Berényi  Dénes
Tudomány a mérlegen

Napjainkban az élet szinte minden területén válságról beszélünk. Válság van a gazdaság, a kultúra és az erkölcs viszonylatában, de az oktatás vagy a demográfiai helyzetet illetően is, nem kevésbé szó van energiaválságról vagy környezetünk pusztulásáról. És a sort hosszan lehetne folytatni, a teljes felsorolás szinte lehetetlen. Ezért nagyon is indokoltnak látszik, ha korunkat a válságok korának nevezzük, bár természetesen vannak, akik vitatják ezt, rámutatva arra, hogy a történelem sohasem volt „válságmentes”, illetve a mostaninál sokkal kevésbé válságos.
 

Mindenesetre időszerű felvetni, hogy mi ma a helyzet a tudománnyal. Kétségtelen, hogy a tudomány tartja viszonylagosan „stabil” helyzetét és elismertségét. Így egy 2010-es európai felmérés szerint az európaiak 80 százaléka érdeklődik a tudományos felfedezések és a technikai fejlődés iránt (míg „csak” 65 százalék mondja ugyanezt a sportra vonatkozólag). Hazánkban a megkérdezettek 84 százaléka tartja a kormány kötelességének a tudomány támogatását egy korábbi vizsgálat szerint, nem beszélve arról, hogy az emberek a Magyar Tudományos Akadémia megbízhatóságát, tekintélyét minden más szervezeté fölé helyezik hazánkban. 

Vannak azonban figyelmeztető és elgondolkoztató jelek és jelenségek. Maga a tény, hogy az ifjúság körében megcsappant a természet- és műszaki tudományok iránti érdeklődés – amit az egyetemi-főiskolai jelentkezések mutatnak legjobban –, az egész tudományra negatív árnyékot vet, hiszen a tudományos forradalom és a Nyugat felemelkedésének a „magja”, hajtóereje a természettudomány volt. Bizonyára erre gondolt Fülep Lajos, a neves filozófus, amikor a következőket írta: „…az újkor a világ történetének az első és az egyetlen kora, amelyben a végső igazodtató nem a vallás vagy teológia, sem a filozófia, hanem a természet tudományos ismerete.” (Kiemelés tőlem. B. D.)

Nem hiányoznak azonban ma társadalmunkban a kifejezetten tudományellenes tendenciák sem. Anélkül, hogy itt részletes bemutatására vállalkozhatnánk, csak egy bel- és egy külföldi példát hozunk. Déry Tibor a gondolkodást fenyegető veszélynek tartja a „megvadult és fékeveszett tudományt”. Mierendorff és Tost a művészetszociológiáról írt alapvető könyvében pedig azt írja, hogy: „…a tudomány az emberiséget, a humanitást fenyegető hatalommá lett…”

Talán az előbbieknél is veszélyesebb jelenség a kiérleletlen tudományos eredmények megjelenése a médiában. A „gyilkos” verseny a források megszerzéséért eredményezi, hogy a kutatók igyekeznek eredményeiket „világgá kürtölni”, mielőtt azok a tudományos közösség tudományban szokásos szigorú ellenőrzését kiállták volna. Sok esetben azután az így nyilvánosságra hozott eredmények később tévesnek bizonyulnak, ami nagyban aláássa a tudomány hitelét a közvélemény szemében. Különösen ha csalásokra, az adatok meghamisítására is fény derül. 

Időnként ez nemcsak egyes kutatók, illetve eredmények esetében történik meg, hanem egyes tudományos irányzatok, elméletek követik ezt az utat, sokszor legalábbis eltúlozva, túlhangsúlyozva álláspontjukat, mielőtt a minden tekintetben egyértelmű, illetve a szóban forgó álláspontot nagy valószínűséggel támogató tudományos igazolás megtörtént volna (vannak, akik a szén-dioxid okozta klímaváltozást is ezek közé sorolják, e sorok szerzőjét is beleértve). 

Mindezek után indokolt „mérlegre tenni” a tudományt, ill. eredményeit az emberiség szempontjából. Ezt kíséreljük meg vázaltosan a következőkben. 

