DANK VIKTOR
Az Algyő környéki olajmező felfedezése

Második rész


Márciusi számunkban az algyői kőolaj- és földgázmező felfedezésének 50. évfordulója kapcsán a geológiai kutatáshoz és a termelés megindításához fűződő emlékeimet elevenítettem fel. Érdemes azonban a kutatások idején uralkodó körülményekről is megemlékezni. A kutatóknak meg kell küzdeniük a természettel, meg kell ismerni annak törvényszerűségeit. Egyidejűleg meg kell küzdeniük az adott időszak politikai hatásaival is. A nagypolitikában ott van a gazdaságpolitika, ezen belül az iparpolitika, s végül az energiapolitika. Ha a nagypolitika Kelet felé orientálódott – ahogyan ez történt –, akkor ehhez idomult az ipar- és az energiapolitika is. A tárgyidőszaki politikai vezetés biztosra vette az olcsó szovjet olajimport korlátlan lehetőségeit. A gazdaságpolitika ennek megfelelően drágának és értéktelennek minősítette a hazai olajtermelést és felesleges költekezésnek a kutatásokat. A hatalmon lévő illetékes fórumok – sugallatra – egyrészt az alföldi kutatások perspektíva-nélküliségét bizonygatták, másrészt a szénbányászat erőteljesebb fejlesztését erőltették. De ajánlásra került egy „gabona-hús konstrukció”is, azaz Magyarország mezőgazdasági termékeket cseréljen olajra és gázra szovjet relációban. A hazai olajbányászatot és természetesen a kutatást is megszüntetnék.

Az algyői kezdőfúrás olajbányászaton belüli halogatásának egyik oka a különböző ágazatai között meglévő ellenérdekeltség volt. Több olyan kapacitású mélyfúró berendezés is volt akkor az országban, amelyek közül bármelyik alkalmas lett volna még 1964-ben az Algyő-1 lemélyítésére. De más érdekek és rendezőelvek szerint akkor ezek másutt dolgoztak, és egyik sem volt Algyőre vezényelhető. Ezen érdekek között volt olyan is, hogy a legfelső körök igényének megfelelően, a szakmai vezetést megkerülve vagy utasítva, olajkutatási finanszírozással és berendezéssel, a kívánt helyen mélyfúrás létesült, melyből termálvizet fakasztottak.

Nem ezen a hazai főnökségen múlott, hogy Algyőn később másként (sikeresen) alakultak a dolgok.

Az olajkutatásnál akkor nem a készlet-felfedezéseket, hanem a fúróméterek túlteljesítését díjazták, és a kutatásra előirányzott ös.szegekből „lecsípve” más tevékenységeket is finanszíroztak. Részlegeket szembefordító ágazati szemlélet uralkodott és esetenként a politikailag megbízható, ámde szerényen képzett vezetők utasításai is felülírták jól képzett beosztottaik racionális törekvéseit. Nemcsak ezzel, hanem a szakmai és tudományos körökben is fellelhető tekintélyelv érvényesülésével is meg kellett küzdeni, amikor az újabb ismeretek alapján kimunkált geológiai modell „nem illeszkedett kellően”.

Mélyfúrási probléma megoldása

1965. október végén kidolgoztunk egy tervet az algyői kutatások meggyorsítására. Ez számításba vett egy kétlépcsős kutatási tevékenységet, mely szerint kevesebb, 2800 méter mélységű fúrást mélyítünk a várhatóan túlnyomásos képződmények harántolása és a medencealjzat elérése céljából. Nagyobb számú, 2200 méteres fúrást mélyítünk viszont a könnyebben elérhető és a fő termelőnek bizonyult felsőpannon képződményekre. Ennek megvalósításához nagyobb technikai és humánerőket szükséges koncentrálni a területen.

