Beck Mihály
A Trefort-kert, a magyar kémia bölcsője


A „Helyünk szelleme”, januárban útjára indított sorozatunk szerkesztőségünk szűkebb környezetének természettudománnyal összefonódó emlékeiről ad képet.

Pázmány Péter 1635-ben alapította a később róla elnevezett egyetemet. A jezsuita rend feloszlatása után az egyetem Budára, majd 1784-ben Pestre került. Az egyetem működésében meghatározó jelentőségű volt Ferenc József „októberi diplomájának” kiadása. Egyrészt ismét magyar lett az előadások nyelve, és ezért számos professzor helyett, akik nem tudtak magyarul, magyar professzorokat kellett kinevezni, másrészt megindulhatott az új egyetemi intézetek tervezése és építése is. A kémia tanszékre hirdetett állást hárman pályázták meg: Say Móric, Schenek István és Than Károly. A legfiatalabbat, a 26 éves Thant hirdették ki nyertesnek. Őt néhány hónappal korábban a Magyar Tudományos Akadémia tagjává is megválasztották, a két másik kiváló pályázó utóbb szintén az MTA tagja lett. Thant két évvel később rendes tanárrá nevezték ki, és megbízást kapott a felépítendő új kémiai intézet megtervezésére. A kivitelezésre azonban csak a kiegyezés után kerülhetett sor. Than a tervezéskor nagymértékben támaszkodott az akkori legmodernebb németországi egyetemi kémiai intézetek, elsősorban Bunsen heidelbergi intézetének szerkezetére. A Múzeum körúton 1871-ben felépített kémiai intézetnek külföldről is csodájára jártak. Birmingham, Róma, Graz, Aachen, Boston, Champaign (USA) egyetemi kémiai intézeteinek építésénél is figyelemmel voltak Than intézetére.

Than Károly arcképe az „Ország Világ”-ban (1880)

Than alapvetően fontos kémiai felfedezéseket tett, minden dolgozatának egyetlen szerzője volt, a kísérleteket maga végezte, csak kivételesen támaszkodott fiatal munkatársai segítségére, azt közleményében jelezte és megköszönte. Legjelentősebb eredményei: a karbonil-szulfid (COS) felfedezése és reakcióinak tanulmányozása, az ásványvizek összetételének meghatározása és az eredmények újszerű közlése. Felhagyott azzal a tradícióval, hogy az analitikai eredményeket sókká csoportosítva közölje, amivel előfutára volt az elektrolitos disszociáció később Nobel-díjjal elismert elméletének. Talán tudományos eredményeinél is jelentősebb egyetemi tanári és „tudományszervezői” tevékenysége. Közvetlen tanítványai a múlt század elejéig meghatározó szerepet játszottak a hazai egyetemi és tudományos életben, közvetve pedig „a magyar kémikusok mind Than köpönyegéből bújtak ki”. Felsorolásukból nyilvánvalóvá válik Than Károly meghatározó szerepe a hazai kémia és a társtudományok kibontakozásában. A vezető szerepet betöltő hazai kémikusok közül csak Wartha Vince nem volt tanítványa. 

Than Károly legjelentősebb tanítványai

Buchböck Gusztáv (1869–1935), Than halála után a 2. sz. kémiai intézet igazgatója, az MTA tagja, a hazai fizikai kémiai kutatások meghatározó egyénisége.

Fabinyi Rudolf (1849–1920), a kolozsvári egyetemen a kémia professzora, az MTA tagja, a hazai szerves kémiai kutatások megalapozója, a Vegytani Lapok, az első hazai kémiai folyóirat alapítója, a Magyar Kémikusok Egyesülete első elnöke.

Felletár Emil (1837–1914), a hazai toxikológiai és törvényszéki kémiai vizsgálatok megalapozója, az Országos Bírósági Vegyészeti Intézet létesítésének kezdeményezője.

Fleischer Antal (1845–1977), az 1872-ben alapított kolozsvári egyetem első kémiaprofesszora.

Hérics-Tóth Jenő (1872–1949), a hazai élelmiszer-kémia meghatározó egyénisége, kísérletügyi főigazgató.

Ilosvay Lajos (1851–1936) műegyetemi tanár. Munkássága a kémia egész területére kiterjedt. Nevéhez fűződik a Griess–Ilosvay-reakció tökéletesítése, a minőségi és mennyiségi analitikai alkalmazása. Nagyon fontos volt tudomány-népszerűsítő tevékenysége, kezdeményezte a Természettudományi Társulatban a Népszerű Természettudományi Előadás-sorozatok megindítását, ő maga is több ilyen előadást tartott, egyik ma is élvezetesen olvasható könyve tartalmazza ezeket. Az MTA-ban és a Természettudományi Társulatban évtizedeken keresztül rendkívüli hatást gyakorolt a hazai kémiai kutatások fejlesztésére és a természettudományok széles társadalmi megismertetésére. Számos hazai szaktudományos társaságnak volt alapozója, illetve fejlesztője.

