Laureati Academiae
Az Eötvös József-koszorú kitüntetettjei – 1999

A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége 1/1993. sz. határozatával a kiemelkedõ tudományos életmû elismerésére Eötvös József-koszorú elnevezéssel kitüntetést alapított. A kitüntetés díszoklevélbõl, ezüstérembõl és – 1999-tõl – egyszeri 500 000 Ft ösztöndíjból áll. A kitüntetést az Akadémia elnöke adta át 1999. november 3-án, a magyar tudomány napján.

  Az 1999. évi kitüntetettek: Egri Péterné Abaffy Erzsébet, a nyelvtudomány doktora, Kubinyi András, a történelemtudomány doktora, Szép Jenõ, a matematikai tudomány doktora, Sarkadi János, a mezõgazdasági tudomány doktora, Paulik Ferenc, a kémiai tudomány doktora, Gozmány László, a biológiai tudomány doktora és Jakucs László, a földrajztudomány doktora.

  A kitüntetettek közül Gozmány László, Paulik Ferenc és Sarkadi János professzorokkal beszélgettünk.
 
 

Gozmány László
zoológus 1921-ben született. A Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett diplomát 1944-ben. 1950 óta a Magyar Természettudományi Múzeum állattára lepkegyûjteményének tudományos fõmunkatársa, hosszú ideig vezetõje is volt. Fõ kutatási területe egyes Microlepidoptera-csoportok alapvetõ vizsgálata és ezek rendszerezése.

– Az Akadémia szûkszavú közleményében, amely arról adott hírt, kik kaptak Eötvös József-koszorút, önrõl a következõket olvashattuk: az elismerést a lepidopterológia területén végzett, világszerte nagy elismerést kiváltó tudományos munkásságáért, a Magyar Természettudományi Múzeumban létrehozott – Európa egyik legnagyobb és legrendezettebb – Microlepidoptera gyûjteményért kapta, de emellett elévülhetetlen érdemeket szerzett mint faunakutató, természetvédõ és nyelvész, hiszen a hétnyelvû állatnévszótár megalkotója is.

– Gondolom, az lenne az elsõ kérdése: mik is azok a Lepidopterák és Microlepidopterák. A lepkéknek, a Lepidopteráknak két nagy csoportjuk van; a nagylepkék, ide tartoznak a pillangók is, és a molylepkék, amelyeket, azt hiszem, senkinek sem kell bemutatnunk. Amikor a múzeumba kerültem – ennek éppen ötven éve – a molylepkegyûjtemény huszonnégyezer példányból állt, most kétszázezren felül van. Európában valóban a mi kollekciónk az egyik legnagyobb; a múlt század közepén még a bécsi múzeum járt e tekintetben az élen. Európa-hírû gyûjteményünk többek között annak köszönhetõ, hogy zoológusaink nagy anyagot hoztak haza expedícióikról, gondoljunk csak Afrika-kutatóinkra, Kittenberger Kálmánra, Szunyoghi Jánosra vagy újabban az Ázsiában, Délkelet-Ázsiában gyûjtõ fiatal tudósainkra, de magam is sok helyrõl, többek között Görögországból (Krétáról), Szardíniáról és Tuniszból hoztam ezrével molylepkéket. Az anyag másik része úgy kerül a múzeumba, hogy amikor meghatározásra anyagot küldenek a muzeológusnak, az a határozás fejében megtarthat példányokat a gyûjteménynek.

– Ön a molylepkék specialistája, világtekintély. Honnan az indíttatás?

– Anyai nagybátyám malakológus volt, a Természettudományi Múzeum csigásza, a húsevõ csupaszcsigák szakértõje. Tõle kaptam az elsõ lepkehálót nyolc-kilenc éves koromban. Együtt jártuk az erdõket, éjjel kisemlõsöknek csapdákat állítottunk, aztán másnap a befogott példányokból párat felboncoltunk. Rendkívül izgalmas volt. Persze a családban feketebáránynak számítottunk, mert mindenki építész- vagy gépészmérnök volt, de minket csak a természet érdekelt.