Pozitívumok és negatívumok
Tudomány a valóság megismerésében. A valóság minél teljesebb megismerése – és benne az ember helyének keresése – az egyes ember és az emberiség kikerülhetetlen és ugyanakkor rendkívül érdekes feladata, sőt kalandja. Ez a tudomány kulturális aspektusa. Schrödinger, a kvantummechanika egyik „atyja” – egyesek számára talán nagy meglepetést okozva – így ír erről: „…a tudomány egésze általában véve a humán kultúrához kötődik”. A jelentős tudományos eredmények „…beleíródnak a világról alkotott képbe…” Paul Johnson, a neves történész véleménye nagyon hasonló ehhez: A jelentős természettudományos eredmények nyomán „…másként látjuk a fizikai világot…”, sőt ezek „…megváltoztatják gondolatainkat is.” 

A jelen cikk keretében valójában az említett fontos tudományos eredményeknek még a megemlítésére se vállalkozhatunk.. Tegyük hozzá, hogy mind a jelen folyóirat és a szerző irányultsága miatt is itt csak a természettudományokat tekintjük, bár természetesen születtek és születnek kiemelkedő, szemléletformáló eredmények a humán- és társadalomtudományokban is, a nyelvészettől kezdve a történelemtudományokon keresztül a szociológiáig és a közgazdaságtanig. Bizonyára új vonás e téren, hogy a természet-, a humán-, valamint a társadalomtudományok között is van kölcsönhatás, sőt átfedés. Nézzünk most néhány kiemelkedő példát korunk kulturális szemléletformáló természettudományi eredményeit tekintve.

A vasnál nehezebb protongazdag izotópok, a p-magok
(piros) keletkezésére csak elméleti elképzelések voltak, pedig
ezek nélkülözhetetlenek a Világegyetemben zajló folyamatok
megértéséhez. Kísérleti vizsgálatunkat a világon elsőként az
Atomki mag-asztrofizikai csoportja kezdete el és folytatja
ma is. (Somorjai Endre és csoportja)

Az utóbbi évszázadban, sőt évtizedekben, de említhetjük az utóbbi éveket is, átalakult a képünk a világmindenségről és a minket körülvevő égitestek világáról. Az Univerzumot nem statikusnak látjuk, hanem fejlődésben az ősrobbanástól a gyorsulva táguló Világegyetemig. Kimutattuk a sötét anyagot és a sötét energiát és kiderült, hogy az Univerzum általunk jól ismert, ún. „konvencionális” anyaga legfeljebb a világmindenség néhány százaléka. Az utóbbi évtizedben százával fedeztük fel a bolygórendszereket és immár majd fél évszázada az emberiség történelmében először ember lépett egy másik égitestre, a Holdra. Ugyanakkor kiderült, hogy a világmindenség legnagyobb (égitestek, galaxisok és maga az ősrobbanás) és legkisebb alkotórészei (elemi részecskék, a köztük ható alapvető kölcsönhatások) szoros összefüggésben vannak, egyiket csak a másik segítségével lehet megérteni. 
Messze előrehaladtunk továbbá a sejtek szerkezetének és működésének felderítésében, felfedeztük az élőszervezetek örökítő anyagát, a DNS-t és a genetika törvényeit, elkészült az emberi genom genetikai térképe. Ismerjük egyes betegségek génjeit és egyes gének szerepét bizonyos tulajdonságok megjelenésében az élő szervezeteknél. Felismertük az őssejtek szerepét és jelentőségét. 

Az Atomkiban tervezett és megépített, a felületkutatásban
alkalmazható ESA-31 típusú elektronspektrométer a
kiegészítő berendezésekkel, amellyel a napsugárzás
energetikai felhasználására, továbbá a paksi atomerőmű
szerkezeti anyagainak korrózióállóságára vonatkozó
kutatásokat végeztek. (Kövér László és csoportja)

Az anyag legkomplexebb formájának az emberi agynak a működését is egyre jobban értjük és ebben nagy szerepe van az orvosbiológiai tudományok együttműködésének a többi természettudományokkal, sőt a humán- és társadalomtudományokkal is, így a fizikával, kémiával és nem utolsó sorban az informatikával és a pszichológiával, de a robotikát se felejthetjük ki.
Végül is azt mondhatjuk, hogy a tudomány műszereivel messze kitolta az emberi megismerés határait. Az ember érzékszervei a valóságnak csak igen kis részterületét képesek befogni (a jéghegy csúcsát), így a tudomány kitárta az emberiség előtt a valóság rendkívüli gazdagságát messze túl az érzékszerveink által közvetlenül elérhető tartományon. Csak egy példa: szemünk az elektromágneses sugárzásnak – amely az infravörös sugárzástól a kemény gamma-sugárzásig terjed – csak igen kis szakaszát tudja közvetlenül észlelni. 

