cm, a 12 éveseknél 11,50 cm, a 13 éveseknél 11,34 cm, a 14 éveseknél 11,20 cm, a 15 éveseknél pedig 10,82 cm. Eiben vizsgálatában a „végleges”, a felnőttkori testmagasságnak elfogadott 18 éves kori testmagasságátlag a fiúknál (175,34 cm) 7,89 cm-rel, a lányoknál (162,28) pedig 7,28 cm-rel volt magasabb, mint Bartucz 60 évvel korábban mért mintájában.

Valóban megállt hazánkban
a növekedés?

Véli az általa feldolgozott sorkötelesek adataira támaszkodva úgy vélte, hogy hazánkban megszűnt az „akceleráció”. Felmérései azonban többnyire csak egy kis terület (Somogy megye és Kaposvár) viszonylag csekély esetszámú (általában évfolyamonként mintegy 200 főre kiterjedő) sorköteleseinek adatait tartalmazzák.

Valóban reprezentatív mintán Magyarországon csak 1973-ban, majd 1998-ban végeztek vizsgálatokat a sorozásra került ifjak körében. Az elsőt NemeskériJános vezette, a másodikat pedig e cikk szerzői.

Nemeskéri és munkatársai 1973-ban az 1955-ben született 9495 fiú adatait elemezték, ami abban az évben a 18 éves fiúk 9,02 százalékának felelt meg. A mintavételi rendszer kiindulási alapja az Országos Tervhivatalnál használt regionális beosztás volt. A régiók mindegyikéből egy-egy megyét, a megyén belül pedig meghatározott településeket választottak ki, mégpedig oly módon, hogy azok a legfontosabb demográfiai és foglalkozási ismérvek szerint a legjobban megközelítsék a régió megfelelő adatait. A mintába kijelölték Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun, Veszprém és Somogy megye meghatározott településeit, a nagyobb városok közül Budapestet, Debrecent, Miskolcot, Pécset és Szegedet. 1998-ban a sorozásra került 18 évesek mintavétele természetesen ugyanezen településekről történt, ekkor 8002 főt vizsgáltak, ami az 1980-ban született fiúk 10,95 százaléka. A két vizsgálat testmagasságra vonatkozó átlagértékei (171,2 cm és 175,8 cm) azt mutatják, hogy 25 év alatt a 18 éves magyar sorkötelesek testmagassága 4,6 cm-rel nőtt. Érdekes, hogy az Eiben-féle mintában a 18 éves fiúk átlagos testmagasságánál a mintegy 15 évvel később mért sorkötelesek csak 0,5 cm-rel magasabbak. Ennek az a magyarázata, hogy az 1980-as évek elején a fiúk jelentős része nem jutott el a középiskolába, illetve annak negyedik osztályába, ezért ez a minta nem reprezentálja az akkori 18 éves fiúk teljességét.


1. ábra. A fiatal felnőtt férfiak testmagasságának alakulása 1790–1998 között Magyarországon és Közép-Európában

Az Osztrák–Magyar Monarchiában az 1870-es évektől adták ki a Militärstatistisches Jahrbuch für das Jahr… c. évkönyveket, amelyek a bevonulók néhány testméretét is tartalmazták. Az 1872-ben megjelent, és az 1870-es év adatait tartalmazó évkönyv szerint például azok voltak alkalmasak katonai szolgálatra, akiknek a termete elérte a 59 hüvelyket (154 cm-t). Az említett évkönyvek, továbbá a levéltárakban talált sorozási jegyzékek és nemesi összeírások adatai alapján a hazai testmagasságadatokat 1790-ig lehet visszavezetni. Az 1. ábrán látható az 1790–1998 közötti Habsburg-monarchiabeli és magyarországi sorozások alkalmával megállapított, továbbá a második világháború utáni kelet- és nyugat-németországi, valamint ausztriai sorozások testmagasságátlagainak alakulása.

Az adatok szerint a magyar sorkötelesek 1998-ban mért 175,8 cm-es testmagasságátlaga az 1790-ben mért 158,7 cm-es termeténél 17,7 cm-rel lett magasabb. Ez 10 évenként 8,2 mm-es növekedést jelent. A két időpont között eltelt 208 év alatt azonban az évtizedekre számolt növekedésintenzitás nem volt egyenletes: 1790–1870 között 5,2 mm, 1870–1911 között 5,8 mm, 1911–1973 között 9,7 mm volt, 1973–1998 között pedig hirtelen 18 mm-re ugrott. A kelet- és nyugatnémet adatok hasonló intenzitást mutatnak, a németek testmagassága azonban 4 cm-rel, illetve 6 cm-rel nagyobb. Az osztrák felmérések csak 14 évet ölelnek fel (1981–1995), itt a növekedés csupán 0,8 cm, de az osztrák sorkötelesek is magasabbak a magyaroknál, mintegy 2 cm-rel.

A magyar sorkötelesekről nyert információkat összevetve a Gyenis Gyula által 1976–1990 között vizsgált műegyetemi hallgatók 15 évfolyamának adataival azt mutatják, hogy a bevonulók testmagasság-növekedése intenzívebb volt, mint az egyetemi hallgatóké.