A terv megvitatása során egyesek minden fúrásnak az aljzatig való lehatolását és kivizsgálását kívánták, mások csak a már megismert néhány telep gyors feltárását és leművelését követelték. A fúrósok tartottak a túlnyomástól, a rétegomlástól, a szerszámok nem megfelelő minőségétől (üllési, szanki kitörések, csőhibák, eszközhiányok), a geológusok, geofizikusok sok magmintavételt, lyukgeofizikai mérést követeltek információszerzés céljából, melyek viszont lassítják az effektív fúrási „métergyártást”, a termelősök mielőbb sok olajat akartak termelni. Minthogy szakemberek is vitatták a boltozat keleti szárnyának létét, ez támogatta a berendezéskoncentráció-ellenes tábor törekvéseit, melyek szerint egy nem létező perspektívájú területen egyszerre sok lyukat fúrni már szinte szabotázs, nem beszélve arról, hogy a koncentráció terve, más „értékes területekről” vonja el a kapacitásokat, amit tetéznek az emberek áttelepítésével járó problémák is. A hos.szú vitában a különböző ágazatok képviselői igyekeztek területük, indokainak fontosságát, súlyát bizonygatni a tervünk ellenében is, jóllehet mindenki ismerte már a tápéi kút eredményét és azt is, hogy az Algyő-1 gázt, az Algyő-2 pedig napi 50 köbméter olajat termelt. Pedig mint szakemberek tisztában voltak azzal, hogy egyetlen algyői kút számos más területegyüttesnél többet produkál.

Vezetőségi tanácskozás a terepen (középen a szerző)

Manapság fonákul hangzik, de ebben a küzdelemben hasznunkra volt a szocialista országokat tömörítő KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa) olajipari tagozata, ahol számos jól képzett (szovjet, román, bolgár, csehszlovák, lengyel, jugoszláv, NDK-beli) szakemberrel, tudóssal volt mód eszmét cserélni, egymás eredményeit megismerni. Különösen a nagy olajipari múltú szovjet és román geo-szakemberek tapasztalatai voltak nagyon hasznosak. A bizottság tagjai, tárgyilagos szakemberek lévén, támogatták a mi olajkutatási terveinket, elgondolásainkat. Minthogy a tanácskozásban részt vevő szovjet szakemberek is egyetértettek a magyar előterjesztéssel, akkor az itthon is „csak jó lehetett”. Nagyon sokat segítettek nekünk. Tudták az okát ők is, tudtuk mi is. Geológusok voltunk határokon innen és túl. Értettük egymás szakmai nyelvét és problémáit is, melyek csaknem azonosak voltak. Minthogy elméleti és gyakorlati eredményeink ebben a periódusban a környező országokkal összehasonlítva is figyelemreméltónak bizonyultak, volt annyi szakmai tekintélyünk, hogy hasonló módon viszonozhattuk a külföldi kollégáink támogatását. Kőolaj- és földgázkészletek és termelés terén a „tábor” országai között ekkor a dobogós sorrend a következő volt: 1. Szovjetunió, 2. Románia, 3. Magyarország.

A koncentráció terve megvalósult és eredményesnek bizonyult. Ezt követően nagy nyüzsgés indult be mind a politikai, mind a szakmai berkekben. Mindenki értett hozzá, mindenki be akart avatkozni, érdemeket szerezni, korábbi nem létező ebbéli tevékenységét bizonyítani. Azok is, akik a kutatási koncepciót és a koncentrálási javaslatot a legkeményebben ellenezték. Még egyes olajkutatók is!

Most a még több eredményt követelők, az egyre nagyobb termelési igényeket megfogalmazók száma nőtt meg. A pionírok ezeken még csak nem is csodálkoztak. Megszokták már az ilyesmit és tették tovább a dolgukat, ahogyan kellett.

Az olajbányászat műszaki gárdájának a földmélység erőivel való küzdelmük során akadt néhány kitöréssel kapcsolatos problémája, de valamennyit sikeresen megoldották. A legnagyobbnak rövid ismertetése azonban ide kívánkozik.

Az Algyő-168. sz. fúrást 1967-ben olajtermelő kúttá képezték ki. 1968-ban kettős célú kúttá akarták átalakítani úgy, hogy a kúton át az egyik szintbe (Algyő-2.) vízbesajtolás történjen, ugyanakkor tömítővel elválasztva az alatta lévő szintből (Szeged-1.) olajat termeljen. Ennek megvalósítása nagy műszaki felkészültséget igényel mind elméleti, mind gyakorlati téren. Az algyői műszaki gárda kiválóságát igazolja, hogy a termelő kutak mintegy 40%-a vegyes kiképzésű lett.