A molylepkéknek három olyan családja van, amit én ismerek a világon a legjobban: ezek az avarmolyok, a hindumolyok és az ürülékevõ molyok. Igen hasznosak, hiszen hernyóik részt vesznek a lebontófolyamatokban. Ha e családok példányai közül valaki bármelyiket is megfogja a Föld bármely részén, az hozzám kerül meghatározásra. Vagyunk vagy ötvenen molyspecialisták a világon, mindegyikünk más és más család legfõbb ismerõje. Tudományos szakmunkáim ezekrõl több ezer oldalra rúgnak – sok száz fajt és genuszt fedeztem fel és írtam le. Ez legfõbb tudományos munkásságom: a lepidopterológiai alapkutatás.

Hazánkban körülbelül kétezer molylepkefaj él. Hernyóik apró növényeken, bokrok, fák levelein élnek, csak 15-20 fajuk kártevõ. Zömükkel sohasem találkozunk, így jószerével csak azokat látjuk, amelyek esetleg otthonunkban röpködnek.

– Mekkora kárt tudnak okozni ezek a piciny élõlények?

– Nem is egy peres ügyben kellett már szakértõi véleményt adnom a molyok kártétele miatt. Például abban az ügyben is, amikor egy lakás átvétele után két hónappal mindent elleptek a molylepkék, miközben a padlószõnyeg „elfogyott”. Arra a kérdésre kellett volna szakértõi választ adnom, hol fertõzõdött meg molylepkékkel a padlószõnyeg, még a szõnyeggyárban vagy már a lakásban. El kellett magyaráznom a bíróságon, nincs az a mód, amellyel kimutatható lenne, mióta eszik már a molyhernyók a szõnyeget. A lakásba ugyanis bármikor bármivel bekerülhet a moly petéje vagy hernyója, akár egy madártollal is, és máris kész a baj, mert eszi a bundát, a gyapjúféléket, vagy ha növényi eredetû anyagokkal táplálkozik, mint az aszalványmoly, a kamrában mindent megeszik: csokoládét, dohányt, paprikát, gabonafélék magvait, szárított gyümölcsöt. Ráadásul ezeknek a fajoknak nemcsak egy-két generációja van, mint a természetben, hanem esetleg négy-öt is az állandó hõmérséklet és védett környezet miatt. Jellemzõjük, hogy fénykerülõk, ott bújnak meg, ahol sötét van.

– Hogyan lehet védekezni ellenük?

– A kitûnõ modern vegyi anyagok mellett például a napfénnyel. Az UV-sugárzás 24 óra alatt elpusztítja a moly petéjét, hernyóját és bábját is. Érdemes ezért évente egyszer a bundát, a paplant, a dunnát, a párnát és más hasonló holmit, akár a kanapét is kivinni a napfényre.

– Említette, hogy több molylepkefaj fontos lebontószervezet. Hogyan vesznek részt a molyok ebben a folyamatban?

– A lebontásban részt vevõ fajok a primitívebb molylepkék közé tartoznak, elpusztult növényekkel vagy állati anyagokkal, ürülékkel, lehullott levelekkel stb. táplálkoznak. Például az afrikai molyok között sok olyan van, ami patát, szarut, szõrt fogyaszt. A molyokat a lebontásban bizonyos hasadógombák, az aszkomicéteszek is segítik, a szerves anyag így jut vissza a körforgásba. De például a hangyákkal együtt a kitin lebontásában is részt vesznek egyes molyhernyók. Ha nem lennének, bokáig gázolnánk a rovarok páncéljában.

– Pár évvel ezelõtt vadgesztenyefáinkat megtámadta egy aknázómoly. Hogyan kerülhetett e faj hozzánk?

– A vadgesztenye-aknázómolyt harminc évvel ezelõtt fedezte fel egy német kutató Skopje környékén, Macedóniában. Aztán pár évvel ezelõtt egy másik kutató Linzben sétálva megdöbbenve látta, már ott is megjelent a vadgesztenyék levelén. Rögtön írt nekem, találtam-e Magyarországon, hiszen Linz és Macedónia között fekszünk. Csak jóval késõbb fedeztük fel, de akkor már rengeteg volt belõle egy-egy fán. Az aknázómolynak a hernyója a vadgesztenyelevél szövetében él, azaz „aknázik”, ezeken a helyeken átlátszóbbá válik a levél. Ha sok hernyó él a levélen, a fotoszintetikus terület csökken (esetleg aknával a hernyó nagy levélfelületet izolál), ami a fa pusztulását okozhatja, persze csak akkor, ha nagy tömegben lepik el a fát.