Tudomány az emberi élet emberibbé tételében. Ezt a címet választottuk a tudományos eredmények mindazon alkalmazásaira, a tudományos eredményeken közvetlenül vagy közvetve alapuló műszaki fejlesztésekre, amelyek bármilyen tekintetben az emberi életet pozitívan érintették vagy érinthették. Természetesen teljesség helyett itt is csak jelzésszerű bemutatásra törekedhetünk. 

Talán először az elektromos áramot és a hírközlést emeljük ki. Az előbbi nemcsak az ipart, hanem mindennapi életünket is átalakította, az utóbbinak pedig többek között azt köszönhetjük, hogy a Föld „világfaluvá” vált. Ez utóbbihoz hozzájárul a modern közlekedés is.

Jelentőségben nem marad le az előbbiek mögött (sőt!) az elektronika és a számítástechnika se. Ezek vívmányai nélkül nem csak szórakozásunk (rádió, TV, CD, DVD, digitális fényképezés stb.), de a közlekedés, a közigazgatás, a bankrendszer, sőt a kultúra terjesztése sem képzelhető el. A számítástechnika és az informatika gyakorlata különben a könyvnyomtatás feltalálásához hasonlítható jelentőségű a tudás terjesztése és megőrzése szempontjából, de bizonyos értelemben felül is múlja azt (világháló, Google).

Külön lehetne részletesen szólni a vívmányokról az orvosi gyakorlat területén, az új diagnosztikai eljárásoktól (ultrahang, CT, PET, MRI stb.) a mai terápiás eljárásokig (fizikoterápiák, lézeres kezelések, pacemaker, új gyógyszerek stb.). 

A háztartási gépek valóságos laboratóriummá varázsolták a modern konyhát és fürdőszobát, hűtőgéppel, mikrohullámú sütővel, mosogatógéppel, infrasütővel, szagelszívóval, légkondicionálóval, mosógéppel, melegvíz-tárolóval és hasonlókkal.

Az ipari feldolgozás során bizonyos típusú hulladékokban bedúsulnak a
termésteres eredetű radioaktív anyagok. Ilyen hulladéktárolóknak a felületén a talajokra jellemző radonkibocsátásnak a több tízszeresét is mérhetjük. Több napos szélcsendes időben a tározó környékén ez 222Rn-felhő kialakulásához vezethet, amit az ábrán látható modellszámítás szemléltet.
Az ábrán V szélsebesség jellegű mennyiség, a színskála a felhő koncentrációját mutatja. (Csige istván és csoportja)


Mindezeken túlmenően ma a világ ipara két hét alatt termel annyit, mint 1900-ban egy teljes év alatt. Bármennyire is sajnálatos, hogy napjainkban is vannak éhezők a világon – nem is kis számban –, viszont tény, hogy ma áltagosan a harmadik világban az egy főre jutó élelmiszermennyiség megegyezik a nyugat-európaiakra fejenként jutó mennyiséggel a két világháború között. Horn Péter, a neves agrárkutató erre vonatkozóan megállapítja: „Az elmúlt ötven év a mezőgazdaságban nagyobb változásokat hozott, mint korábban kétezer év. A több mint kétszeresére – 2,5-ről 6,3 milliárdra – nőtt népességből 3 milliárd jobban ellátott élelmiszerrel, mint 1950-ben a jól ellátottnak számított 1 milliárd.” „A fejlődést nagy ,teljesítményű' növény- és állatfajták, új termelési, tartósítási, feldolgozási, logisztikai és más eljárások tették lehetővé, hasznosítva szinte minden tudományág eredményeit.”

Végül a „legkézzelfoghatóbb” eredmény az emberi élet hihetetlen mértékű meghosszabbodása. Egy évszázad alatt a születéskor várható élettartam az egész világot tekintve kb. kétszeresére nőtt. Így pl. hazánkban 1900 körül ez a szám 37,3 év volt, 2007 körül pedig 73,9 év. A megfelelő adatok világviszonylatban 30, ill. 64 év.

