Hol gyár állott, most kőhalom
NÉGYESI ZOLTÁN
Horváth Mihály Gimnázium, Szentes

„Azt hiszem, teljes életet kell élni. Hiszen nem hosszú az élet, ha néha hosszúnak is látszik. A falból se lehet büntetlenül kifelejteni téglákat. Ha itt-ott hiányzik néhány kő, már kisebb a fal teherbírása. Az emberé is, ha nem teljes az élete.”
Szilvási Lajos


A pályázatom témájáról, a szentesi Zsoldos-téglagyárról már kiskorom- ban tudomást szereztem. A téglagyártáshoz szükséges jó minőségű agyagot a város keleti határában bányászták, mi pedig a visszamaradt bányagödrökben horgásztunk, amik ma már bányatavak. A környékbeli horgászok a jelenleg horgászható négy bányagödröt Zsoldos-tavakként ismerik. Ekkor ugyan még nem értettem meg a téglagyár szerepét a városra és környékére, de már ezekben az időkben is sok mindent meséltek nekem a gyárról és az itt folyt munkálatokról. A helyi téglagyáron kívül még be szeretném mutatni a tégla elterjedését a világban és hazánkban, a hozzá nélkülözhetetlen agyagot, valamint tulajdonságait.

A téglával való építkezés 6000 évre nyúlik vissza. Ez az építőanyag azonban az évezredek alatt rengeteget változott. Ma már szabványméretekben kapható, nagy nyomásszilárdsággal, nútféderes kialakítással, üreges belső szerkezettel. Ez a sok fejlesztés pedig mind az építkezés megkönnyítését szolgálta. A szerkezeti módosítások ellenére a téglát már a kezdetekben is nagyon hasonlóan készítették, mint napjainkban; csupán finomították és korszerűsítették az előállítását.

Téglát először Egyiptomban használtak; a Nílus iszapját megformázták és a napon szárították. Az égetett változatát pedig Mezopotámiában készítették, Kr. e. 4000 évvel.

Az iszlám kultúra emelte mesteri szintre a tégla ornamentális alkalmazását és olyan szinten tette ezt, amit később sem tudtak elérni. Kínában viszont egy másfajta irányzat alakult ki: ott először a tetőből és ezzel együtt a tetőcserépből vált uralkodó elem, amelynek nemcsak a lefedés és a védelem volt a feladata, hanem tulajdonképpen ez alkotja az épületet. De kiemelendő még Perzsia, India és Indokina is, ahol még tovább fejlesztették az építőanyagot.

Az ókorban a rómaiak egész Nyugat-Európával megismertették a téglát. De nemcsak nyugaton terjesztették el, hanem mindenhol, ahová hadjáratokat vezettek; mindenhová magukkal vitték a téglakészítés művészetét. Ők fejlesztették ki például a boltíves építést, amire még napjainkban is kiváló állapotban levő példákat lehet találni.

A téglagyártás ipari kezdetén, a XII. században a mai Németország és Franciaország területén voltak a központok, de kiemelendő még Lombardia is mint fontos helyszín. A román stílustól a gótikán át a reneszánszig mindig nagy szerepe volt ezen építőanyagnak. Észak- és Közép-Európában hihetetlen épületek jöttek létre kézzel formázott téglából. Ilyenek találhatóak Skandináviában, a Brit-szigeteken, a mai Hollandia és Belgium környékén, valamint Észak-Németországban.

A Zsoldos-féle fatelep

Az elkövetkező időben egyre nőtt a tégla iránti kereslet, és az igényt már nem tudták kielégíteni kézi gyártással. Az angolok fejlesztették ki az ipari gyártását, de az áttörést nem ez hozta meg. A berlini iparos Schlickeysen és Friedrich Hoffmann építőmesterek 1858-ban porosz-osztrák szabadalomként bejegyeztették a körkemencét, ami valódi újítás volt és meghozta a várva várt fejlődést, amivel forradalmasították a téglagyártást.