Algyői tanya fúrótoronnyal

1968. december 19-én a kút termelőcső tolózára leszakadt és kitört az olaj és a gáz, melynek sugara az akna betonfalának ütközve kigyulladt. A kúton lévő kútjavító berendezés fémrészei izzottak és összeomlottak. A lángoszlop mintegy 50 m magas és 10–15 m átmérőjű volt. A napi olajmen.nyiség kb. 1000 köbméterre, a gázmennyiség 0,5–1 millió köbméterre volt becsülhető. Szovjet turbóreaktor (MÍG-15 hajtómű) segítségével, az olajosokon kívül, 120 tűzoltó és 150 katona közreműködésével a tüzet eloltották, a kutat elfojtották, a kiömlött olajat elszállították. 1969. január 16-án a munkálatok befejeződtek. Személyi sérülés nem történt!

Az algyői kutatási eredmény további hatása

1965-ben még a dunántúli mezők adták az olajtermelés 80%-át és a gáztermelés 20%-át. 1970-ben a kitermelt olaj 68%-a, a gáznak pedig a 96%-a (!) már az alföldi lelőhelyekről származott.

Tanácskozás operatív eseménynél (balra a szerző)

1966-ban Szegeden bányásznapot tarthattunk, ahol a krónikás volt az ünnepi szónok. Akik eddig kárhoztatták és máshová kívánták a kánikulában, mély sárban, hóban, fagyban dolgozó olajosokat, már tisztelettel emlegették a munkahelyteremtő olaj- és gáztermelő vállalatot. De nem az olajkutatókat!

A sikerek lehetővé tették, hogy a környéken egy kicsit jobban „körülnézzünk”. Az olajmezők általában nem „magányosak”, mert geológiai környezetükben további előfordulások is szoktak kialakulni. Ezért a korábbi kudarcok helyszínén is kutattunk és feltételezéseink igazolódtak. A környék kutatási eredményei röviden: 1967. Ásotthalom olaj+gáz, 1968. Kelebia olaj, 1969. Ferencszállás olaj+gáz, 1971. Szeged olaj+gáz, 1972. Tótkomlós gáz, 1973. Ferencszállás-Kiszombor olaj+gáz, 1974. Sándorfalva gáz. Az olajgeológusi korrektség parancsolja, geológus-geofizikus elődeink felkészültségének ismerete pedig indokolja, hogy ide a következő szöveg kerüljön: „Ha az akkori ferencszállási kutatásokat tovább folytatják, akkor nemcsak a ferencszállási olajmezőt találták volna meg, hanem minden bizonnyal az algyőit is”. Szerencsénkre azonban ez a feladat reánk hárult.

Az 1971-től, a Szeged város alá ferdített mélyfúrásokkal sikeresen feltárt kőolajtelep 1975-től olajtermelésben jó ideig Algyő után a második helyet foglalta el. Kíváncsiak voltunk az Algyőtől keletre geofizikával kimutatott mély süllyedék, a „Hódmezővásárhely-makói- árok” olajgeológiai viszonyaira is, ezért 1971–72-ben Hód-1. néven, sikeresen egy 5842,5 m (!) mély fúrást, Makónál pedig egy 4154 m-ig hatolót mélyítettünk. Könnyűolaj-nyomokat, 210–213 fokos hőmérsékletet és 5418 méteren 850 bar nyomást konstatáltunk, de a vastag márgaréteg-sorokkal, az akkori felkészültségünk birtokában, nem tudtunk mit kezdeni. A palagázbányászat akkor még ismeretlen volt. Külföldi cég, fúrásaink közeléből kiindulva, több mint egy évtizede, 6000 m....éterig is hatoló fúrásokkal kutatásokat végez, a másutt már sikeres palagázbányászat megteremtése céljából, az akkori mienknél sokkal korszerűbb módszerekkel és eszközökkel. Ipari méretű gáztermelésről eddig nincs információnk.

1971–75. között az olajbányászat már 9 millió tonna olajat és 24 milliárd köbméter gázt termelt.

Szerelők munka közben

A további években Algyő hatása tovább fokozódott és mindmáig tart. Kiváló képességű és képzettségű szaknemzedékek egyre pontosabb ismereteket szereznek a mező rezervoárgeológiai és mérnöki viszonyairól, működési rendszeréről, termelési viselkedéséről. Ezek ismeretében folyamatosan az optimális termeltetési módszereket, eszközöket alkalmazzák, az egyre öregedő mezőt gondozzák, ápolják szeretettel és szaktudással mindmáig és a közösség javára életben tartják.

Itt alakították ki a Szőreg-1. telepben az európai viszonylatban is jelentős méretű föld alatti gáztárolót is. A pionírok köszönete és elismerése mindezekért!