És amit nem hallgathatunk el. Mert valóban nem hallgathatjuk el, hogy a tudomány haladása, ismereteink bővülése és a rájuk épülő modern technika veszélyeket is rejt az emberi társadalom számára. Ezek sokrétűek, különböző típusúak, lehetnek közvetlenek és közvetettek. 

A tudományos eredményeket már az ókorban is használták hadi célra. Gondoljunk itt Arkhimédész ostromgépeire, vagy arra, hogy a legenda szerint lencsékkel fókuszálva a napsugarakat ellenséges hajókat gyújtott fel. A modern természettudomány hajnalán Galilei egyetemi előadásokat tartott az erődítésről és műszert szerkesztett a tüzérek számára, hogy a pontosabb célzást biztosítsa. Ezután a tudományos eredmények katonai alkalmazása végigvonul az egész modern tudomány történetén, érintve a legkiemelkedőbb tudósokat, Nobel-díjasokat, pl. Habert, Rutherfordot, sőt magát Einsteint is. A hadi alkalmazások „csúcsa” kétségtelenül az atombomba. Annyi keserű tapasztalat után is ma az a helyzet, hogy az ipari országok 2006-ban 96 milliárd dollárt költöttek a katonai kutatásra, míg az egészségügyi és környezetvédelmi kutatásokra csak 56 milliárdot. Egyre több oldalról merül fel a tudományos közösségben, hogy a kutatók az orvosi eskühöz hasonlóan tegyenek esküt arra, hogy tudásukat, kutatásaikat, ill. azok eredményeit csak az emberiség javát szolgáló alkalmazásokra használják és katonai kutatásokban nem vesznek részt.

Közvetve és sokszor hosszabb távon a ráépülő technikai vívmányok révén a tudomány hozzájárul az emberiséget fenyegető ártalmakhoz: a környezetszennyezéshez, a sugárkárosodáshoz, mérgezésekhez, a mai rohanó, embert próbáló életstílus kialakításához. Az is aligha tagadható, hogy a számítógépek hozzájárulnak az emberek elmagányosodásához, a tévé, a videó és DVD pedig a szexuális aberrációk, és az erőszak terjedéséhez. 

Tagadhatatlan, hogy fenyeget korunkban az ember és egész környezetünk elgépiesedése, amint azt neves költőnk, Juhász Ferenc érzékletesen ijesztő képekben mutatja be: „Nagy elektronikus gép-egerek, gép-katicabogarak, gép-rókák, gép-molyok futkosnak, gördülnek, lépegetnek, merev szemükben kigyullad, s elhal a fény, ritmikusan bicegnek, bólogatnak, kaparásznak, kattognak; fotocella-rendszerű páncélajtók nyílnak ki, s csukódnak be üres pince-termekben, monumentális elektronikus agyak számolnak hisztérikusan, zagyván nem tudják abbahagyni az életet, elektronikus fordítógépek fordítanak, össze-vissza keverve szavakat, nyelveket; egy laboratóriumban üveg-ember dereng lila-rózsaszín fényben, mint világító üveg-rózsa, belső szervei, idegpályái foszforeszkálnak, érrendszere villódzik piros-kék-sárga-zöld hálózatával, olyan, mint egy óriás áttetsző szúnyoglárva; egy sugárzó alagút-szoba közepén merev fém-öltönyű gépember mondja el tízszer, százszor, ezerszer, milliószor hanglemez-szövegét; elektronikus szaporodógépek szülnek szaporodó gépeket, s azok szülik újra az új és őj gépeket, csengve, ropogva, nyöszörögve, gép-szülőanya-vinnyogással, olajverejték-csatakosan…” Ugyanakkor a tudományos világmagyarázatok is „…mind több ponton feslenek fel…” (Almási Miklós)

A jövő és feladataink
Végül is arról van szó, hogy mit mutat a mérleg, mi a mérlegelés eredménye és milyen következtetést vonhatunk le belőle a tudomány jövőjére és feladataira vonatkozóan a társadalomban.

