„Ahonnan a Hany születik” 
A Répce mente növényvilága
Keszei Balázs

Amott elindulának egy sebes folyóvíz…
Aztat körül fogja szép zöld pázsit
Azon legeltetik csodaféle szarvas
Csodaféle szarvasnak ezer ága-boga
Ezer misegyertya
Gyulladván gyulladjék, altatván aludjék
Haj regű rejtem, regű rejtem

Vámoscsaládon a huszadik század végén, karácsony másnapján még évente felhangzottak ezek a sorok a régi pogány-keresztény hagyomány szerint láncos bot adta ritmusra, a regősénekek hagyományos dallamára. Az ősi elemekkel tarkított regölés első strófája szinte mindent elárul a Répce mente természeti képéről: itt is a víz az úr, körülötte rétek adnak otthont a gazdag élővilágnak.

A Répce mente védett területei

A középső szakaszán még kanyargós, igazán vadregényes
a Répce

Tájföldrajzilag a Répce-síkon járunk, és annak főbb természetföldrajzi vonásait jellemzőnek mondhatjuk. A Répce-sík átlagos tengerszint feletti magassága 167 m, igazi alföldies jellegű tökéletes síkság benyomását kelti. Az egységes, alig tagolt felszínt hordalékkúp jellegű kavicstakarók, a Répce elmosódott medrei, völgyei tagolják. Barna jégkorszaki vályoggal és lösszel fedett kistáj. A Répce alluviumán réti öntések és réti talajok alakultak ki. A csapadékvíz elfolyási lehetőségeit a helyenként előforduló vassal cementált vízzáró kavicsréteg erősen lerontja. A felszíni talajképző kőzet a többé-kevésbé kilúgozott lösz, illetve vályog. Ezek a körülmények az erdőtalaj-képződésnek kedveznek. A Répce-folyótól délre az agyagbemosódásos barna erdőtalaj uralkodik. Ezen a területen a kavicsot fedő löszös réteg viszonylag véko­nyabb, ezért gyakran előfordul, hogy a talajszelvény felhalmo­zódási szintje lenyúlik a kavicsrétegekig, és azt agyaggal összece­mentálja. A Répcétől északra egyre inkább érvényesül a Kisalföld kontinentális klímahatása, növekszik a hőmérséklet és a hőingás, fokozódik a párolgás, ugyanakkor a főnhatás következtében csök­ken a csapadék mennyisége. Ezen a területen a csernozjom barna erdőtalaj veszi át az uralmat.

A buglyos szegfű (Dianthus superbus) szirmainak lemeze
tövig sallangosan szeldelt

Az éghajlat mérsékelten hűvös és mérsékelten nedves, az évi középhőmérséklet 9,5–10,0 °C, az átlagos évi csapadékmennyiség 650 mm (Marosi és Somogyi, 1990). A térségben a napfénytartam éves összege meghaladja az 1950 órát, a nyári évnegyed sokéves átlagban 760–770 óra körüli, a téli pedig 180–185 óra közötti napsütést élvez. A Répce vidékének klimatikus viszonyai a tölgyerdők vegetációkörzetének felel meg. A terület éghajlatában alföldi és dombvidéki elemek keverednek.

A Répce Ausztriában a Bucklige Welt D-i lejtő­in kb. 700–800 m tengerszint feletti magasságban több forráságból ered. Az ide torkolló jelentősebb jobb oldali vízfolyások a Boldog­asszony-patak, az Ablánc- és Fenyves-patak, Köris-patak, és Pereszteg-patak. Bal oldalról a Pós-, Metőc- és Kócsod-patak táp­lálja. A hegyvidékre hulló bőséges csapadék heves árhullámok formájában fut le a mederben. A hazai területekre érkezve a folyó esése gyorsan csökken, ez jelentős árvízveszélyt okozott a Répce mentén és a Kisalföldön. Ezért Répcelak alatt a Répce-árapasztócsatornán keresztül vizének egy részét a Rábába vezetik. A Répce vízminősége – a felső és középső szakaszon – I. osztályba sorolható, bár kisvíz idején a települések alatti szakaszokon szennyeződések jelentkeznek. Az árvíz tavasszal, kisvíz pedig nyár végén a leggyakoribb.  

