Bakonyi dinoszauruszok

Beszélgetés Ősi Attilával


Ősi Attila geológus, paleontológus. A harminckét éves kutató a Földtani örökségünk pályázaton 1996-ban második, 1998-ban első helyezést ért el. 2000-ben felfedezte a bakonyi dinoszaurusz-lelőhelyet. 2010-ben kollégáival egy új dinoszauruszfajról, az Ajkaceratops kozmairól közölt cikket a Nature-ben. Az idei ásatásokon 5–600 dinoszauroszcsontot, köztük különleges leleteket is találtak.

Hogyan jutott  eszébe, hogy dinoszauruszok után kutasson – éppen Iharkúton? 

– Nem föltétlenül dinoszauruszokra vadásztam, bár tudtam, hogy korábban csak a Mecsekben tártak fel dinoszaurusz-lábnyomokat. Inkább olyan gerinces ősmaradványokat akartam találni a mai Magyarország területén, amelyek más országokban előfordulnak, de nálunk még nem kerültek elő. Már gimnazista fejjel arra voltam kíváncsi, hogy miért nincsenek ilyen leleteink. Hiszen ott a báró Nopcsa Ferenc által felfedezett erdélyi dinoszaurusz-lelőhely; Ausztriában, Olaszországban, Spanyolországban is megtalálták a dinoszauruszok nyomait – nálunk miért nem? Következő lépésként az a kérdés vetődött fel, hogy milyen kőzetekben bukkanhatnak elő a dinoszauruszcsontok és a krokodilok, repülőhüllők, moszaszauruszok maradványai. Másodéves egyetemistaként aztán már annyi földtani ismeretre tettem szert, hogy ki tudtam deríteni, hol lehetnek olyan kőzetek, amelyek koruk és minőségük alapján ezeknek a gerinceseknek a csontjait rejthetik. Nálunk nagyon kevés lelőhely van.

Milyen a „jó” kőzet?

– Azok az állatok, amelyeknek a maradványait kerestem, elsősorban édesvízi, folyóvízi területen vagy szárazföldön éltek: a repülőhüllők, a madarak repültek, a dinoszauruszok alapvetően szárazföldi állatok voltak. Tehát üledékes kőzetet kellett keresni, de nem tengeri környezetben lerakódott kőzeteket. A mezozoikumból származó folyóvízi, szárazföldi rétegsorok nagyon ritkák nálunk, és nem is fordulnak elő a felszínen. Elmentem a Magyar Állami Földtani Intézetbe, ahol a földtani térképeket bogarásztuk Császár Gézával és Jocháné Edelényi Emőkével. Emőke segített nekem sokat, ő mondta ki a varázsszót is, Iharkút nevét, ami azért volt fontos, mert akkoriban Iharkúton működött egy bauxitbánya, egy hatalmas külfejtés.

Az Ajkaceraptors megtalált koponyaelemei

A külfejtést, persze, mások is ismerték, azt viszont már kevesen tudták, hogy itt megtalálható a Csehbányai Formáció, amiből a csontok később előkerültek. A 40–50 méter vastag, folyóvízi, ártéri üledékes rétegsor a kréta időszakban rakódott le, körülbelül 85 millió éve. Ezt a homokos, agyagos kőzetet kerestem, és Emőke megmondta, hogy itt megtalálom. 2000 áprilisában egy barátommal, Torma Andrással elmentünk Iharkútra. Beengedtek a bányának egy olyan részére, amelyet éppen nem műveltek, és ott találtuk meg az első csontokat.

Hogyan kerültek elő a csontok? 

– Elkezdtük a felszíntől lefelé haladva, egy viszonylag meredek falon „fölvenni”, fölkalapálni a rétegsort. Hét-nyolc méter mélyen belebotlottunk egy már-már betonkeménységű homokkőpadba, ami 10–15 centi vastag volt. Ebből kitörtem egy darabot, hogy a bakancsommal bele tudjak kapaszkodni a falba, de még mielőtt elhajítottam volna a követ, megnéztem. Volt benne egy csont. Pontosabban volt benne egy csontszerű valami, de amikor lemostuk, már jól látszott a szivacsos csontszerkezet. Ez volt az első...

Nem gyanakodtak arra, hogy nem azt találták meg, amit kerestek?

– Nem, ez egy vörösesbarna színű csonttöredék volt, olyan négy-öt centiméteres, és azt gondoltuk, hogy ha ez tényleg csont és tényleg kréta időszaki folyóvízi kőzettel van dolgunk, akkor akár dinoszaurusz nyomára is bukkanhattunk. 

