Mûnyelvi válság egykor és most

A szaknyelveket nem lehet egyoldalú szemlélettel mûvelni. A természettudós és a nyelvész önmagában rendszerint nem sokra képes. Ezért szerencsés alkat Szily Kálmán, mert egy személyben természettudós és nyelvész. Nyelvészként ráadásul a korszakos jelentõségû nyelvújítás szótárának (ma reprint-siker) összeállítója, illetve két évtizeden át az 1905-ben indult (s ma is létezõ) Magyar Nyelv egyik elsõ szerkesztõje.

A természettudományi mûnyelvrõl (szaknyelvrõl) szóló írásának gondolatai ma is korszerûek, s az informatikai forradalomban ugyanolyan érvényûek, felidézésre, stratégiai nyelvmûvelésre alkalmasak.

A szaknyelvek nemzetiesítésében (magyarításában) ugyanis mindig kísért az „amatõrizmus diszkrét bája”, talán a „végsõ nyelvromlástól való páni félelem” vagy a „jelet-+ hagyni akár egy szó által is a világban” érzése miatt. Szily ezektõl elhatárolja magát, s a magyar nyelv történetében végbement „szóbefogadási szokások”, valamint Teleki Józsefnek és Verseghy Ferencnek a XIX. század elején rögzített elvei alapján állapítja meg a tudományos szempontoknak teljesen megfelelõ, idõtálló téziseit:

– ha nincs nemzetközi szó, jelöljük magyarul (válasszunk egyet a meglévõk közül, keressünk tájszót vagy alkossunk új magyar szót) – (ma ezt valljuk: legyen aktív nyelvmûvelés, nyelvteremtés, szóalkotás, különösen az új keletû „nyelvi hiányok” terén; pl. egy javaslat szerint a nyelvbõl kiszoruló, pl. a hagyományos gazdálkodáshoz kapcsolódó szavakat – pl. asztag, szérû – kezdjük el új, akár informatikai jelentéskörnyezetben használni),

– ha van magyar szó, ne „polgárosítsuk meg” az idegen szót – (ma is ezt mondjuk: fölöslegesen ne használjunk idegen szót; erre szervezõdik pl. a Mondjuk magyarul! mozgalom),

– ha a nyelvszokás valamit elfogadott (még ha nyelvtanilag nem is tartjuk tökéletesnek), ne küzdjünk ellene – (ha valami a nyelvszokás, a norma részévé lett, tudomásul vesszük; nem szabad a nyelvtudománynak a megállapodott nyelvszokással, a nyelvközösséggel szembeszállnia, ez a befogadás, a nyelvi tolerancia egyik megnyilvánulása),

– ha a nemzetközi mûszó helyébe nem tudunk magyar szót állítani, (korlátozásokkal) elfogadhatjuk az idegen szót – (a nyelvet gazdagíthatják is az idegen szavak, de a helyesírásukat nem szükséges azonnal magyarosítani, csak akkor, ha a nyelvközösség valóban kikerülhetetlenül használni kezdi õket, s ez esetben lehetõség szerint toldalékokkal a magyar nyelv rendszerébe kell illeszteni a magyarosodni tudó idegen szavakat).

Nos ezen elvek alapján igyekeznek ma is a nyelvmûvelõk szabályozni az idegen szavakat és a szaknyelveket. Kérik a szakembereket (az egyes szakterületek képviselõit), hogy jelezzék a nyelvi hiányt, javasoljanak – a hagyományba és a rendszerbe illeszkedõ – magyar formát. A társadalom egyes rétegei tudatosan ellenállnak az idegen szavak korlátlan terjedésének, terjesztésének (a nyelvstratégiában ez az ún. nyelvi kapuõr funkció). Ha már használatban van az idegen szó, a nyelvészek a helyesírásban nem könnyítik meg a dolgát, rögtön nem javasolják a magyaros formát (de ha nem születik magyar szó, akkor igen: software – ma: szoftver, file – ma: fájl), esélyt adnak a könnyebb magyar forma terjedésének. Ha pedig a magyar nyelvrendszerbe beleilleszkedik a szó (a magyar nyelvtan szabályai szerint kezd el viselkedni) – felnyílik a sorompó, s az idegen szóból jövevényszó lehet, lesz.

Manapság is van „mûnyelvi válság”, s az informatikai forradalom természetébõl adódóan sok nyelvi kultúrában hasonló módon: a tudomány nem ismer(het) határokat, a tudomány közös nyelvévé az angol válik. Több helyen fölvetették már, hogy a felsõoktatás akár angolul is folyhatna; s hogy nem szükséges a tudományos nyelvek bonyolult fogalmainak fordítása, nemzetivé tétele. A nyelvújító mozgalomnak, részben Szily Kálmánnak köszönhetõen ma magyar nyelven minden tudomány anyanyelven is mûvelhetõ – a világon csak néhány tucat ilyen fejlett nyelv van. Pszichológus, villamosmérnök, sugárbiológus, kémikus, informatikus, mérésügyi szakember stb. fáradozik azon, hogy ez így is maradjon. „Ha mi magunk nem mozgolódunk, kívülrõl ugyan hiába várunk segítséget…” írja Szily a természettudósokra gondolva. Ez ma is így van, s igaz ez általában a magyar nyelvi kultúra fejlesztésére. A magyar nyelv csakis bennünket, magyarokat érint, csak mi õrizhetjük és fejleszthetjük.

Balázs Géza


Természet Világa, 132. évfolyam, 5. szám, 2001. május
http://www.chemonet.hu/TermVil/
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/


Vissza a tartalomjegyzékhez