A bajok eredete, a kreacionizmus

Több más, kétes értékű “importáruval” együtt a kreacionizmus eszméje is eljutott hozzánk az Amerikai Egyesült Államokból. Ezt bizonyítják az utóbbi években egyre-másra megjelenő írások hazánkban. A kreacionizmus heves vitákat vált ki Amerikában éppúgy, mint idehaza. Egyebek között erről tájékoztat Hraskó Gábor: Darwin – A bajok eredete című, a Természet Világa 2000. májusi számában megjelent cikke.

 A Biblia fundamentalista értelmezéséből fakadó kreacionizmus kialakulásával és a történelemben játszott szerepének elemzésével nem kívánok foglalkozni, ez messze meghaladná jelen írásom célját és kereteit. Elegendő talán, ha csak a jelenkori megnyilvánulásokra hivatkozom, például a New York Academy of Sciences havonta megjelenő folyóiratára, amelyben olykor késhegyig menő vitákat folytatnak az evolúcióról pro és kontra.

 Dela Carnegie híres könyvében (Siker-kalauz) ezt a jó tanácsot adja olvasóinak: “Mindenféle vitának csak akkor veheted hasznát, ha bele sem kezdesz.” (Ez alól a tudományos viták kivételek lehetnek.) Nem is vitatkozni szeretnék, csupán kifejezni csodálkozásomat és értetlenségemet. Ha egy középiskolai diák történelmet akar tanulni, akkor nem a matematikakönyvet fogja lapozgatni. Még akkor sem, ha véletlenül a matekkönyv megemlíti, hogy Pithagorasz az ókorban élt, Descartes pedig az újabb korban. Matekórán nem ezt fogják kérdezni tőle. Azt hiszem, kevés olyan buta diák van, aki ne tudná, hogy melyik tantárgyat melyik tankönyvből lehet megtanulni.

 A neokreacionisták éppúgy, mint az évszázadokkal korábban élt elődeik a természettudományi ismereteket a Bibliával akarják (akarták) összevetni, egyeztetni, illetve onnan levezetni. Úgy tűnik, merő félreértésből. Amikor a Biblia a kozmosz, a Föld és a Földön lévő teremtmények eredetéről ír, akkor csupán az ontológia világában mozog. Egyébként a Biblia elsősorban teológiai tanításokat tartalmaz, ami közvetlenül nem érinti a természettudományokat. Az ontológia a lények két kategóriáját különbözteti meg: az észleges lényt (ens racionis) és a valós lényt (ens reale). Könnyű belátni, hogy az észleges lény sokkal szélesebb kategória, mint a valós lényé. Gondoljunk a lottószelvényekre, amit hetenkét milliószámra töltenek ki a fogadók az öttalálat reményében. És sok millió, esetleg százmillió szelvény között akad egy-egy öttalálatos. A reménybeli öttalálat észleges, az elért öttalálat a valós lény példánkban.

 Kissé önkényesen azt is mondhatjuk: ha az észleges lényből valós lény lesz, az minőségi ugrás fölfelé, a nagyobb ontológiai érték felé. A valós lény ugyanis ontológiailag teljesebb, mivel tartalmazza a lényeget és a létezést is. A bibliai teremtéstörténet pedig éppen erről szól. A világ az elgondolható, észleges létből a valós létbe lépett – a Teremtő akaratából. Ehhez a Teremtő hatalma is szükséges, megfelelő hatalom vagy képesség nélkül nem jöhet létre minőségi ugrás fölfelé az ontológiai létrán.

 A Biblia szerint a világ létrehozásához Istennek volt hatalma, ennél többet a Biblia nem állít. Hogy a Nap, a Hold és a csillagok miként mozognak az égen, hogyan működik a kozmosz, már nem tartozik a Biblia tárgykörébe. Egy fontos dolgot azért találunk a teremtéstörténetben: a Nap, a Hold, a csillagok ciklikus mozgása az égen jelzi az időt, a napokat, az éveket (egyes bibliafordításokban az ünnepeket is). Jól tudjuk, hogy az ókortól kezdve egészen napjainkig a csillagászok mérik a pontos időt. Néhány éve Pencen meglátogattam az ottani obszervatóriumot és akkor tudtam meg, hogy ott a csillagászok nemcsak mérik az igen pontos időt, hanem ők szolgáltatják a pontos időjelzést is a tömegtájékoztató intézményeknek.

