John Paget János angol és magyar világa

Ferencz Lenke – Tasnádi Zsolt
Mihai Viteazul Fõgimnázium, Torda, Románia



Kelemen Miklós Unitárius kislexikonában (1999, Budapest ) Paget János neve után ez áll: "Anglia 1808 – Aranyosgyéres 1892. Orvos, földbirtokos. Beutazta Török-, Görög-, és Magyarországot. Aranyosgyéresen telepedett le. Magyar állampolgárságot nyert..."

Elgondolkoztató. Ki lehet ez a férfi, aki angol eredete ellenére elkötelezi magát egy általa választott identitás, Magyarország, illetve szûkebb új hazája, Erdély iránt?

Tovább olvasva a lexikon szövegét, kiderül, hogy Paget nemcsak orvos és földbirtokos volt, hanem a magyar kultúra és politika is hatalmába kerítette, a demokratikus elveket támogatta, kitûnõ mezõgazdászként említésre méltó eredményeket ért el. A szellemi élet terén társaságokat létesített, az erdélyi unitáriusokat anyagilag és szellemileg támogatta, és ugyancsak szellemi táplálékként az emberiséget egy Erdélyrõl és Magyarországról írt angol nyelvû könyvvel ajándékozta meg. Elmondhatjuk, hogy nemcsak munkásságában valósul meg a kultúra egysége, hanem egységet teremtett a nemzeti identitások terén is: eggyé olvasztva lelkében az angol és a magyar világot.

Paget János Loughborugh-ban született 1808. április 18-án. Apja János, anyja Hunt Anna volt.

Mindvégig kitûnõ tanulóként a yorki unitárius Manchester College-ban végzett, késõbb orvosi diplomát szerzett, akárcsak anyai nagyapja és apai nagybátyja. Az édesapja halála után örökölt 9000 fontot tanulmányai folytatására és utazásokra fordította. Tanulmányútjai során megtanult németül és olaszul. 1835 februárjában Rómában találjuk Edmund Arthur öccsével, Hering tájképfestõvel és Standford újságíróval. Itt ismerkedett meg egy fogadás alkalmával Wesselényi Polixénával, aki egy szétesõben levõ házasság romjaival, Bánffy László, férje beleegyezésével indult el Olaszországba "kicsiny háznépével" és kislányával, Jozefával. A Rómában tartózkodó Barabás Miklós késõbb így emlékezett vissza : "Az utcán találkoztam Bánffy Lászlónéval és nõmmel, aki akkor még leány volt" Bánffyné mindjárt az elsõ napon megismerkedett Pagettel, kihez késõbb férjhez ment." A fiatal orvos szakmai tervei abbamaradtak, késõbb sem lett belõle gyakorló orvos, de azért a nagy utazás folytatódott jövendõbeli feleségével együtt. Polixénának a rendkívül jó megjelenésû nagy sportember és kitûnõ lovas, Paget a biztonságot jelentette a széthulló házasság hajótörésében. Bár Polixéna hét évvel volt idõsebb Pagetnél, a korkülönbséget késõbb sem lehetett észrevenni. A "csupa asszony" Polixéna – ahogy magát jellemezte – az egyenjogúságra törõ nõ típusa volt, s bár megismerkedett Pagettel, számára az ideál másodfokú unokabátyja, Wesselényi Miklós maradt.

Egy bálba készülés alkalmával egy frissen érkezett levélbõl megtudták, hogy az országgyûlést szétzavarták és Wesselényit perbe fogták. Paget segíteni szeretett volna Polixéna még mindig rajongásig féltett-szeretett rokonának külföldre "menekedni unalmas bajaiból", de elõbb még Polixéna társaságában beutazta Olaszországot. Itt már mindketten tudták, hogy útjaik egy idõre elválnak, s "az egymás iránti lelki vonzódás", ahogy Polixéna írta, mely "holtig tartó barátsággá forrasztaná" kettõjük kapcsolatát, megszakad. Polixéna Arthur Paget kíséretében Svájcnak vette útját, Paget pedig Heringgel és Standforddal, zsebében Polixéna Wesselényihez szóló ajánlólevelével elindul Bécsbe, hogy onnan Magyarországra és Erdélybe utazzon. Pagetet 1832-ben Pozsonyban a diéta néhány ülésén találjuk hallgatóként. Wesselényivel június 24-én találkozott, aki naplójában ezt jegyezte le: "A két angol, Mr. Paget és Mr. Standford jöttek hozzám, ügyes embereknek látszanak". Wesselényi bizonyára elmondta nekik, hogy Erdély után az 1834. december 9-ei szatmári beszédéért Magyarországon is perbe fogták és az utóbbi még súlyosabb eset.

