Kapronczay Katalin
A Természettudományi Társulat székházának története

Genius loci. A XX. század Budapesten készült. Ezt a némileg túlzó címet adta Václav Smil a Nature 2001. január 4-i számában megjelent írásának, melyet folyóiratunkban is közzétettünk. Abban a folyóiratban, amely – s ezt bizton állíthatjuk – 142 éven át Budapesten készült. Szerkesztőségünk ez idő alatt szinte mindig a főváros jól körülhatárolt kis területén, a mai VIII. kerületben működött. 

Folyóiratszámaink őrzik szerkesztőségünk címeit: Eszterházy utca 16., Gyulai Pál utca 14., Somogyi Béla utca 6., Bródy Sándor utca 16. Szerkesztőségünkbe tartva kereken négy évtizede járom ezeket az utcákat, de csak nemrégen figyeltem fel arra, hogy természettudományos múltunk mennyi emléke vesz itt körül minket. Közelben Társulatunk egykori székháza (a mai Bródy Sándor utcaiban dolgozunk), kőhajításnyira szerkesztőségünk tagjainak alma matere, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Naponta elmegyek egykori főszerkesztőnk, Fodor József szobra előtt a Gutenberg téren, a Rókus kórház előtt áll az anyák megmentőjének, Semmelweis Ignácnak szobra… Itt a közelben nagyjaink, egykori jeles intézményeink emléktábláinak sorát látom folyamatosan. Körülvesz a hely, a helyünk szelleme. A most induló sorozatunkban szerkesztőségünk szűkebb környezetének természettudománnyal összefonódó emlékeiről szeretnénk képet adni. 

A Társulatunknak otthont adó korábbi székház történetével kezdjük a sort, Kapronczay Katalin írásával.

 (S. GY.)

Az 1841-ben létrehozott Királyi Magyar Természettudományi Társulat működése során – hasonlóan más tudományos egyesülethez – a legnagyobb gondokat okozó feladat a társulat otthonának megteremtése volt. 

A megalakulást követően mintegy másfél évtizeden át keresték első „szálláshelyüket”, amely nem csupán az összejöveteleknek, a szükségszerű hivatalos ügyintézésnek adott helyet, de az egyre gyarapodó gyűjtemények elhelyezésére is. A Társulat történetének legbiztosabb forrásából, az ülésjegyzőkönyvekből nem deríthető ki, hogy a kezdeti időszak üléseit hol tartották, feltehetően egyetemi előadótermekben, vagy az Akadémián. Az utóbbi feltételezés alapja az az 1842. július 5-i nyilatkozat, amely szerint Széchenyi István engedélyezte az Akadémián a különféle tudományos ülések megtartását. 

A Puskin utcai székház

A Társulat próbálkozott azzal is, hogy más tudós társasággal közösen tartsanak fent székházat, először a Budapesti Királyi Orvosegyesülethez fordultak, amely hasonló gondokkal küzdött, de mégis ragaszkodott az önállóságához, és legfeljebb egy közös előadóterem lehetőségébe ment volna bele. Ugyanígy visszautasítást kaptak az Ipartestülettől is. Mindig más-más címet olvashatunk a meghívókon az összejövetelek helyszíneként. Legelőször a Vármegyeház utca 7. sz. (ma: Városház utca) alatti helyiséget jelölték meg, majd az ún. Staffenberger-ház (Aldunasor 4. sz. ma: Apáczai Csere János u., később a Piarista u. 2.) második emeletére szólt a meghívás, ahol 1842. november 10-én olvasószobát is nyitnak. Bizonyos adatok arra engednek következtetni, hogy időlegesen a Trattner-Károlyi-házban is (ma Petőfi Sándor u. 7.) lett volna egy szerény helyiségük. A harmadik hely viszonylag hosszabb ideig adott otthont a Társulatnak, ez volt az ún. Palik-Ucsevny-ház (az Egyetem utca és Papnövelde u. sarkán, ma kb. az Egyetem tér). 1843. november 1-jén Bugát Pál ezekkel a szavakkal köszönti az összegyűlt tagságot: „Adja az ég, hogy ezen hely temploma legyen a természeti tudományoknak, … adja az ég, hogy társulatunk rendeltetésének megfeleljen, … előmozdíthassa a közjólét és felvilágosodás nagy célját.” 

