HARANGI SZABOLCS
A Tambora kitörésének 200. évfordulója
Egy vulkánkitörés, ami megrendítette a világot

A hangja hangosan visszhangzik
Hamuval kevert esőzuhatag hullik alá
Gyermekek és anyák sikoltanak, sírnak
Úgy hiszik, a világ hamuvá változik

Azt mondják, hogy ezt a Mindenható 
Isten haragja okozta
A Tambora Királyság cselekedete
Egy kiváló zarándok meggyilkolása, 
vérének kiontása
Meggondolatlanul és elhamarkodottan

(Idézet a Syar Kerajaan Bima 1830 körül írt verséből; 
Bernice de Jong Boers nyomán)

Idén van a történelmi idők legnagyobb ismert vulkánkitörésének a 200. évfordulója. A Tambora 1815. április 5-i, majd április 10-i kettős kitörése megrengette a világot. Ehhez a vulkáni működéshez kapcsolódik a legnagyobb számú halálos áldozat (több mint 70 ezer), de ha figyelembe vesszük, hogy a következő években milyen súlyos közvetett következményei voltak, akkor nincs kizárva, hogy a kitörés miatt több mint 1 millió ember halt meg. Tudjuk, hogy a történelmi időkben voltak hasonló nagy vulkáni kitörések és vélhetően azok is megrázták a világot. Nincs kétség afelől, hogy a jövőben is lesz ilyen esemény – a kérdés csak az, hogy mikor.

A Tambora elhelyezkedése és a Sigurdsson és Carey által rekonstruált, az 1815. áprilisi kitörést követő hamuhullás által érintett terület, a lerakódott üledék vastagságával (centiméterben)

A kitörés

A Tambora tűzhányó az indonéz szigetvilág keleti felén található, a Flores-tengerrel körülvett Sumbawa szigetén, a Sanggar félszigeten. Egykor 4300 méter tengerszint feletti magasságba emelkedett és ezzel jó irányjelző volt a közeli tengeren hajózók számára. Abban az időben úgy gondolták, hogy inaktív vulkán. A közeli Lombok szigeten található a Rinjani kaldera, ami akkor szintén csendes volt és csak jó 600 éves szunnyadás után, az 1840-es években kezdett el újra működni. Előtte, vélhetően, itt zajlott a történelmi idők egy másik hatalmas kitörése, 1257-ben. Az a kitörés legalább akkora lehetett, mint a Tamboráé 1815-ben és az is több mint ezer éves szünet után következett be! Két hatalmas vulkán, két időzített bomba, ami jó 600 év különbséggel „robbant fel”. Indonéziára nem ok nélkül kell odafigyelnünk!

A Tambora kitörése előtt jelentős politikai változások voltak az indonéz szigetvilágban. Jáva a hosszú holland fennhatóság után brit kézbe került és Stamford Rafflest nevezték ki kormányzónak. A helyzet ettől még nem normalizálódott, sőt továbbra is puskaporos volt a hangulat. 1812-ben mindeközben megmozdult a tűzhányó, földrengések követték egymást, sőt kisebb-nagyobb kürtőtisztító kitörések is zajlottak. A vulkán azonban távol volt, a feléledés nem okozott nagy megrökönyödést. A magma azonban ekkor már rajtra készen állt, a mélyben több száz éve készült erre a pillanatra. A vulkán alatti magmakamra valószínűleg már az előző jelentősebb kitörés, azaz 4000 év óta duzzadt a földkéregben, újabb magmacsomagok érkeztek a földköpenyből és növelték a magmatározó térfogatát. Vélhetően ennek is voltak jelei, de akkor ezt még nem fogták műszerek. A Tambora nem szokványos vulkán az indonéz tűzhányódzsungelben (a szigetvilágban közel 130 aktív vulkán található). Míg a többiek egy jól követhető ív mentén helyezkednek el és kialakulásuk az Indo-Ausztrál- kőzetlemez északi irányú alábukásához kapcsolódik, a Tambora jó 40 kilométerre mögöttük található és a vulkánt tápláló magma is eltérő. Korábban többnyire bazaltos magma tört a felszínre, ami egy jól megtermett pajzsvulkánt hozott létre.

