DIÁKPÁLYÁZAT

Versenyfutás az árnyékkal
avagy
az 1999. augusztus 11-ei napfogyatkozás hiteles története

BACSÁRDI LÁSZLÓ – FRIEDL ZITA
Széchenyi István Gimnázium, Sopron

Ahogyan mi láttuk

Helyszínek: Szeged; Szatymaz környéke; a Kiskunmajsa–Kiskunhalas összekötõ út; Soltvadkert–Tázlár összekötõ út.

  Szereplõk: Bacsi, Zita, Tanárnõ és persze a Dacia.

Hárman a szereplõk közül

3.14: Kis csapatunk összegyûlt a bejárati ajtónál. A találkozó oka azonban még nem a terepre indulás, hanem az elkeseredetten csipogó kaputelefon volt. Hívatlan (és ismeretlen) vendégünk csak annyival járt jobban, mint a farkas a kismalacos mesében, hogy õt hideg vízzel öntöttük le az erkélyrõl.

5.00: Mivel eredetileg mi is egy korai indulást (na de nem ennyire!) terveztünk – hogy elkerüljük a beharangozott nagy forgalmat –, ezért már nem feküdtünk vissza, hanem belevágtunk a nagy kalandba: napvadászok, elõre! Akkor még nem sejtettük, hogy ha valakire, akkor ránk tényleg illeni fog ez a megnevezés.

5.31: A napfelkelte már az elõzõ nap kiválasztott terepen talált minket. Egy egész napos kutatóút eredményeképp egy Szatymazról induló kis útról tértünk le a tanyákhoz vezetõ földútra. És vannak még csodák! A tegnap még romjaiban heverõ magasles újjáéledt! Csak azok a felhõk nem valami biztatók ott északnyugat felõl...

6.00: A vész kitört. Szélvihar, dörgés-villámlás, és özönvíz. Még reménykedünk, hogy mire a nap legnagyobb eseménye kezdõdik, kiderül. Addig is hasznosan töltjük az idõt: csendes pihenõ!

9.00: Kezdjük feladni a reményt. Ez azt jelenti, hogy át kellene helyezni a fõhadiszállást tisztább ég alá. A probléma mindössze csak annyi, hogy az esõ az utat sártengerré változtatta, pedig az már eleve szép mély gödrökkel volt tarkítva. Sofõrünk bejelenti, hogy ilyen útviszonyok mellett nem hajlandó vezetni.

9.05: Az elsõ pillanatban a legkézenfekvõbb megoldást választjuk: megpróbáljuk a kocsit kitolni az aszfaltútig.

9.30: Sikerült elõrejutni egy métert és leküzdeni egy kb. 5 cm mély árkot. Elõttünk áll még 50 m és – többek között – egy legalább fél méter mély pocsolya. A csoport egyetlen jogosítvánnyal rendelkezõ tagja is belátja, hogy ha napfogyatkozást akar látni, akkor elveit és félelmét félretéve, mégis be kell szállnia az autóba.

10.00: Hurrá, a Dacia ráfordult az aszfaltútra! Mindenkinek sárig ér a szája: ugyanis a fülünkön is az bugyog ki. De a csapatmunka, egy vezet, kettõ tol, meghozta gyümölcsét.

10.10: És a kicsi kocsi száguld! De újabb kérdések merülnek fel, pl. merre tovább? Az elsõ faluban nekilátunk telefonálgatni ismerõsöknek, mit tudnak az idõjárásról és az elõrejelzésrõl, de nem leszünk okosabbak. A rádió is csak azt mondja, amit magunk is tapasztalunk: Szeged környékén vihar dúl. Hát akkor elõre a kék ég irányába! Csak visz-e arrafele út? Talán a kiskunmajsai jó lesz! Hát akkor hajrá!

