Az Év vadvirága:  a leánykökörcsin
Farkas Sándor


A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület által évtizedekkel ezelőtt meghirdetett „Év madara/madarai”, valamint a Nyugat-magyarországi Egyetem berkeiben éledt „Év fája” nyomán a honi botanikusok az idei évtől minden évben megválasztják az „Év vadvirágá”-t. A magánkezdeményű ötletet követő internetes vita, majd szavazás eredményeként 2011-ben a leánykökörcsinre (Pulsatilla grandis) esett a választás. A remények szerint a következő évtől már egy szakmai intézmény vagy szervezet irányításával folytatódik és válhat hagyományteremtő mozgalommá ez a természetszeretetre, természetvédelemre nevelő kezdeményezés.

A leánykökörcsin kétség kívül hazánk egyik legszebb kora tavaszi vadvirága. Rokonaival együtt 1982 óta védett, természetvédelmi értéke 10 000 Ft. Közép–kelet-európai, ún. pontus–pannon erdőssztyep faj, nyugatra Bajorországig terjed. A Dunántúl DNy-i részének kivételével ma még hazánk számos vidékén előfordul, ám nagyon ritka az Alföldön és a Kisalföldön. Kedveli a napsütötte, száraz, gyorsan felmelegedő délies kitettségű lejtőket. A legjellemzőbb a Dunántúli- és az Északi-középhegység szikla- és pusztafüves lejtőin, sziklagyepeiben, karsztbokorerdeinek tisztásain. Ráakadhatunk további nyílt, száraz, elsősorban mészkedvelő gyepekben is, így löszgyepekben és ritkán homoki réten és legelőn, homoki erdő tisztásain. 

A 2007-ben megjelent Vörös Listába (A magyarországi edényes flóra veszélyeztetett fajai) ugyan nem került be, de a listát összeállítói botanikusok egy része már akkor felhívta a figyelmet e faj sérülékenységére, állományainak megfogyatkozására. Az Új magyar füvészkönyv szerint „mindenütt fogyatkozóban” van; az 1990-ben megjelent Vörös Könyvben mint potenciálisan veszélyeztetett növényfaj szerepel. Hazánktól nyugatra még inkább veszélyeztetett és az érintett országokban szintén védett. 

A Natura 2000 II. és IV. HD mellékletében két rokonával, a magyar és tátogó kökörcsinnel együtt szerepel. Előbbi lista azokat a közösségi jelentőségű fajokat sorolja föl, melyek védelmére az Európai Unióhoz csatlakozott országokban különleges természetmegőrzési területek (Natura 2000 SCI) kijelölése szükséges. A IV. melléklet a közösségi jelentőségű, kiemelt védelmet igénylő állat- és növényfajokat tartalmazza.

Kökörcsin szavunk az ótörök „kök”, azaz kék szóból ered. (Ide vezethető vissza a hamvaskék termésű kökény magyar elnevezése is.) A középkori szójegyzékekben mint kwtkwrchw, kekekrchen, kökörchin, kokorchyn, kökörcz lelhetünk rá. A nemzetség tudományos neve – Pulsatilla – a harang alakú virágokra (pulsare = rázni, harangozni), a leánykökörcsin tudományos fajneve – grandis – pedig e faj feltűnően nagy virágaira utal. Számos népi elnevezése – lókökörcsin, kikirics, kükörics, tikdöglesztő, alamuszvirág, kokasharang, varjúkikerics – arra utal, hogy a leánykökörcsin a magyar nép egyik jól ismert vadvirága. Egyes feltételezések szerint e növényt elődeink már a honfoglalás előtt, a keleti sztyepeken megismerték. Minden része mérgező, így a legelő állatok kerülik, bár a bimbókat olykor lerágják. A népi gyógyászat egykor felhasználta: a virágából és leveléből készült teát asztmás görcsök és fejfájás csillapítására, valamint vesebetegségek, köszvény, csúz gyógyítására is alkalmazták. Egy XV. századi kódex megemlíti, hogy juhok himlőjét gyógyították vele, valamint festéket készítettek belőle.

Leánykökörcsin (Pulsatilla grandis)

A szellőrózsákkal (Anemone) közeli rokonságban álló kökörcsinek a boglárkafélék (Ranunculaceae) családjának egyik, megközelítőleg 50–100 fajt számláló nemzetsége. Eurázsia és Észak-Amerika mérsékelt, valamint hideg éghajlatú vidékein fordulnak elő. A nemzetség egyes csoportjain belüli rendszertani nehézségek miatt a fajszám tekintetében a kutatók véleménye megoszlik, így ennek pontos megadása nehéz.

