Ki mit vesz észre?
A Természet Világa megfigyelési versenye
Vezeti Radnai Gyula és Horváth Gábor

Bevezetõ gondolatok

Húsz évvel ezelõtt, az 1980. januári számban indult útjára a fenti címû megfigyelési verseny, amelyet megpróbálunk most újra életre kelteni.

Tíz hónapon át, minden számban szerepelt öt megfigyelési feladat. Ezek megoldásához nem a jelenségek értelmezésére, hanem minél alaposabb megfigyelésre volt szükség.

Az érettségin, valamint az egyetemi szóbeli felvételi vizsgán szerzett tapasztalatok késztettek arra, hogy javasoljam e verseny elindítását. Láttam, mennyire az „értelmezés”, a fiatalok számára érdektelen és emészthetetlen, elméletek szövik át egész oktatásunkat, amelybõl az elsõdleges tapasztalatok olykor teljesen hiányoztak. Elméletieskedõ magyarázatok uralták és tették szürkévé, életidegenné az oktatást, a magyar irodalomtól és nyelvtantól kezdve az idegen nyelvek tanításán át a természettudományokig szinte minden tantárgyban. Különösen történelembõl volt szembetûnõ, mennyire az események elé tolakodott a tudálékos értelmezés. Csupán a fizikánál maradva meglepõen nehéz kérdésnek számítottak például az ilyenek:

– Milyen kép keletkezik, ha a fényképezõgép lencséjének a felét letakarjuk?

– Miért lehet az esõvíz mennyiségét milliméterben mérni?

– Piros üvegen át nézve milyennek látjuk a nemzetiszínû zászlót?

– Mik a szivárvány színei?

– A kényelmes lépcsõn milyen magas egy lépcsõfok?

– Körülbelül hány fokos lehet a Duna felszínének lejtése Budapestnél?

– Mekkora hõmérsékletû szobában érezzük magunkat kellemesen?

– Mekkora sebességgel mászik a csiga, nõ a fû, vagy fúj a szél?

– Mi a különbség a közelben és a távolban becsapódó villám hozzánk elérõ hangja között?

– Tegyünk fel egy fazék vizet a tûzhelyre, és figyeljük meg, milyen hangokat hallunk, mielõtt forrni kezd a víz. Milyen hangja lesz a forrásban lévõ víznek?

Ez a legutóbbi kérdés már a húsz évvel ezelõtt, 1980 januárban feladott kérdések egyike volt.

Akkor is, most is bárki bármikor bekapcsolódhatott a versenybe; volt olyan megoldó, aki a tíz hónap alatt összesen egyszer küldött megoldást, egyetlen feladatra. Volt azután néhány versenyzõ, akik januártól októberig mind a tíz hónap szinte valamennyi feladatára küldtek megoldást. Emlékszem Pipicz Veronikára (az asszonynevét már elfelejtettem), aki gyesen volt otthon, s közben kísérletezett. Emlékszem 70 év körüli nyugdíjasra s általános iskolás gyerekekre, akik változó sikerrel, de mindvégig nagy lelkesedéssel küldték be megoldásaikat.

Emlékszem két fiatalemberre, felsõéves gimnazistákra, õk voltak a legjobb megoldók. Horváth volt a vezetéknevük, mindketten vidéken laktak, addig nem is ismerték egymást. Õk lettek végül a verseny 1. és 3. helyezettjei. Itt találkoztak életükben elõször, az eredményhirdetésen. Azután egy év múlva fizikus szakon, a felvételi vizsgán. Együtt végeztek az ELTE-n, ma is ugyanazon a tanszéken dolgoznak, sõt egyazon városban, Gödön laknak. Igaz, egyikük (Horváth Viktor) most már második éve – és nem is elõször – az Egyesült Államokban kutat és öregbíti a magyar fizikusok kinti jó hírét, másikuk – Horváth Gábor – nemrég lett tagja a Természet Világa szerkesztõbizottságának, s a fõszerkesztõvel együtt rábeszélt arra, hogy indítsuk el újra ezt a versenyt.

Íme, „mellettem az utódom” – Horváth Gábor egyetemi docens az ELTE biológiai fizika tanszékén. Az állatok látását kutatja, de érdeklõdése a fenomenologikus – jelenségközpontú – fizika csaknem minden területére kiterjed. Együtt fogjuk vezetni ezt a versenyt.

Az én érdeklõdésem az utóbbi évtizedekben a fizika története felé fordult, errõl a Természet Világa olvasói is meggyõzõdhettek. Most mégis örömmel és némi meghatottsággal fogok hozzá újra a megfigyelési feladatok kitalálásához, s talán kibõvül a választék néhány olyan feladattal is, hogy a Természet Világa, illetve elõdje, a Természettudományi Közlöny cikkeinek tanulmányozására – a szakirodalom kritikus megfigyelésére – is szükség lesz a megoldáshoz. Például ilyesmire gondolok: ki volt az a magyar csillagász-fizikus-geofizikus, akinek a 20-as, 30-as években rendszeresen jelentek meg a csillagos égbolt megfigyelésére ösztönzõ cikkei és rajzai a Természettudományi Közlönyben, s nemrég felállították mellszobrát az ELTE új fizikai épületének aulájában?