11.15: Úgy tûnik, jó választás volt erre venni az irányt. Napsütötte mezõk között haladunk, jobbra-balra kocsik állnak a bekötõ utakon, utasaik pedig hanyatt fekve nézik az eget, az elsõ kontaktusra várva. Szerencsére hagytak nekünk is egy leágazást, gyorsan befordulunk. Na ez az, amit nem kellett volna, de csak késõn észleljük, hogy valami gyanús dologba süppedt a kocsi. Azonban nincs idõ most ezzel törõdni, hisz mindjárt kezdõdik az elsõ felvonás! Gyorsan felállítjuk a távcsövet, Zita helyes körgallért is gyárt rá, az egyik videót is belõjük a Napra és helyi, azaz Zita-idõ szerint.

11.30: Tanúi lehetünk az elsõ kontaktusnak. A világ legszerencsésebb embereinek gondoljuk magunkat, kezdjük berendezni új táborhelyünket, amikor...

11.45: Megjelennek az elsõ felhõk. Gyors tanácskozás után egyetértünk abban, hogy ha már egyszer kihúztuk a kocsit a kátyúból, akkor használjuk is, tehát: táborbontás, beszállás, rükverc, és a kocsi meg se mozdul. Most adjuk fel? Soha! A tolóemberek szó nélkül foglalják el helyüket, és mindenki belead apait-anyait, a vezetõ pedig gázt. Eredmény: egy kissé leégett kuplung, de a kicsi kocsi újra száguld!

12.00: A déli haragszót azon az úton hallgatjuk, amelyen Sopronból jövet autóztunk. Vagyis Kiskunmajsa–Tázlár–Soltvadkert útvonalon. Közben elmélkedünk, hogy vajon odahaza milyenek lehetnek a látási viszonyok. Lehet, hogy jobban jártunk volna, ha nyugton elülünk otthon, és nem dõlünk be a „napfény városa” szlogennek?

12.30: Vészesen közeleg a totalitás kezdete. Amit lehet, összekészítünk a kocsiban, pl. a szûrõ felhelyezése a videóra stb. Mert készültünk ám: felszerelkeztünk 3 videokamerával, hoztunk távcsövet a kivetítéshez, különbözõ szûrõket, és persze a nélkülözhetetlen napfogyatkozás-nézõ szemüvegeket (Sonix, gyártó: Forte; Relax, forgalmazza: Intersett). A kamerákra egyrészt a Fizikai Szemle mellékleteként kapott szûrõt tettük, a másikat Bacsi a Telescopium boltjában vásárolta. Most már muszáj megállni, akárhol is vagyunk. Ismét szerencse a szerencsétlenségben: egy szimpatikus (és magányos) kis mezõ bukkan fel jobboldalt. Egyik oldalán vályogvetõ házikó, másik oldalán kis tanya. Táborverés rutinosan, rekordidõ alatt. Még a mûszerekrõl sem feledkezünk meg. Rólunk ugyan dõl a veríték, de a hõmérõ szerint már csak 20 oC van.

12.44: Mindenki elfoglalja a helyét egy videónál, és beosztjuk, ki mit próbál rögzíteni a totalitás alatt. Közben „esteledik”. Mindegyikünkön egy kis izgatottság érezhetõ. Végül is ez életünk elsõ teljes napfogyatkozása! Egy olyan élmény, ami nem minden nemzedéknek adatik meg a Kárpát-medencében.

A fogyatkozó Nap képe tenyérre vetítve

12.51: Egy felhõ hozza ránk a szívbajt, de végül megkegyelmez nekünk, és a Nap alatt úszik el. Errõl a tényrõl 10 km-es hatótávolságon belül mindenki értesül Bacsi örömüvöltése révén. Bacsin egyébként is a megbolydulás jelei észlelhetõk: összefüggéstelen dolgokat kiabál, miközben videóstul sámántáncot jár. Na nem sokáig, mert amikor letiporja a mûszereket, Zitától rögtön megkapja a magáét.