Paget és Standford június 29-én találkozott elõször Széchenyivel. Pagetnek nem sikerült Polixéna kérését teljesíteni, mivel július 16-án a konzervatív többségû felsõ táblán kimondták az elvet, hogy aki a kormányt bírálja, a fejedelmet bírálja. Paget politikai felfogása a magyar liberális ellenzékével volt azonos: nemzeti függetlenség és társadalmi haladás az õ eszménye is. Wesselényit nagyra tartotta, perét igazságtalannak, de a változtatási módszer megválasztásában inkább Széchenyivel értett egyet, ha nem is lehetett határozott álláspontja a magyar politikai haladás árnyalatainak kérdésében. Széchenyihez hasonlított Paget abban is, hogy õszintén, olykor keményen bírált sok mindent, amit helytelenített. Nem kímélte az uralkodóházat, a kormányzatot, a hadsereget, a nemeseket sem, ha úgy látta jónak, szigorúbb volt a vezetõ osztállyal, megértõ, olykor gyöngéd az egyszerûbb néppel szemben.

Többnyelvû, -vallású országból származván maga is, amilyen Nagy-Britannia volt, észrevette "Magyarország egyik legsúlyosabb nemzeti gondját, hogy népessége számos nemzetiségre oszlik, és ezek többnyire az ország különféle részét lakják" akiket csak a földrajzi helyzet és egyéb körülmények egyesítenek egyetlen nemzetté". Õ maga megtanult magyarul és 1847-ben az országgyûléstõl honosítást nyert és magyarrá válása valójában választás és felelõsségvállalás volt, de a siettetett magyarítási programot nem tartotta megfelelõnek, melynek egyedül Széchenyi mert bírálója lenni. Demokratikus elvei itt is megmutatkoztak. Paget nagy hévvel merült bele az erdélyi és magyarországi politikai életbe inkább jó szemû megfigyelõként, hiszen résztvevõje nem lehetett volna. A fegyveres összetûzésben nem bízott, de azért illúzió nélkül állt helyt, amiben tudott. A hagyomány úgy tartja, hogy az elsõ és a második nagyszebeni csatában ott volt. Arra, hogy Bem szárnysegéde lett volna, nincs elfogadható forrás, csak számos utalás, viszont az 1849. január 8-án felégetett Nagyenyed erdõkbe menekült lakosainak összeszedésében, az agyonfázott-fagyott hétszáz ember hazaszállításában és az óriási túlerõn való áttörésben bátran vett részt, másokat is bátorítva, ahogy ezt Kemény István Das schwarze Buchjában (1850) megörökítette: "hála Pereczi kapitány rettenthetetlenségének és célirányos intézkedéseinek, hála honvédeinek, hála a Paget János buzdításainak s az aranyosszéki nemzetõrség önfeláldozásának, de leginkább hála a Mindenhatónak, a gyõzelem részünkre dölt el."

1849. június 19-én Paget Pestrõl írt Standfordnak: a helyzet drámai gyorsasággal romlik, Kossuth nem tarthatja magát sokáig, hiúságát is emlegette, nem kedvelte túlzottan Kossuth utódát, Görgeyt sem, akit egyetlen találkozás után Paget álszerénynek vélt és lesütött szemei miatt nem tartott egyenesnek.

Paget Kolozsvárra költözött, részt vett a város éjszakai õrzésében, ott találkozott a bevonuló oroszokkal, akik nyomultak is tovább Segesvár felé; köztük lehetett az is, aki Petõfivel végzett.

Az oroszok után az osztrákok következtek, s Paget volt az egyetlen, aki nem tûzte ki fogadásukra a fekete-sárga zászlót.