Vagy olyan – a csillagászati szakirodalomban való némi elmélyülést kívánó – megfigyelési feladatra, ami már az idei, januári feladatok között is szerepel: vajon megkerülte-e, illetve megkerüli-e 100-szor a Föld a Napot a 20. században?

A középiskolai fizikaoktatás sanyarú helyzetét nézve valószínûnek látszik, hogy a 20 évvel ezelõtt nehéznek bizonyult kérdések ma is nehéznek számítanak.

Borúlátó szemlélettel hajlamosak vagyunk Koncz Zsuzsával együtt énekelni: „Ez az a ház, ahol semmi se változik.” Pedig nem így van. Arra, hogy életkörülményeink hogyan változtak meg az elmúlt 20 év során, apró, de stílusos illusztráció az 1980. januárban feladott 5. megfigyelési feladat:

„Valaki azt állítja, hogy ha közelrõl nézi a fekete-fehér tévékészülék képernyõjét, színesen ugráló pontokat lát rajta. Elképzelhetõ ez? Próbáljuk ki hétfõn is!”

Boldog idõk, amikor még hétfõn adásszünet volt a televízióban… (meg persze mindnyájan húsz évvel fiatalabbak voltunk…)

Fel a fejjel, lássuk az új feladatokat! Fogadják õket szeretettel és érdeklõdéssel.

RADNAI GYULA
 

Januári feladatok


1. A 20. század hossza

Hány napból állt (áll) a huszadik század? Csillagászati szakirodalomban nézzünk utána, hogy megkerülte-e (megkerüli-e) a Föld a Napot 100-szor ebben a században?

2. Mézes kenyér

Mindenki tapasztalhatja, hogy ha egy szelet friss kenyeret jó vastagon mézzel kenünk meg, akkor annak felülete furcsa módon keménnyé válik, amit evés közben jól érzünk is az ajkunkkal vagy a nyelvünkkel. Ha a mézes kenyeret rövid idõre egy tányéron hagyjuk, akkor annak alján hígfolyós méz gyûlik össze. Mi lehet e jelenségeknek az oka? Megfigyelhetjük-e az utóbbit akkor is, ha száraz kenyeret kenünk be mézzel? Mi a helyzet mindkét jelenséggel egy szelet vajas kenyérnél? Hát a vajas-mézes kenyér esetén? Van-e különbség a mézes-vajas (elõször mézzel, utána vajjal megkent), ill. a vajas-mézes (elõször vajjal, majd mézzel megkent) kenyér között a szóban forgó jelenségek fellépte szempontjából?

3. Vízben álló égõ gyertya

Állítsunk égõ gyertyát egy tálba úgy, hogy a talpát a lecsöpögõ, megolvadt viasszal odarögzítjük a tál aljához. Ezután öntsünk annyi vizet a tálba, hogy a gyertya alját néhány cm-nyi vastagságban ellepje. Figyeljük meg, milyen alakzatok képzõdnek a gyertya rúdján lecsorgó olvadt viaszból, amint megdermed a vízben. Ilyen, vízbe állított égõ gyertyákat elõszeretettel használnak karácsonykor vagy általában akkor, amikor hangulatvilágítást akarnak kelteni. A gyertyát azért állítják vízbe, hogy megakadályozzák egy esetleges tûz keletkezését, mikor a gyertya teljesen leég.

*

A feladatok megoldásaként a saját megfigyelések leírását, a kísérletek megtervezésének és kivitelezésének rövid, tömör dokumentálását, a megfigyeltek esetleges értelmezését, magyarázatát várjuk. A dolgozatokat szükség esetén magyarázó rajzokkal, ábrákkal, fényképekkel is elláthatják. A legjobb megoldásokból szemezgetett legértékesebb és legérdekesebb részleteket lapunkban folyamatosan közreadjuk, a legszebb dolgozatok beküldõi könyvjutalomban részesülnek. A megoldók teljesítményét pontozzuk, a legeredményesebbeket pedig 2000 decemberében ünnepélyes keretek között díjazzuk, lapunkban bemutatjuk.

A megfigyelési versenyben olvasóink korhatár nélkül részt vehetnek.

Beküldési határidõ: január 31.

Cím: Természet Világa szerkesztõsége, 1444 Budapest 8., Pf. 256

A borítékra írják rá: „Ki mit vesz észre?”


Természet Világa, 131. évf. 1. sz. 2000. január
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/ 
http://www.ch.bme.hu/chemonet/TermVil/ 


Vissza a tartalomjegyzékhez