12.53: Rohamléptekben sötétedik. Nem is tudjuk, mit figyeljünk: a csodálatos színekben játszó eget a hátunk mögött, vagy a felhõk közül elõbukkanó Vénuszt. Bacsi veszi elõször észre a Hold kráterei között átszûrõdõ napsugarak alkotta Baily-féle gyöngyfüzért. Hát elkezdõdött! Lenyûgözve nézzük, hogy válik láthatóvá a napkorona. Bár tudjuk, hogy ezt a látványt a videofelvétel nem képes visszaadni, megpróbáljuk felvenni a kamerákkal. Az izgalom meghatottsággal vegyül. Bacsi a Himnusz eléneklését javasolja, de ezt a programpontot pillanatnyilag elhalasztjuk. Zita a lelkiismeretesség megtestesítõjeként visszatér a mûszerekhez. Mire sikerül egy kis fényt csiholni, hogy látszódjon is valami a felvételen, Bacsi már lefújja a második félidõt.

A gyémántgyûrû

12.56: Nem akarjuk elhinni, hogy vége. Kell egy kis idõ, mire magunkhoz térünk, és képesek vagyunk olyan gyakorlati dolgokkal foglalkozni, mint pl. a szûrõ visszahelyezése. Közben a fény visszaveszi uralmát a sötétség fölött, de a napfogyatkozás ezen szakasza kimaradt az életünkbõl, mert gondolataink még mindig az átélt élmény körül forogtak.

13.01: A harmadik felvonás alatt számba vesszük, hogy mit láttunk, és mit nem, mi az, amire legközelebb jobban figyelünk. Mert a végkicsengés az, hogy az életben még egyszer látni kell egy teljes napfogyatkozást! Sajnos az állatvilág megfigyelésére nem volt alkalmunk, bár Zita szerint a tücskök a totalitás alatt rázendítettek. Az árnyékok élesedését se vettük észre, és a videón sem sikerült ezt teljesen rögzíteni. Viszont teljesen jogos Zita megjegyzése, hogy ekkora sötétségpánikot nem kellett volna kelteni. Mert éppen csak annyira sötétedett be, hogy a mûszereket ne lehessen a videón rendesen látni. Számunkra egy kis csalódást okozott, mert a korábban elolvasott sok beszámoló alapján azt hittük, hogy az orrunk hegyéig sem fogunk látni. Lemaradtunk a téli csillagképekrõl is, de inkább ezeket takarja felhõ, mint a Napot! A gyöngyfüzér és a korona azonban – Bacsi szavaival élve – iszonyú szép volt. Zita még a látvány hatása alatt megfogadja, hogy mégis csillagász lesz. Bacsi ezt csak azért nem teszi, mert már régen eldöntötte.

A hõmérsékleti és fényerõsségi minimum összehasonlítása

Közben szorgalmasan gyûjtjük az adatokat is a hõmérsékletre és a fényerõsségre vonatkozóan. A 20 oC-os érték sokáig tartja magát, majd hirtelen elkezd növekedni egészen 36 oC-ig. A fényerõsség a totalitás elmúltával ugrásszerûen, majd egyenletesen növekszik. Mindezekrõl a digitális voltmérõkhöz csatlakoztatott napelem, illetve termoelem kijelzõjérõl értesülünk. A Nap „dagadását” távcsöves kivetítéssel és persze élõben, a jó kis napfogyi-szemüvegeken keresztül is nyomon követjük. Sõt az elõzõleg olvasottak (www.mcse.hu) alapján megpróbáljuk a kezünkre is kivetíteni. És lám, nem mágia, sikerült. De ezek az események eltörpülnek a totalitás során átéltek mellett.

14.17: A nagy nap élményeitõl kissé elcsigázottan várjuk, hogy legördüljön a függöny: a Hold korongja elhagyja a napkorongot. A kivetítésen követjük nyomon az utolsó kontaktust, bár még így is nehéz megmondani, mikor következett be pontosan.

