A mikroszkóp történetébõl

... Hollandiában a 16. század végén és a 17. században fôként a tengeri hajózás ösztönözte a feltalálókat, mert az ócéánjáró hajókon új mûszerekre volt szükség. Megjelenik a kronométer (a csillagászatilag pontos óra), a távcsô, és a szextáns, amelyekkel a hajó helyzetét a nyílt tengeren meg lehet állápítani és megjelennek
a fokbeosztású térképek is. Az üveglencse ugyan régóta ismeretes, de a hollandusok eddig nem látott magas fokra fejlesztik köszörülését.

E fejlôdés folyamán jelenik meg a mikroszkóp. Üveglencsét nagyításra már a 15. században általánosan használtak, de csõbefoglalt kettõs lencserendszereket csak e század utolsó évtizedeiben kezdtek készíteni erre a célra. A. mikroszkóp feltalálójának, a holland Zacharias Jansen szemüvegkészítôt tartják. A csôbe tárgylencsének bikonvex, szemlencsének bikonkáv lencsét illesztett, s a csônek a szemmel ellentétes végére lemezt erõsített a vizsgálati tárgy rögzítésére. Eleinte mindössze 1020-szoros nagyítást értek el, késôbb egyre fokozták a nagyítás mértékét.

Az új találmány a 17. század elején messze földön elterjedt. És ahogy a távcsô Galilei nevével lett világhírû, úgy a mikroszkópot is elôször Itáliában használták olyan tudományos kutatásra, amelynek eredményeit nyomtatásban is közzétették. Ilyen Francesco Stelluti mûve a méh szervezetérôl, amely Rómában 1625-ben látott napvilágot: Nagyobb eredményeket azonban a mikroszkópi kutatás csak a század második felében hozott

Azok sorát, akik a mikroszkóptól várták a természet titkainak feltárását, két empirikus kutató nyitotta meg, az angol Hooke és a holland Leeuwenhoek. Mindketten metszetet készítettek minden kezük ügyébe kerülô tárgyról és erôsen nagyító lencsével vagy mikrószkóppal vették vizsgálat alá. Amit láttak, lerajzolták és leírták. Tovább csak ritkán mentek, magyarázatot vagy nem fûztek a látottakhoz, vagy igen kezdetlegesen értelmezték azokat.

Hooke összegyûjtött mikroszkópiai megfigyeléseit Micrographia címmel 1667-ben adta ki. Ebben lerajzolja és leírja, hogy a parafadugó metszetét üregek szakítják meg s a méhléphez hasonlítva a metszetet, egyes fallal határolt üregeit sejteknek nevezte. A sejtes szerkezetet megállapította bodzabélben és különbözô fákban is és megfigyelte, hogy a fiatal növényrészek sejtjeinek üregeit nedv tölti ki. (Ez a nedv sokkal késôbb a protoplazma nevet kapta.) Felfedezései közül érdekes még a csalánszôr szerkezetének leírása. Hooke a csalánszôr tartalmára vezette vissza a csaláncsípést.

Sokkal értékesebb Leeuwenhoek mikroszkópi munkássága. Leeuwenhoekot fiú korában Amsterdamba küldték kereskedôtanoncnak. Egy ideig egy szövetkereskedésben tevékenykedett, de azután visszatért szülôvárosába, Delftbe és ott községi szolgálatba lépett. Itt minden szabadidejét mikroszkópiával töltötte. Megtanulta az üveglencse köszörülését és ez csakhamar válóságos szenvedélye lett. Egyszerû lencséivel 160-szoros nagyítást ért el.

Leeuwenhoek állandóan törte a fejét nagyítókészülékei tökéletesítésén is és sokféle részben igen különös nagyítókészüléket állított össze. Találmányait rendkívül féltékenyen ôrizte. Nem adta eI egyetlen darabját sem, még csak kölcsön sem adta, csak annyit engedett meg, hogy a kevésbé sikerülteket lakásán használhassák. Hagyatékában 400 nagyítóüveget és készüléket találtak.


Leeuwenhoek rajza mikrobákról

Nagyítóval végzett megfigyeléseirôl leveleiben számolt be. Elsô levelét 1673-ban keltezte, levelei késôbb
A természetnek mikroszkópokkal felfedezett titkai címmel, 4 kötetben 1695 és 1719 között jelentek meg, s nagy érdeklôdést keltettek. Tulajdonképpen ez a munka a mikrobiológia elôfutára.

Álljon itt néhány érdekes felfedezés. Leeuwenhoek állapította meg, hogyan megy át a vér a hajszálerekben az artériákból a vénákba. Nagyítóját a békalárva (úgynevezett ebihal) farkára irányította:

"amikor ennek a férgecskének a farkát megvizsgáltam, olyan színjátékot láttam, amely mindazt felülmúlta, amit addig megfigyeltem. Nemcsak a vért láttam a legfinomabb ereken át a farok közepétôl a külsô részek felé áramlani, hanem minden ér visszahajlott és a vért ismét visszajuttatta a farok közepébe, hogy újra a szívhez áramoljon."
Ugyancsak ô állapította meg, hogy a vérberi gördülô "golyócskák", vértestek vannak.

Leeuwenhoek óta tudjuk, hogy az úgynevezett hangyatojás  nem hangyapete, hanem hangyabáb. Vizsgálta továbbá a levéltetvek szaporodását. ...

Kevesen tudják még napjainkban is, hogy Leeuwenhoek a kísérleti örökléstan megalapítója, s ehhez mikroszkópi vizsgálatai juttatták el. L. Hann Leydenben 1677-ben felfedezte, hogy az emberi ondóban mozgó képzôdmények láthatók, s ezeket ondóállatkáknak nevezte el. Leeuwenhoek vizsgálta az ondóállatkákat, de tovább ment: halak és békák petéinek megtermékenyülését is megfigyelte és megállapította, hogy ez a folyamat az ondóállátka egyesülése a petével. Abban az idôben Aristoteles tanítása szerint az életet a hímtôl származtatták. Leeuwenhoek szintén azt állította, hogy a magzat az ondóállatkából alakult. Tudósok nagy száma tette magáévá ezt a felfogást, akiket az oridóállatka latin "animalculus" neve alapján animalkulistáknak neveztek. Ellenfeleik a petébôl származtatták a magzatot, ezek voltak az ovulisták, a pete latin "ovulum" neve nyomán.

Leeuwenhoek bizonyítani igyekezett a maga igazát. Keresztézési (hibridizálási) kísérleteket végzett nyulakkal: a szürke apát keresztezett a fehér anyával, s mivel az utódok szürkék voltak, bizonyítottnak vette az animalkulisták igazát. A hibridizálás téves magyarázóinak milyen hosszú sora követte Leeuvenhoekot tévedésében!

Leeuwenhoek az egysejtû szervezetek elsô megfigyelôje, a protisztológia megalapítója. Fogakról nyálat kapart, és esôvízzel hígítva nagyítóval vizsgálta. A látottak rajza arra enged következtetni, hogy ázalékállatkákon (infuzóriumokon) kívül talán baktériumok is voltak a vizsgált folyadékban.

Legyen itt ennyi elég annak szemléltetésére, hogy a mikroszkóp valóban új világot tárt az ember elé. ...


Természet és Technika, CXI. évfolyam, új sorozat, 1952. 
http://www.chemonet.hu/TermVil/
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/


Vissza