Tátogó kökörcsin (P. patens)

Hazánkban a leánykökörcsin mellett további 4 taxon fordul elő. Valamivel később, de szintén tavasszal virítanak és termőhelyük is megegyező. A virágát tekintve hasonló, ám tenyeresen szeldelt leveleivel jelentősen eltérő tátogó kökörcsin (P. patens) országhatárainkon belül ma már a kihalás szélére sodródott. Ez az euroszibériai (cirkumboreális) elterjedésű faj – az irodalom alapján – a Kárpát-medencében soha nem volt gyakori, és napjainkban már csak a Nyírség egy maradványgyepében, mészkerülő homoki legelőn fordul elő. Itt a hetvenes évek közepén még több mint 500 példánya tenyészett, de ma már csak néhány virágzó töve ismert. Az ugyanitt előforduló leánykökörcsinnel hibridet alkot, így a genetikai „felhígulás” szintén veszélyezteti. A Hortobágyi Nemzeti Park munkatársai évek óta fáradoznak a termőhely rekonstrukciójával és a faj megmentésével. Fokozottan védett a réti kökörcsin (P. pratensis agg.) alakkörbe tartozó magyar kökörcsin (P. flavescens) is, melynek előfordulása kizárólag a Nyírségre korlátozódik. Ezt a bennszülött növényt P. hungarica, P. pratensis subsp. hungarica, ill. P. flavescens subsp. hungarica néven is megtalálhatjuk. Keskeny, harang alakú virágai többé-kevésbé bókolók, kívül szennyeslila, belül a legtöbbször zöldessárga színűek. Porzói általában a lepellel egyenlő hosszúak, néha abból ki is állnak.
 

Magyar kökörcsin (Pulsatilla flavescens)

A fekete kökörcsin (P. nigricans) – vagy P. pratensis subsp. nigricans – hazánk legelterjedtebb kökörcsinfaja, bár a Középhegységben néhol ritkább, mint a leánykökörcsin. A Tiszántúl nagy részéről hiányzik. Porzói a sötétebb, gyakran feketésbíbor lepelből nem állnak ki. Az eleinte erősen bókoló virágok leple gyakran később is zárt, a cimpák vége visszahajló. Ugyanakkor előfordulhatnak szinte teljesen szétnyílt leplű virágok is. A fekete kökörcsintől a Zimmermann-kökörcsin (P. zimmermanni) – mely gyakran hegyi kökörcsin néven szerepel – egyes populációi csak nehezen különíthetők el. Ennek a Mátrától a Zemplénig előforduló taxonnak általában vörösebb tónusú, kevésbé bókoló és jobban kinyíló virágai vannak. Porzói pedig rendszerint csak a lepel feléig érnek. Egyes feltételezések szerint a P. zimmermanni a fekete kökörcsin és a Felvidéken, valamint Erdélyben előforduló hegyi kökörcsin (P. montana) introgressziójával létrejött hibridogén alak.
 
 

Zimmermann-kökörcsin (P. zimmermanni)
Fekete kökörcsin (P. nigricans)

A leánykökörcsin a tavasz egyik hírnöke. A márciusi eleji langyosabb napsugarak hatására jelennek meg kékesibolya (olykor halványabb vagy sötétebb) színű, feltűnően nagy virágai, melyek a még szalmasárga kietlen gyepekben felejthetetlen látványt nyújtanak. Évelő faj; gyökere mélyre hatoló, vastag, karószerű, így – amellett, hogy ez törvénybe ütköző – nem érdemes megpróbálkozni az áttelepítésével. Virágzás kezdete után fejlődő tőálló levelei eleinte szőrösek, majd lekopaszodnak. A levéllemez páratlanul szárnyas; a cimpák szálas-lándzsásak, hegyesedők, 2–12 mm szélesek. Az elállóan és vastagon gyapjas-szőrös tőkocsányon fejlődő, kívül ugyancsak lágyan szőrös virágok magánosan fejlődnek, felállók. A sűrű szőrzet megvédi a növényt a kisebb éjszakai fagyoktól is. A lepel kinyílva széles-harang alakú, 5–8 cm átmérőjű és 2–5 cm hosszú cimpákból áll. A rendszerint 6 cimpájú virágok a nyílás legelején földön ülőnek tűnnek, majd a tőkocsány nyúlásával egyre magasabbra emelkednek. Alattuk a tövükön hüvelyesen összenőtt, szálas cimpákkal ujjasan szeldelt gallérozó levelek vannak, melyek szintén hosszú gyapjas szőrökkel fedettek. A virág belsejében éles kontrasztot alkot a lepel feléig érő aranysárga porzók sokasága, melyek közepén számos lillás bibeszálat találunk. Az idős tövek akár tucatnyi virágot is fejleszthetnek, ami e növénynek még nagyobb pompát kölcsönöz. Az egyes tövek virágzása általában 2–3 hétig tart. Hűvösebb tavaszokon azonban néha még május elején is láthatunk egy-egy nyíló virágot. Terméséréskor a lepel megbarnul, lehullik és ekkorra a tőkocsány elérheti a fél méteres magasságot. A csomóban álló aszmagtermések rendszerint májusban érnek be. A terméseken maradó bibeszál idővel több cm-esre nyúlik, és rajta a magok nagyobb távolságra való eljutását segítő selymes repítőszőrök fejlődnek. Így kökörcsinjeink nemcsak legszebb nyílásban, hanem terméssel is dekoratív megjelenésűek. Olykor előfordul, hogy az őszi csapadék hatására szeptember–októberben néhány tő ismét virágot bont.