Szeged életében is meghatározó változásokat okozott az olajmező felfedezése, bár a város többet remélt. Az olajmező mérete hazai viszonylatban ugyan nagyon jelentősnek számít, de finomító létesítéséhez nem volt elegendő. Ezért az olaj és a gáz nyersanyagként csővezetékeken szállítva másutt kerül feldolgozásra. Az is tény, hogy a jugoszláv határ közelsége – az akkori politikai viszonyok közepette – csak a legszükségesebb nagyberuházásokat tette lehetővé.

Epilógus

A krónikás Szegeden járt óvodába, elemibe, a piarista gimnáziumba, egyetemi tanulmányainak két esztendejét is az itteni tudományegyetemen végezte. Gyermekkora óta ismeri a várost és környékét, sőt Algyőt is. Sportrepülőként az ottani repülőtéren olyan világhírű kiválósággal lehetett együtt, mint a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert. Az akkor csaknem 50 esztendős tudós így indokolta a vitorlázórepülő-kiképzésben való részvételét: „nos, ha már van A-, B-, C-vitamin, akkor már csak megszerzem melléjük az A, B, C vizsgát is”. És megszerezte a hegyvidéki C vizsgát a budai Hármashatár-hegyen és a síkvidéki C vizsgát is Algyőn, amit ugyanitt egy motorosrepülőgép-vezetői jogosítvánnyal is megtoldott. Ő nemcsak a nemzetközi tudománynak, Magyarországnak, Szegednek, hanem Algyőnek is emblematikus alakjaként az algyői történet részese.

Algyő, 1943 – Szent-Györgyi Albert professzor a Vöcsökben, mellette oktatója, Döme Béla

Radnóti Miklós írta a „Nem tudhatom” című költeményében:

„Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj
s nem tudja, hol lakott itt
Vörösmarty Mihály…”

A krónikás sokat szállt e vidék fölébe és tudta, hogy hol dolgozott, esetenként lakott Herczeg Ferenc, József Attila, Juhász Gyula, Szent-Györgyi Albert, Sík Sándor, Klebelsberg Kunó, Karl János, Koch Sándor, Fricsay Richárd, Vaszy Viktor és más kitűnőségek. Viszont fogalma sem volt róla, hogy landoló gépe kerekei alatt két kilométer mélyen olaj- és gáztelepek vannak és nem is kicsik. És ugyanez a helyzet, amikor Szegeden olaj- és gáztelepek felett ment az iskolába. Nem sejtette, hogy ....majdan újra sok-sok időt tölt mindkét helyen. De azt sem, hogy később, mint a budapesti egyetemről meghívott docens geológusokat képez ki az olajipar számára a József Attila Tudományegyetemen. Közülük később többen nemcsak a helyi olajipari létesítményekben, hanem a budapesti központban is elismert vezetők lettek, akiknek nagy szerepük volt és van az algyői mező alapos megismerésében és életben tartásában. De most már elmondhatja, hogy fent, lent egyaránt ismeri Algyőt és Szegedet.

Az algyői gázüzem éjszaka

Az emlékek idővel szelektálódnak, a szépek maradnak meg. A krónikás is így van ezzel. A valóság recitálásához naplói sárguló lapjait is tanulmányozta, melyek híven és konokul őrzik a valóságot. Azt, ami nem mindig szép, sem a múltban sem ma és nem szerepel sem a hivatali jelentések szikár szövegeiben, sem a tudományos értekezések kiérlelt fogalmazásaiban. Néhány ilyen dolgot azonban meg kellett említeni, mert ezek is hozzátartoznak a valódi algyői sztorihoz, ami nem volt diadalmenet, és kezdetben nem is mindenki akarta. Vigaszt ad azonban az a tudat és tény, hogy a pionírok nem voltak tévúton, hogy munkáikat, alkotásukat büszkén vállalhatják, hiszen sokuknak életműve.

Algyő madártávlatból

Csak éppen az Algyő-1 sz. fúrás lemélyülhetett volna már 1964-ben, kevesebb akadállyal, üresjárattal, felesleges viták és idegeskedések nélkül. Ez esetben a Tápé-1 vízkút sem tör ki, mert akkor az olajkutató fúrásból nyert adatok alapján vagy a helyszíne kerül módosításra, vagy olajbányászati együttműködéssel fúrják. Az 50 éves jubileum jó alkalom ahhoz a kívánsághoz is, hogy legyen ez a visszaemlékezés tanulság is az utókor számára. 