E nehéz idõszakban Paget családja Angliában tartózkodott. Ezek után 1849. augusztus 27-én családja után indult, de alig sikerült kikerülnie a bécsi kormány leselkedéseit, mivel neve és fiáé a "fekete könyvbe" be volt vezetve, tetteiket pontosan számon tartották. A fia halálát közlõ hivatalos gyászjelentés szerint Olivért Bécsben érte agygörcs és pár napi szenvedés után meghalt. E szellemi és testi erõk teljes épségében viruló férfit ért agygörcs többek számára gyanúsnak tûnhetett.

Paget Jánosnak a leghálásabbak könyvéért lehetünk, melyben leírja a magyarországi és erdélyi táj szépségei, ugyanakkor nem riad vissza semmiféle bírálattól sem. A házasság utáni idõszakot Paget és felesége Párizsban töltötték, ahol Paget könyvét írta, melynek forrása az 1836 augusztusában elkezdett és másfél évre kerekített, Arthur öccsével megtett magyarországi és erdélyi út.

1839. november 24-én Paget könyvét Széchenyinek ajándékozta, aki számára ez váratlan és jólesõ meglepetés volt. A kétkötetes, 900 oldalas könyv megírásának Paget felesége "kedvéért" látott neki, ahogy az Ajánlásban kedvesen bevallotta: "Szeretetem és becsülésem jeléül ajánlom e munkát annak, kinek kedvéért nekiláttam, megírásában mosolya bátorított, s most az õ kívánságára teszem közzé".

A könyv címe: "Magyarország és Erdély. Kovács János, Paget életírója így ír (1893): "Ha Paget semmi egyebet nem tett volna is második hazája, Magyarország érdekében, minthogy megírta e gondteljes és becses munkát, akkor is örök hálára kötelezte a magyar nemzetet, s minden igaz magyar polgár szívében élni kellene az õ emlékének. Mert tekintetbe kell vennünk azt, hogy az õ mûve akkor jelent meg, amidõn külföldön a legnagyobb elõítélet és legtévesebb fogalom uralkodott hazánk iránt. Ennek bizonyságául idézem Paget könyvébõl a következõket: "Az olvasó bizonyosan mosolyogni fog – mondja Paget –, mint én is mosolyogtam, ha csak felét is elbeszélném amaz ostoba történeteknek, melyeket a jó bécsiek mesélnek arról az országról, melyet mi be akarunk utazni. Nincsenek utak – mondják. Nincsenek vendéglõk! Nincs rendõrség! Csupasz földön kell hálnunk, s ott ebédelnünk, ahol tudunk; készen kell lennünk minden percben létünket és erszényünket fegyverrel védelmezni! Ilyen információk következtében jól elláttuk magunkat töltött fegyverekkel, mindig kézügyben tartva megtámadás esetére; mert azal ilyesztgettek, hogy Magyarországon csak folytonos harccal, küzdelemmel utazhatunk. Hanem biztosíthatom az olvasót, hogy nem volt más szükség a fegyverekre, mint egy-egy fürjet vagy nyulat lõni; s egész utazásunk azzal a tapasztalattal és meggyõzõdéssel végeztük be, hogy az utazás Magyarországon épp oly biztos, mint Angliában".

Könyvében Paget Széchenyi megoldásának a propagálója. Nemegyszer tér vissza erre a témára, a legtömörebben ott, ahol a Széchenyi–Wesselényi-ellentét lényegét fogalmazta meg, ami idõvel a Széchenyi–Kossuth-ellentétté vált. Sokan a magyarok közül "bár épp oly liberális felfogásúak, mint nagyobb hangú társaik, igen megfontoltak, s ez sok jóval biztat a jõvõre nézve. E higgadtabb elmék inkább hajlanak arra, hogy megvalósítsák azt, ami keresztülvihetõ s ily módon a legelõnyösebben éljenek a kínálkozó lehetõségekkel, míg a kívánatos, de megvalósítható változások szorgalmazását bölcsebbnek ítélik, ha más idõkre, kedvezõbb körülmények beköszöntéséig halasztják".