A felszínközeli kavicsrétegek szolgáltatják a talajvizet, melynek menynyisége a Répce mentén bőséges 5–7 l/s/km2, a fel­színhez közel 2–4 m mélységben található. Ettől távolodva 1 l/s/km2 alá csökken a vízmennyiség, növekszik a nátrium- és a szulfáttar­talom, sőt jelentős a nitrátszennyezettség is. Ezért a talajvízkutak és források vizét ivóvízként használni nem tanácsos. Az artézi ku­tak többsége 100–200 m közötti mélységből táplálkozik. Jelentős mennyiségű, jó minőségű vizet hoznak a felszínre. Fontos vízbázist alkotnak, védelmük kiemelt jelentőségű (Zentai, 2000).

Ártereken, nedves 
réteken él a 
réti füzény
(Lytrhrum salicaria)
Száraz és üde szegélyek 
kedves növénye
a sudár rigószegfű 
(Moenchia mantica)

Az északnyugat-Dunántúl gazdag, több évszázados botanikai-természeti irodalmába lapozgatva – az utóbbi két évtizedtől eltekintve – szinte alig találunk utalást a Répce mente élővilágáról. Akár Vas megyét vagy a szomszédos Sopron vármegyét járták a kutatók, mindig találtak értékesebbnek, természetesebbnek, még gazdagabbnak tűnő tájakat. Természetes, hiszen a Kőszegi-hegységgel, vagy a Soproni-hegységgel esetleg éppen az Őrséggel, illetve a Hansággal hasonlíthatták össze. Mára azonban a jó természetességű élőhelyek olyannyira megfogyatkoztak, hogy a „másodvonal” minden négyzetcentiméterére is fokozott figyelemmel kell vigyáznunk. A rétek felszántásával, átalakításával, intenzív erdőműveléssel, emberi hanyagság miatt elvesztett szép területeink mellett a természeti környezetünk megmaradt kincsei felértékelődnek!

A Répce a XVI. századig a Fertő-Hanság-medencébe torkollott, és már középső folyásától kezdve jellemző volt a rétek, legelők rossz lefolyású lapályain a mocsár- és vadvízországi vegetáció (talán a Hansághoz hasonlóan). A Répce és a Rába összehajlásának környezetében levő falvak határrészleteire főként a vizenyős térszínformák voltak jellemzőek. Vámoscsalád kétszáz évvel ezelőtti határának több mint fele rét és legelő volt. Ma erről a fennmaradt dűlőnevek tanúskodnak. Példaként említhető a Zsibagyöp, a Gulagyöp, a Siter (sid, séd = víz -> a réteken árkokat, ereket ástak -> sid-ér -> siter), az Egres (erge = vizes mocsaras terület -> egres) stb. (Keszei P., 1995). 

A vízfolyások a táj verőerei. Bár a folyókat, patakokat szegélyező fás ligetek (bokorfüzesek, fűz-nyár ligeterdők, tölgy-kőris-szil keményfa ligeterdők), erősen megfogyatkoztak, a természetközeli rétek, legelők mind a vizekhez kötődően maradtak fenn. A legértékesebb rétek – ma már a Fertő-Hanság Nemzeti Park részeként védettek – a Répce megyehatár közeli szakaszán terülnek el. A Répcét kísérő rétek közül Nagygeresd–Vámoscsalád–Csáfordjánosfa–Répceszemere környékén maradtak meg összefüggő, nagyobb területek, amelyek legjobban megőrizték eredeti élővilágukat. A védetté nyilvánítással (1999) változatlan megtartásuk lehetőségének realitása növekedett.

Ökopatriótizmus és természetvédelem
Az élőhelyek természetközeli módon történő megőrzésnek lehetőségét háromféle módon lehet elősegíteni. Gazdasági stimuláció, ökopatriótizmus és a természetvédelmi törvényi védelem. Véleményünk szerint ez utóbbi a legegyszerűbb, de talán a legkevésbé hatékony eszköz. Az igazán megfelelő és fenntartható természetmegőrzés ott lehetséges, ahol a gazdasági érdek és a természetvédelmi törekvések harmóniában vannak, ha az állattartás, a megfelelő útmutatásokkal elvégzett kaszálások gazdasági előnyt jelentenek a tulajdonosoknak, a gazdálkodóknak. Amennyiben a piaci változások ideiglenesen, vagy hosszabb távon sem ebben az irányban haladnak, a politikai befolyásolás, állami támogatás sem elképzelhetetlen. Ha a területhasználó „jól jár” a természetbarát művelési módokkal, akkor lesz igazán érdeke a védelmi utasítások betartása, betartatása.