A választ már Shakespeare megadta, amely szerint: „A fűben, a virágban és a kőben Ó, nincs a földön olyan silány anyag, Mely így vagy úgy ne szolgálná javad. De nincs oly jó, melyben ne volna rész, Ha balga módra vele visszaélsz.” Mert valóban láttuk, tapasztaljuk, hogy a tudomány eredményeit lehet emberellenesen használni: pusztításra és nem építésre. Einstein a mai helyzetre vonatkozóan ezt úgy fejezte ki, hogy a modern tudomány olyan, mint a kisgyermek kezében az éles borotva. Tehát mindenki, aki az ember, az emberiség erkölcsi fejlődésének előmozdításán, felelősségének tudatosításán dolgozik, az egyben a tudományos eredmények és a ráépülő technika pozitív hatását is elősegíti. 

Kétségtelenül nem elegendő az erkölcsi haladás és emelkedettség, de a társadalom minél szélesebb, lehetőleg döntő részének és főleg vezető rétegének – legalább nagy vonalakban, a döntő, jelentős eredményeket illetően – tisztában kell lennie a tudomány haladásával, hogy támogatni tudják az emberiség érdekét szolgáló alkalmazásokat és világosan lássák a leselkedő veszélyeket, valamint minél többen részesüljenek a tudomány haladása által létrehozott kulturális értékekben.

Az említettek – egyszerűen szólva – az oktatás, az ismeretterjesztés fontosságát és kötelezettségét jelentik. „A tudomány népszerűsítése a tudós elsőrendű feladatainak egyike.” (V. Weisskopf, a CERN egykori igazgatója). „A tudós kötelessége tanítani az embereket.” 

(P. Berg, Nobel-díjas biológus). Nagy hagyománya van ennek a tudomány, de különösen a modern tudomány történetében, Galileitől kezdve egészen a mai Nobel-díjasokig. Ez természetesen nem jelentheti a társadalom arrogáns kioktatását, eleve – mint erről még szó lesz – a tudomány „köteles szerénységéről” sohasem szabad megfeledkezni. 

Az ismeretterjesztésnek vannak még különböző „mellékhatásai” is. Így nem egy tudós bevallja (pl. R. Wilson, aki a világmindenség háttérsugárzásának egyik felfedezője), a népszerűsítésből, a népszerűsítés során jött rá felfedezésének igazi jelentőségére, nem beszélve arról, hogy a kutatók általában büszkék arra és serkentőleg hat rájuk, ha őket és eredményeiket nem csak a kutatók szűk köre ismeri.

A tudományos ismeretterjesztésnek lehet is, van is más, egy tulajdonképpen nem várt következménye: egyes kutatásokba, mérési adatok kiértékelésébe szélesebb „laikus” közönség bekapcsolódása. Így pl. a Johns Hopkins Egyetem asztrofizikai programjába nagyszámú önkéntes laikus eredményesen kapcsolódott be, osztályozva a galaxisokat alak szerint, a mintegy millió galaxis képét kiértékelve. 

A fenti kiértékelés során az adatok, ill. felvételek az interneten voltak elérhetők. Különben az internet és a modern utazási lehetőségek egészen új távlatokat nyitnak meg a tudományos együttműködések előtt, mondhatjuk, hogy új kutatási stílust tesznek lehetővé. Arról van szó ugyanis, hogy egyre több kutatáshoz van szükség költséges, komplex nagy berendezésekre, ill. a műszerek kiterjedt hálózatára nem csak az atommag- vagy a részecskefizikában, de az asztrofizikában, geofizikában, meteorológiában, fúziós kutatásokban stb. Ezeket általában egy intézet, sokszor még egy ország sem engedheti meg magának, széles körű együttműködésre van szükség. Szaporodnak a nemzetközi intézetek (Európában tíznél több van, kezdve a CERN-nel) és a számos kutatót, több ország intézeteit összefogó tudományos projektek. Mindez azt is eredményezi, hogy kisebb, viszonylag szegényebb országok tehetséges kutatói is bekapcsolódhatnak a nemzetközi intézetekben folyó kutatásokba, használhatják a nagy berendezéseket (és nem csak a nemzetközi intézetekben). Ebben nagy segítséget nyújt napjainkban a már említett elektronikus kommunikáció és a modern közlekedési lehetőségek. 

