Egy aranyérmes ősmaradvány-gyűjtemény két aranykora

Aranyérmes ősmaradvány-gyűjtemény? Szokatlan, de van ilyen! A magyar mikropaleontológia megalapozója, Hantken Miksa (1821–1893) bányamérnök, paleontológus Nummulites-gyűjteménye nyerte el ezt az érmet és címet az 1873-ban rendezett bécsi világkiállításon. Az egyes országok bányászatát bemutató szekcióban állították ki a kollekció 42 fajt képviselő 171 mikroszkópi metszetét. A Nummulitesek külső díszítését, továbbá egyenlítői és keresztmetszetét láttató preparátumok (ezek az Európa-szerte ismert ún. zöld kazetták) szakszerű és esztétikus kikészítése Madarász Zsigmond Ede keze munkája a háromnyelvű katalógus szerint.

Hantken kora számos Nummulites-kutatójával való cserekapcsolata révén szinte világanyagot gyűjtött össze. Ezt mutatja a gyűjtemény lelőhely- és fajlistája, mely Európa, Észak-Afrika és a Közel-Kelet legtöbb lelőhelyéről az akkor ismert Nummulites fajok nagy többségét tartalmazza. Cserekapcsolatainak köszönhető, hogy kollekciójából, melyet több példányban is elkészíttetett, sok preparátum eljutott London, Párizs, Lausanne, Bécs és Padova természettudományi múzeumaiba.

 

A bécsi világkiállítás aranyérme

Hantken Nummulites-kutatásai ideje alatt, nagyjából 1861 és 1888 között (az első és utolsó nummuliteszes publikációja közötti időtartam) élte a hazai múzeumokban (a Magyar Nemzeti Múzeum Ásvány-Őslénytárában, a Budapesti Tudományegyetem Őslénytani Tanszékén, a Debreceni Református Kollégium múzeumában) is kiállított kollekció első aranykorát.

Hantken halálával megszakadtak a hazai Nummulites-kutatások, de vis.szaestek az európaiak is. A következő évtizedekben csak Rozlozsnik Pál (1880–1940) néhány éves, egyébként kiváló munkássága jelzi a hazai nummulitológia létét. A pangás ideje alatt Hantken gyűjteménye sok hányattatást (két világháború, többszöri költöztetés) szenvedett. Ennek során jelentős gyűjteményrészek károsodtak, egy részük tudományos vizsgálatra alkalmatlanná is vált. Csak a második világháború után indult erőltetett iparosítás kiváltotta széles körű eocén kutatások irányították a paleontológusok figyelmét ismét a Nummulitesek felé. Ugyanis az eocén barnakőszéntelepek fedőjében bizonyos Nummulites fajok „jelzik” a szén közelségét. Az intenzív faunafeldolgozások szükségessé tették a taxonok típusokig visszamenő vizsgálatát. Ezzel számos gyűjtemény, közte a Hantken-gyűjtemény is, újra a taxonómiai kutatások homlokterébe került, sőt tudományos revízióját az OTKA 2000-ben finanszírozta. Ezzel megkezdődött a gyűjtemény második aranykora!

A pályázati téma kidolgozása során számos új eredmény született. A külföldi múzeumokból is begyűjtött 1240 preparátum taxonómiai vizsgálata nyomán 40 faj került részletes leírásra, bőséges szinonimlistákkal, alapos differenciál diagnózisokkal és digitális fotókkal dokumentálva. Az eredeti jegyzékhez képest bővült a taxonok köre. Új faunaelemnek bizonyult a N. maximus, N. obesus, N. aturicus, N. bouillei, N. zircensis, N. praelorioli, N. fabianii, N. pulchellus, N. anomalus. A preparátumok között sikerült megtalálni a Hantken által leírt új taxonok típuspéldányait, valamint a jegyzékben szereplő N. hungaricus, N. vicenzaensis és a N. archiaci néhány példányát „nobis nov. sp.” kézírásos felirattal.




Az új, tudományosan felülvizsgált gyűjteményt feldolgozó munka egyik táblája

A rétegtani vizsgálatok eredményei közül a legjelentősebb a N. subplanulatus (zónajelző taxon!) korának középső-eocénbe való rögzítése. A hazai eocén legalsó barnakőszén-telepek közvetlen fedőjében gyakori N. subplanulatus részletes taxonómai vizsgálata kiderítette, hogy annak belső szerkezete jóval fejlettebb evolúciós szintet képvisel, mint dimorfpárjának vélt alsó-eocén N. planulatusé. Bizton állítható, hogy a N. subplanulatus a N. planulatustól független önálló faj, mely alapvető jellegeiben a középső-eocén N. striatussal mutat rokon vonásokat, s a N. striatus fejlődési sor egy felső-lutéciai/bartoni tagjának tekinthető. Ezzel az ún. szubplanulatuszos barnakőszéntelepek középső-eocén kora bizonyítást nyert s a több évtizedes korvita lezárható. Komoly rétegtani eredménynek tekinthető két távkorreláció rögzítése. A különböző lelőhelyek faunájának elemzése több távoli lelőhely rétegeinek párhuzamosítását valószínűsítette. Kiderült, hogy a Vicenza környéki (Priabona, Malo, Monte Serano, Vicenza Bella Guardia), a solymári Várerdő-hegy, a bükki Kisgyőr és Kolozsvár (Hója-domb, Bácstorok, Gálcsere) felső-eocén rétegei teljesen azonos korúak és jól párhuzamosíthatók. Hasonló eredményt hozott a Dorogi-medence (Tokod, Dorog, Bajót, Mogyorós), valamint a Zólyomi- (Lipcse, Bajmóc) és a Túróci-medence (Turik, Blatnica) Nummulites faunájának összevetése. S még egy korpontosító adat: a Nummulitesek elemzésével kimutatható volt a nagykovácsi és a dorogi barnakőszén-telepek egykorúsága.

A jellegzetes, zöld kazetták egyikének hátoldala

A gyűjteményben a Tethysnek szinte minden jelentősebb lelőhelyéről van taxon, így segítségükkel ősföldrajzi adatok is rögzíthetők voltak, elsősorban a részmedencék közötti kapcsolatokra vonatkozóan. A faunaösszetétel alapján egyértelmű, hogy közvetlen és intenzív összeköttetés volt a Londoni-medence, a Brüsszeli-medence, a Párizsi-medence és a Kasseli-medence között (van a gyűjteményben Kassel lelőhelyű preparátum!). Érdekes az is, hogy Hantken gyűjteménye alapján összehasonlítást tehettünk a Krím-félsziget és a pireneusi lelőhelyek faunája révén a Tethys keleti és nyugati szárnya között. Meglepő, hogy a kis-pireneusi Gamarde és a krími Sebastopol Nummulites faunája mennyire hasonló. Még meglepőbb volt az egyiptomi (Kairó, Beni Hassan, Farafra), az észak-olaszországi San Giovanni Ilarione és a felsőgallai lelőhelyek N. gizehnsis csoportjának tagjai közötti egyezés.

Az állagában felújított, tudományosan mind taxonómiai, mind nvevezéktani szempontból helyesbített és korszerűsített gyűjtemény múzeumunk Föld- és Őslénytárban mind a hazai, mind a külföldi nummulitológusok rendelkezésére áll. A feldolgozás hírére megnőtt a gyűjtemény iránti nemzetközi érdeklődés. Ennek kielégítését is szolgálja a közreadás előtt álló gazdagon illusztrált angol nyelvű monográfia.

 KECSKEMÉTI TIBOR


Természet Világa, 147. évfolyam, 1. szám, 2016. január
http://www.termeszetvilaga.hu