14.38: Hagyományainknak – amelyek még a Hale–Bopp-üstökös megfigyelésének korszakából erednek – megfelelõen tort ülünk, amelynek desszertjeként elfogyasztjuk a külön erre az alkalomra készített napfogyibonbont.

16.23: Teljes napfogyatkozás legközelebb 2001-ben – ebben a tudatban tértünk vissza Szegedre. De ez a nap (Nap?) tartogatott még meglepetéseket! A Szabadtéri Játékokon este láthattunk még egy napfogyatkozást. Igaz, a délelõtti kicsit eredetibb volt.
 


Ahogy a Hold láthatta volna

Helyszín: a harmadik bolygó (kék) körüli bolygóközi tér.

Szereplõk: Hold, Nap, emberkék.

Még nem tudok (le)nyugodni. Figyelem a bolygómat, ami körül már egymilliárd éve keringek. Az éjszaka csendes. Kezdek fázni, csak a hátamat süti a Nap.

Figyelmemet valami mozgás vonja magára. Három alak a sötétben egy nagy piros dobozba próbál betuszkolni kisebb dobozokat. Aztán meg magukat és már száguldanak is. Menekülnek? Nem, ezek tudják, hova mennek. Oda is értek, most meg kiszórják a dobozokat. Ki érti ezt?

Most gyönyörködnek a napfelkeltében. Bárcsak én is láthatnám egyszer…

A Nap még mindig a hátamat süti, a Földrõl ezért nem vagyok látható, csak én látom õket. Bolygómon a hatmilliárd emberke, mint hangyák össze-vissza szaladgálnak. Esznek, isznak, dolgoznak, a lusták még alszanak. Mint minden rendes napon. De valami furcsát, szokatlant érzek a bolygóközi térben.

A szemem sarkából már látom kedvenc területemet. Egy nagy síkság, hegyek ölelik körül, és két kék vonal szeli át. Az emberek megbolydultak: hosszú kék acélkígyókba igyekeznek minél többen beférni, lógnak ki az ablakokon. Talán megint egy híg agyú rekordkísérlet. De nem, ezek komolyan gondolják. Ahhoz a nagy vízhez igyekeznek. Mások meg még messzebbre. Megbolondultak ezek?

És ott egy még furcsább eset. Ezeket ma már láttam egyszer… Ja, a pirosdobozosok! Most megint azt játsszák, amit reggel. Dobozokat be, magukat be és száguldás. Azaz nem. Most hátulról nyomkodják a dobozt.

Közben a kígyósok kiszabadulnak, és szétszóródnak. Egy nagy területen, mintha egy vonalat rajzolnának ki. És egyre többen néznek az égre. Milyen fontos ezeknek ma az ábrándozás…

És a felhõkön át látom, amint a kis piros mozgó doboz megint száguldásba kezd. Biztos vagyok benne, hogy semmiféle földi szabállyal nem törõdnek, csak vágtatnak. De most elvesztettem õket szemem elõl. Mindenhol hatalmas a készülõdés. De mire? Embercsoportok gyülekeznek, és izgatottan kémlelnek felém. Hurrá, újra látom a piros mozgó dobozt. Egyre melegebben tûz a Nap a hátamra, pedig már nem fázom, sõt… Kezdek már mérges lenni rá.

Azt hiszem, a piros száguldó dobozt fogom figyelemmel kísérni. A három piciny alak kipattan, és kivesz egy-két furcsa szemet. Majd nekiállnak megkeresni engem. Jé, talán azt hiszik, hogy bújócskázni akarok, és most õk a hunyók? Mindenesetre folyamatosan engem figyelnek. Mint ahogyan több millió hozzájuk hasonló. És sikítoznak. Micsoda? Elsõ infarktus? Vagy konfliktus? ’szintén szólva még soha nem álltam ennyi ember elõtt. Kicsit elpirultam. Szó mi szó, enyhén lámpalázas vagyok. Ezek meg mit csinálnak? A felhõk megint eltakarják õket. De azért még egy kis darabig látom õket. Az egyik beszáll a piros dobozba, a másik kettõ pedig tolja. Már megint. Talán ez valamilyen kultikus szokás. Mindenesetre felírom a noteszomba.