 A Tambora hatalmas, égbe nyíló szája, a vulkánkitörést követően visszamaradt kaldera (Katie Preece felvétele)

1815. április 5. szerdai napja is úgy kezdődött, mint a szokásosak. Már lement a nap, beesteledett, amikor hatalmas hangrobaj hallatszott. Raffles a jávai Batáviában (a mai Jakarta) a következőket jegyezte le: „Úgy tűnt, mintha távoli ágyúdörrenések volnának. Yogjakartából egy katonai csapatot küldtek ki, hogy ellenőrizzék vajon nem felkelők indultak hadba, Sulawesi tengerparti kikötőjéből pedig a Benares hadihajó indult el, hogy a vélelmezett kalózhajók ellen felvegye a küzdelmet.” A robbanások hangerejét jelzi, hogy Batávia 1200 km-re volt a tűzhányótól, ami valamivel több, mint a Budapest és Brüsszel közti távolság! Másnap reggel azonban a hamueső nem hagyott kétséget afelől, hogy valahol egy tűzhányó tört ki.

 A Tambora felülnézetben. A kitörést követően több mint 1000 métert alacsonyodott a hegy és tetején egy széles mélyedés, úgynevezett kaldera alakult ki (NASA, Earth Observatory)

A Tambora első kitörése során 25 km magasra emelkedett a hamufelhő, másodpercenként 100 ezer tonna vulkáni anyag robbant a felszínre. A kitörés csupán 2 órán keresztül tartott, aztán minden újra elcsendesedett. A közelben élők a következő napokban igyekeztek eltakarítani a hamut házaikról, földjükről. Április 10-én, este 7 óra tájban már végeztek is, amikor öt napos szünet után újra eldörrent a tűzhányó. A 3 órán tartó kitörés még az előzőnél is intenzívebb volt, a kitörési felhő több mint 40 km magasba emelkedett! Az eseményekről Owen Philipps tábornok számolt be, akit Raffles küldött a helyszínre nagy adag rizsszállítmán.nyal az első kitörés után. Philipps szemtanúkkal beszélve küldte meg jelentéseit. Sikerült találkoznia Sanggar fejedelmével is, aki csodával határos módon élte túl a vulkánkitörést. Ő így emlékezett vissza az április 5-i eseményekre: „Rövid idő alatt a teljes Tomboro hegy mintha tűzben állott volna, lángnyelvek csaptak fel belőle, nem csökkenő dühvel tombolt. Hamarosan kőzetdarabok kezdtek hullni, némelyikük két ököl nagyságú, többnyire azonban dió méretűek voltak. Ezt sűrű vulkáni hamuhullás követte, majd egy heves forgószél kerekedett, ami levitte a házak tetejét, számos falat ledöntött. Hatalmas fákat tépett ki gyökerestül és sodorta el emberekkel és állatokkal együtt.” A forgószél valójában egy mindent elsöprő hatalmas piroklaszt-ár volt. A vulkáni kőzetekkel telített kitörési felhő hirtelen összeomlott és a vulkán lejtőin mindent elsodró, forró gázokkal telített törmelékár zúdult le. Több falu nyomtalanul eltűnt. A kataklizma 3–4 napig tartott, miközben 40 köbkilométer magma, több mint 150 köbkilométer vulkáni anyag jutott a felszínre. A piroklaszt-árakból további gomolygó hamufelhő emelkedett fel, a környékre 4 napon keresztül éjjeli sötétség ült. A hamueső csak hullott és hullott, mindent betakart, a megmaradt házak födémjei beszakadtak. Sokan ekkor lelték halálukat. A kitörés alatt ugyanis heves eső is hullott és az emberek a házaikba húzódtak. Nem gondolták, hogy a tető rövidesen rájuk szakad, hasonlóan, ahogy ez Pompejiben is történt 79-ben a Vezúv kitörése során. A hamutakaró befedte a termőföldeket, nem volt élelem, az életben maradottak mozdulni sem tudtak. Ahogy a piroklaszt-ár anyaga bezúdult a tengerbe, szökőár indult el és söpört végig a partvidéken, még több mint 1000 km távolságban is! A vulkáni hamu több napon keresztül esett és 500 ezer négyzetkilométer területet fedett be. A korábban 4000 méter fölé magasodó hegy alaposan megcsonkult. Mai magassága 2850 méter és tetején egy 7 kilométer széles és 1,2 kilométer mély kaldera található. Ennek térfogata majdnem kiadja a felszínre jutó magma mennyiségét, ami megerősíti, hogy a kiürülő magmakamra teteje szakadt be.

Helyi következmények

Sumbawán 1815 előtt hat királyság volt, ebből három foglalta el a Sanggar- félszigetet: Tambora, Pekat és Sanggar. A magasba nyúló vulkán lejtőit sűrű erdő borította, lábánál gazdagon termő talaj volt. Az emberek itt telepedtek meg és élvezték a környezet gazdagságát. A felettük magasodó hegyet misztikus történetek övezték. Maga a név is ezt sejteti: ta és mbora – jöjj és tűnj el. A Tambora megmászása ezért mindig rituális szertartás szerint zajlott. Nem meglepő tehát, hogy a kitörését is istenek haragjának, büntetésének tartották, a lehetséges okokról számos történet maradt fenn.