A helyiség nagyságáról nincsenek adatok, de annyi bizonyos, hogy hamarosan szűkösnek bizonyult, mivel 1845 decemberében az addigra teljesen felépült Nemzeti Múzeumban próbálnak a nádorhoz felterjesztett folyamodvány segítségével helyet kapni. Scitovszky János elnök kérelmező levelére azonban kedvezőtlen választ kapnak az 1846. február 16-i keltezésű levélben: „Minden helynek a Museum különbféle szakosztályai elfogadása tekintetéből maga különös rendeltetése meg volna: ennél fogva – bár igen sajnálva – kénytelen vagyok kijelenteni, … Nagyméltóságod elnöksége alatt lévő természettudományi társulatnak …a nemzeti Museum épületébe kért befogadása meg nem történhetik.” 

1846 augusztusában találtak egy újabb helyiséget az Almássy-féle házban (ma: Szép utca), az évi 900 forint bérleti díj azonban ijesztő teherként nehezedett a Társulat elkövetkező éveire. Bugát hiába fordult Scitovszky Jánoshoz, hogy elnöki szavával bírja rá a pártoló tagokat az anyagi segítségnyújtásra, Scitovszky püspöki elfoglaltságára hivatkozva nem vett részt a nehézségek elhárításában. A problémákat tetézte, hogy a nagy szakértelemmel és lelkesedéssel gyűjtött múzeumi tárgyi anyag elhelyezése is egyre nagyobb gondokat okozott a Társulatnak. 

A pénzhiány rövidesen minden vonalon megmutatkozott és takarékossági intézkedések megtételére kényszerítette a Társulat vezetését. Az Almássy-palotában bérelt szállást felmondták és a Zöldfa utcában (ma: Veres Pálné utca) béreltek egy lakást. Ez azonban nem volt megfelelő, ezért 1852 tavaszán visszaköltöztek a Palik-Ucsevnyi-házba, egy kisebb alapterületű lakásba. A fokozatosan romló anyagi helyzet azonban hamarosan teljességgel lehetetlenné tette, hogy a Társulat bármiféle helyiséget béreljen. Ekkor született meg a döntés a legtöbb helyet elfoglaló gyűjtemények sorsát illetően, vagyis ezeket átadták a Nemzeti Múzeumnak, a könyvtárat pedig a Köztelek helyiségeiben (az Országos Magyar Gazdasági Egyesület Üllői út 25. sz. alatt épített székháza) raktározták el 1855. június 13-án, sőt ideiglenesen a Társulat is oda költözött. A következő évben Kovács Gyula ajánlotta fel lakását a könyvtár céljaira, amely lehetőséget egészen 1862-ig vette igénybe a Társulat. A ritkábban olvasott köteteket a Műegyetem fizikai szertárában helyezték el.

A Társulat hontalansága egyre inkább rányomta a bélyegét nem csupán a tagság hangulatára, hanem a működésre is. Az 1862. január 25-i ülésen az ismét elnökké választott Bugát elodázhatatlan feladatként beszélt a társulati székhely kérdéséről. Májusban a könyvtárat a Lipót u. 8. sz. (később Váci u.) alatti házba költöztették, a Társulat pedig újra megpróbálkozott, hogy az Akadémián kapjon helyet. A kérést elutasították, de a könyvtár és az olvasószoba elhelyezése sem volt megnyugtató. Szily Kálmán az 1869. évi titkári jelentésében írta (Természettudományi Közlöny, I. 1869. 95.p.): „Volt a Társulatnak egy könyvtárhelyisége, minek olvasó-szobául is kellett volna szolgálnia. Azok a t. tagtársak, kik elég önfeláldozók voltak az olvasószobát néha-néha meglátogatni, helyeselni fogják nézetemet, hogy azokról a helyiségekről e díszes teremben (mármint az Akadémia üléstermében) nem illik többet mondanom.”   A tapintatosan elhallgatott körülményekre Lengyel István a Természettudományi Közlöny 1902. évi kötetében (184.p.) így emlékezett: „A Lipót utcában béreltek földszintes szobácskát, melyben az öreg Jablonski szolga latin üdvözlettel fogadta a látogatókat, s amelyről boldogult Dapsy László tagtársunk emlegette, hogy az olvasó asztal alatt a szolga kuczikos malaca törte meg néha a méla csöndet… ez olvasó szoba meglátogatása valóságos önfeláldozással járt.”