Az ökopatriótizmus felismerése, erősítése lehet a másik hatékony természetmegőrző eszköz. Mit is jelent ez a fogalom? A hazaszeretet, a lokálpatrióta érzések, és a természeti környezetben érzett szabadság öszszekapcsolását jelenti. Olyan érzés, mint amikor a kisgyermek a faluja erdejében csillagvirágot talál. A hazaszeretet nagyon gyakran az ökopatriótizmusból ered és a természetvédelemi törekvések is nehezen választhatók el a nemzeti érzésektől, a szülőföldhöz való kötődéstől. 

A Répce mente növényvilágát a makroklíma mellett a sajátos edafikus tényező, és az évezredes emberi tevékenység együtt alakította ki. Vas megye északi, Répce és Rába közti szeglete növényföldrajzi szempontból a Praenoricum és az Eupannonicum flóravidékek határán fekszik. Csapody (1963) a növénygeográfiai határt a két megfelelő flórajárás között (Castriferreicum–Arrabonicum) a Celldömölk–Ostffyasszonyfa–Vámoscsalád–Pórládony (Tompaládony)–Sajtoskál–Pusztacsalád–Csapod vonalban állapította meg. A Répce menti rétek – Nagygeresd, Vámoscsalád (Vas megye) és Csáfordjánosfa, Répceszemere (Győr-Moson-Sopron megye) községek külterületei – inkább az arrabonicumi flórajáráshoz tartoznak.

A tavaszi tőzike (Leucojum vernum) hatalmas egyedszáma szemet gyönyörködtető látvány

A síkságot csak árkok, mélyedések barázdálják, és az enyhe halmocskák sem emelkednek 30–40 cm-nél magasabbra a környező területek fölé. A növényzetet tekintve a füves-vizes élőhelyek a legjellemzőbbek, amelyek folytonosságát egy-egy facsoport vagy a Répcét követő kis szélességű galériaerdő szakít meg. Az Répce menti rétek különös természeti értékeket rejtenek. Nemcsak védett növényfajaik, hanem természetes és védelemre érdemes növénytársulásaik is a valamikori Répce-parti táj részleteit őrzik. A tájképi értéket még fokozza, hogy a kaszálással jó állapotban megtartott gyepek számos állatfajnak is élő- és táplálkozó helyet kínálnak. 

A Répce menti rétek egy valaha nagyobb réttársulás-örökség részei. A rétek védett növényfajai az agár sisakoskosbor (Anacamptis morio), a szibériai nőszirom (Iris sibirica), a réti iszalag (Clematis integrifolia), a buglyos szegfű (Dianthus superbus), a kornistárnics (Gentiana pneumonanthe). A Répce menti rétek növénytársulásai között területileg és a kapcsolatokat tekintve is központi helyzetűek a mocsárrét társulások (Carici vulpinae-Alopecuretum pratensis, Agrostio-Deschampsietum caespitosae, Cirsio-cani-Festucetum pratensis). Közülük az ártéri mocsárrétek foglalják el a legnagyobb területeket. E cönózisok nem egységesek. Váltakozva találunk olyan részleteket, ahol az őszi vérfű (Sanguisorba officinalis) fejecskéi nyár végére tömegessé válnak. Másutt a sárga nyúlkapor (Silaum silaus) vagy a festő zsoltina (Serratula tinctoria) a legjellemzőbb növényfaj. Az aszpektusokkal nagyon feltűnően változik a társulás arculata, de területileg mindenütt megtalálható a réti boglárka (Ranunculus acris), a kúszó boglárka (Ranunculus repens), az indás ínfű (Ajuga reptans), az őszi kikerics (Colchicum autumnale), a borzas sás (Carex hirta), a réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis), a tejoltó galaj (Galium verum), a réti kakukkszegfű (Lychnis flos-cuculi) vagy a gyíkhagyma (Allium angulosum). A védett növények mellett további színező elem az északi galaj (Galium boreale), a dárdáslevelű csukóka (Scutellaria hastifolia), vagy a nedvesebb részeken tömeges csikorgófű (Gratiola officinalis) állományai. Ahol nagyon korai volt, vagy elmaradt valamiért a kaszálás (pl. az erdőszéleken), ott megjelenik a réti csonkaír (Succisella inflexa). A kiszáradó láprét-fragmentumokat (Succiso-Molinietum hungaricae) a Répce menti rétek egyik legértékesebbike a buglyos szegfű (Dianthus superbus). E terület és társulás másik védett faja a kornistárnics (Gentiana pneumonanthe). Gyakori és jellemző fajok még a magyar kékperje (Molinia hungarica), az ördögharaptafű (Succisa pratensis), a szarvaskocsord (Peucedanum cervaria), a bakfű (Betonica officinalis).