Paget másfél éven át járta keresztül-kasul a Magyar Szent Korona Országát és Erdélyt. Angliai és gazdag európai tapasztalat volt mögötte, széles körû mûveltség, sokoldalú tudás, gyakorlatiassággal és elõrelátással párosulva. Nagyokat döccenve a rossz utakon kedvére olvasgatta és megértette az ismeretlen tájat, az egymást cserélõ képek megannyi verssorként vallottak a földrõl és lakóiról. A szépülõ Budapestrõl egyetlen idegen se írt olyan szeretettel, mint õ. Figyelte az ezerarcú népet ünnepi ruhájában és hétköznapjaiban, ismerkedett történelmével, hagyományaival, irodalmával, zenéjével, még kottákat is közölt, a Rákóczi-nótáét és nem egy népdalét. Õ örökítette meg elõször a balatonfüredi Anna-bált, a magyar tánc szépségét és összehasonlította az Aranybullát az angol Magna Chartával. A bányákat szakértõként mérte fel, a termékeny föld meglepte, az ugar vagy a lápvilág bosszantotta. Polixéna után az országba, fõleg Erdélybe valósággal beleszeretett, s könyvében néhány honfitársát megpirongatta, ha felszínes vagy hibás útleírásaikban tetten érte õket.

A könyv elsõ kiadásának élén megjelent az 1834. július 19-én készült Széchenyi-képmás, melyet Hering festett, miután a három angol társaságában a "legnagyobb magyar" visszatért egy kirándulásról.

A jól szerkesztett, választékos stílusú, gazdagon illusztrált könyv mindmáig a legszebb és legalaposabb angol nyelvû munka a 150 évvel ezelõtti Magyarországról és Erdélyrõl. Nem véletlen, hogy jól kelt, s Londonban a szabadságharc alatt másodszor, s egy évre rá új, kissé változott kiadásban harmadszor, s 1855-ben negyedszer is megjelent. Amerikában 1850-ben, Kossuth odaérkezését megelõzõen elõször, legutóbb 1871-ben másodszor is volt rá olvasói igény. Hírünket a világban sokak elõtt ismertté tette, az akkori valóságot bármely rólunk szóló könyvnél hívebben tükrözte. 1868-ban ennek alapján választották Pagetet a Magyar Történelmi Társaság tagjai közé.

A Paget családnak Kolozsváron is megvolt a háza s ez a kétlakiság társadalmi életüket színezte, fõleg a csikorgó erdélyi telek alatt. 1843-ban így írtak róla: "Az angliai származású Paget János úr az új hazája érdekében oly nemes buzgalommal munkálkodó férfiú egy társaság létrehozásába fogott, melynek célja az angol irodalom legjelesebb termékeit megszerezni. Címe pedig a társulatnak Reading Club (Olvasó Kör)". Nem valószínû, hogy az elsõ kolozsvári próbálkozásnak nagy sikere lett volna, angolul sem tudhattak ekkor még túl sokan, s nem volt idõ a békés fejlõdésre sem. Az 1846-ban létrehozott Conversation Club, az angol–magyar baráti társaság tagjainak legtöbbje már megjárta Angliát, volt hát mit beszélgetni. Paget 2000 könyvvel s a londoni Athenaeum és Pall Mall Gazette elõfizetésével kitûnõ könyvtárat teremtett a tanulni és olvasni vágyók számára. Összefügghetett ezzel, hogy a kolozsvári unitárius kollégiumban 1879-ben bevezették az angol nyelv tanítását. Mindebben az erdélyi unitáriusok és angolszász hittestvéreik katalizátorként mûködtek közre.

Sokat köszönhettek Pagetnek az erdélyi unitáriusok is. Már könyvében elég hosszan és szépen írt róluk, köztük élve hivatalos tanácsosuk lett, angliai személyi kapcsolatai révén központi szerepe volt mindvégig. 1846-ban õ fordította le J. R. Beard könyve számára az erdélyi unitáriusok helyzetérõl szóló húszlapnyi beszámolót. Amikor 1857-ben kitûnõ iskoláik nyilvánossági joga került végveszélybe, Paget segélykérési levelet küldött egykori kollégiumi tanárának, John Kenricknek, s az angol unitáriusok 1230 fontnyi támogatását Paget iskolatársa, Edward Tagart unitárius lelkész hozta Erdélybe 1858-ban. A gyéresi kastély vendégszeretetét élvezte ezután több angol unitárius egyházi vezetõ is. 1860-tól kezdve az erdélyi unitárius teológusok vagy tanárjelöltek angliai ösztöndíjazása is rendszeressé vált, elõbb a londoni Manchester College-ban, késõbb Oxfordban, évekig ösztöndíj várt egy unitárius leányt is a londoni Canning House-ban. Paget néha keményen bírálta az elégtelen erdélyi erõfeszítéseket az ösztöndíjak elõteremtése terén, aminek angliai visszhangja is kedvezõtlen volt: "A reménytelenség férgétõl emésztetünk" – válaszolta Kriza János püspök, s az erdélyiek a korábban megszavazott 500 forintot csak nem tudták elõteremteni. Paget, miután Erdélyben letelepedett, élõ összekötõ kapocs lett a két testvérfelekezet között.

