KÖNYVSZEMLE

PAUL HOFFMANN: A Prímember. Erdõs Pál kalandjai a matematika végtelenjében (Scolar Kiadó)

A szerzõ rutinos újságíró, aki jegyzetfüzetével gyorsan végiginterjúvolt számtalan embert, nem restellt beülni könyvtárakba (pontosabban azok napilaprészlegébe), és az összegyûjtött anyagot gördülékeny, jó stílusú könyvbe rendezte. Ami született, valójában egy nagyon hosszú napilapcikk, tele blikkfangos, ellenõrizhetetlen vagy éppen hibás kijelentésekkel; szerkesztetlen, gyenge struktúrájú, sokszor szinte érthetetlen, mi a szerzõ szándéka. Így lehet írni egy gyilkossági ügyrõl, egy ház leégésérõl, de tudományról nem.

  Stílszerûen kezdõdik a könyv: Hoffmann elmagyarázza, hogyan kell Erdõs nevét kiejteni: er-dis. (Ettõl természetesen a magyar olvasók meg lettek kímélve.) Ezután jön az a sokat idézett limerick, amelynek fõ nevezetessége, hogy egy szerencsétlen rím segítségével ugyanezt súlykolja (Kurdish–Erdõs).

  Számos tudósról esik hosszabb-rövidebb említés; Fermat, Sophie Germain, Kummer, Hardy, Ramanujan, Gödel, Wiles és mások különbözõ hosszúságú életrajzai sorjáznak. Ezek általában nem sokat érnek. Nem tudjuk meg, miért volt nagy tudós Hardy, mi volt Ramanujan különlegessége, Einstein munkájának tömör összefoglalása egyszerûen nevetséges. Graham életrajza pedig a szerzõ súlyos aránytévesztése. Ugyanakkor rengeteg olyan matematikust, aki valóban Erdõs régi jó barátja, fontos alkotótársa volt, nem, vagy alig említ a szövegben (pl. Rado, Milner, Davenport).

  Még nagyobb baj, hogy nem, vagy alig szerepelnek Erdõs magyar munkatársai, barátai, akiknek jelentõsége életében és munkájában hatalmas: Gallai, Rényi, Hajnal, Sárközy, Szemerédi stb. Az, hogy Hajnal András neve egyetlen egyszer, egy ostoba történettel kapcsolatban merül fel, felháborító.

  A szerzõ bizonytalanul mozog a matematika világában, az pedig egyszerûen tévhit, hogy megfelelõ képet kaphatunk, ha meginterjúvolunk 50–100–200 (vagy akár ezer) matematikust.

  Amit sikerült összegyûjtenie, egy laza sztorihalmaz, és a sztorikkal sok baj van. Elõször is vannak történetek, amelyek – vagy valamelyik elemük – nem igazak, nem azzal vagy nem úgy történtek meg. Vannak történetek, amelyek ugyan megtörténtek, de valami információt nem tudunk meg, ami azért módosítja a sztori tartalmát, jelentõségét. Például Hoffmann leírja, hogy Erdõs mindig is Billnek szólította Tom Trottert. Tom Trotterrõl, helyesebben W. Tom Trotterrõl, azaz William Tom Trotterrõl van szó, akit Erdõs, aki, ugye, senkinek sem tudja a keresztnevét, Billnek szólított. Ugyan már! Én meg Jancsinak hívom M. Bálintot és nem azért, mert meghibbantam.

  Vannak végül történetek, amelyek teljesen érdektelenek és jelentéktelenek, ilyen például a vos Savant-féle sztori.

  Szerencsétlenek az innen-onnan idézett állítások. Például Hardy 97. oldalon idézett véleménye a prímszámtétel esetleges elemi bizonyításáról egyszerûen a matematikusi közvélemény volt, és bizonyos értelemben ma is helytálló: az elemi módszerek távolról sem tudtak annyit adni, mint az analitikusak.

  Az az érzésem, hogy a szerzõ minden, valamely neves tudós által tett kijelentést kõbe vésett igazságnak tart, pedig rengeteg ilyen leírás, kijelentés jobb esetben is súlytalan, sokszor pedig egyenesen félrevezetõ. Ilyen az a már sokat cáfolt kijelentés, hogy Erdõs nem olvasott. Én keveset láttam könyv nélkül, és kétségtelenül kitûnõen ismerte a klasszikus magyar irodalmat. Erdõsnek az az állítása is ferdítés, miszerint az MTA-tagság bizonyos korhatár fölött megszûnik (21. old.).