Magyarországon is végig lehet kísérni ennek az építőanyagnak a fejlődését, elterjedését. A legkorábban feltárt téglaépítő kemence a XIII. századból került elő a Zala megyei Pókaszepetken, ahol a régészek egy téglaégetésre is alkalmas mészégető kemencét találtak. A Tiszalökön és Őriszentpéteren feltárt leletek a boksa kemence és a mezei kemencék között képeztek átmenetet. A XIV. században már megjelentek a céhek és ezek gyártották a téglákat. Ekkor a téglavetés még földesúri vagy városi privilégium volt. A XIX. században már a téglagyártásban is meghonosodtak a vállalkozások. Kőbányán már 1837–1838-tól kezdtek működni effajta létesítmények. A körkemencés módszer csak a kiegyezés után terjedt el hazánkban. A XIX. század utolsó éveiben 12 ilyen gyár működött csak Budapesten. Ennek az emléke a budapesti Feneketlen-tó, ahonnét az agyagot szállították az üzemekbe.

Zsoldos Ferenc arcképe

A tégla elődje a vályog. A tégla előnyösebb tulajdonsága, hogy szilárdabb, mivel nem napon szárítják, hanem kemencében égetik. Ebből következik, hogy míg a vályog a nedvesség hatására elveszti szilárdságát, addig a tégla ellenáll neki, tehát a kiégetett agyag tartósabb lesz. Ma már nemcsak egyszerű, tömör téglát gyártanak, hanem üreges szerkezetűt is, amit vázkerámiának hívnak. Ezek előnye a hagyományosan gyártottakkal szemben az, hogy mivel üregesek, jobb hőszigetelők. A másik pozitívum pedig, hogy ugyanakkora térfogatú egység előállításához kevesebb anyag kell, tehát könnyebb, ezzel is könnyítve az építkezéseken dolgozók munkáját.

Az agyag igen elterjedt kőzetféleség, amely finomszemcsés ös.szetevőkből áll. Azokat az üledékes kőzeteket sorolják ide, amelyek szemcsemérete nem haladja meg a 0,02 mm-t. Magmás kőzetek földpátjainak bomlása során alakulnak ki az agyagkristályok, melyek bomlási helyükön vagy a víz által elszállítva, legtöbbször tengeri üledék formájában alakulnak ki. A kis szemcsék leülepedhetnek folyókban, mocsarakban, tavakban.

Az agyag felhasználási területe attól függ, hogy mennyi szennyeződést tartalmaz, mekkora szemcseméretű és szervesanyag-tartalmú, és milyen színű.

A cserép- és téglagyártáshoz felhasznált agyag több szerves anyagot tartalmaz. A szervesanyag-tartalma miatt sokszor szürkés színű lesz, kiégetve viszont már a vörös árnyalatait veszi fel. Utólag lehet festeni, mázosítani. Meszes kötőanyagtartalma miatt a kiégetés után sárgás vagy fehéres elszíneződésű lehet. Szentesen ezt a típusú agyagot használták fel.

Az előzőekből következik, hogy a tégla anyagát azért jól meggondolva kell kiválasztani. A gyártásának fő lépései:

• Először a malom egy durva őrlést végez (kollerjárat).

• A folyamat következő lépése a finom őrlés (hengermalom).

• Az őrlés után a nedves anyagot egy csigaprésen gyúrják át, majd egy rétegsort kiadó szállítószalagra préselik. A csigaprést úgy kell elképzelni, mint egy nagy húsdarálót.

• A negyedik műveletként a szalagsoron haladó réteget téglányi részekre vágják fel.

• Ezután a téglák szárítása következik.

• A téglák kiégetése ma már az alagútkemencékben folyik, amiket gázlánggal fűtenek. A kemencében továbbhaladva a szállító kocsikra felrakott anyag fokozatosan hevül fel az égetés hőmérsékletére, és fokozatosan hűl le a kibocsátó helyig.

• Végül a téglákat bálázzák, majd csomagolják.