Kalecsinszky Sándor (1867–1911) az MTA tagja. A Földtani Intézet vegyészeként fontos geokémiai vizsgálatokat végzett, tisztázta a Naptól felmelegedő sós tavak mára igen fontossá vált problémáját.

Karlovszky Geyza (1860–1936) jelentős analitikai és gyógyszerészeti kémiai eredményeket ért el, a Gyógyszerészeti Közlöny szerkesztője volt. Előállította a rubídium-ammónium-bromidot, mely idegbántalmak kezelésre bizonyult alkalmasnak. Mestere tiszteletére a gyógyszert thanatolnak nevezte el.

Kiss Károly (1858–1914) az első magyarországi röntgenlaboratórium kialakítója, kiváló üvegtechnikus volt. Than többször is megköszönte a munkáját.

Lengyel Béla (1844–1913) a tudományegyetem második kémiaprofesszora. Jelentős volt a szerepe az MTA és a Természettudományi Társulat tevékenységében. A szén-szubszulfid, a később jelentőssé vált vegyület felfedezője legendás kísérletező volt, és az üvegtechnikát művészi szintre emelte. 

 Liebermann Leó (1853–1916) az Állatorvosi Főiskolán, majd a tudományegyetemen a közegészségtan professzora, az Országos Chemiai Intézet alapító igazgatója, sikeres hazai tankönyv társszerzője.

Muraközy Károly (1859–915) a Kereskedelmi Akadémia tanára, jelentős gyógyszervegyészi kutatásokat végzett és szakkönyveket írt.

Neumann Zsigmond (1860–1927) törvényszéki vegyész, több fontos közlemény szerzője, a Magyar Chemikusok Lapja alapító főszerkesztője.

Nuricsán József (1860–1914), a magyaróvári Gazdasági Akadémia tanára, pompás könyvet írt a kémiai kísérletezésről.

Rex Sándor (1881–1935) egyik alapítója lett a debreceni gyógyszergyárnak, a mai Teva elődjének. Több jelentős tankönyvet írt. 

Winkler Lajos (1863–1939) Than halála után az 1. sz. Kémiai Intézet igazgatója, világszerte elismert analitikai eljárásokat dolgozott ki. Az MTA tagja.

Bugarszky István (1868–1941) csak fenntartásokkal nevezhető Than közvetlen tanítványának, de Than előadásainak bámulója volt. Hosszabb kitérő után, 1913-tól a 2. sz. Kémiai Intézet professzoraként működött. Az elektrokémiában alapvetően fontos és elismert eredményeket ért el. Az MTA tagja volt, tanítványai az ország több egyetemén honosították meg a fizikai kémiai kutatásokat. 

A Trefort-kert kémiai intézeteiből kerültek ki azok a kémikusok is, akik a harmincas évektől fontos, később pedig meghatározó szerepet töltöttek be a hazai fizikai kémiai, szervetlen és analitikai kémiai életben:

Buzágh Aladár (1895–1962) a hazai és a nemzetközi kolloidika kiváló alakja, egyetemi tanár, az MTA tagja.

Gróh Gyula (1886–1952) az egyetemi kémiaoktatás legendás alakja, tankönyvei, a „kis-Gróh”-k nemzedékek számára szolgáltak bevezetőül. Az Állatorvosi Főiskola tanára volt először, ekkor dolgozott vele Hevesy György, a későbbi Nobel-díjas. Az MTA tagja, a Természettudományi Társulat utolsó elnöke volt.

Erdey László (1910–1970) Winkler Lajos tanítványa, a háború után a Műegyetem professzora. A gravimetria területén jelentős tevékenységet fejtett ki. Az MTA tagja volt.

Erdey-Grúz Tibor (1902–1976) az elektrokémia területén ma is tankönyvekben szereplő eredményeket ért el. Miniszter, az MTA főtitkára, majd elnöke volt.

Lengyel Béla (1903–1990), a legid. L. B. unokája, az üvegelektródok és a műanyagok vizsgálata terén alkotott maradandót. Szabadalmi bíró, az ELTE professzora és az MTA tagja volt.

Schulek Elemér (1893–1964) Winkler Lajos tanítványa, majd utóda volt. Analitikai kémikus nemzedékek nevelője, analitikai kémiai eljárások kidolgozója, az MTA tagja volt. 

Szabó Zoltán Gábor (1908–1986) Winkler Lajos tanítványa volt. Először – rövid ideig – a kolozsvári, majd 1947 és 1966 között a szegedi tudományegyetemen, végül az ELTE-n volt tanszékvezető. Az MTA tagja volt. A hazai reakciókinetikai kutatások megalapítója, igazi iskolateremtő egyéniség volt.