Hamarosan újabb csont került elő ebből a rétegből, és akkor elkezdtük letisztítani a többi kőzetet, hogy minél nagyobb felületen hozzáférjünk a réteghez. Fölszabadítottunk egy fél négyzetméternyi területet, amelyen volt egy majdnem egy centiméter vastag, erős szőnyeghez hasonlítható agyagréteg. Ezt egyszerűen megemeltük, és ahogy belestünk alá, a homokkőrétegen sorban ott feküdtek a csontok: végtagcsontok, függesztőövek, fogak, csigolyák… 

Ragadozó dinoszauruszok fogai (A-B), egy tépőkarom (C) és egy korai,
Enantiornithes madár, a Bauxitornis mindszentiae csüdcsontja (D) Iharkútról

A dinoszauruszmaradványok mellett krokodil-, teknős-, repülőhüllő-, moszaszauruszcsontok kerültek elő. Számos csoportot nemhogy Magyarország, hanem a Kárpát-medence területéről sem ismertünk még. Elkezdtük a réteg feltárását, letisztítottuk fölötte a területet – eleinte kézi erővel, aztán a Bakonyi Bauxitbánya Kft. és a Geovolán Zrt. segítségével. 

Hogyan szedték ki a csontokat a kemény kőzetből?

– Gyakran a kőzettel együtt eltettük a leletet, és később, a laboratóriumban ki­preparáltuk. Ennek a kemény, cementált rétegnek egy része sokszor „puha” volt, és kis vésőkkel vagy tűszerű eszközökkel ki lehetett emelni a csontokat. Sok-sok hónapig szinte minden hétvégén visszajártunk, hogy feltárjuk a maradványokat. 

A híradások szerint később új lelőhelyet is találtak.

– Az első rétegen dolgoztunk egy-másfél évig, és 2001 nyarán szerveztük meg az első komolyabb ásatásunkat, tíz fővel. Ekkor fedeztünk fel egy másik réteget, amiből aztán 2009-ben – többek között – előkerült a híres Ajkaceratops dinoszaurusz, amiről a Nature-ben is írtunk. Az új lelőhely pár száz méterre fekszik a régitől, és sokkal gazdagabb csontokban.

Ugyanolyan mélyen van?

– Még mélyebben. Itt a fedőrétegeket, megközelítőleg 60 000 m3-nyi kőzetet már a bánya takarította le nekünk. Most már minden évben legalább húszfős csapattal két-három hétig ásunk. Ilyenkor több száz lelet kerül elő, néha csontvázak, részleges csontvázak is.

Sejtik, hogy mekkora a teljes lelőhely?

– A becslések szerint legalább négy-ötezer négyzetméternyi területen még ott van ez a réteg. Évente 60–80 négyzetmétert tárunk fel, úgyhogy bőven akad munka. 

Iharkutosuchus makadii koponya

Mi történik a lelettel, amikor megérkezik a múzeumi gyűjteménybe? 

– Ilyenkor kell preparálni. Ehhez megvannak a megfelelő eszközök: preparálótűk, preparálógépek. A gépeknek a ceruzánál valamelyest vastagabb hegyük van, amelynek a végén tűszerű hegy ül. A gépek levegővel működnek: a levegő megrezegteti a tűt, amely nagyon gyorsan ki-be mozog. Ennek segítségével a homokszemcséket, az apró üledékszemeket el tudjuk távolítani a csont körül. Persze figyelni kell, nehogy csontba ütközzünk, mert az könnyen eltörhet. Ilyenkor ragasztóval illesztjük ösz­sze a darabokat.

Mi a következő lépés?

– Ez a leghosszadalmasabb, a legbonyolultabb: ki kell találni, hogy milyen csonttal van dolgunk. Tíz év alatt azért megismertük a terület legfontosabb, leggyakoribb állatait és „megtanultuk” a csontjaikat. Tudjuk például, hogy milyen egy krokodilnak a combcsontja, a csigolyája, vagy milyen egy növényevő dinoszaurusznak a foga. Ezért amikor a leletet megtaláljuk, általában van valami fogalmunk arról, hogy mit tartunk a kezünkben, és mekkora lehet a teljes képződmény. Ma már azt is tudjuk, hogyan állapítsuk meg, hogy milyen állatnak a nyomára bukkantunk. 

