KOMLÓSSY GYÖRGY
A geológus és kalapácsa egyszer csak megnyugszik 
Első rész

A Természet Világa 1998. évi különszámában „Bauxitföldtani kalandozások a világ körül – avagy volt egyszer egy kis gyerek úgy élt mint az istenek” című történeteimben elmeséltem, hogyan lesz az emberből geológus, ha már egyszer magyarnak született és hogyan jutottam el a világ öt földrészén közel kéttucatnyi országba bauxitot kutatni, technológiai kísérletekhez mintát venni, vagy megkutatott telepekről szakvéleményt adni. Akkor már éppen 60 éves voltam, de mint amolyan vásott, vén kölyök szerettem volna még játszani, még csavarogni egy kicsit. 

Nem mind arany, ami fénylik. Hacsak nekem nem az

A 90-es évek elején Magyarország a legnépszerűbb ország volt Európában. Sőt, a világot járván olyan nagyon jó volt magyarnak lenni! Nem kellett Brüsszelnek üzenni, „több tiszteletet a magyarnak” – ,volt az magától is. Mindenki jött ide, a rendszerváltásra lényegében már a kádári időszakban készülődő, a gazdaság liberalizálásában élenjáró országba. Dőlt a külföldi tőke, dőlt az érdeklődés. David Cliffet a Rio Tinto (Bristol – Anglia) közép- és kelet-európai főgeológusát Molnár Ferenc (az ELTE TTK Ásványtani Tanszék docense) Telkibányával úgy fellelkesítette, hogy az rögtön megkereste személyemben a Központi Földtani Hivatal (KFH) elnökét: adjon neki aranykutatási engedélyt. Törvény szerint akkor (1991) a Hivatalnak joga lett volna ezt biztosítani, de addigra az országban több területet zároltuk éppen azért, hogy azt majd a megfelelő törvényi háttérrel, versenypályázattal lehessen értékesíteni. Ezt el is mondtam, hogy jogom lenne engedélyt adni, de nem adok, mert versenyeztetni szeretném az aranykutatást. Különben is a Bányatörvény parlamenti vita alatt állt és nem szerettem volna azt javasolni egy angol cégnek, hogy bizonytalan törvényi háttérrel kutatásba kezdjen. Megígértem azonban, hogyha a tendert kiírják, értesítem a céget. A kapcsolatot éveken keresztül tartottuk, többször meglátogatott és érdeklődött az ügyek állása iránt. 

A KFH elnökét 1993. augusztus 2-án menesztették, de rá egy hétre már Londonban volt a HATCH and Associate (Toronto – Kanada) műszaki iroda nemzetközi munkacsapatában, aminek a feladata volt a BHP Billiton cég alumínium ipari vagyonának felmérése Ausztráliában, Suriname-ban, Brazíliában és Guineában. 

Három hónappal később, amikor a HATCH bauxitos munkáit befejeztem, ott ültem Hullban (egy kelet-angliai városban) és már megint nem volt munkám, de még állásom sem. Rossz érzés. Felhívtam David Cliffet, hogy találkozzunk. Ez meg is történt egy kocsmában. Kérdem: „mondd Dave, akartok még Magyarországon aranyat kutatni?” „Hát persze.” „Van valakitek, akik az ottani munkátokat szervezi?” „Nincs.” „És ha én elvállalom, alkalmaztok?” „With pleasure.” Megegyeztünk. Mi az első pillanattól kezdve rokonszenveztünk egymással, olyan volt ez az ember, mintha együtt nőttünk volna fel a Bernáth Géza téren. 

Irán. Quarah Gol bánya. A bór ásványok (colemanit, hidroboracit) élére állított fehér rétegekben dúsulnak