Paget János tollal és karddal vett részt Magyarország és Erdély politikájában, de a tudományok terén is kiemelkedõ eredményeket ért el.

Tudjuk, hogy sosem lett belõle gyakorló orvos, de tanulmányai bevégzése után Párizsba ment a kórházak tanulmányozása végett. A koleráról írt értekezésével az elsõ díjat nyerte meg, és ugyancsak itt anatómiát és élettant hallgatott, majd a bõrbetegségekrõl írt dolgozatával nemzetközi orvosi pályázaton vett részt és a lehetõ legjobb eredményt érte el.

Amikor családjuk Nizzában telepedett le Olivér egészségi állapota miatt, Pagetben a természettudós és biológus jutott szóhoz, s a puhatestûek rendszerezésével kezdett foglalkozni. Tanulmánya az Annals and Magazin of Natural Historyban jelent meg (1854), de az új módszer bevezetésének dicsõsége egy francia professzoré lett, kinek könyve egy idõben jelent meg Paget tanulmányaival. Paget kéziratos feljegyzéseit és rajzait korábbi orvosi éveibõl való írásaival együtt az Országos Széchényi Könyvtár õrzi.

Paget János kitûnõ házigazda és mezõgazdász is volt, emellett odaadó édesapa és szeretõ férj. Házassága után Aranyosgyéresen telepedett le, ahol angol ízlés szerint kastélyt építtetett. A kastélyt parkkal vette körül és mintaszerû gazdálkodást indított be az új birtokon. Ismerve a természettudományt, Anglia gazdasági módszereit alkalmazta kiváló gyakorlati érzékkel. Kastélya pár év alatt egy modern birtok mintaképévé vált. A kastély melléképületei gazdaságosak, célszerûek voltak. A növénytermesztést a legcélszerûbb eszközökkel és gépekkel folytatta. Õ maga mesélte el, hogy a tagosítás alkalmával a helybéli parasztok megnevették, amiért a legposványosabb rétet választotta, de késõbb, amikor a csatornázás után a legdúsabb fû termett rajta, azt mondták: "Hej, mégis rászedett minket ez az anglius".

Az állattenyésztés terén is kitûnt a különbözõ angol fajok meghonosítása által. Odaadó szeretettel foglalkozott a szõlõtermesztéssel: az aranyosgyéresi, aranyosegerbegyi, és a csányi határokon létesített szõlõseiben õ alkalmazta elõször a sodronymûvelést és a talajnak a lókapák által való megmunkálását. A modern bortermesztést és pincekezelést elõbb csak próbaként alkalmazta, késõbb nagy arányokban folytatta. Borai tekintélyre tettek szert, amirõl az összes világtárlatokon nyert kitüntetések tanúskodnak. Paget a gyümölcsfaültetésekben s a gazdasági befásításokban is elöl járt. Birtokán minden vízerecskét kihasznált a rétek öntözésére.