A kitörés teljesen megváltoztatta a környéket. Az egykor erdővel fedett területet mindenhol szürke vulkáni hamu fedte. A környező tengeren hatalmas kiterjedésű horzsakőszőnyegek úsztak, amelyekben üszkös, szenesedett fadarabok is voltak. Amikor a félszigetet megközelítő hajók legénysége partra szállt, a települések elhagyatottak voltak, a házak lerombolva, többüket teljesen beterítette a hamu. A szökőár csónakokat vonszolt a sziget belsejébe, rengeteg tetem hevert szerteszét. A szennyezett víz, a rossz higiéniás körülmények miatt a túlélők között járványok szedtek további áldozatokat. Az első részletes vulkanológiai felmérést végző Haraldur Sigurdsson és Steven Carey becslése szerint 100 millió tonna klór (mint HCl) és 70 millió tonna fluor (mint HF) került a légkörbe a kitörés során. A HF könnyen megkötődik a vulkáni hamuszemcséken, majd kerül be innen a talajba, a vizekbe, illetve a növényekbe. Mindez a legelő állatok és emberek szervezetébe jutva halálos dózist jelent, minden bizonnyal sokan haltak meg a fluorózis következtében.
  
 Philipps igyekezett megbecsülni az áldozatok számát. „A Tomboro közeli egyik faluban negyvenen laktak, csupán egy maradt életben. Pekáté településen egy ház nem maradt épen. A vulkán közelében a kitörés idejében 12 ezer ember lakhatott, közülük csak néhány élte túl a kitörést. A növényzet, a termés teljesen elpusztult...” 1855-ben Heinrich Zollinger svájci botanikus szembesült a pusztítás következményeivel. Sumbawa szigetén becslése szerint 10 ezer ember esett áldozatul a kitörésnek, őket a piroklaszt-ár sodorta el. Több mint 1 méter vulkáni hamu lepett el mindent, de a szomszédos Lombokon is 60 cm, Balin pedig 30 cm vastag volt a hamuüledék. A hamu terméketlenné tette a rizsföldeket, elszennyezte a vizeket. Elhulltak az állatok és éhínség terjedt el, aminek közel 60 ezren estek áldozatul (Sumbawán közel 40 ezren, 20 ezren pedig a közeli szigeteken) és tízezrek menekültek el. Jáva keleti részén a menekülteket nem fogadták barátságosan és összetűzések alakultak ki. E területen is súlyos volt a helyzet, hiszen itt is 10–20 cm vastag hamuréteg halmozódott fel. A néhány napos teljes sötétség után a Nap fénye alig szűrődött át a vulkáni gázokkal telített légkörön.

Az ásatások során feltárultak „Tambora elveszett királyságának” maradványai: akárcsak Pompejiben, itt is épen megmaradt házfalak, az utolsó pillanat testtartásában lévő emberek tetemei és sok eszköz került elő (Indyo Pratomo)

Később a bevándorlók ismét a termékeny talaj vonzásában találtak letelepedési helyet, és a félszigetre lassan vis.szatért az élet. Ahogy zajlottak az építkezések, olykor festett kerámiák és érmék kerültek elő. Sigurdsson 2004-ben tért vissza a helyszínre, ekkor a cél már e leletek feltárása volt. A munka a dzsungelben folyt. A kutatók először radartechnikával mérték fel a terepet és jelölték ki az ásatás helyét. Rövidesen egy teljes házat találtak 3 méter vastag vulkáni üledék alatt. Habár teljesen elszenesedett, viszonylag épen megmaradt. A házon belül festett kínai porcelán, rézedények kerültek elő, ami arra utal, hogy jómódú kereskedő emberek élhettek itt. Végül emberi tetemeket is találtak, többségük fekvő helyzetben volt. Előkerült olyan tetem is, amelyik törmelékhalom alatt volt, keze a fejét védte. A települést vélhetően a forgószélnek leírt, mindent elsodró piroklaszt-ár pusztította el, majd fedte be vastagon. Mindez a keleti Pompeji, Tambora elpusztult királysága, ahogy Sigurdsson elnevezte. A feltárt házak, eszközök arra utalnak, hogy egy jól prosperáló, egyedi kultúrájú kereskedő nép élt a félszigeten. Ők voltak a kelet-indiai térség kereskedői; állatokat, mézet, vörös festéket, tömjént, gyógyanyagokat szállítottak és adtak el. A feltárt tárgyakon lévő díszítések arra utalnak, hogy a Mon-Khmer nyelvcsoporthoz tartozó népek éltek itt. Az 1800- as évek elején mind a holland, mind a brit utazókat meglepte, hogy Sumbawa szigetén az indonéz nyelvjárástól eltérően beszélő, fejlett kultúrájú embereket találtak. A Tambora 1815. áprilisi kitörése teljesen eltüntette e népet. A vulkáni hamuüledék alól előkerült emlékekről az azóta is folyó ásatások alapján tudunk meg egyre többet.