Irodalom

Jelentés (1942) A M.Kir. Eötvös Loránd Geofizikai Intézet működéséről az 1941. évben

Selényi P. (1953) Eötvös Loránd összegyűjtött munkái. MTA

MÁELGI. (1957) Jelentés a földmágneses mérésekről 1956–1957-ben

Kádár J. et al. (1959) Jelentés, az 1958. évben a Battonya-Tótkomlós-Nagyszénás-Ferencszállás kutatási területen végzett geofizikai mérésekről. OKGT. Szeizmikus Üzem

MÁELGI (1963) Jelentés, a Tiszakécske-Szeged-Makó térségében 1962-ben végzett graviméteres mérésekről. GKÜ. Adattár

Dank V. et al. (1964) Feljegyzés felderítő kutatófúrás kitűzéséről Algyő térségében. OKGT Adattár

Geofizikai Kutatási Üzem. (1972) A felszíni geofizikai kutatás 20 éve a kőolajiparban.

Bőhm F. (1939) Ásványolaj és földgázbányászat Magyarországon 1935-ig. Bány. Koh. Lapok 72.

Dank V. (1962) A Nagyalföld D-i részének mélyföldtani viszonyai. Kandidátusi értekezés. MTA.Adattár.

Kertai Gy., Dank V. (1960) Magyarország reménybeli szénhidrogénkészlet-becslése. OKGT.00310/95.

Dank V, (1962) Az Alföld déli részének mélyföldtani vizsgálata kőolajkutató fúrások alapján. Annales. Univ. Sc. Bp. de R. Eötvös nom. Geol. Tom. VI. Bp.

Dank V., Haáz I.-né (1962) KGST. 48. sz. téma II. Ajánlások a geológiai kőolaj- és gázkutatási munkák fő irányainak kiválasztására, a KGST országok reménybeli kőolaj- és gázkészleteinek becslésével kapcsolatos összesítő tanulmány alapján. OKGT. 00410/51. Bp.

Dank V. (1965) A délalföldi kutatások legújabb eredményei. Földt. Kutatás. 8.4.

Dank V. (1965) Az Algyő–Szank környéki területek továbbfejlesztésével kapcsolatos kérdések. OKGT előterjesztés 1965. Okt. 23. OKGT adattár

Dank V., Bán Á. (1966) Az algyői kőolaj- és földgáz-előfordulás földtani viszonyai és termeltetésének elvei. Földtani Kutatás /külön szám/ Budapest.

Dank V. (1969) A kőolaj és földgázkutatás helyzete Magyarországon. Magyar Tudomány XIV. 10.

Dank V., Bodzay I. (1971) A magyarországi potenciális szénhidrogén készletek földfejlődés-történeti háttere. MTA X. Osztály Közleményei 4. 2-4.

Alliquander Ö. (1974) A modern mélyfúrás 40 éve Magyarországon. Kőolaj és Földgáz.

Dank V. (1990) Az algyői szénhidrogéntelepek felkutatása és geológiai viszonyai. BKL. Kőolaj és Földgáz /különszám/ 23. (123)

Oláh K. et al. (2015) 50 éves az algyői kőolaj és földgázbányászat. MOL könyv kiadvány

Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum arch. via Szép András: Képek az algyői felszíni berendezésekről