A szabadságharcból való visszatérése után (1855) mûködésének új korszaka kezdõdött. Nem hiába volt családi címerének felirata "Espere et persevere" (Reménykedni és kitartani). A hatvanas évek elején beutazta a francia borvidéket, megtanulta a legújabb munkamódszereket s újjáéledt birtokán mindezt be is vezette. Az 5 holdas területre 20 fajta szõlõt telepített, s boraival hazai bemutatókon, sõt a párizsi világkiállításokon kiváló minõsítést ért el: 1878-ban ezért kapta meg a francia becsületrendet. A mezõgazdaság és közgazdaság terén tett szolgálataiért Ferenc József magyar király a II. osztályú Vaskorona-renddel jutalmazta. A Borászati Füzetek és az Erdélyi gazda 1869–1871 közötti évfolyamaiban saját tapasztalata vagy a külföldi utakon látottak alapján szõlõszeti és borászati szakcikkeket közölt Paget János, erdélyi gazda aláírással. Fáradhatatlan szervezõként fõ mozgatója volt a különbözõ társulatoknak, de maga inkább a háttérben maradt, alapító, igazgatósági vagy felügyelõbizottsági tag lett csupán: így jött létre az Erdélyi Pince Egylet, amely az egyik legfõbb jövedelemforrást, a borkereskedést irányította. Felújította a Kolozsvári Lóversenyeket s az Erdélyi Lovaregyletet, az Erdélyi Gazdasági Egylet rendes, majd alapító tagja lett, neve országos és nemzetközi gazdasági értekezleteken ismertté vált.

A szabadságharc alatt az aranyosgyéresi birtokot tönkretették. Wesselényi Ferenc még 1850. január 17-én írta Miklósnak, hogy Paget "birtokát az oláhok kiprédálták. Lovait és minden vagyonát ellopták". A kastélyt kifosztották, a könyveket a tó vizébe dobálták. A mintabirtok elhanyagolt állapotban várta a hazatérõ házaspárt, kezdhettek mindent elölrõl, de együtt volt hozzá erejük. Rövid idõ alatt a ház helyreállt s ismét virágzott minden.

A középkorú házaspárnak sikerült megtalálnia az erõt, hogy újra otthonossá varázsolják a kastélyt, de lássuk, mit sikerült ebbõl a mintabirtokból megõriznie az utókornak, majdnem 200 év távlatából.

A kastélyt a legutolsó örökös, Paget Ilona a Magyar Földügyi Minisztériumnak adományozta, ezért a második világháború után automatikusan átszállt a román fennhatóság alá. Jelenleg az Oktatásügyi Minisztérium tulajdona. A kastély körüli park megváltozott, futballpálya, a város parkja található a helyén, elég elhanyagolt állapotban. Az országban élõ utódok közül sajnos egyik sem örökölte a birtokot, ezért visszakérési lehetõségek nincsenek.

Paget emlékét elsõsorban a kolozsvári unitárius egyház õrzi, sírját is õk tartják rendben, köszönetképpen Paget János az unitárius egyház iránt tett közérdekû tevékenységének.

Aranyosgyéresen létezik egy Paget János Kulturális Alapítvány, amely az õ szellemében munkálkodik és minden tevékenységében példaként említi nagyszerû személyiségét. Céljuk az, hogy pályázati támogatásokat is fölhasználva olyan kulturális tevékenységeket, vetélkedõket szervezzenek az Aranyos vidéki ifjúság érdekében, amelyek fönntartják emlékét. Munkásságának szerteágazó, sokszínû, több tudományterületet átfogó mintáját szeretnék követni az egyesület tevékenységeiben is. A kultúra egységének elve – Paget János életpályájának mintáját követve – az alapítvány útját is meghatározza.

Regénybe illõ élete volt, oda is került, kettõbe is. Házasságát Jósika Miklós Az élet útjaiban a valóságnál romantikusabbá színezte. A szabadságharc alatti bravúros hõstettét Jókai örökítette meg az "Egy az Isten" címû könyvében. Az angliai Thorpe-Satchville templomában emléktábla hirdeti, hogy abban a városban élt, Balatonfüreden egy másik tábla tiszteleg. Mindkét táblát fogadott hazájától kapta, ahol nem feledték el, hogy John Paget angol orvosból Paget János erdélyi gazda és magyar patrióta lett.

Mára a Paget család kihalt, s a családi kettõs címert õsi szokás szerint megfordították. Felirata már csak a lelkekben él: "reménykedni és kitartani". E két szó még ma is vezérli az aranyosgyéresi és környékbeli magyarságot.
 

Irodalom
Kovács Sándor: Egy angol–magyar unitárius életútja
Kovács János: Paget János esq. Életirata
Maller Sándor: John Paget János

A szerzõk a Kultúra egysége kategória harmadik díjasai


Természet Világa, 133. évfolyam, 5. szám, 2002. május
http://www.chemonet.hu/TermVil/
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/


Vissza a tartalomjegyzékhez