– Vannak-e adataik arról, általában hány aknázómoly él egy fán?

– Az 1950-es években végeztem ilyen felmérést. Mivel az apró aknázómolyok imágóit nehéz begyûjteni (a lepkék a fényen ritkán jelennek meg) elhatároztam, hogy az aknákat használom e meghatározáshoz, hiszen ezek nagyon jellegzetesek (fajspecifikusak). Kiválasztottam három égerfát ”csán – itt nagyon egyszerû a növényegyüttes – és három molyhostölgyfát a Hárs-bokorhegyen, ahol pedig nagyon sokféle állat és növényfaj él együtt. A fákat megfosztottuk lombjuktól, majd szétválasztottam az aknázott és nem aknás leveleket (egy fiatal fának 3-4 ezer levele van). Az aknás leveleket az aknák alakja szerint osztályoztam és meghatároztam a molylepkefajokat. Az eredmény: minden harmadik levél aknázott volt.

– Az ön hatékony munkájának köszönhetõ, hogy több területet is védetté nyilvánítottak. Hogyan fedezett fel ilyen védelemre érdemes helyeket?

– Fiatal kutató koromban itthon gyûjtöttem a molylepkéket. Mint minden kutató, én is mindig oda mentem, ahol valaki érdekes, ritka lepkefajokat fogott. Nem lehetett azonban tudni, hogy mi található más, lepkefaunisztikailag ismeretlen helyeken. Az eltelt ötven év alatt már számos ilyen fehér foltot vizsgáltam. Így fedeztem fel az István-kúti nyírest, az orgoványi mocsarat, de lepkészeti megalapozással így hozzájárultunk például az ócsai turján, a fóti Somlyóhegy, illetve a nemzeti parkok és más területek védetté nyilvánításához.

– Laci bácsi több idegen nyelven beszél: angolul, németül, görögül, olaszul… Mikor tanulta meg ezeket a nyelveket?

– Angolul középiskolás koromban tanultam meg, úgy, hogy angol krimiket fordítottam magyarra, például az Angyal-regények egy részét. Mivel a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban a német és a latin is kötelezõ volt, ezekkel is megbirkóztam.

– A világon egyedülálló hétnyelvû, kétkötetes állatnévszótára, amelyben latinul, németül, angolul, franciául, magyarul, spanyolul, oroszul és õrületes mennyiségû népi elnevezéssel szerepelnek az Európában élõ állatok. Mi adta az ötletet egy ilyen munka létrehozásához?

– Az, hogy fordításaim során állandóan olyan nevekbe botlottam, amelyekrõl nem lehetett tudni pontosan, milyen állatokat jelölnek. Így aztán elkezdtem gyûjteni, cédulázni a neveket. Közel százezer könyvet és különlenyomatot olvastam végig, hogy a szótárt elkészíthessem. Negyven évig gyûjtöttem az adatokat, míg összeállt a könyv.

Ebben nemcsak a fajok nevét, hanem gyakran a genuszuk, sõt a családok és a magasabb rendszertani kategóriák nevét is sikerült megadnom. A második kötet a nyelv szerinti indexeket tartalmazza, nevet és sorszámot, e számok segítségével találhatók meg az elsõ kötetben a fajok nevei hét nyelven.

– Ideje jó részét még most is a múzeumban tölti. A molylepkéken kívül van más „hobbija” is?

– Az egyik a kertem Újpesten. Hosszú évek óta gyûjtöm a hagymás és rhizómás növényeket, több száz növényt hoztam már a mérsékelt égöv száraz vagy sivatagi élõhelyeirõl. Különlegességei miatt akár természetvédelmi terület is lehetne.

Másik hobbim a gyûjtéssel összekötött utazás. Hosszú éveket töltöttem kutatással Szardínián, huszonhárom éve járom Görögországot és szigeteit. Ezeknek eredményeként két nagy monográfiám nyomdában van Németországban, Görögország lepkevilágáról pedig nagy, négykötetes munkámat Athénban adják ki.

KAPITÁNY KATALIN


Interjú Paulik Ferenc és Sarkadi János professzorral

Természet Világa, 131. évf. 3. sz. 2000. március
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/ 
http://www.ch.bme.hu/chemonet/TermVil/ 


Vissza a tartalomjegyzékhez