A könyvek és folyóiratok jelentős része továbbra is a Műegyetem különböző raktáraiba volt bezsúfolva. 

A tagok egyre növekvő száma, a megnövekedett adminisztrációs munka, a Természettudományi Közlöny és egyéb kiadványok szerkesztése, az ülések helyszíngondjai ismételten ráirányította a figyelmet az állandó székhely hiányára. Az üléseket és előadásokat időnkét az Orvosegyesület termeiben, máskor az Akadémia bizottsági termeiben, sőt volt úgy, hogy az evangélikus egyházközség dísztermében tartották meg A titkár-szerkesztő otthon, esetleg műegyetemi irodájában szerkesztett, intézte az egyre kiterjedtebb levelezést.  A választmány 1869. június 3-i ülésén újabb ötlet alapján próbáltak a társulati „gyülde” ügyében lépéseket tenni. A javaslat szerint a tagság havi 1–1 forintnyi befizetése alapot biztosítana a Társulat állandó székhelyének biztosítására. Mivel ez a terv nem talált meghallgatásra, Kubinyi Ágoston angol mintára egy olyan egyleti hely – klub – alakítását indítványozta, amely a pesti tudományos társulatok, egyesületek számára közös találkozási helyül szolgálhatna, de ez sem valósult meg. Egyelőre a Természettudományi Társulatnak is meg kellett elégednie egy újabb szükségmegoldással. 

A könyvtár és az olvasószoba átmenetileg elfogadható elhelyezést nyert, ugyanis a Magyar Mérnök és Építész Egyesülettel közösen a hajdani Diana-fürdő épületében (később a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank palotája – ma: Széchényi tér 3.) sikerült helyet bérelni. Itt egy kicsi olvasószobát is kaptak, de a Társulat bútorai és a könyvek jelentős része továbbra is a Műegyetem szertáraiban maradtak elraktározva. Röviddel ezután a titkári hivatal és a szerkesztőség is ideköltözött. 1871 májusában azonban ismét költöztek, a Mérnökegylettel közösen az Aldunasor 1. sz. (ma: Apáczai Csere János utca) alatti Stein-féle ház első emeletén kapott helyet az olvasószoba és a könyvtár. Az előadásokat 1872-től az új kémiai intézet előadótermében tartották. 1873 novemberében tovább költöztek a Lloyd palotába (ma Széchényi tér), itt ünnepelte a Társulat megalakulásának 50. évfordulóját 1891-ben. 1894-ben a Társulat az Első Pesti Hazai Takarékpénztár Erzsébet krt. 1. sz. alatti épületébe költözött. 

Nagy sikereket hozott a Népszerű Természettudományos Estek előadássorozat megindítása 1885-től, de a nagy létszámú hallgatóság befogadására alkalmas terem hiánya folyamatosan gondokat okozott. Lengyel Béla az 1889.évi közgyűlés elé egy jegyrendszer tervezetét terjesztette be, annak érdekében, hogy aki idejében jelzi részvételi szándékát, az valóban be is jusson a terembe. A tagok két-két ingyenes belépőre lennének jogosultak, a nem tag felnőttek belépti díja egy forint, a tanulók részére – az éppen igénybe veendő terem nagyságától függően – 30–50 ingyenjegyet biztosítsanak. A közgyűlés elfogadta a javaslatot, de az eredmény a hallgatóság számának csökkenése lett. Az előzetes jelentkezés kényelmetlenségeket jelentett a tagságnak, a nem tagok sokallták a belépti díjat. Más vélemények szerint az előadások hallgatóságának csökkenését az is előidézte, hogy más társaságok népszerűsítő előadásaira is járt a nagyközönség, viszont az ide látogatók a természettudományok iránt komolyan elkötelezettekből kerültek ki. 
 