A Répce mentén, Csáfordjánosfa határában fekszik a Kisalföld ritkaságszámba menő keményfákból álló ligeterdeje, a „Répce erdeje” vagy a „tőzikés csáfordi erdő”. Egyrészt táji szépsége és fekvése, másrészt kiemelkedő növényi értékei miatt már 1955-ben helyi természeti értékké nyilvánították. A 21,4 ha területű erdő öreg kocsányos tölgyei (Quercus robur), a valamikori tulajdonos Simon család egy-egy tagjának nevét viselik ma is (Atala-fa, Tibor-fa, Ödön-fa). Természetesen nem ezek a 250–300 éves fák alkotják az erdőállomány zömét. A kocsányos tölgy mellett a magyar kőris (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica), az enyves éger (Alnus glutinosa) és a gyertyán (Carpinus betulus) is megjelenik. A tavaszi aszpektus lágyszárú vegetációja a legértékesebb. Valószínűleg az ország legnagyobb tőzikeállománya él itt, kb. 10 000 000 tő. Az óriási tömegben virágzó tavaszi tőzike (Leucojum vernum) közé ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis), a szintén védett borostás sás (Carex strigosa), a sárga tyúktaréj (Gagea lutea), az odvas keltike (Corydalis cava), a berki szellőrózsa (Anemone nemorosa), később galambvirág (Isopyrum thalictroides) egyedei vegyülnek.

Táj és nép
A szomszédos falvak és lakóinak sorsa összeforrt a tájjal. Vámoscsalád majdnem négyszáz lelket számláló falu a 86-es főközlekedési út mellett. Nem kétséges, hogy a környékbeli települések: Jákfa (Jaak), Uraiújfalu (Uroy), Vasegerszeg (Egurzyg) és Nick (Nikcz) mellett Vámoscsalád (Chalad) is honfoglalás utáni, korai település.

Egy az 1221. évben kelt adománylevél határleírásában említik első ízben a falu nevét. A helységnév utótagja a szláv eredetű „čeljad”, azaz család, amely szóról megjegyzendő, hogy köznévként csupán a XVI. századtól fordul elő s korábban csak helynévként szerepelt. A mocsaras szakaszokon átvezető kereskedelmi útvonalakat karban kellett tartani, a fenntartásról gondoskodni kellett. A vámot csak ennek biztosítása fe­jében szedhette a „család”, amelyet a későbbiekben a „vámos” jelzővel ruháztak fel. Vámos-Családként egy 1661-es dokumentumban olvasható a falu neve (Keszei P., 1995).

A XIV. században a Ják nemzetség tagjai birtokolták Családot. Ők voltak a falu első földesurai. A század végén azonban már a Kanizsayak birtokai közt találjuk. Az 1500-as években Vámoscsalád egész birtokállománya a Nádasdy főúri család tulajdonába tartozott. Nádasdy Tamás Krisztina leányával kötött házassága hozományaként kapta meg Bezerédj Mihály a vámoscsaládi birtok egy részét. A család tagjai a községben laktak 1945-ig. Kastélyaik sajnos nem maradtak meg.