  A könyv végén a szerzõ bájosan filozofálgat azon, hogy a matematikusok között mennyi a hóbortos, sõt mentálisan beteg ember. Itt ismét egy Erdõs által sokat idézett mondás a kiindulópontja. Sajnos a magyar kiadás szerkesztõjét elhagyta szerencséje, amikor Landau nevét megpróbálta kiegészíteni (az eredeti könyvben Hoffmann annyi fáradságot nem vett magának, hogy Landau keresztnevének kezdõbetûit megírja). Talán nem túl meglepõ, hogy a német eredetiben idézett mondás szerzõje nem a szovjet fizikus, L. D. Landau, hanem a német matematikus, Edmund Landau. Mindenesetre megint csak egy, túlzásában, kedélyességében komolyan nem veendõ szólásról van szó, („Mi matematikusok mindnyájan egy kicsit bolondok vagyunk”), és könnyen látható a dolog teljes értelmetlensége, ha a matematikusokat más csoportokkal próbáljuk behelyettesíteni (az újságírók, a texasiak, a biciklisták, a franciául tudók között nagyon sok a bolond). A matematikusok között nem több és nem kevesebb a bolond, mint mások között, Erdõs pedig végképp nem volt az.

  A magyar fordítás többnyire korrekt, gördülékeny, a fordító sokszor elegánsan kerüli ki a szokásos fordítási csapdákat, de jó néhány mondat fordítása pontatlan, rossz. (A 227. lapon például van egy teljesen értelmetlen mondat. Tegyük hozzá gyorsan, hogy az angol eredetiben értelmes.) Azonban a matematikát egyáltalán nem ismeri, és rengeteg matematikai szakkifejezést rosszul fordít, hibásan interpretál. Kétszer is a (tétel bizonyításához használt) „heavy machinery” (mély apparátus) fordítása számítógép lett. Az „elemi” szó egyáltalán nem rövidet, egyszerût (vagy pláne pofonegyszerût) jelent, mint a magyar fordításban; szeretném megjegyezni, hogy Erdõs elemi bizonyítása a prímszámtételre minden, csak nem egyszerû, rendkívül rafinált és fáradságos számolás. A 68. oldalon a „denumerable” szót „véges”-nek fordította, ez nagyon nem ugyanaz. Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy ami angolul „megtartotta útlevelét” az magyarul „megtartotta állampolgárságát”, és annak az útlevélfajtának, amit az eredetiben olyan körülményesen magyaráznak el, a magyar neve konzuli útlevél.

  Hadd szögezzem le, hogy Hoffmann leírása az Erdõs–Selberg-ügyrõl kicsit hiányos. Valójában Selberg bizonyította a bizonyítás(ok) alapját képezõ formulát, amire mindketten ráépítettek egy bizonyítást. Így Selberg része tényleg nagyobb. Nota bene, Hoffmann nagy empátiával írja le azt a bizonyos (Selbergre igen sértõ) „hallotta, hogy Erdõs és valaki bizonyította” esetet, majd mit látunk a könyv 186. oldalán? Azt, hogy „Carl Pomerance és két másik matematikus” bebizonyított egy híres sejtést. Nocsak!

  Helyenként a magyar fordítás „javítani” akar az eredetin: Kleitman úgy magyarázza a skatulyaelvet, hogy három ember közül kettõnek ugyanaz a neme, ez a magyarban már úgy hangzik, hogy három ember közül kettõ ugyanúgy pisil. A 47. lapon Lefschetz nevét átjavították – ki tudja, miért – Lifschitzre.

  Ezeknél súlyosabb hiba, hogy Erdõs sajátos nyelvezetének kifejezéseit visszafordítja (vagy éppen nem fordítja) angolból, holott ezeknek vannak Erdõs által használt magyar verziói. Ennek illett volna utánanézni. Így például Sam magyarul Samu, Joe József, a „slave” rab, a „trivial” trivi. S. F. persze L. F. (a legfelsõbb fasiszta). Továbbá Simon Sidon magyarul Szidon Simon, Peter Lax pedig Lax Péter.

Komjáth Péter

Természet Világa, 131. évf. 6. sz. 2000. június
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/ 
http://www.ch.bme.hu/chemonet/TermVil/ 


Vissza a tartalomjegyzékhez