 Hogy miként működik ez az égi időmérő szerkezet, azt az ókorban többek között Ptolemaiosz próbálta megmagyarázni a geocentrikus világkép segítségével. A bolygók látszólagos epicikloisz mozgását matematikai számítással igyekezett leírni. Galileitől is, egyebek között, azt várták kortársai, hogy a kopernikuszi heliocentrikus rendszert matematikailag igazolja. Ő azonban annál okosabb volt, mint hogy ilyen kétes kimenetelű feladatra vállalkozzék. Pedig egy természettudományos tétel matematikai bizonyítása sokkal indokoltabb követelmény, mint a tétel bibliai eredetének igazolása. Kellett jönnie Keplernek, hogy a bolygók Nap körüli mozgását sok-sok számítgatás árán korrektül megfogalmazza, és kellett jönnie Newtonnak, hogy a mechanikai törvényekkel megmagyarázza az égitestek mozgását. Szerencsére ma már senki sem kérdőjelezi meg a bolygók és az égitestek mozgását leíró törvényeket csak azért, mert ezek nincsenek megírva a Bibliában.

 A lényeget tekintve közömbös, hogy ki követett el nagyobb hibát: az-e, aki Galileitől várta, hogy egyeztesse a heliocentrikus világképet a Bibliával, vagy az, aki Kopernikusz tanaiba igyekezett belekeverni a Bibliát. Az is téved, aki matekkönyvből akar történelmet tanítani és az is, aki abból igyekszik történelmet tanulni.

 Amikor már létezett a Föld, a Földön megjelent a víz cseppfolyós és légnemű halmazállapotban (a teremtés második napja/fázisa), akkor kezdődött egy új teremtői aktus: kialakultak az élőlények. Más szóval: megjelent a Földön az élet, ami addig nem létezett. (Az élet kozmikus eredetének bizonyítására tett kísérletek eddig nem hoztak pozitív eredményt.) Amikor a Viking-program előkészületei folytak, fölmerült egy alapvető kérdés: miként lehet az élőt az élettelentől megkülönböztetni? Amíg ezt nem tudjuk, hogyan tudnánk biztosan eldönteni, van-e élet egy idegen bolygón (Marson) vagy nincs?

 Szent-Györgyi Albert: Az élet jellege című könyvében keresi a választ a kérdésre: mikor mondhatjuk egy anyagra, hogy élő és mikor, hogy élettelen? Hogyan lehet egyértelműen szétválasztani az élőt az élettelentől? Gondolati kísérlete végén (amit laborban is sokszor elvégeztek már) széttárja a kezeit: nem tudjuk.

 A Viking-program előkészítésén munkálkodó tudósok közül a fizikusoknak sikerült legjobban megközelíteni a kérdésre adható választ. Segítségül használták az entrópia fogalmát; abban az értelemben, amelyben egy rendszer állapotának rendezetlenségét méri. Élet ott van, állították a fizikusok, ahol a környezethez képest az entrópia nagymértékben csökken. Lehet, hogy ez sem tökéletes definíció, de mások még ennyire elfogadható választ sem tudtak adni a kérdésre.

 Az ontológia síkján maradva azt is mondhatjuk: <I>az élet a létezésnek egy magasabb rendű formája<P>. Ismét fölvetődik a kérdés: milyen hatalom képes az élettelen anyagot egy magasabb rendű létezés szintjére emelni, vagyis élővé átalakítani? A biológusok, biokémikusok bíznak benne, hogy tudományuk fejlődésével ők is képesek lesznek. Talán. Egy biztos, az élet kialakításában, az élővilágnak a Földön való elterjedésében és nem utolsósorban a katasztrófák túlélésében a földtörténet során az embernek nem volt szerepe. És itt válik szét a nemhívők gondolkodása a hívőkétől. A nemhívők szerint a természet magában hordja a képességet, hogy átlépjen egy ontológiailag alacsonyabb szintből egy magasabb szintbe, vagyis önmagától létrehozza a létezésnek egy magasabb rendű formáját. A hívők a Biblia tekintélyére hivatkozva azt vallják, hogy magasabb rendű létezési formát csak Isten képes megvalósítani. Ugyanis erről szól a bibliai teremtéstörténet harmadik, ötödik és hatodik napja, ennek tekintélyét elismerik a zsidó, keresztény és muzulmán hívők egyaránt.