Bejegyzés: Primitív technikát használnak, de érdekes. Kis egyedeket tenyésztenek azért, hogy a mozgó dobozokat tologassák.

Na, ismét száguld a kis piros doboz. Ha jól látom, Dacia van ráírva. Egy csomó másik doboz rohan az utakon. Nagyobbak, kisebbek, mindenféle színûek. Összevissza kanyarognak, mind engem akar látni, de egyik sem lát ettõl a felhõtõl. Talán ezért száguldoznak.

Bejegyzés: Az emberek feltehetõen nem szeretik a felhõket. Vagy lehet, hogy elkapták az eszeveszett vonulás betegségét azoktól a kis állatoktól.

Na, most megáll a Dacia. Utasai megint elõvesznek mindent, és felém nézegetnek. Idegesen pakolgatnak. Mintha várnának valamire. A Nap egyre melegebben tûz. Panaszt jelentek be. Ha tudtam volna korábban, nem szegõdök ide. Lenn az árnyék egyre tovább vágtat. A szigetnél már tapsolnak. Na, szép lassan eléri a medencét is. Igen, most… Ismét a háromtagú csapatot nézem. Most még jól látom õket, aztán az árnyék õket is elnyeli. Mintha kiáltoznának. Talán történt velük valami? A szavukat sehogy sem értem. Mintha egy korona lenne rajtam?

Jaj, a Nap! Már megint itt van? Segítség, még megéget! Ismét keresztezi az utamat, és nem tudok kitérni elõle. Nemrégiben is ezt csinálta. Ne! Nem akarom! Amint eszébe jut, csak hipp-hopp letámad… Zaklatás! Na ezt nem engedem többször. Emlékszem, nemrég történt, hogy sikerült úgy megsértenem, hogy elijesztettem és megúsztam a dolgot. Az emberek persze akkor is néztek, valami olyat hallottam, hogy részeges napfogyatkozás. Mi az, hogy a Nap engem meg sem kérdez? Ezek a bugyuta földlakók meg ennek örülnek. Micsoda erkölcstelenség. Csak hagyna már békén!

Hú. Elment végre. Már távolodik tõlem, de még mindig forró. A földiekrõl is lekerült az árnyék. A kedvenceim abbahagyták a sikoltozást, és elégedetten, bár még kissé felkavartan szemlélnek, megint azzal a fekete szemmel. Boldognak tûnnek. Most leülnek egy asztalhoz, és elkezdenek enni. Mi az, már senki sem kíváncsi rám? Felmondok! Most összepakolnak, és beszállnak a dobozukba, majd szép lassan döcögnek egy nagy város felé. Talán elfelejtettek száguldozni? Vagy csak elfáradtak? A város környékén szem elõl vesztettem õket. Biztosan most is a piros Daciát tologatják.
 

Címzett: Tejútrendszer Központi Felügyelõbizottság
Tárgy: Áthelyezési kérelem a Solaris rendszerbe.
Indoklás: Eddigi szolgálati idõ egymilliárd év, átlagosan évi 1 darab zaklatás a Nap részérõl.


Utóhang

A jó öreg Hold némi intergalaktikus rábeszélés után végül úgy döntött, mégis marad. Azért szereti ezt a mi kék bolygónkat.

Mi is szerencsésen hazaérkeztünk Sopronba, és elkezdtük feldolgozni magunkban az élményeket, és persze, nem magunkban, a mérési adatokat. Ennek egyik eredményét a mellékelt grafikon tartalmazza.


Természet Világa, 131. évf. 6. sz. 2000. június
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/ 
http://www.ch.bme.hu/chemonet/TermVil/ 


Vissza a tartalomjegyzékhez