__________________________________________________

NAPLÓMBÓL

Algyőre mentem volna…

Az 1965-ben felfedezett, Szeged melletti algyői olaj- és gázmező szépen fejlődött és igen nagy kiterjedésűnek bizonyult. Ezért jelentős fúrási kapacitást koncentráltunk a területen. Igyekeztünk meggyorsítani a kutatást, hogy minél hamarabb megismerhető legyen az előfordulás mérete, kőolaj- és gázkészlete, azok minősége és a telepek földtani habitusa és működési rendszere. Ezek szükségesek a racionális művelés hosszú távú megvalósításához. Az 1967-es naplóm szerint, ekkor 12 db fúróberendezés dolgozott a területen és volt olyan eset is, hogy egyszerre 30 fúrópontot jelöltünk ki. Ezt az a körülmény tette lehetővé, hogy a hazai geofizikai mérések pontosan kirajzolták a hatalmas mélyföldtani alakulatot. Ha ez nem így lett volna, nem lett volna szükség 12 berendezésre. Ekkor már a 126 kutatófúrás 85%-a eredményes volt. Megismertünk 68 telepet, ezek közül 25 a felső-pannonban található és a készletnek 95%-át tartalmazzák. tucatnyi kisebb telep az alsó-pannonban jelenik meg és 1 telep az alapkonglomerátumban található. Az előfordulás kitermelhető olajkincsét 30 millió tonnára, gázkészletét pedig 86 milliárd köbméterre becsültük. Már tudtuk, hogy 700–2100 m között települnek a felső-pannon képződmények, ezen belül 1700–2000 m között vannak a fő tárolótelepek. 2700 m körül a deszki alapkonglomerátum és 2800 m-nél a kristályos palákból, gránitból, gneiszből álló alaphegység volt található. Algyő beváltotta reményeinket, mert későbbi naplóim szerint 1965–1990 között az itteni telepekből kitermeltünk 23 millió tonna olajat és 72 milliárd köbméter gázt. 1971-ben Algyő egymaga 1,3 millió tonna olajtermelést produkált.

A hazai szénhidrogén-kutatások felelős tröszti irányítójaként ebben az időszakban igen sok időt töltöttem lent a Szeged környéki kutatásoknál. Szerettem ide járni, mert Szegeden nőttem fel. Itt jártam óvodába, elemibe, gimnáziumba, itt érettségiztem és egyetemi életem első két évét is a József Attila Tudományegyetem matematika-természettudományi karának hallgatójaként abszolváltam. 1966–68 között pedig hetente keddenként az egyetemen már mint docens adtam elő a kőolajföldtant és több későbbi olajipari vezetőt avattam be a kőolajkutatás titkaiba. Erre azért volt szükség, mert abban az időben a rohamosan növekvő és eredményes dél-alföldi kutatások szakemberhiánnyal küzdöttek. 1966-ban itt lehettem az első alföldi olajbányász nap ünnepi szónoka. A  bányász  szó akkor, abban a mezőgazdasági városban még derültséget keltett, ami később csodálattá és tiszteletté alakult.

Algyő pedig a szívem csücske, mert itt tanultam meg vitorlázó repülni és ejtőernyőzni és lettem mindkettőből igazolt versenyző. Ide kötnek a feledhetetlen tiszai emlékek, a Maros folyótól még nem „szőke”, hanem tiszta vizű Tiszában való fürdések, horgászatok, evezések.

Most, érett fejjel élvezet volt találkozgatni a régi gimnáziumi, egyetemi társakkal, családanyákká érett, egykori tánciskolai partnerekkel. Jól esett velük sörözgetni, kávézgatni, beszélgetni. Meghívtak otthonukba, megismerhettem családjukat. Ezen túlmenően segítettek is áttételesen az olajiparnak. Egyik volt piar társam lett a szegedi rendőrkapitány, aki több alkalommal segített a duhajkodó olajos legények ügyeit „megfelelően” lerendezni. Egyetlen esetet említenék csak, amikor a szesztől túl bátor fúrós legények az intézkedni akaró rendőrtől elvették a fegyverét és egy üres disznóólba zárták, ahol főleg a sok éhes bolha miatt panaszkodott hangosan. De segítettek azok a volt iskolatársak is, akikből belgyógyász, sebész, urológus, bőr- és nemi betegségek szakorvosa lett. Emlékeim szerint, valamennyiük szakértelmét igénybe kellett venni, esetenként a teljes diszkréció mellett. Sokan voltak itt kiküldetésben és az otthontól távol mások a viselkedési formák. De a kezdeti szegedi telephely kialakításánál és ingatlanbérlésnél is (Győry kefegyár, Mérei utca) sokat segített a városházán elnökhelyettesként működő volt iskolatárs. A megyei első titkárrá avanzsált egykori osztálytárs is segített, főleg úgy, hogy ha az érdekünkben kért valamit valakiktől, ami akkoriban parancsnak minősült, biztosak lehettünk a teljesítésében.