A legfontosabb feladatom az volt, hogy mire végre a tendert kiírták, akkor azt meg is kell nyerni. Sikerült. Előtte viszont, mint magánszemély, a telkibányai 6 km2-nyi koncessziós terület körül, mint szabad kutatási területre, a Geokom Geológiai Kutató Kft nevű cégem számára kutatási jogot szereztem, így a munkát ott kezdtük meg. A földtani szaktudást természetesen a cég adta, nekem csak arról kellett gondoskodni, hogy minden földtani adat ös.szegyűjtésével, a hatósági engedélyek megszerzésével, a faluközösség támogatásával a kutatások simán menjenek. Végeztünk földi és légi geofizikát (Picodas – Prága), meg néhány fúrást is lemélyítettünk az általam megszerzett szomszédos blokkokon. Aztán a koncesszióra kiírt pályázatot megnyertük. Igaz, addigra már a cég számára is kiderült, hogy ott egy Rio Tinto méretű arany nincsen. Számomra annyiban volt nehéz, hogy ebben soha nem is hittem. De ez egy bauxitos geológus hite volt, nem sokat adtak rá. A földtani szerkezet, a modell tökéletes, tanítani lehetne. Igen ám, de ha a magmában nincs fém, csak annyi, amen.nyit már az elődök ki is szedtek, akkor a remény előbb-utóbb elhal.

1998 augusztusában David Cliff eljött hozzám elbúcsúzni és munkám elismerése gyanánt év végéig kifizettek. Minekutána egymillió dollárt elköltöttek a kutatásokra felajánlották, hogy ezer dollárért a kutatási jogot, az összes kutatási adatokkal együtt átadják. Ez, bár nagyvonalú ajánlat volt, de azért nyolcszázra lealkudtam. Tetejében nem is hagyott az út mellett, rásózott az US Borax-ra (a Rio Tinto leányvállalata, Kalifornia, USA). Mehettem bórt kutatni.

Földessy János barátommal, aki már értett is az aranyhoz, összeállítottunk egy vonzó csomagot, hogy a kutatások folytatásához a világpiacon újabb befektetőt keressünk. Hát mit ad isten, nem bejött? Ez teljes mértékben János érdeme. Bert Kennedy jelentkezett a kanadai KAZMINCO nevű céggel. Először opciót kért, majd három hónapig tanulmányozták a területet. Végül a Telkibánya kutatási területet megvette. Fizetett készpénzben, KAZMINCO részvényekben és alkalmazott is, mint magyarországi képviselőt. A dolgom az volt, mint korábban: buldózer voltam. De ehhez már egy értékes kapcsolatrendszer is rendelkezésre állt.

Néztem a tőzsdét: mi a fene, két hónap alatt a KAZMINCO részvények értéke az egekbe szökött. Ezt a sikeres kazahsztáni kutatásoknak lehetett köszönni. David Cliff éppen átutazóban volt Magyarországon. Kérdeztem, mit kell ilyenkor tenni? „Azonnal eladni” – válaszolt. Meg sem álltam Torontóig. Aranyemberré nemesedtem.

Igaz, aztán ez a kutatás is 2001-ben hamvába hullt, miután jó néhány fúrást is lemélyítettek a területen, melyeket Zelenka Tibor dolgozott fel. Az ezekkel kapcsolatos minden dokumentumot a Miskolci Egyetem Földtan-Teleptan Tanszékének (Földessy) átadtam.

Az ICSOBA elnöke azért maradtam

A hatvanas évek elején a hidegháborúból a világban már mindenkinek untig elege lett. Planétánk értelmesebbik fele a jobb szakmai munka reményében az együttműködést kereste. 1963-ban Zágrábban a horvát Tudomány és Művészetek Akadémiája, Karsulin professzor akadémikus vezetésével a bauxit-timföld-alumínium ismert szakemberei számára konferenciát hívott össze, közös gondolkodással az iparág fejlesztése céljából. Ez volt az első olyan nemzetközi fórum, ahol „szocialista” és „kapitalista” tudósok, kutatók, műszaki szakemberek találkozhattak. A két tábor – levetkőzve a buta és diktált politikai előítéleteket – boldogan vette tudomásul, hogy szót értenek egymással. Ez könnyen ment, szakemberek voltak. A találkozó olyan jól sikerült, hogy Bárdossy György javaslatára a zágrábi akadémia égisze alatt egy nemzetközi szervezetté vált: International Committe for Studying Bauxite, Alumina and Aluminium (ICSOBA) néven. Határozat született arról, hogy ötévente kongresszust, egy-két évente szimpóziumokat tartanak. A szervezet évtizedeken keresztül lehetőséget nyújtott sokunk számára, hogy eredményeinket előadjuk, megvitassuk, publikáljuk. Ezek mostanáig mintegy ötvenkötetnyi kiadványban (Travaux) jelentek meg. A mai napig is a bauxitföldtani irodalom kincsestára.