Sajnos a Föld népességének még így is csak viszonylag kis hányada tud ma részt venni a tudományos kutatásokban, ami nem- csak a tudomány, hanem az egész emberiség számára is veszteség. Ezek bekapcsolása viszont nagy lehetőség a jövő tudománya és az emberiség számára is. A kutatást ma olyan kutatók végzik, akik mintegy egy milliárd emberből választódnak ki a legfejlettebb országokban. Ezzel kapcsolatban jegyezzük meg azt is – mint jellemző adatot –, hogy az internet-előfizetők száma a Föld népességének mindössze 16%-ából kerül ki. 

Túl azokon a „tartalmi vonásokban” (eredményeken), amiről szóltunk az eddigiekben, a tudománynak vannak bizonyos „módszertani” vonásai is, amivel a tudomány gazdagítja az emberi együttélést, a kultúrát. Ez mindenekelőtt a nemzetek közötti kapcsolatok pozitív irányú növelése, a különböző kultúrák, ill. az azt képviselő emberek egymáshoz közelebb hozása. Erre vonatkozólag írta Werner Arber Nobel-díjas biológus: „…képesek vagyunk rá, hogy nemzeteket egymáshoz közelítsünk, hogy politikai és földrajzi határokon átívelő, jó kapcsolatokat teremtsünk. Erről soha nem szabad megfeledkezni, ha a tudománynak a társadalomra gyakorolt hatásáról gondolkodunk.” Ugyanerről Ryu Tae-nak, a Tokiói Egyetem tanára így foglalja össze véleményét: „…szemléletünknek a nemzetiről globálisra, a versenyről az együttműködésre, az egymás elleni harcról a kölcsönös megértésre kell változnia.” 

Sok tekintetben hasznos lehet az egész társadalomnak a tudomány alapvető módszere: saját eredményeinek állandó kritikája. Az eredmények elfogadása „…sohasem végleges, a kritika bármikor újra kezdhető, nem ritka, hogy egyszer elismert elméleteket később mégis elvetnek vagy megfordítva.” (Laki János) Másrészt: „Az eltérő nézetek és a nyílt vita a tudomány igazi státusa…” (John C. Polányi, Nobel-díjas kémikus) is hordoz tanulságot az egész társadalom számára.

Végül, és nem utolsó sorban, a tudománynak le kell számolnia „mindenhatóságának” mítoszával. A tudomány ma már nem „a sötét középkor árnyai ellen küzdő hős” (Kertész Gergely), hanem maga is tekintély, sok vonatkozásban maga a Tekintély. És ez nem csak sok ember szemében ellenszenves; ténylegesen be kell látnunk, hogy a tudomány nem képes integrálni valamennyi emberi értéket és törekvést. Mint John C. Polányi több más kiemelkedő természettudóssal együtt hangsúlyozza, a tudomány csak egyik útja az ember érdeklődésének és a valóság megismerésének, amelyek közé a tudománynak be kell sorakoznia, helyet hagyva a művészetek széles körének és a vallásoknak is. 
 
 
Lapzártakor kaptuk a szomorú hírt, hogy Berényi Dénes akadémikus, folyóiratunk hűséges, Szily Kálmán-éremmel kitüntetett szerzője, június 27-én, életének 84. évében elhunyt. Emlékét megőrizzük!

Irodalom
Behringer, Wolfgang: A klíma kultúrtörténete. Corvina Kiadó, Budapest, 2010
Berényi Dénes: Tudomány az emberiség szolgálatában. Debreceni Szemle 16 (2008) 147-161.
Berényi Dénes: Tudomány és kultúra. Typotex Kiadó, Budapest, 2008
Diamond, Jared: Háborúk, járványok, technikák. Typotex Kiadó, Budapest, 2006
Fanu, le James: Az orvostudomány önkritikája. Typotex Kiadó, Budapest, 2008
Ferguson, Niall: „Civilizáció.” Scolar Kiadó, Budapest, 2011
Laki János: Demokrácia – a megbízhatóság episztemológiája. In: A lét hangoltsága. Szerk.: Gábor Gy. és Vajda M. Typotex Kiadó, Budapest, 2010, 291-310.
Meves, Christa: „Manipulált mértéktelenség.” Kairosz Kiadó, Budapest, 2009
Parkinson, Stuart: Military R&D 85 Times Langer Than Renewable Energy R&D. INES Newsletter, Special Edition. 2008. pp.7.


Természet Világa, 143. évfolyam, 7. szám, 2012. július
http://www.termeszetvilaga.hu/ 
http://www.chemonet.hu/TermVil/