Mindezek azt bizonyítják, hogy Vélinek az a megállapítása, mely szerint az „akceleráció” hazánkban megállt, téves volt. Ennek oka feltehetően az, hogy Véli egy kis terület népességének kis elemszámú mintái alapján vonta le következtetéseit, amelyek azonban nem vetíthetők ki az adott sorköteles évfolyamok egészére.

A csökkenő, illetve negatív
növekedésgyorsulás

A sorköteleseknél mért testmagasságátlag szekuláris trendjének 1973 és 1998 közötti alakulásában a lakóhely területi megoszlása szerint a következők figyelhetők meg (2. ábra).


2. ábra. Az 1973. és 1998. évben vizsgált sorkötelesek testmagasságainak alakulása a lakóhely területi megoszlása szerint

– Az eltelt 25 év alatt csökkent a különböző területekről származó sorkötelesek legnagyobb és a legkisebb testmagasságátlagai közötti különbség: 4,7 cm-ről 3,1 cm-re.

– Az 1973-ban legmagasabbnak bizonyult budapesti besorozottak testmagasságátlaga nőtt a legkisebb mértékben az eltelt 25 év folyamán (1973: 174,0 cm, 1998: 176,9 cm), mindössze 2,9 cm-t, és ezzel második helyre szorultak a megyei városok sorkötelesei mögé (177,0 cm), akik ugyan csak 0,1 cm-rel, de megelőzték őket.

– A budapesti 18 éves fiatalok testmagasságátlagának emelkedésében – a többi területhez viszonyítva – erős intenzitáscsökkenés figyelhető meg. Ennek az lehet az oka, hogy az itt élő fiatalok nagy részének már 25 évvel korábban is az országos átlagnál kedvezőbbek voltak az életkörülményei, a táplálkozása, a szociális és higiénés viszonyai, továbbá kedvezőbb volt a főváros egészségügyi ellátásának infrastruktúrája is. Ennek megfelelően a szekuláris trendre kedvezően ható tényezők is – átlagosan és relatíve is – kisebb mértékben javulhattak, mint ami az ország más, kedvezőtlenebb adottságú településein megfigyelhető volt.

Hasonló okokra vezethető vissza a sorköteleseknél és a műegyetemi hallgatóknál korábban említett növekedés-intenzitásbeli különbség is. A korábbi évtizedekben ugyanis az egyetemre felvehető hallgatók létszáma erősen korlátozott volt, s ezt szigorú felvételi vizsgákkal érték el. A kedvezőbb életkörülmények között felnőtt, felsőfokú iskolai végzettségű szülői háttérrel rendelkező és ezért jobb középiskolai teljesítményt elérő fiatalok – akik általában magasabbak, fejlettebbek is voltak, mint kortársaik – könnyebben jutottak be az egyetemekre, mint mások.

Hogyan változott a menarche-kor?

A szekuláris trend másik részjelensége hazánkban már nem csökkenő tendenciát, hanem megállást, sőt megfordulást (negatív szekuláris trend) mutat. Ez a menarche-kor, vagyis a lányoknál az első menstruáció medián– (közép-) értéke, amely azt az életkort mutatja, amelynél a lányok 50 százaléka már menstruál, 50 százaléka pedig még nem. A XIX. század közepén, Semmelweis korában ez 16 éves kor körül volt. Az 1959–1961 között gyűjtött országos mintában a menarche-medián viszont már csak 13,28 korévnél volt. Eiben Ottó több, mit négy évtizede (1958-tól) vizsgálja Körmend gyermekeinek és ifjainak testi fejlettségét 10 évenként. Az első vizsgálatnál a menarche mediánja 13,53 év volt, ami 1968-ra 12,75 évre csökkent, tíz évvel később viszont nem változott (12,80 év), majd 1988-ra már kissé későbbre tolódott, mert a medián ekkor 12,93 év volt és 1998-ban is ezen az értéken (12,95) maradt. Gyenis Gyula hasonló tendenciát figyelt meg a szintén tízévenként ismételt érdi vizsgálatainál, ahol a menarche-medián 1979-ben, 1989-ben és 1999-ben a következőképpen változott: 12,85, 12,60 és 12,56 év. A menarche-kor szekuláris trendjét jól mutatják a franciaországi adatsorok (3. ábra).


3. ábra. A menarche-kor szekuláris trendje Franciaországban 1841 és 1979 között


 


A legújabb külföldi (például olaszországi, nagy-britanniai, svéd és horvát) adatok alapján úgy tűnik, hogy a menarche-medián értéke kissé nő, tehát az érés későbbi időpontban történik. Ez a fejlett és a közepesen fejlett országokban ma már általános jelenség.