Mondok egy példát: az Ajkaceratops egyik újdonsága az, hogy a Ceratopsia csoport maradványait a mi leleteink felfedezéséig nem találták meg Európában. Azelőtt sohasem láttam még Ceratopsia dinoszauruszmaradványokat közelről. Eléggé meg is voltunk lőve, ha szabad így fogalmaznom. Ugyanis első ránézésre ez a csőrszerű lelet azt sugallta, hogy az állat a csőrös Ceratopsia dinoszauruszokhoz tartozik, csak hát Európában nem ismertük ezeket. Viszont ismertünk más dinoszauruszokat a területről, és előbb azt gondoltuk, hogy ezeknek a maradványa lehet az, amit találtunk, bár egészen különleges forma. Hónapokat vett igénybe, amíg külföldi kollégák segítségével kiderítettük, hogy Ceratopsia dinoszauruszmaradványaink vannak. Később aztán más iharkúti leleteket is megnéztünk a gyűjteményünkben, és kiderült, hogy szintén Ceratopsia dinoszauruszleletek, csak korábban nem ismertük fel őket. 

Hogyan kooperálnak a kollégákkal? Viszik magukkal a csontokat?

– Igen, előfordul. Máskor csak e-mailben küldjük el a képeket, vagy a kollégák jönnek ide valamilyen pályázat révén, és akkor itt dolgozzuk fel közösen a leleteket. Először is részletes anatómiai leírást adunk. Aztán kíváncsiak vagyunk arra, hogy pontosan milyen állatnak volt a legközelebbi rokona az, amit találtunk. Ugyanabba a fajba tartoznak, esetleg egy eddig ismeretlen fajt találtunk? Az iharkúti területen elég gyakoriak az új fajok, amilyeneket máshonnan még nem ismertünk. Ennek részben az az oka, hogy a lelőhely 85 millió éves, santoni korú, tehát a késő-kréta időszakon belül olyan időintervallumot reprezentál, amely egyéb európai területekről nemigen ismert. Vannak fiatalabb és vannak idősebb leletek, de az iharkútiak a kettő közé esnek, ezért különösen fontosak.

Ráadásul úgy tűnik, hogy a Dunántúli-középhegység és vele együtt a bakonyi terület valószínűleg hosszabb ideig elszigetelt állapotban volt. Elszigetelt ökoszisztémában élhettek ezek az iharkúti, bakonyi dinoszauruszok és egyéb gerincesek, és ennek is köszönhető, hogy új fajok jelentek meg közöttük. 

Mint jóval később, például a Galápagos-szigeteken?

– Vagy az indonéziai szigetvilágban. A szigethatás következtében valószínűleg kifejlődtek a kis, törpe növésű fajok. Mostani OTKA-projektünk egyik elsődleges célja az, hogy Prondvai Edina kolléganőmmel közösen csontszövettani vizsgálatok révén – a csontok  csiszolataiból – megállapítsuk, hogy ezek az állatok valóban kis termetűek voltak-e, mint a báró Nopcsa által fölfedezett erdélyi dinoszauruszok egy része is.

Miből következtetnek a termetre?

– A végtagcsontok gyűrűs szerkezetűek, és jól nyomon követhető, ahogy a csontgyűrűk folyamatosan egymásra rakódnak. Ennek az üteme, a gyűrűk száma, vastagsága, szerkezete, a végtagcsont keresztmetszete sokat elárul arról, hogy a csoportnak milyen volt az életritmusa, a növekedése. Az elemzésben segítenek a recens, mai analógiák. Ha megnézzük, mondjuk, a Galápagos-szigeteki gyíkok csontszövetét, akkor megállapíthatjuk, hogy menynyiben különböznek például legközelebbi dél-amerikai rokonaiktól. A recens példák segítenek a múltbeli, ma már nem élő állatok vizsgálatában. Persze, az összehasonlításhoz nagyon sok minta szükséges.

Különösen egy új faj esetében lehet nehéz a puzzle darabjainak kirakása.

– Az Ajkaceratops azonosítása valóban fogas kérdés volt. Egy olyan dinoszauruszcsoportról – ráadásul új fajról – van szó, amelynek a legközelebbi rokonai innen hatezer kilométerre éltek, valahol Közép-Ázsiában. Európában eddig nem is ismerték őket, pedig már kétszáz éve kutatnak utánuk. És akkor jövünk mi, a kis magyar ficsúrok, akik tízéves kutatás után mindjárt megtaláljuk ezt a csoportot… Nagyon biztos meghatározásokra volt szükség, hogy előálljunk a leleteinkkel. 

Az iharkúti bánya, az ásatás helyszíne

Kiderülhet a kutatásokból, hogyan alakult ki ökológiai sziget a Bakony vidékén? 

