Kétszer is gondold meg!

James Randi rovata


James Randi, a világhírű amerikai bűvész már közel két évtizeddel ezelőtt 10 000 dollár díjat tűzött ki annak, aki ellenőrzött kísérleti körülmények között valami olyanra képes, amit a tudomány jelenlegi állása szerint nem képes megmagyarázni. Kezdeményezésének az évek során számos támogatója akadt, létrejött a James Randi Oktatási Alapítvány (JREF), és a korábbi díj összege a szponzoroknak köszönhetően egymillió (!) dollárra emelkedett. Erre az összegre bárki pályázhat. A pályázat feltételei megtalálhatók az alapítvány honlapján (http://www.randi.org). Az alábbi cikk egy ilyen pályázatot követő tesztről számol be. A felajánlott összeget még egyszer sem kellett kifizetni.

James Randi új rovata a Természet Világa folyóiratban az elmúlt hónapban indult. A beköszöntő tanulmány címe a következő volt: „Itt az ideje, hogy a tudomány és a média a sarkára álljon.”

Lekonyult a varázsvessző

A James Randi Oktatási Alapítványnál (JREF) március végén egy „varázsvesszős” szakembert teszteltünk, aki versenybe szállt az egymillió dolláros díjunkért. Mike Guska úr beküldte a megfelelően kitöltött jelentkezési lapot, ezután – e-mail segítségével részletesen megbeszéltük, milyen körülmények között fog lezajlani az előzetes teszt. Mivel a pályázó nem messze lakott Fort Lauderdale-tól, ezért úgy döntöttünk, hogy nincs szükség más személyt kijelölni az előzetes teszt levezetésére. Guska úr megjelent a központunkban, tucatnyi különböző villás vesszőt hozott, és hosszas magyarázatba kezdett korábbi sikereiről, valamint eljárásának elméleti alapjairól. Ezt mi elhárítottuk, hogy azonnal elkezdhessük a kísérleteket. Ha ilyen tesztet végzünk, bennünket csak az eredmény érdekel, kiegészítő szöveg nélkül.

Guska úr céltárgyai

Mike specialitása az arany megtalálása, ezért a kísérleteket erre kihegyezve végeztük el. Hozott magával egy csomó céltárgyat, amit észlelni szándékozik. Ezek között volt öt kvarcdarab, kilenc „Sacagawea” egydolláros pénzérem, egy aranygyűrű, egy aranyrög, valamint egy kis fiola, amelyben víz volt és néhány lapos pehely úszkált. Azt állította, hogy ezeket a tárgyakat korábban mindig sikeresen detektálta, ha varázsvesszőjét aranyra „kalibrálta” be – oly módon, hogy a varázsvessző végére kis aranydarabot erősített. A varázsvesszősök között általános gyakorlat, hogy bizonyos anyagra „érzékenyítik” műszerüket. Úgy döntöttünk, mind a 17 általa hozott tárgyat felhasználjuk egy műanyag zacskóba csomagolva, hogy a megtalálás lehetőségét a maximumra növeljük. Ő ezután „behangolta” aranyvégű vesszőjét. A zacskóban levő tárgyak teljes tömege 230 gramm volt.

Mi természetesen tudtuk, hogy az egydolláros pénzérmék nem tartalmaznak aranyat. Az érmék felülete mangán-bronz ötvözettel van bevonva, amely aranyszínű ugyan, de nem arany. Amikor megkérdeztük Mike-ot, hogy a kvarcdarabok tartalmaznak-e aranyat – az arany gyakorta előfordul kvarctartalmú kőzetekben –, hosszas magyarázatba kezdett arról, hogy ha két ilyen követ összeüt, szikrák jönnek létre, amelyek szerinte felraktározott és soha ki nem fogyó energiából keletkeznek. Szerinte az ásványnak „töltése” van, amelyet varázsvesszője detektálni képes. (Valójában ún. piezoelektromos hatásról van szó, amelynek eredményeképpen az összeütött kvarcdarabokból szikra pattog ki.) Hiedelmeit természetesen nem vontuk kétségbe, mivel a megállapodott szabályok szerint semmi módon nem befolyásolhattuk önbizalmát. Minden megjegyzés nélkül elkezdtük a kísérletet.