A testméreteknél is vannak adatok a szekuláris trend csökkenésére, illetve a negatív irányú szekuláris trend megjelenésére. Hollandiában – ahol a 18 éves fiatalok Európában a legmagasabbak – például a sorkötelesek testmagasságának dekádonkénti növekedése 9,5 mm volt 1863–1900 között, 15 mm 1900–1940 között, 23,2 mm 1950–1978 között, majd a növekedés mértéke 10 mm-re csökkent 1979–1991 között, 1988–1991 között pedig már nem volt növekedés, csak 2 mm-nyi csökkenés. A gazdaságilag fejlett és magas életszínvonalú Svédországban és Norvégiában is igen alacsony a termet növekedésének üteme: csupán 3 mm dekádonként.

Negatív szekuláris trend, tehát a testmagasság csökkenése mutatkozik a fejlődő országok nagy részében, amelyeket inkább „visszafejlődő” országoknak lehetne nevezni. Az 1975-ből származó adatok szerint az olyan országokban, ahol a gazdaság fejlődése nem tartott lépést a népesség gyarapodásával, mint a Dél-afrikai Köztársaságban, Koreában, vagy Chilében, csökkent az életszínvonal és ezzel együtt a termet is.

Időszakos visszaesés a gyermekek testmagasságánál és a testsúlyánál hazánkban is megfigyelhető volt az első világháború után az 1920-as években, illetve a második világháború után az 1950-es években. Hasonló jelenséget írtak le a második világháború után Franciaországban, Norvégiában, Németországban és a Szovjetunióban is. Ez a háborúk alatti és utáni rossz életkörülményekkel magyarázható.

Hogyan magyarázható a jelenség

Azokban az országokban, ahol a gazdaság növekedése az életszínvonal emelkedését okozza, ott a pozitív szekuláris trend „működik”. A már hosszú ideje tartó és számos helyen végzett kutatások során azonban más elképzelések is napvilágot láttak. A kutatók egy része például arra a megállapításra jutott, hogy a trópusi éghajlat, vagy a nagy tengerszint feletti magasság csökkenti a növekedés és fejlődés ütemét. Mások a migráció ütemének és nagyságának növekedésével magyarázzák (legalábbis részben) a növekedés és az érés folyamatának pozitív változásait. Ez azt feltételezi, hogy az embernél ugyanúgy működik az ún. heterózishatás, mint a növényeknél és az állatoknál (ahol a genetikailag egymástól távolabb álló egyedek kereszteződésekor az első utódnemzedékben előnyös tulajdonságok alakulnak ki, például nagyobb testméret, vagy több termés). A kutatók többsége azonban az életszínvonal növekedését tartja a döntő tényezőnek, amely magával hozza a higiénés viszonyok javulását, az egészségügyi ellátás fejlődését, az urbanizáció térhódítását, a táplálkozás mennyiségi és minőségi megváltozását stb.

A szekuláris trend azonban nem folytatódik a „végtelenségig”. Egyes emberek ugyan lehetnek óriások (aminek általában a növekedési hormon túltermelése az oka), de az emberiség soha nem lesz egységesen óriás méretű. Az életszínvonal növekedése egyre inkább lehetővé teszi, hogy a gyermekek elérjék az örökölt gének által megszabott testmagasságot, amit korábban csak kevesen értek el a nagyszámú retardáló hatást kifejtő tényező miatt. A fejlett országokban már a közeli jövőben a népesség nagy része elérheti a genetikusan meghatározott testmagasságát, de erre ma még az emberiség nagy többségét kitevő, szegény társadalmak népességeinek még hosszú ideig kell várnia.
 

Irodalom

Bartucz L. 1923 Az iskolás gyermekek termetbeli növekedése Magyarországon 36.646 adat alapján. Anthrop. Füz. Budapest, 1, 88–92.

Bodzsár, É. B., Susanne, C. 1998 Secular growth changes in Europe. Eötvös University Press, Budapest.

Eiben O. 2001 A magyar gyermekek biológiai állapota a XX. században. A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének 2001. évi Történeti Demográfiai Évkönyve. Budapest, 481–501.

Eiben, O. G. 2001 Changes of age at menarche over a half-a-century in Körmend Growth Study. Anthrop. Notebooks, VII., 33–44.

Gyenis Gy. 2001 ÉRD 1999 növekedésvizsgálat. Anthrop. Közl., 42, 105–109.

Gyenis Gy., Joubert K. 2002 Secular trends of body height, body weight and BMI of Hungarian university students and conscripts. Humanbiol. Budapest., 27, 95–105.

Joubert K., Gyenis Gy. 2001 A 18 éves sorköteles ifjak egészségi állapota, testfejlettsége. KSH Népességtudományi Kutató Intézet, Kutatási Jelentések, 70.

Nemeskéri J., Juhász A., Joubert K. 1983 A 18 éves sorköteles fiatalok testi fejlettsége, biológiai, egészségi állapota. KSH Népességtudományi Kutató Intézet Közleményei, 53.

Tanner, J. M. 1981 History of the study of human growth. Cambridge University Press, Cambridge.


Természet Világa, 133. évfolyam, 11. szám, 2002. november
http://www.chemonet.hu/TermVil/ 
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/


Vissza a tartalomjegyzékhez