 Az ontológiai létformák megváltoztatásának mikéntje, az átmenet módja már nem tartozik a Bibliára. Hiába keresnénk a genetikai kódokat hordozó DNS említését a Bibliában; sem az átöröklés törvényeit, sem az élőfajok kialakulásának, elpusztulásának és újak felbukkanásának leírását nem találjuk meg a Bibliában. A kreacionisták leegyszerűsítik a fajok kialakulását. Istent odaültetik a homokozóban játszó kisgyerekek közé, hogy nedves homokból, agyagból formáljon rózsát, pálmafát, galambot vagy gyíkot. Nem értem, hogy ha egy programozó matematikus tud egy tenyérnyi mágneses lemezen tárolni egy könyvtárra való információt, a kreacionisták miért nem fogadják el, hogy a Teremtő is képes egy DNS-óriásmolekulába beprogramozni az evolúciót?

 Az ember megjelenése a Földön ismét egy ontológiai ugrás. Az ember sokkal több, mint egy faj az élőlények között. Bár testileg, fiziológiailag hasonlít sok más élő fajhoz, mégis több azoknál. Ha másért nem, hát azért, mert egyedül az embernek van történelme tele fölismerésekkel, eszmékkel, találmányokkal, összegyűjtött és rendszerezett ismeretekkel. Egyedül az ember képes felelni tetteiért. Ha egy ló agyonrúg, a kutya halálra mar egy embert, akkor megverik, elkergetik vagy lelövik, de nem állítják bíróság elé, és nem vonják felelősségre. Nem azért, mert nem tud beszélni, hanem azért, mert nem tud felelni a tetteiért.

 Érthetetlen számomra, miért nem származhat az ember fiziológiailag az állatvilágból, értelme, szabad akarata pedig a Teremtőtől. Elég, ha egy gyermek fogantatását, születését nézzük. Miben különbözik az állatvilágtól? Csupán a veleszületett értelmi, akarati képességekben. Vagyis az emberben a létezésnek egy magasabb formája jelenik meg. A test anyaga ugyanaz az emberben és a többi élőlényben sőt, még az élettelen tárgyakban is.

 A Biblia szerint az ember Isten képmása, ezért képes belenyúlni a természet működésébe. Át tudja alakítani és munkába állítani a természet erőit, sőt bizonyos mértékig még az élő fajokat is formálni képes. Nemesítéssel új gabonafajtákat, jobb minőségű gyümölcsöket hoz létre, állatokat tud háziasítani. Az ember életét egyébként sok olyan jelenség, állapot kíséri, amit fizikai dimenziókkal nem tudunk mérni. Ilyen a szenvedés, az öröm, a gyűlölet, a szeretet, az akaraterő, a bátorság, a céltudatosság, az elbizonytalanodás. Ezek a szellemi és nem a fizikai lét tartozékai. Bár a kettő többé-kevésbé kapcsolódhat egymáshoz, de a szellemi élet nem függ szükségképpen a fizikai élettől. Az alacsony termetű Dávid bátran szembeszáll a nála jóval hatalmasabb Góliáttal. Ha mérlegen összehasonlította volna kettejük testsúlyát, mérőzsinórral kettejük testmagasságát, dinamométerrel kettejük fizikai erejét, bizonyára elbátortalanodott volna.

 Összefoglalva: A fundamentalizmus és édes gyermeke, a kreacionizmus félreérti a Biblia üzenetét, amely nem a természet és a kozmosz működését, hanem csupán eredetét és az ember helyét és célját akarja elmondani. A történelemben meg-megújuló viták jelzik, hogy éppen ezt a legnehezebb megérteni.

KOPPÁNY GYÖRGY