Balatonalmádiban, 1992-ben a VII. ICSOBA Kongresszuson, mely 4 kontinensről, 32 országból 220 résztvevővel zajlott, elnökké választottak. Ez igen nagy megtiszteltetés volt, hiszen elődeim nemzetközileg ismert akadémikusok, egyetemi tanárok, ipari vezetők voltak.

Irán. Peregi Zsolt és a perzsák. Mögöttük gyűrt boltozatban vörös és zöld agyagmárga fehér sórétegekkel Shukurshu (madár) falunál

Örömmel tölt el, hogy egy nemes cél érdekében olyan kiváló ember mögött állhattam, mint Solymár Karcsi, az ICSOBA Charly-ja, akinek érdeme, hogy ez a nemzetközi szervezet megújult és ma is aktívan működik. Boldogan tettem, mert ebben a küzdelemben a szervezet korábbi haszonélvezői, a lelkes hívek – akiknek hirtelen nagyon sok más dolguk akadt – eltűntek. Charly egyedül maradt, nagyon egyedül. Magyar sors. 2010-ben, a temetésén megkönnyeztem. Csak úgy, saját maga helyett, mert Székely Éva óta tudjuk, hogy „sírni csak a győztesnek szabad”, de annak már igen.

Bórt kutattam Iránban

1998-ban a Rio Tinto Holdinghoz tartozó US Borax-hoz, a világ legnagyobb bórtermelő vállalatához (Valencia, Kalifornia) David Cliff, korábbi főnököm beajánlott geológusnak. Ő a négyéves telkibányai aranykutatásban kipróbált (az aranyhoz sem értettem, a bórhoz pláne nem), mégis megfelelőnek talált. Aztán tényleg megbíztak a felderítéssel. Ehhez nekem már hazai segítség kellett. Peregi Zsoltot hívtam, akit még Kubából ismertem, ő készítette el a terepbejárási, mintavételezési tervet. Zsolt mint térképező geológus és rendkívül lelkiismeretes kolléga olyan munkát tett az asztalomra, hogy amikor a yankee megkapta, megnyalta a szája szélét. Nemhogy elfogadta, hanem hóna alá vette és bement az egyetemre, ahol meghívott előadóként szerepelt és tanította a diákoknak, hogyan kell egy felderítő terepbejárást megtervezni.

Irán. Quere Agajban megegyeztünk. Szamárbérleti díj napi 6 dollár. Majd átkeltem a Quezel Ozan folyón

Zanjan városa volt a főhadiszállásunk, onnan jártunk naponta terepre úgy egy, másfél órai gépkocsizással. Ritka kiváló embert ismerhettem meg Zsoltban. Kicsit ugyan fura alkat, Mongóliában meg is kapta a nyeuzsivsíj (elviselhetetlen) jelzőt, de akinek sikerült őt megismerni, annak aztán nagyon jó dolga volt mellette. Egyéként nem volt nehéz. Tulajdonképpen ő volt a főnök. De úgy csinálta, mintha én lennék az. Külön dolgoztunk, a munka lényegében előre megbeszélt rétegekből való szisztematikus pont-, vagy résminta vételezéséből állt. Volt persze iráni kíséretünk, geológusok, megbízható, kellemes, művelt emberek. A perzsa intelligencia olvasott, tájékozott és nagyon nyitott a tőle elzárt világra. Iranmanesh kolléga úgy utálta a maguk klerikális államhatalmi rendszerét, mint mi annak idején a szocializmust.

Történt egyszer, hogy az egyik kocsi elromlott. Zsolttal megbeszéltük, ő messze megy, vigye ő a kocsit, először engem tesz le, majd értem jön. Kipottyantott egy faluban. Láttam ott embereket, gondoltam, bérelek egy szamarat, majd azzal megyek. Üzlet megkötve – 6 dollár naponta. Jó. Már el is képzeltem, milyen lesz, amikor a kiadási jelentésembe beírom: „donkey rental costs US 6.00”. Beírtam, kifizették. Nem kellett az ÁFÁ-s számla. De nem ez a fontos. Felültem a szamárra, rágyújtottam a pipámra (a falu végtelen derűje mellett) és átkeltem a Qezel Ozan folyón, majd annak túlpartján a feltárásokból gyűjtöttem a mintát. Egyszer csak jött a vihar. Március volt, a hegyekből, a hó megolvadván, a folyó úgy áradt, hogy percről percre látni lehetett. Ha azonnal nem térek vissza – gondoltam magamban –, napokig is maradhatok a túlparton. Ugrás a szamárral a vízbe, szakad az eső, térképem, jegyzeteim elázva, már derékig ér a víz, a szamár megbotlik, eltűnik, csak a két füle lóg ki a folyóból. „Édesanyám, hadd játsszak még egy kicsit!” – jutott eszembe a régi óhaj. Meghallgatta, elintézte. 62 éves voltam.