Globális következmények

A Tambora kitörése az egész északi féltekét megrázta. Európa ekkor éppen a napóleoni háború megpróbáltatásait igyekezett kiheverni. Emberek tízezrei vándoroltak ki Észak-Amerikába egy jobb élet reményében. A reményt azonban hamarosan a sohasem tapasztalt megbolondult időjárás apasztotta le. 1816-at a „nyár nélküli év”-ként tartják számon, amikor a nyári átlaghőmérséklet több fokkal volt alacsonyabb a szokásosnál, az évi középhőmérséklet pedig 0,4-0,7 fokkal volt kisebb az átlagosnál. Sok helyen még nyáron is havazott és fagy vitte el a termést. Ködös, nyirkos idő, eső, a nyári nap helyett csupán derengő napfény szűrődik át a felhőkön – kísérteties minden, ilyen volt 1816. nyara a Genfi-tó partján. Lord Byron, Percy Shelley, a kor ünnepelt költői, valamint Shelley felesége, Mary a rossz időre való tekintettel a négy fal között ragadva, német kísértethistóriákkal mulattatták az időt, majd Byron javaslatára versenyre keltek, ki írja a legfélelmetesebb rémtörténetet. Meglepetésre Shelley felesége nyert Frankenstein történetének megformálásával. Az ekkori időjárási körülményeket hűen tükrözik Byron 1816 júliusában írt apokaliptikus versének („Sötétség”) kiemelt sorai is:

„Álmot láttam, s nem álom volt csupán.
Kihúnyt a fényes nap, s a csillagok
Az örök térben vaksin tébolyogtak…
Reggel jött, ment, jött – 
s nem hozott napot…”
(Tótfalusi István fordítása)

Észak-Amerikában a jobb élet reményében megindult a nyugati területek felfedezése, Európa pedig még évekig szenvedett az éhínségtől. Az állatállomány is megsínylette a terméskiesést. A kereskedelem összedőlni látszott, mert nem voltak erős igavonó állatok, nem volt erő a lovakban. A német Karl Drais 1817 júniusában mutatta be új találmányát a velocipédet, a lábbal hajtható kétkerekű járgányt, a bicikli előfutárát. Talán még a bicajt is egy vulkánkitörésnek köszönhetjük? 

 Lesz-e még?

Sorolhatnánk még tovább az embert próbáló, vagy éppen a művészetekre ható következményeket, az 1816-ban Indiából kiinduló kolerajárványtól kezdve Turner és Friedrich festészetében megfigyelhető stílusjegyekig. Mindennek hátterében pedig alapvetően egy távoli vulkánkitörés állt. A Tambora kitörése során 60 millió tonna kén-dioxid került a levegőbe, ennek nagy része pedig a sztratoszférába, ahol kénsav aeroszol felhőt képezett. Ez az aeroszol felhő éveken keresztül visszaverte a napsugarakat, ezzel csökkentve a felszíni hőmérsékletet. Európában különösen az extrém időjárási események, hatalmas jégesők, hófúvások, hosszú esőzések okoztak olyan körülményeket, amihez nem volt könnyű alkalmazkodni, főleg egy amúgy is nehézségekkel küzdő társadalomban. De vajon hogyan reagálna erre egy modern, technológiailag fejlett társadalom? Vajon előre jelezhető lenne egy ekkora kitörés napjainkban? A hosszú ideje alvó tűzhányókban vajon ott van rejtve a pokoli időzített bomba? A kitörés 200. évfordulójára rendezett berni konferencia számos aspektusát tárta fel az akkori eseményeknek, amire alapozva már jobban látjuk az okokat és következményeket. Egy hasonló kitörés előrejelzése a vulkanológia egyik nagy kihívása lesz a jövőben. A társadalomnak pedig fel kell készülnie ilyen eseményre is, legalább ismeret szinten, mert ehhez hasonló a jövőben is lesz, egyes számítások szerint ebben az évszázadban kb. 25–30%-os eséllyel, ami azért nem kevés. 


Természet Világa, 146. évfolyam, 6. szám, 2015. június
http//www.termeszetvilaga.hu/