Az amerikai „Vadnyugaton” elkezdett utazásunkat továbbra is Utah államban folytatjuk. A Bryce-kanyontól kétórányi autóútra terül el a Zion Nemzeti Park. Érdekes módon ennek nevéből kihagyták a kanyont, pedig sokkal „kanyonabb” a Bryce-nál. Meredek falú vörös sziklák között kanyarog az út, helyenként eltűnik egy alagútban, melyet az úttal együtt az 1920-as években építettek. Az alagút falán itt-ott „ablakok” csábítanak megállásra, amiről persze szó sem lehet; nem nézelődésre, hanem szellőztetésre és természetes megvilágítás végett alakították ki őket.
Óriási sziklaív a vörös Navahó Homokkőben
A parkban talán minden más helynél jobban megfigyelhetők a Nyugatra oly jellemző kőzetrétegek, a felső-permtől az alsó-krétáig; összesen kilenc formáció, mely főként a középidő mintegy 150 millió évre elnyúló üledéklerakódásait mutatja. A legidősebb, mészkő-, pala- és homokkőrétegek még sekélytengerekben rakódtak le, aztán folyóvízi, tavi üledékek jönnek, az uralkodó kőzet azonban a Navahó Homokkő, mely 500-600 méteres vastagságával mind sivatagi lerakódás; vörös színét vas-oxidoktól kapta. Mindezek, és a fölöttük levő rétegek ugyanúgy kiemelkedtek a Colorado-fennsíkkal együtt, mint a Bryce kőzetei, de nem annyira; a vidék legmagasabb pontja kereken 2600 méter. Az emelkedés folyamata beindította az eróziót, melynek következménye, hogy az alsó-kréta időszakinál fiatalabb képződmények mind lepusztultak. Ami itt a legidősebb, az a Grand-kanyonnál a legfiatalabb kőzetnek számít, s ami a Zionban a legfiatalabb, az a Bryce-ban a legidősebb. A legmarkánsabb képződmény a már említett vörös, helyenként halványsárga homokkő, mely kb. 175 millió éve, kereken 10 millió éven át keletkezett, a mai Szaharához hasonló szélsőségesen száraz éghajlaton. Legnagyobb vastagsága 670 méter. A homokot idővel kalcium-karbonát cementálta, de elég porózus. Jellegzetesek a hajdani dűnéket idéző keresztrétegzések, melyek a rapszodikusan változó szélirányra utalnak. A vidék legnagyszerűbb látványosságai a hatalmas Checkerboard Mesa, egy megkövesedett homokdűne, továbbá a több tíz méteres fesztávú sziklaívek, melyek afféle vakablakként szegélyezik a völgyeket.
Keresztrétegzett hajdani homokdűne
Ha a park kanyon-szakaszára is kíváncsiak vagyunk, autónkat (áprilistól októberig) a látogatóközpontnál kell hagynunk; ingyenes kirándulóbuszokkal mehetünk tovább, a megállóktól pedig gyalog is túrázhatunk. Ezt a szakaszt a Virgin folyó, valamint mellékágai vájták ki, hol szélesebb, hol keskeny szurdokokká. A Navahó Homokkőbe beszivárgó víz, kiszabadulva a sziklákból, élénkzöld növényvilágot éltet a kőfalakon, illetve a völgy alján. Itt láthatjuk a legmeredekebb, akár függőleges, vagy kissé át is hajló sziklafalakat.
Aki több nemzeti parkot is meg akar látogatni és útját a Colorado-plató nyugati végénél, a Zionnál kezdi, érdemes megvennie az összes amerikai parkra szóló éves bérletet (80 dollár autóként, függetlenül az utasok számától). Megéri, mert az egyes belépők ára 10–25 dollár között van.
Kép és szöveg: Németh Géza
| Természet Világa, | 143. évfolyam, 2. szám,
2012. február
http://www.termeszetvilaga.hu/ http://www.chemonet.hu/TermVil/ |