– Az eddig előkerült több mint harmincféle gerinces állatnak a vizsgálata egyre inkább arra utal, hogy olyan területtel van dolgunk, amely hosszabb vagy rövidebb időn keresztül elszigetelt állapotban létezett. Abban az időben Európa nem olyan volt, mint ma. Az egész Dunántúli-középhegység körülbelül 900 kilométerrel délnyugatabbra feküdt. Európát szigetvilágként képzelhetjük el, mert abban az időben a tengerek szintje jóval magasabban állt. A bakonyi terület is sziget lehetett, nem tudni pontosan, hogy milyen vidékekkel, mikor állt kapcsolatban. Elképzelhető, hogy egy időre elszigetelődött, aztán újra összekapcsolódott egy földdarabbal, akkor újabb állatok is benépesítették, majd megint szétváltak a szárazföldek. Ezt „a történetet” szeretnénk felgöngyölíteni, ami nagyon nehéz feladat. Azért ma már tudjuk, a Nopcsa-féle dínólelőhelyen voltak olyan állatok, amelyek valószínűleg hamar elérték azt a szigetszerű területet, és ott megrekedtek. Félmillió vagy néhány százezer évvel később újabb bevándorlásra került sor, más dinoszauruszok is érkeztek, amelyeknél nem látjuk a szigethatásra jellemző csontszövettani mintákat. Együtt éltek az új és a korábban elszigetelődött, kis termetű fajok. Meg szeretnénk például nézni, hogy nálunk is bekövetkezett-e hasonló keveredés. 
Ezek a szigetek, többek között Észak-Spanyolország, Dél-Franciaország vidéke, a bakonyi, az erdélyi terület, mind-mind szárazulatként is léteztek. Csakhogy nem egy időben! Például a bakonyi lelőhely anyaga 10–15 millió évvel idősebb az erdélyi, hátszegi területek anyagánál. Tehát amikor a Bakony vidéke kiemelkedett, a hátszegi terület még víz alatt feküdt. Amikor aztán később a Bakony került víz alá, a hátszegi terület volt kiemelt állapotban. A szigetvilágban – Franciaország, Spanyolország, Ausztria, Magyarország területén – nagyjából ugyanazok a családok éltek, de a fajok szintjén már különbségek mutatkoznak. Sőt, néha olyan csoportok is megjelennek itt-ott, például a csőrös dinoszauruszok, amelyek máshol nem bukkantak fel. Legalábbis eddig.

Milyen „felbontással” lehet feltérképezni a bakonyi ökoszisztémát?

– Nagyon szeretnénk kideríteni ezeknek az állatoknak az életmódját, a működését, a mozgását, a táplálkozását. A területről előkerült egy kis termetű krokodil, legfeljebb egyméteres lehetett. Ennek a krokodilnak egészen különleges koponyája volt. Rengeteg olyan anatómiai tulajdonságot hordoz, amely a krokodilok között is egyedi. A fogazata például nem kúpos-hegyes, ami alkalmassá tette volna a hús kitépésére, hanem lapos őrlőfogakból áll. Nagyon gyakran azt találjuk, hogy ezek a fogak erősen lekoptak – tehát az állatok valószínűleg rágtak. A rágási mechanizmusuk nem volt annyira bonyolult, mint a mai emlősöké, de már összetett állkapocs-mechanizmusuk fejlődött ki, amelynek segítségével a begyűjtött táplálékot feldolgozták és öszszerágták. Ez akár az állatok hőháztartásával, anyagcseréjével is összefüggésben lehetett, hiszen olyan táplálékokhoz juthattak hozzá és fogyasztottak, amilyeneket esetleg a mai krokodilok nem. Ezek az őskrokodiljaink nem ragadozó formák voltak; inkább gyűjtögető, mindenevő, valószínűleg a növényi táplálékot is jól megrágó állatok lehettek. Ezt a folyamatot például már rekonstruáltuk. Hasonló rágásmechanizmust mutató krokodilok Európából, Dél-Amerikából, Kínából, Afrikából is ismertek. A leletek jelentős részét láthattam az elmúlt öt évben, és a Bolyai-ösztöndíj támogatásával dolgozom az összehasonlító anatómiai vizsgálatukon. Egy adott csoport anatómiáját, funkcionális morfológiai kérdéseit megvizsgálva szeretnék nagyobb volumenű kérdéseket tisztázni a csoport evolúciójára vonatkozóan.

Ez akár egész életre szóló program.

Az interjút készítette: SILBERER VERA

Ősi Attila kutatásait jelenleg az OTKA az NF 84193 sz. projekt keretében támogatja.


Természet Világa, 143. évfolyam, 9. szám, 2012. szeptember
http://www.termeszetvilaga.hu/ 
http://www.chemonet.hu/TermVil/