Míg a hazai kökörcsinek virágai sötét vagy legalább részben sötétebb tónusúak, a környező magashegységekben fehér és sárga virágú kökörcsinekkel is találkozhatunk. Mészkerülő magashegyi gyepekben sokfelé él a fehér virágú havasi kökörcsin (P. alba). Hozzá nagyon hasonló, de mészkedvelő faj az alpesi kökörcsin (P. alpestris). E két kökörcsint egyes kutatók csak alfajként kezelik és ide sorolják a sárga virágú P. alpestris subsp. apiifolia-t is.

Virágoskertek gyakori éke a közönséges vagy európai kökörcsin (P. vulgaris). A leánykökörcsint több kutató e nyugat-, illetve észak-európai faj alfajának tekinti. A két taxon egymáshoz valóban megtévesztően hasonló, de az európai kökörcsin levelei több cimpájúak és már a virágzás kezdetén megjelennek. A P. vulgaris-t gyakran „leánykökörcsin” néven árusítják, fehér és piros virágú változata is ismert.

Miért esett éppen a leánykökörcsinre a választás? Mert vitathatatlanul nagyon mutatós, kifejezetten feltűnő vadvirágunkról van szó, melyet sokan ismernek, szeretnek. Az ország nagy részén elterjedt. A természetfotósok körében is nagy népszerűségnek örvend, fotópályázatokon rendre feltűnik. Bátran kijelenthető, hogy egyes előfordulásai tavaszi zarándokhellyé váltak. Sokan óvják, ugyanakkor sajnos nem egy példa van arra is, hogy állományai – különösen települések tőszomszédságában – nagyon megfogyatkoztak, vagy el is tűntek. A lakott területek, üdülő- és ipari körzetek terjeszkedése, az illegális motocrossozás és quadozás, a gyepek tél végi felégetése, a csokorba szedés, a kiásás – mind-mind veszélyezteti e faj hosszú távú fennmaradását.
A leánykökörcsin, nőjön bárhol, értékes termőhelyet jelez. A közelében szinte mindenütt találunk további védendő, sőt védett növényt, állatot. Megóvása – más fajokhoz hasonlóan – csakis környezetével együtt lehetséges.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által életre hívott „Vadonleső” internetes oldal egyik kiemelt faja éppen a leánykökörcsin (www.vadonleso.hu/fajok/novenyek/leanykokorcsin). Az honlap munkatársai ezen az oldalon egy mindenki számára nyitott, az egész országra kiterjedő adatgyűjtést kezdeményeztek. Az ide feltöltött adatok, információk nagyban segíthetik a faj védelmét. A florisztika@freemail.hu címre ugyancsak küldhetők megfigyelési adatok és egyéb a leánykökörcsinnel, annak veszélyeztetettségével, védelmével összefüggő információk.

Az „Év vadvirága” kezdeményezés sikerének, mozgalommá válásának záloga az összefogás és a tenniakarás. Botanikusok és nem szakmabeliek, hivatásos és amatőr természetvédők, pedagógusok és diákok egyaránt sokat tehetnek az év vadvirágáért. A leánykökörcsin – többi honos vadvirágunkkal együtt – a nemzeti vagyon része, megóvása közös érdek, közös feladat.
 

Irodalom
Csapody I. (1982): Védett növényeink. Gondolat Kiadó, Budapest;
Farkas S. (szerk.) (1990): Magyarország védett növényei. Mezőgazda Kiadó, Budapest;
Király G. (szerk.) (2009): Új magyar füvészkönyv. Magyarország hajtásos növényei – Határozókulcsok – Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, Jósvafő
Király G. (szerk.) (2007): Vörös Lista. A magyarországi flóra veszélyeztetett fajai – Saját kiadás, Sopron;
Molnár V. A. (2006): Boglárkafélék. in Élővilág enciklopédia – A kárpát-medence gombái és növényei (szerk.: Ujhelyi P., társszerk.: Molnár V. A.) (2006) – Kossuth Kiadó, Budapest; 217-226 pp.;
Rakonczay Z. (szerk.) (1990): Vörös Könyv –  A Magyarországon kipusztult és veszélyeztetett növény- és állatfajok. Akadémiai Kiadó, Budapest;
www.vadonleső.hu
www. termeszetvedelem.hu (Fajmegőrzési tervek – Pusatilla pates, Pulsatilla flavescens)
www.tankonyvtar.hu/biologia/magyarsag-viragai


Természet Világa, 142. évfolyam, 3. szám, 2011. március
http://www.termeszetvilaga.hu/
http://www.chemonet.hu/TermVil/