A Bezerédj-hársak Bezerédj Imre
kuruc brigadéros emlékét őrzik
(A szerző felvételei)

A falu középkori temploma a mai temető helyén állt, romjaira épült 1804-ben, majd 1882-ben a Bezerédj-család jelenleg is álló kriptája.

A településen álló barokk jellegű plébániatemplom építése 1791-ben kezdődött. A terveket Johann Donner soproni építész készítette. Az egyhajós templomot 1798-ban Szily János szombathelyi megyéspüspök szentelte fel, Szent Márton tiszteletére. A bejárattal szembeni fal freskója a védőszentet ábrázolja, az oltárképen a Szent Család látható.

A községben született Guzmics Izidor László (1786–1839), bakonybéli szent benedek-rendi apát és író. Pályája első szakában kisebb cikkeket, értekezéseket, prózai vagy költői munkákat írt. Egyik nyelvészeti dolgozatával fölkeltette Kazinczy figyelmét is, aki nyomban levéllel kereste őt föl. E levél lett kiinduló pontja a szoros baráti kapcsolatnak, melynek csak a halál vetett véget. Guzmics is tagja volt azon huszonkét íróból álló választmánynak, amelyet a nádor a megalakítandó akadémia alapszabályainak kidolgozása ügyében meghívott. Az alakuló gyűlésen a nyelvtudományi osztályba – negyedik vidékiként – rendes taggá választották. 

A vámoscsaládi Bezerédj-hársfák a Bezerédj-család 29 évesen kivégzett fiának, Bezerédj Imrének emlékét őrzik. A kuruc brigadérost a császáriak fővezérével, Pálffy Jánossal  folytatott tárgyalásai miatt hazaárulással vádolták meg, és 1708. december 19-én Sárospatakon kivégezték. A Rákóczi-szabadságharc egyik legvitézebb, legvakmerőbb hősének e tette más-más értelmezésben jelent meg a történelem során. A Beze­rédj-nemzettség leszármozottai mindig fájdalmas beletörődéssel ápolták a család elvesztett gyermekének emlékét. Bezerédj Péter 1808-ban két hársfát ültetett Vámoscsaládon, a Gula-gyöpön megmagasított árokpartra. Közéjük keresztfát állíttatott. Ezen helyezték el Bezerédj Imre sírversének pár sorát: 

Vándor! Szakítsd meg utadat! 
Miközben eleget megálltál, 
Emlékezzél!

A fákat Vámoscsalád Községi Önkormányzata 1996-ban helyi védettségű természeti értéknek nyilvánította. Helyüket tábla jelöli.

Értékes élőhely-mozaikok
A felszántott és erdőkkel telepítet tájon sokfelé megtalálhatók a természetesség szigetei. Ezek tavasztól őszig a növénytani értékek tárházai. A kora tavaszi hagymások virágzását április elejétől egyre több feltűnő atraktivitású növény követi. Az erdőszélek oltalmában virágzik a tavaszi hérics (Adonis vernalis), ami mészkedvelő sztyeppnövényként a száraz napsütötte gyepeket kedveli. A melegedő májusi időben bontják ki virágaikat orchideáink. Az agár sisakoskosbor (Anacamptis morio) a legelső és leggyakoribb virágzó ebből a növénycsaládból. A halvány rózsaszíntől mélybíborig terjedő színskálájú virágok között ritkán hófehéret is megpillanthatunk. Még dekoratívabb kosborféléje a tájnak a vitézkosbor (Orchis militaris). Egy harcos fejvédőjére emlékeztető módon összeboruló lepelleveleiről kapta nevét. A hússzínű ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata) talajban található ikergumóin ujjszerű „kinövések” vannak. Kevésbé feltűnő, de az előzőekhez hasonlóan védett orchideánk a mocsári és a széleslevelű nőszőfű (Epipactis palustris, E. helleborine), valamint a zöld virágzatú tojásdad békakonty (Neottia ovata). 

Az agyagzárásos, vizenyős szántókon Vas megyéből eddig nem ismert növénytársulás került elő. A Polygono-Bolboschoenetum (Bodrogközy, 1962) azonális, nem halofil asszociáció. Fajai között a Phragmitetea-elemek a leggyakoribbak, átmeneti jellegű, sajátos társulás, a Bolboschoenion maritimi és a Phragmitetalia között áll, inkább az utóbbihoz sorolható. Jellemző fajai a szikikáka (Bolboschoenus maritimus), a vidrakeserűfű (Polygonum amphibium) mellet a hínáros viziboglárka (Batrachium trichophyllus). Jól ismert állományai a Tisza mentén fordulnak elő. Ezekhez a vasi előfordulás fiziognómiájában, faji összetételében is közelálló. 