A téglagyár a nevét Zsoldos Ferencről kapta, aki Szentes első gyáriparosa volt, vagyis ő tette le a város iparának alapjait. Mint nagyon sok alföldi város, úgy Szentes is a mezőgazdaságban és az állattenyésztésben jeleskedett. Ezt változtatta meg ifj. Zsoldos Ferenc, aki 1832-ben született Szentesen. A kisfiúnak nem tartott sokáig a gondtalan gyerekkor, mivel édesanyját 9 éves korában elveszítette. Bár a gyermek okos volt, a harmadik osztály elvégzése után otthagyta az iskolát és apja mellett inas lett. Kitanulta tőle az ács-, molnár- és kőművesszakmát is. Az utóbbiban azonban jelentősen csökkent a foglalkoztatás, mivel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején vis.szaesett a környéken az építkezések száma, így ez a munka sem nyújtott elég jövedelmet a családnak. Ezért ki kellett, hogy használják molnárképesítésüket. 18 évesen többek között Szolnokon, Pesten, Komáromban, Győrben, Pozsonyban és Bécsben is járt. Három év után visszakerült Magyarországra és egy vasútépítésen dolgozott. A megspórolt pénzéből Szentesen akart telket vásárolni és földművelő akart lenni, amit édesapja hiúsított meg. Az öreg ácsmesternek ugyanis szüksége volt fia segítségére. Sokféle üzletbe belefogtak, de semelyikben sem voltak sikeresek. 1860–61-es elhatározása alapján a fakereskedést tette a család fő megélhetési forrásává. A városban a sok fakereskedő miatt nagy volt a verseny a piacon, ennek ellenére 1861-ben megnyitotta fatelepét. 

A szentesi téglagyár arculata, az 52 méteres kéménnyel

A konkurencia mellett is jól ment a bolt, mivel Szentesen megnőtt az építkezési kedv. Annyira fellendültek az építkezések a városban, hogy ennek hatására tégla- és kemencegyárral bővítette vállalkozását. Kiváló üzleti érzékkel felismerte, hogy a hagyományosan felhasznált építőanyagok (vályog, nád) helyett a kevésbé tűzveszélyes, szilárd építőanyagoké a jövő. 1864 végén Szentes nagynyomási részén cserépégető kemencét is építtetett. Fia születése után szélmalmot, majd gőzfűrésztelepet létesített. 

Ezekről a létesítményekről vált híressé a Zsoldos-féle ipartelep. Az 1877–78-as évben aktívan fejlesztette vállalkozását, felállította a kályhagyárát, amelyben új rendszerű cserépkályhákat és tűzhelyeket gyártott, majd ezzel közel egy időben üzembe helyezte a kaszakőgyárat is, ami kielégítette a helyi szükségletet. 1882-ben új téglaégető kemencét és téglasajtolót készíttetett, amivel naponta akár 12 ezer téglát is elő tudott állítani. Az 1880-as évek végén virágzott az ipartelep, mivel a legidősebb fiú tanulmányaiból hazatérve kiváló ötletekkel fejlesztette a vállalkozásukat. A gőzmalomban nagy jelentőségű fejlesztéseket hajtott végre. 1887-ben Szentesen, úttörőként, fia bevezette az ipartelepre és házukba a villamos árammal való világítást. A korszerűsítések azonban nem maradtak abba, új téglasajtolót, cserépégető-kemencét, cementgyárat, mozaiklapot gyártó üzemet létesített. Az áru elszállítására még új iparvágány is épült. A városban ifj. Zsoldos Ferenc és a család nevét is nagy tisztelet övezi, ami nemcsak az üzleti életben végzett munkájának köszönhető, hanem három évtizedes közösségi munkájának. Halála után fia vitte tovább az üzletet. A telep később részvénytársaságként működött az 1940-es évek végi államosításig. A gőzmalom épületeit a hatvanas évek végén lebontották. A téglagyár a Csongrád Megyei Téglaipari Vállalat, majd 1991-ben, a privatizáció után az Ipari, Mezőgazdasági és Termelő Kft. tulajdonaként működött. 1992 szep-temberében pedig az a megtiszteltetés érte a családot, hogy a nagyiparos elődről iskolát neveztek el, aminek a neve így Zsoldos Ferenc Műszaki Szakiskola és Szakközépiskola lett. A Zsoldos-féle üzem a legjobb éveiben 8–9 millió téglát is készített évente, a fábiáni út menti gyárban még 2005-ben is termeltek kisméretű téglákat, majd ez év őszén a veszteségesen üzemelő gyár leállt. A gépeket, berendezéseket elvitték a telepről, a síneket is felszedték. Attól lehetett tartani, hogy lebontják még a gyár legszebb részét is, az 52 m magas kéményt, amelyen még a Zsoldos család monogramja is látható. Hat esztendő alatt teljesen csődbe ment a szentesi téglagyártás, amely három évszázados múltra tekint vissza. E hosszú idő alatt hét téglagyárat tartottak számon Szentesen, az utolsó kettőről (az egyik a Zsoldos-téglagyár), az ezredforduló után kellett lemondani.