Afrikába többször visszatértem

Abban az időben Guineába nem lehetett belépni a „sárga könyv”, a kötelező oltások bizonylatai nélkül. Amikor Conakryban szállt le a gép és engedte ki a kerekeit, jutott eszembe, hogy a sárga könyv bizony az íróasztalomon maradt. Még útlevélvizsgálat előtt ott volt az egészségügyi ellenőrzés. Derűs arcú fekete asszony kérte a dokumentumot. Adtam neki az útlevelemet, benne 20 dollárral. A pénzt kivette, értette, miről van szó, mosolygott, megfogta a kezem, majd az „immigration” pult mögött átvitt Guineába. Kint várt a kocsi, szálloda, tusolás, átöltözés, ebéd. Akkor jöttek meg azok az utasok, akiknek volt sárga könyvük. Hozzá kell tennem, ezzel a módszerrel jutottam be annak idején Malawiba is, csak ott meg vízumom nem volt. 

A Kindia-Debele bauxit-előfordulást az oroszok példamutató precizitással dolgozták fel. Az más kérdés, hogy amikor a vastag, háromkötetes, franciára fordított földtani jelentésben azt az adatot kellett megtalálni, hogy milyen térfogatsúllyal számolták az ércvagyont, az pontosan egy napig tartott. Olyan volt az a jelentés, mint egy agyondíszített pravoszláv ortodox templom. Belépsz, ott van a világon már minden, csak a lényeg, az oltáriszentség van úgy eldugva, hogy keresheted egy napig. Aztán készítettem itthon egy 50 oldalas jelentést, amiben viszont minden benne volt, amire az iparnak szüksége lehetett.

Ennek a kiküldetésnek volt egy fontos családi vonatkozása is. Ági lányom ikreket várt. Egyre csak nőtt, nőtt a hasa. Már óriási volt. Mielőtt elutaztam, ígértem neki 100 dollárt 10 dekánként nettó 5 kilogramm felett együtt a két gyerekre. Conakryban éppen búcsúvacsorán voltunk angolokkal, amikor hív Ági, hogy minden rendben, de hozzál magaddal még 1300 dollár tejpénzt. A két gyerek együtt nettó 6,3 kilós lett! Azon a címen, hogy Gyuri bachinak iker unokái születtek, alaposan be is rúgtunk. Lilla és Kinga – most volt születésnapjuk, 15 évesek. Ezek után Campbell Smith beajánlott a MA’ADEN-hez szakértőnek. Ezt azért kellett leírni, tudjuk már meg végre, milyen alapon ítélik meg az ember bauxitföldtani ismereteit!

Guinea. A malomipar (legalább is egy darabig megújuló) bioenergiával működik Guinea. Mintavétel timföldgyári kísérletekhez

Volt még egy reprezentatív mintavétel Friában is. Conakry repterén egy Michael Willis nevű, korombél angol-amerikai úr várt, a friai timföldgyár technológusa. Mentem másnap tárgyalni az orosz főnökhöz, mondtam, kell egy fúrógép, amivel 15–20 fúrást akarok lemélyíteni. Közölte, ez nincs benne a tervbe, gépet nem ad. Mondtam, rendben van, akkor a következő öt éves tervbe tegyék bele és szóljanak, ha jöhetek. Én el. Rohadt érzés ott ülni egy szállóban, várni, és nem tudni, hogy ilyenkor mi a fenét csináljon az ember: rábíznak egy munkát, vállalja, aztán meg kiderül, hogy az orosznak nincs benne a tervükben. Valami történhetett, mert másnap reggel üzent, hogy kezdjük elölről az egészet. Kezdtük. Michael kalibrálta a GPS-t, ő ment előre megkeresni a pontok helyét, én meg utána a fúrógéppel. Egy moldovai orosz vezette a teherautót. Szörnyű utakon mentünk, és úgy haladt előre, mintha a kurszki áttörésnél harcolt volna. A mintákat így megvettük, Budapestre anyagvizsgálatra feladtuk és lett még egy barátom: Michael Willis, aki évek múlva is felkeresett Budapesten, hogy segítsek neki az ALUMINPRO cég által Guineában folytatott bauxitkutatásban. 