A régió falvaiban, az utolsó házak mellett mindenütt megvan a „tó”, a „víz helye”. Ezek a faluvégi tavacskák mára eltűntek, részben feltöltődtek, részben feltöltötték őket. Fűzekkel, nyárakkal beerdősülő mélyedések maradtak helyükön. Hasonló a helyzet a Répce kavicshordalékának kitermelése érdekében megnyitott, majd felhagyott bányagödrök esetében is. Ezek sok esetben a természetes vegetáció egyes elemeinek menedékhelyei is (pocsolyalátonya (Elatine alsinastrum), rigószegfű (Moenchia mantica).

A Répce-síkhoz tartozó Iváni-medence füves élőhelyei, szikesek mivoltukkal jelentősen eltérnek a környező területektől. A medencében löszszerű agyagon, réti szolonyecek képződtek, amelyek morfológiai jellemzői az Alföld szikeseihez hasonlóak. Ezek legkifejezettebb maradványai Csér és Iván községek között, a cséri téglagyári tavak közelében találhatók. A rendszeres kaszálás csak a terület egy részére korlátozódik, ahol a terepkiemelkedeseken löszgyepszerű, réti fajokban gazdag gyepek, tavisztyeppek, másutt ürmös szikes puszta foltjai jelennek meg. A szolonyec szikfoknövényzet fajai a kis területű, kis borítottságú felszíneken fordulnak elő. A nyárelőn a sziki szittyó (Juncus gerardii), a perifériákon a réti sás (Carex distans), később a sziki útifű (Plantago maritima), illetve a sziki őszirózsa (Aster tripolium ssp. pannonicum) megjelenése jellemzi a társulást. A legnagyobb sókoncentrációt tűrő fajok a Kócsod-patakba futó árkok azon meredek partjait uralják, ahol padkásodásra emlékeztető geomorfológiai formák jelennek meg. A cserjésedő, magaskórós fiziognómiájú területek öreg tölgyei valamikori kiterjedtebb fás legelő meglétéről árulkodnak. A ritkásan álló fák között sziki erdőspuszta-rét fajait találjuk. Ősszel tömegesen fordul elő itt a sziki kocsord (Peucedanum officinale), a réti őszirózsa (Aster sedifolius ssp. canus), az aranyfürt (Aster linosyris).   

Irodalom
Boda L.-Orbán R. (szerk.) (2000): Bük Csepreg, Sárvár és környékük. B.K.L. Kiadó, Szombathely, 200 pp.
Csapody I. (1963): Növényföldrajzi jellemzés. In: Danszky I. (szerk.) Magyarország erdőgazdasági tájai...III. Kisalföld erdőgazdasági tájcsoport. Országos Erdőgazdasági Főigazgatóság, pp. 50-51.
Keszei B. (1997): A Répce menti rétek vegetációja Vámoscsalád és Csáfordjánosfa térségében. Vasi Szemle, 51 (4): 469-480.
Keszei B. (2000): A térség növénytani jellemzői, In: Boda L. (szerk.): Élet a Répce mentén 2000. Felső-Répce menti Területfejlesztési Társulás, Csepreg pp.: 14-21.
Keszei P. (1995): Vámoscsalád és környéke (Visszapillantó). Budapest, pp. 73-87.
Marosi S.­-Somogyi S. (szerk.) (1990): Magyarország kistájainak katasztere I. MTA. Földrajztudományi Kutató Intézet, Budapest, pp.: 413-417.
Zentai Z. (2000): Természetföldrajzi jellemzők In.: Boda L. – Orbán R. (szerk.): Bük Csepreg, Sárvár és környékük. B.K.L. Kiadó, Szombathely, 4-17 pp


Természet Világa, 142. évfolyam, 10. szám, 2011. október
http://www.termeszetvilaga.hu/
http://www.chemonet.hu/TermVil/