Megszámoztunk 10 darab JREF díszkávésbögrét, kívülről a fenekén, 1-től 10-ig. A kísérlet bevezető része 20 „nyitott” próbálkozásból állt, amikor minden jelen levő személy tudta, melyik bögrébe helyeztük a tárgyakat tartalmazó zacskót. Először megkértük Mike-ot, válassza ki a tíz bögréből azt, amelyikbe a tárgyakat helyezni kívánja, és minden alkalommal válassza ki, hogy a bögrét hová helyezzük el. Megkértem, hogy a könyvtárszobánk padlózatát gondosan „tapogassa le” műszerével, hogy nem talál-e valamilyen, a detektálást zavaró tényezőt, és ő helyezze el a bögréket a padlón, amelyek helyzetét bármikor megváltoztathatta. Először azt mondta, hogy a bögrék között ötlábnyi (kb. 165 cm) távolság az ideális, de neki háromlábnyi is elég. Én ragaszkodtam ahhoz, hogy a távolság legyen csak ötlábnyi, nehogy később ez kifogásként felmerülhessen. A végső elrendezésnél aztán voltak bögrék, amelyek csupán egylábnyira (33 cm) voltak egymástól, de mi nem avatkozhattunk be a folyamatba, mivel kijelentette, minden megfelelő a kísérletekhez.

Mike arra is megkért bennünket, hogy távolítsunk el a szobából a közeli könyvespolcokról néhány fémtárgyat (fémserleg trófeákat, fémérmeket, acélszerszámokat). Kérésére egy teáskanalat is kivittünk a szobából, mivel szerinte az ezüst hatással lehet a varázsvesszőjére; a kanál történetesen alumíniumból volt, de ezúttal sem igazítottuk helyre kijelentéseit.

A „nyitott” kísérletsorozatnál a tárgyakat tartalmazó zacskót a Mike által kiválasztott bögrébe helyeztük el. Ő ezután gondosan „szkennelt” műszerével, majd – kezével mutatva vagy szóban – megjelölte a bögrét, amelyben szerinte a vessző a tárgyak jelenlétét detektálta. Új elhelyezés után a folyamat megismétlődött, összesen húsz alkalommal. A nyílt kísérletekben az eredményesség 100% volt.

Szünet. Hadd magyarázzam meg, miért is volt szükség erre a 20 előzetes tesztre, amelynél a megtalálandó tárgy helyét ismerte. Öt különböző célt szolgál, amelyhez ilyen kísérleteknél mindig ragaszkodunk.

A kísérletet végző személynek alkalma van kipróbálni az elrendezést, valamint olyan változtatásokat eszközölni, amelyeket szükségesnek lát. Guska úr a tíz kávésbögre helyzetét sokszor megváltoztatta a padlón, mielőtt elkezdődtek a „nyílt” kísérletek, végül kijelentette, hogy elégedett mind az elhelyezéssel, mind pedig az egyéb feltételekkel.

A számok véletlenszerű kiválasztásának folyamata, amely néha nem ismert a kísérletet végző személy előtt, világossá válik. Mike esetében tíz kártyát megszámoztunk egytől tízig, a csomagot megkeverve a kártyákat arccal lefelé kiterítve elhelyeztük egy asztalon és megkértük, hogy válasszon ki közülük egyet.

Az eljárás során a kísérlet alanya megismerkedik az eljárással, és a szabályokkal. Mike esetében csak egyetlen tényezőben történt változtatás: eredetileg műanyag poharakkal kezdtük, de a tárgyakat tartalmazó zacskó mérete miatt át kellett térni a díszkávésbögrékre.

