Hogyan ne boncoljunk földönkívülit?
JOSEPH A. BAUER

Előző számunkban közöltük Trey Stokes hollywoodi trükkmester írását a roswelli “ufóbaleset” egyik áldozatának filmtrükkszagú boncolásáról. Mostani cikkünk szerzője az orvos szemével vizsgálja az ominózus film egyes jeleneteit.

Annak ellenére, hogy némelyek szívós erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy szemtanúkkal legitimizálják az ötven évvel ezelőtti roswelli állítólagos ufókatasztrófát, egyetlen hiteles és hihető bizonyíték sem került elő e fantasztikus és jelentős esemény igazolására. Annak ellenére, hogy a helyszínen állítólag igen sok törmelékdarabot találtak, hogy többeknek állítólag nagy mennyiségben van ezekből a darabokból, hogy a szóbeszéd szerint az idegenek teste és űrhajójuk maradványai valamiféle kormányzati szerv jóvoltából ismeretlen helyre kerültek, egyszóval mindezen valószínűtlennek tűnő események ellenére senki sem tudott meggyőző bizonyítékkal előállni. Hát senki sem tett zsebre egy darabkát abból a különleges anyagból? És most, talán azért, hogy rangot adjanak az esemény 50. évfordulójának, valaki már megint megpróbálja bebizonyítani, hogy ez valóban egy “Földön kívüli” esemény volt – ezúttal egy ufonauta boncolását  bemutató filmmel.

 Kétségtelen, hogy sokkal könnyebb csalni, mint egy csalást leleplezni. Kérdés, miért mutatják be most a filmet, amikor a kormány állítólag halálos fenyegetéssel sok évtizedes titoktartásra kötelezte az állítólagos szemtanúkat. Ha a film valódi, miért nem tette pénzzé valaki már jóval korábban, hiszen anonimitása megőrzésével eladhatta volna bárhol a világon a legmagasabb áron. (Megjegyezzük, hogy a film birtokosának kilétét – állítólag – csak a londoni tévés ismeri, akinek az illető átadta a tekercseket. – A szerk.)

 Azonkívül, hogy a filmen látható egy korabeli óra és egy telefon, miért nem használt a film készítője valami olyan alapvető speciális effektet, ami legalább kinézetében jobb hatást kölcsönöz a boncolási jelenetnek, mely így nem több orvosokat megszemélyesítő ügyetlen amatőr színészek ténykedésénél.

 Tekintve, hogy egy Földön kívüli boncolása egyedülálló esemény, a film készítője legalább arra ügyelhetett volna, hogy a hihetőség és a hitelesség látszata meglegyen. Miért nem olyan színészeket alkalmaztak, akiket betanítottak a műszerek kezelésére? Miért nem egy szisztematikus boncolási folyamatot láttunk ahelyett, hogy egyszerűen felvágják a tetemet és kiszedik a belső szerveket? Nem jobb lett volna inkább azt bemutatni, hogy az állítólag felismerhetetlen szervek mibenlétének és működésének megfejtéséhez több nap, sőt hét szükséges? Ilyen törekvéseknek a jele sem volt felfedezhető a filmen, ami azt mutatja, hogy a boncolást nem hozzáértéssel végezték; csekély anyagi háttérrel, rosszul felkészített amatőrök munkája.

 A boncolás nem volt szisztematikus. Nem történt meg a szervek és a testnyílások gondos megvizsgálása, ami már csak azért is fontos, mert a Földön kívüliekről szóló tanok szerint az idegenekre jellemzőek a hatalmas szemek, illetve a hallószerv, a szájüreg nyílásának hiánya, kérdéses az emésztőrendszer szükségessége és nincs genitális és anális struktúrjuk. Ezt a testüregek sebészileg pontos és részletes preparálásának kellett volna követni, melynek során megállapítható az egyes ismeretlen belső szervek működése, kölcsönhatásuk, összefüggéseik. Mindeközben valamilyen módon meg kellett volna előzni a test bomlását. Ritka, sőt példa nélküli alkalom lett volna arra, hogy egy Földön kívüli testét tanulmányozzák. Ám ehhez nem fölboncolni kellett volna, hanem szisztematikus, részletes és pontos anatómiai preparálásra és egy jól konzervált tetem mikroszkópos vizsgálataira lett volna szükség, amit a legkülönfélébb szervek specialistái végeznek el. (Pontosan ez történt akkor, amikor az első bojtosúszójú halat felfedezték.)

 Ehelyett egy rutinboncolásnál is kisebb igyekezettel és hozzáértéssel előadott műkedvelő, szemléltető jellegű boncolást láthatunk két jelenetben. Először ismeretlen kilétű csuklyás alakok állják körül a tetemet és ügyefogyott módon próbálnak valami elfoglaltságot találni a kezüknek. Mindezt anélkül, hogy bármi jelét mutatnák a minden orvostól, klinikai patológustól elvárható szakszerű manuális vizsgálatnak. Ezt egy bizonytalan vágás követi, miközben a műveletet végző személy arca egészen közel van a testhez, melytől védőöltözet viselésével védi magát. A második jelenetben a test már fel van nyitva, s ugyanazokat a gyakorlatlan kezeket látjuk, amint rendszer nélkül matatnak. Semmi olyan törekvést nem látunk, hogy felismerjék vagy analizálják a szervi struktúrákat, azok kapcsolatait. A bizarr testtartalmat csak úgy vakon odacsapják az edényekbe. Kérdés, ha a külső testforma ilyen emberszerű, vajon miért tűnnek ezek a belső szervek olyan felismerhetetlennek.