A kemence kéményén látható a gyár alapítójának monogramja

A szentesi polgármesteri hivatal műszaki osztálya nem adott engedélyt a téglagyár lebontására, sőt a képviselőtestület helyi védelem alá vonta a Zsoldos-féle üzemet, és műemlékké nyilvánították 2008 januárjában. A jelenlegi tulajdonos azért vásárolta meg a Zsoldos-féle gyárat, mert fel akarja újíttatni. A konkrét hasznosításáról még nem döntött, annyi biztos, hogy valamilyen szolgáltató egységet akar ott kialakítani.

Ezek után magam is kíváncsi lettem a gyár mai állapotára, így egy személyes ismerősünk, Ulbert Csaba segítségét kértem. Ő már több évtizede a gyár közelében lakik, és családja révén „bennfentesként” tudott körbevezetni, mesélni az itteni történésekről.

Csaba tolmácsolása szerint: bár a műemlék magánterületen van, a tulajdonos mégsem végez rajta felújításokat, de a megmaradt épületrészek körül például a fű rendben van tartva. A körkemence feletti farészt már megette az idő vasfoga. Önkéntes idegenvezetőm azonban felhívta arra a figyelmet, hogy a körkemence és a kéménye jó állapotban van. A szédítően magas kéménybe piros téglákkal beépítették Zsoldos Ferenc monogramját, vagyis a „Zs F” betűpárt. 

A szentesi téglagyár körkemencéje

A füstkivezető nyílása pedig feltűnően díszes, amit Csaba remekbe szabott műalkotásnak nevezett. A „Zsoldos” felirat vagy a „Zs F” még a régen gyártott téglákon is fel volt tüntetve. Ez jó marketingfogásnak minősült, ami akkor ingyen reklámként is működött. Ilyen téglákkal még nagymamám udvarában is találkoztam. Az ezekből a téglákból épített gyárrész még az elhanyagolás ellenére ma is jó állapotban van, de a körkemencét sajnos már csak hajléktalanok „hasznosítják”.

Véleményem szerint sokkal jobban meg kellene becsülni Szentes e fontos részét, ami a város múltjában jó néhány embernek nyújtott megélhetést. A műemléket ipari múzeummá lehetne alakítani, a bányatavakat megfelelő infrastruktúrával, vendégcsalogató idegenforgalmi ponttá lehetne tenni. Nagyobb odafigyeléssel újra felvirágozhatna az egykori gyár, amely újra Szentes büszkesége lenne. .

Az cikk diákpályázatunk Természet-tudományos múltunk felkutatása kategóriájába érkezett írás.

Irodalom

[1] Zsoldos Ferenc, ifj.: Amire emlékszem, 1832-1867.
Egy szentesi iparoslegény vándorútja. Szentes. Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Levéltára, 2013. 99 p. (A történelem sodrában 3.)
[2] A tégla- kérdések és válaszok a tégláról, 3d-lakberendezes.hu/, 2007. április 21.
[3] hu.wikipedia.org/wiki/Agyag
[4] zsoldos.sulinet.hu/nevado.htm 
[5]hu.m.wikipedia.org/wiki/Téglagyártás
[6] citatum.hu/cimke/tegla
[7] Dániel, Bíró. „Hol gyár állott, most kőhalom”, delmagyar.hu , 2012. november 20.
[8] Mihály, Arany. „Kincseink- A szentesi ipar kezdetei: a Zsoldos-téglagyár”, deliszo.hu, 2009. január 26.
[9] Irén, Balázsi. „Nem bonthatják le a szentesi téglagyárat”, delmagyar.hu, 2006. április 14.
[10] Irén, Balázsi. „Nem bontja le tulajdonosa a Zsoldos-téglagyárat Szentesen”, delmagyar.hu, 2008. február 11.


Természet Világa, 146. évfolyam, 10. szám, 2015. október
http//www.termeszetvilaga.hu/