A kísérleti alanynak módjában áll eldönteni a „nyitott” teszt során, hogy bízik-e magában és képességeiben. Mike erről meg volt győződve.

A „nyitott” próbálkozásokat követő „vak” kísérletek lefolytatása után az alany nem hivatkozhat arra, hogy cserben hagyták képességei. Mike százszázalékos kezdeti eredménye azt mutatta, hogy képességei teljes birtokában van.

A „vak” kísérleteknél Mike Guskával együtt kimentem a szobából, ahol két másik személy a kártyák közül választva a húzás alapján elhelyezte a céltárgyat a kijelölt bögrébe. Ennek elkészülte után jelt adtak. Mike Guskával visszamentünk a szobába, a két személy pedig kiment. Mike ekkor nekilátott a detektálásnak, én pedig nagyon figyeltem, arra, nehogy hozzáérjen valamelyik bögréhez, csak a varázsvesszőjével foglalkozhatott. Megjegyzem, a kísérletek során nem történt semmiféle ilyen nem jóhiszemű próbálkozás. Miután Mike megjelölte a szerinte a tárgyakat tartalmazó bögrét, a két személy visszatért a szobába, és az eredményt feljegyeztük. Ezt az eljárást aztán tízszer megismételük.

A „nyitott” kísérleteknél Guska úrnak átlagosan 2,5 percre volt szüksége a sikeres detektáláshoz. A „vak” kísérlet esetén a detektálás időtartama átlagosan 8,5 percre növekedett. Guska úr a detektálás közben állandóan szóval tartott. A legváltozatosabb témákat hozta elő, beszélt a csodatevő „indián gyökérről”, amely az influenza biztos gyógyszere, a magánál hordott és egészségét őrző kristályról, és néhány „szabad energiával” működő berendezésről. Detektálás közben nem voltam hajlandó beszédbe elegyedni vele.

Az eredmény azt mutatta, hogy míg a „nyílt” kísérleteknél a találati arány százszázalékos volt, a „vak” kísérletek eredményessége nem lett jobb a véletlen találgatásnál: tízből csak egyetlen detektálás volt sikeres. A szabályok szerint Mike Guska legközelebb 12 hónap múlva jelentkezhet újból az egymillió dollár megnyerését célzó kísérletekre.

A kísérletek után Mike azzal a kifogással élt, hogy varázsvesszőjét „eltérítette” a könyvespolcon lévő Encyclopaedia Britannica nagy köteteinek élén található aranyfelirat, amely az 1-es és a 2-es számú bögréhez volt igen közel. Emlékezzünk arra, hogy ő aranyra „kalibrálta” be vesszőjét. Felvilágosítottuk, hogy azon a helyen nem volt arany, mivel manapság a könyvek aranyozását bronzport tartalmazó tintával készítik.

Ahogy azt már sokszor elmondtam, tapasztalataim szerint a varázsvesszősök általában becsületes emberek, akik mélyen meg vannak győződve saját különleges képességeikről. Az elmúlt 56 évben a világban mindenfelé sok száz varázsvesszőst vizsgáltam meg, és mindössze két alkalommal találkoztam olyannal, aki csalni akart, de őket szinte azonnal és könnyen lelepleztem.

Biztos vagyok abban, hogy Mike Guska jövőre visszatér hozzánk. Azt hiszem, már most megjósolhatom a leendő kísérletek eredményét.

Kiegészítésképpen megjegyzem, hogy az Amerikai Varázsvesszősök Társasága (American Society of Dowsers) direktívát adott ki tagjainak, ne pályázzanak a James Randi Oktatási Alapítvány által felajánlott egymillió dolláros díjra. Ők tudják, miért...


Természet Világa, 133. évfolyam, 8. szám, 2002. augusztus
http://www.chemonet.hu/TermVil/ 
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/


Vissza a tartalomjegyzékhez
Vissza a Szkeptikus sarokba