 Boncolást azért szokás végezni, hogy megállapítsunk valamilyen betegséget, a normálistól való eltérést, vagy a halál okát. Ha nem tudjuk, mit tekinthetünk normálisnak – ahogyan ez egy Földön kívüli esetében elvárható –, gondos anatómiai elemzés szükséges, valamint mintavétel mikroszkópos vizsgálathoz. Az anatómiai preparálás pontos, meghatározott lépésekből áll, melynek során követjük a különféle szervek kapcsolatait. Különösen áll ez olyan esetre, amikor – mint állítják – a tetem anatómiája ismeretlen.

 Ezzel a rosszul végrehajtott boncolással elszalasztottak egy nagyszerű lehetőséget, hogy sokat megtudhassunk erről a tetemről, viszont pontosan kimeríti egy rosszul megtervezett csalás kritériumait. Feltűnő, milyen ügyetlenül fogják és használják az eszközöket. Az ollót pl. nem mutatóujjal és hüvelykujjal szokás fogni, ahogy a filmen látjuk, hanem a gyűrűsujjat és a hüvelykujjat dugjuk az olló lyukaiba, a középső ujjal stabilizáljuk és a mutatóujjat használjuk arra, hogy az olló hegyét pontosan vezessük. A boncolást rendszeres öblítéssel és a folyadékok felitatásával szokás végezni (ilyen nem láttunk a  filmen). A belső szervek eltávolításával teljesen összezavarták a szervek funkcionális és strukturális kapcsolatait, tönkretették a funkcionális és strukturális kapcsolatait, tönkretették a funkcionális anatómiát.

 A csuklya szerepe ugyancsak rejtélyes. Nyilván ezért viselték, hogy jelezzék, megvédik magukat a mikrobáktól, a kipárolgásoktól vagy egyéb toxikus anyagoktól. ezek a csuklyák viszont rövid időn belül oxigénhiányt és fulladást okoztak volna; nem látni ugyanis szivattyúkat és csöveket, melyek ahhoz szükségesek, hogy friss levegővel lássák el a beavatkozást végzőket. Légcsere nélkül a kilélegzett levegő páratartalma lecsapódik a csuklya nézőablakán, alig lehet kilátni rajta. A légcserélő berendezés hiánya azt sejteti, hogy a filmen használt csuklyákon réseknek kellett lenniük, akkor viszont semmit sem védtek volna a toxikus anyagok és a mikrobák ellen.

 Ezek a megfigyelések egy rosszul megtervezett és végrehajtott teátrális szemfényvesztésre engednek következtetni, nem pedig egy potenciálisan fertőző, oszlásban lévő idegen tetem szakszerű boncolására.

 A filmes dokumentáció ugyancsak felvet néhány kérdést. Miért van az, hogy a hivatásos operatőr ismételten, ha ugyan nem állandóan, rosszul fókuszál és gyakran helyezkedik a színészek mögé, eltakarva ezzel a látványt a legkritikusabb pillanatokban, pl. akkor, amikor felnyitják a koponyát. Miért nem láttuk ezt a pillanatot és miért nem láttuk az agyat az eredeti helyén? Miért mozgófilmes kamerát alkalmaztak a boncolásnál (hiszen ennek köztudottan fókuszálási problémái voltak), amikor már kitűnő 35 mm-es fényképezőgépek voltak zoomlencsével és volt színes film is. Mindezeket akkoriban már általánosan használták műtéti, patológiai dokumentációhoz. Kérdés továbbá, miért engedték meg az operatőrnek, hogy magához vegye  és megtartsa ezeket a filmrészleteket, amikor a bemutatott vallomások szerint az egész szigorúan titkos volt, ráadásul a szemtanúkat és közreműködőket állítólag halállal fenyegették meg. Az operatőr miért pont ezeket a filmtekercseket nem adta át a hadseregnek, azok pedig hogy engedhették, hogy ő megtartsa ezeket a szigorúan titkos filmeket?

 A filmből két következtetés vonható le: vagy kezdők munkája, akik ezzel a szemfényvesztéssel próbálták “feltámasztani” a roswelli ufóbaleset áldozatát, vagy egy különös humanoid testnek a valódi boncolását mutatják be (e feltevés teljességgel megalapozatlan). Ebben az esetben viszont ez a brutális mészárlás volt az évezred bűnténye, mert egyedülálló bizonyítékokat pusztítottak el és páratlan lehetőséget szalasztottak el arra, hogy megtudjunk valamit erről a különös lényről, függetlenül attól, hogy honnan származik.

 Remélem, ez a kritika senkit sem indít arra, hogy hihetőbb filmet készítsen egy Földön kívüli boncolásról.