A gyakori költözködés egyre kellemetlenebbé vált, akadályozta a munkát, bizonyos értelemben ártott a Társaság tekintélyének is. Lendl Adolf eltúlzott, félreértéseket eredményező nyilatkozata tovább bonyolította a székház-kérdést. Lendl ugyanis nem kevesebbet állított, mint hogy a Társulat jövőjét veszélyezteti a székház hiánya, biztosnak vélte, hogy csak az lehet ellenszere a konkurens társaságok megalakulásának, ha „palotát épít magának”. A Társaság választmánya 1899. október 18-án a székház ügyének megvizsgálását egy bizottságra bízta, Wartha Vince elnökletével.  A bizottsági jelentés természetesen megosztotta a tagságot, a székházvásárlást ellenzők legfőképp az anyagi tehertől féltették a Társulatot. Az 1900. évi közgyűlés – Herman Ottó és Schmidt Sándor ellenszavazatával – végül is megadta a felhatalmazást házvételre. 

Darwin a Puskin utcában

A legjobb lehetőségnek az Eszterházy utca 14–16. (ma: Puskin u.) épület megvásárlása látszott, többek között az egyetemi intézetek közelsége miatt is. 1901. január 15-én vált a Társulat tulajdonává az épület. A házon lévő kb. 80 000 koronányi teher kifizetésére előnyös banki részletfizetési ajánlatot kaptak, az alaptőkéből csupán 120 000 koronát kellett kifizetni, a költözködéssel, bizonyos helyreállító munkálatok és a berendezés költségeivel együtt összesen 150 000 koronát költött a Társulat a székházra. A kölcsön törlesztése így is nehézségeket jelentett, de a tagok és mecénások anyagi támogatása eredményeképp 1925-re teljességgel tehermentes lett a székház. 

A megvételéről nagy örömmel számolt be az 1902. évi titkári jelentés: „… van elég csinos, elég tágas otthonunk, kellően elhelyezett könyvtárával, világos olvasó és üléstermeivel, a mi jó tagtársaink rendelkezésére. Maga a könyvtár úgy van elhelyezve, hogy legalább huszonöt évig alig kell bővíteni, s ha szükség van rá, terjeszkedhetik tovább…Üléstermünk a mellette levő társalgóval 120–150 hallgatónak elegendő, úgy hogy szaküléseink nagy részét máris ott tatjuk.”  A nagy lelkesedés ellenére a mindennapok gyakorlata mégis ennek ellenkezőjét bizonyította, vagyis egy ennél is nagyobb befogadóképességű, a természettudományos bemutatásokhoz szükséges felszereléssel alkalmassá tett előadóterem hiánya volt. Az előadások nagy részét ezért továbbra is különböző egyetemi termekben tartották. Amikor a műegyetem elköltözése után az ún. Gólyavár is üresen maradt, a Társulat az egyetem tanácsától állandó használatra kért engedélyt (1910 októberében). A kérvény meghallgatásra talált, és a Társulat 5 évre megkapta a tanterem használati jogát. A tényleges birtokbavételnek azonban ekkor is akadálya volt, hiszen anyagi okok miatt nem tudták az előadóterem technikai berendezését megvalósítani, így az elkövetkező időszakban is egyetemi tantermekben tartották az előadásokat.

A könyvtári állomány raktározásának problémáiról, és a megfelelő olvasóterem hiányával kapcsolatos gondokról már több említés történt. A saját székház elfoglalásának évében Ráth Arnold könyvtárnoki beszámolója jelentős kötetszámról és élénk olvasói forgalomról tudósít. Közel 25 000 kötet könyv, 133 féle folyóirat évfolyamai álltak az olvasók rendelkezésére. Az állomány­építés alapja a 218 – javarészt külföldi – tudományos intézettel és társasággal folytatott cserekapcsolat volt. A kulturált olvasás körülményeinek megteremtése még inkább fellendítette a könyvtárhasználatot. A közölt statisztika szerint a költözködés évében 2642 olvasó kereste fel a könyvtárat, ennek mintegy a fele helyben olvasott, 1330-an kölcsönöztek köteteket. A helyben olvasott és kölcsönzött kötetek száma 4319 volt, amely szám mindennél beszédesebb bizonyítéka a könyvtár fontosságának, népszerűségének. 


Természet Világa, 143. évfolyam, 1. szám, 2012. január
http//www.termeszetvilaga.hu/ 
http://www.chemonet.hu/TermVil/