Kezdtem egyre jobban érezni magamat, és minthogy 1966-tól a családi státuszom „elvált” minősítésű lett, a helyváltoztatás lehetőségén is gondolkodtam. Elképzeltem, ha lejönnék ide, akkor a zöldövezetben, Újszegeden laknék az uszoda közelében. Korán reggel úsznék egyet, azután végezném a hivatali dolgaimat, a mezőben és a környéken. Munka után pedig sok mindent csinálnék. Biztosan felkérnének az egyetemen tanítani. Ott van könyvtár, laboratórium, a fúrások pedig ontják az új vizsgálati anyagot. Megkezdeném az akadémiai doktorimhoz az anyagok feldolgozását. 1966-ban itt alapítottam a Magyarhoni Földtani Társulat alföldi szakosztályát, ott is tevékenykednék. Azután ott van a szegedi repülőtér, ahol a sportrepülés parancsnoka régi katonai pilóta társam. Besegítek neki a kiképzésben és akkor én is kaphatok egy-egy startot, és ez nagy szó, mert ha kedvező az időjárás, akkor a magamfajta öreg róka órákra elviszi a vitorlázó gépet. Hála Öveges József piarista atya szenzációs és élvezetes fizika tanításának. És ott van a híres szegedi korzó, a találkozások, összejövetelek, nagy dumák helyszíne. Vennék egy jó biciklit is, mert itt minden sík terület, és akkor egy kis innivaló is szóba jöhet a barátkozáskor. A többi meg jön magától, majd meglátjuk.

Miközben mindezeket vizionáltam, egy óriási hibát követtem el. Az OKGT akkori vezérigazgatója is rajta tartotta a szemét az itteni munkálatokon és gyakran meg is látogatta a területet. Ha ez egybeesett az én ott-tartózkodásommal, akkor fogadtam, amikor jött. A hivatalos ügyeken kívül megmutattam neki a város nevezetességeit, sétarepülést szerveztem számára, elvittem az egyetemi tanszékekre, bemutattam neki a professzorokat, a városházán a tanácselnök-helyettest, sőt a megyei első titkárt is, akivel, mint régi osztálytárs, kommunikáltam. Ezt a vezér őszinte elismeréssel konstatálta. A hiba ott volt, hogy látta, tapasztalta, hogy én Szegeden nagyon otthon vagyok, sőt jól érzem magam.

A vezér szeretett volna megfelelő, tapasztalt embert oda kinevezni vezetőnek. De senkinek, az addig számításba vett emberek közül nem akaródzott helyet változtatni. A vezéri értekezleteken mindig rákérdezett a személyzetisre, hogy sikerült-e már megfelelő embert a lemenetelre rávenni.

Egyik alkalommal ebédnél a személyzetis odaült mellém és panaszkodott, hogy az öreg mindig piszkálja azért, mert még nem talált Algyőre embert. Akkor én segítek neked, mondtam, lemegyek, ha megfelelek. Jaj de nagy követ vennél le a szívemről, de ugye komolyan mondod? Hát persze, erősítettem meg. Ebben maradtunk. A vezérin felszabadultan közölte, hogy az ebédnél összefutott velem és én azt mondtam neki, hogy lemegyek Szegedre. A főnök éppen tanulmányozott valamit az előtte lévő iratokban, amikor a hírre felkapta a fejét, levette szemüvegét és fürgén felém fordult. Dank elvtárs? Tényleg? Lemenne? Lemennék, feleltem lakonikusan. Lemennék, ismételtem.

Csend lett. Mindenki a vezért és engem figyelt. A tekintetekből ki lehetett olvasni, hogy ki sajnálja, ki pedig örül annak, ha elmegyek innen. Már ők is tervezgettek magukban. A vezér mereven nézte szemüveg nélkül az iratait. Állkapcsánál a rágóizom ütemesen ki-kidudorodott, láthatóan magas fordulaton járt az agya. Hirtelen mindkét kezével az iratokra csapott, majd felém fordulva, behajlított balkarjának derékszögébe jobb alkarját ütemesen bele-beleütögetve, hangosan ismételgette: ezt magának, ezt magának! (Milyen komplikált volt akkor a világ! Manapság ezt a kívánságot egy ökölből felmeredő középső ujj, a maga egyszerűségében tökéletesen kifejezi.) Magának itt még bokros teendői, komoly feladatai vannak. Üdülni, később is lesz még lehetősége – szólt a verdikt.

Szidtam magamat. Mert ha nem vagyok ott olyan szívélyes a vezérrel, hanem gyötrelemnek játszom el a vidéki „számkivetettséget”, akkor talán nem lát át a szitán. De így átlátott!

DANK VIKTOR


Természet Világa, 147. évfolyam, 4. szám, 2016. április
http://www.termeszetvilaga.hu