Szebellédy László (1901–1944) gyógyszerészként végzett, majd Winkler professzornál doktorált. Zseniális kémikus volt, a coulometria felfedezője. A katalitikus reakciók alkalmazását ő vezette be az analitikában. Korai halála rendkívüli veszteség volt.

Than Károly a tudományos kutatásban még sokkal többet alkothatott volna, ha nem köti le idejének nagy részét tankönyvírói munkássága, valamint a MTA-ban és a Természettudományi Társulatban kifejtett tevékenysége. A Társulatban kezdeményezte a népszerű természettudományi előadássorozatok tartását, és saját intézetének előadótermét bocsátotta erre a célra. Ő maga is sok jelentős előadást tartott. Javaslatára alakult meg a Társulat „chemia-ásványtani szakosztályából” a Magyar Chemikusok Egyesülete, melynek első elnökévé Fabinyi Rudolfot, tiszteletbeli elnökévé pedig Than Károlyt választották. Fontos volt munkája a hazai gyógyszerészek egyesületében is. Rengeteg idejét lekötötte kémiatankönyvének megírása. Erre már kinevezése óta készült, 1872-ben pedig felkérést kapott az Akadémiától is, de a kézirattal még húsz év múlva sem készült el. Pedig erre nagy szükség lett volna, mert nem volt magyar nyelvű egyetemi kémiatankönyv. Addig halogatta a megírását, amíg Lengyel Béla, korábbi tanítványa, akkor már professzortársa (mellesleg rokona, mert anyjaik testvérek voltak) 1888-ban kiadott egy „Chemia. Tankönyv felső Tanintézetek számára” című könyvet. A rendkívül érzékeny Than levélben és újságcikkben támadta Lengyelt, lénye­gében plágiummal vádolva. Ez a vád igaztalan volt. Fabinyi Rudolf is Lengyel védelmére kelt egy közleményben, de köztük a viszony megromlott, sőt a Than és a Lengyel családok közötti kapcsolat is több mint száz évre megszakadt. Jellemző azonban Thanra, hogy felháborodása ellenére ő ajánlotta Lengyel Bélát 1894-ben az Akadémia rendes tagjává.

A Trefort-kert 2012 júliusában (Staar Gyula felvétele)

A Trefort-kertben több új egyetemi épületet, köztük kémiai intézeteket építettek. Akkor emelték a később Gólyavárnak hívott épületet is. Ezt a nevet azért kapta, mert Kőnig Gyula matematikaprofesszor óráit minden elsőéves hallgató, azaz gólya a toronydíszes épület nagy tantermében hallgatta. Mind a kémikusok, mind a természettudományi és orvosi intézet munkatársai tagjai és nagyon szorgalmas előadói voltak a szomszédos épületet (Eszterházy u. 16.) 1900 óta birtokló Magyar Természettudományi Társulatnak. A neves professzorokról persze sok anekdota keringett. A legtöbb hőse Winkler Lajos, a világhírű analitikai kémikus volt. Egyik jelentős eredménye a vízben oldott oxigén menynyiségének addig elképzelhetetlenül pontos meghatározása volt. Német kortársát, Clemens Winklert a germánium felfedezése tette világhírűvé. Hogy a két Winklert megkülönböztessék, a magyar kémikust Németországban Sauerstoff Winklerként emlegették.

Winkler késő éjszaka szeretett dolgozni, és gyakran hajnal felé ment haza Múzeum körúti laboratóriumából. Egyszer látta, hogy az utcaseprő, aki akkor kezdett dolgozni, a seprőt jobbra-balra csapkodva nagy port csinál, de a szemetet nem takarítja el. Odaszólt az utcaseprőnek: „Így az egész szemét ott marad!” Mire az utcaseprő: „Hát amit az úr beszí?” Winkler az analitikai kémiai gondolkodás iskolapéldájaként emlegette tanítványainak ezt az esetet.

Winkler egyik jelentős eredménye volt a tapasztalati úton nyert korrekciók alkalmazása a súly szerinti elemzésben. Ezek segítségével az elméletileg nem kezelhető zavaró tényezők hatása figyelembe vehető. Kolthoff, a XX. század talán legjelentősebb analitikai kémikusa egyik munkájának az élére a következőt írta: „Die Theorie leitet – das Experiment entscheidet.” Winkler egy 1930-ban nemzetközi kongresszuson tartott előadásában kissé módosította ezt a megállapítást: „Das Experiment entscheidet – die Theorie leitet – irre”. Winkler alaposan ismerte és alkalmazta az elméleti megfontolásokat kutatómunkájában, ezért megengedhette magának ezt a megjegyzést.    


Természet Világa, 143. évfolyam, 9. szám, 2012. szeptember
http://www.termeszetvilaga.hu/ 
http://www.chemonet.hu/TermVil/