Guinea. Kindiában a bánya vezérkarával. Szeretni való emberek

Még ott, a friai szállóban találkoztam egy franciával. Jött hozzám barátkozni, azon a címen, hogy magyart még nem látott. Mondtam neki: és a főnök? „Quel chef?” „Hát Sárközy.” „Az magyar? Ne mondjon már ilyet, Sarkozy a legfranciább francia!” Na, jól néz ki az a szegény Franciaország, ahol a legfranciább francia apai ágon magyar, anyagi ágon meg görög. (A tetejében a mostani főnök meg Hollande, de legalább Francois).

Már 2007-et írtunk, amikor AMC Koumbia projektet kellett véleményezni a Rio Tintónak, Mark Boast kollégával. Ez a terület éppen a Bissau Guinea-i határ mentén fekszik. Néhány hónappal korábban jártam a határ túloldalán Bissauban, amikor a Dubai Aluminium akart magának bauxitot. Az AMC bauxitja nem is lett volna rossz, de kellett volna vagy háromszáz kilométer vasútvonalat építeni. Ezzel a problémával többször találkoztam: a geológus elmegy és felkutat 400–600 millió tonna bauxitot, akár a legnagyobb részletességgel, elkölt néhány millió dollárt, aztán kihúzza magát, milyen nagy ember vagyok, dagad a melle, vigyorog, veregetik a vállát. Aztán „elcsitul a jókedv, förgeteg s helyébe ül a döbbent némaság”, mert rájönnek, hogy az infrastruktúra hiányában nem hasznosítható. Szóval, hülyeséget a világban mindenhol csinálnak. 

A Rio Tinto akkoriban vásárolta meg az ALCAN-t, 35 milliárd dollárért. Készpénzben. Kérdeztem is Mark Boastot, honnan volt nektek ennyi pénzetek, amikor az a szegény Magyarország 1989–90-ben szinte belepusztult rongyos 20 milliárd dolláros adóságába. „Hát honnan? Az elmúlt évben a nettó profitja a cégnek 7 milliárd volt.” Ja, az más. Ilyen cégnek dolgozni annak, aki a Bauxitkutató Vállalatnál szocializálódott, ahol még a napi 31 forintos kiküldetési díjat is megspórolták, mert azt feltételezték a tetejébe, hogy csak azért akar terepre menni, mert „lógni akar”, szóval annak nagyon más. Viszont mindjárt otthon éreztem magam, amikor egy kedves kollégám hazajövet itthon megjegyezte: „igen, téged biztosan azért alkalmaznak, mert te olcsóbb vagy, mint egy nyugati konzulens”. Világos, engem nem a szakismereteim miatt alkalmaznak, hanem mert olcsó vagyok. Persze, így aztán könnyű évi 7 milliárdos nyereségre szert tenni.

Guinea. Friában Mike Willis (a kék inges) két héten át segítette
a munkámat. Csak úgy barátságból

Tanzániában az Usamburu-hegységben megtalálták azt a bauxitot, amit nekem 20 évvel korábban az erre adott 4–5 nap alatt nem sikerült. Ehhez kértek 2007-ben szakértelmet. Mark Boasttal állok a hegygerincen, alant az összefutó völgyek. Kezemben a topográfiai térkép és tájolom magam. Dél volt. Nem ment. Mark, a te térképed egy rakás kulimász, megállapítással adom vissza a kezébe. Ő is tájolja. Majd megszólal:, hi Gyuri bachi, nem zavar, hogy a déli féltekén vagyunk és a nap délben északról süt?. Egy ex-kolonialistának persze könnyű. De összeomlottam. Lelki békémet csak Dar es Salaamban, Kecskeméti Tibor cappuccino unokáinak társaságában nyertem vissza.

A cikk folytatását júniusi, illetve júliusi számunkban közöljük. 


Természet Világa, 147. évfolyam, 5. szám, 2016. május
http//www.termeszetvilaga.hu/